Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. január 8., péntek

4.239 - (atv.hu - gondola > 2010. január 6., 16:05 fidesz.hu > Szavazatvásárlás: Jól jön a gyors segítség!

http://www.fw.hu/nemzetihirhalo/htmlkeret/ikon-fidesz-k.gifA magyar gazdaság továbbra is zuhanórepülésben van!
2010. január 6., 16:05 fidesz.hu
   
A kormányzati sikerpropaganda ellenére újabb ijesztő adatok láttak napvilágot a KSH-tól - hívta fel az újságírók figyelmét Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerda délutáni sajtótájékoztatóján.

A honatya rámutatott arra is, az év eleji adatok egyértelműen megmutatják, a magyar gazdaság továbbra is zuhanórepülésben van. Varga Mihály a részletekről szólva elmondta: a munkanélküliség 13 éves mélyponton van, 10,5 százalékon áll, ami 445 ezer munkanélkülit jelent. 2009-ben 31,5 százalékkal több cég (15 ezer) ment tönkre, mint egy évvel korábban.

A Gyurcsány-korszak elhibázott lépései padlóra küldték a magyar gazdaságot, ám a Bajnai-kabinet nemhogy nem tudott javítani a helyzeten, de tovább mélyítette a válságot - szögezte le az Orbán-kormány pénzügyminisztere, kiemelve: az elmúlt időszak intézkedései értelmetlenek voltak, hiszen nem segítették elő új munkahelyek létrehozását, és a magyar gazdaság talpra állítását sem eredményezte. Vajon hány cégnek kell tönkremennie ahhoz, hogy belássák, hibás gazdaságpolitikát folytatnak - fogalmazta meg kérdését Varga Mihály, aki szerint politikai fordulat szükséges ahhoz, hogy a gazdaságban is változások következzenek be.

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón külön szólt arról is, a Fidesz elnöksége csütörtöktől kétnapos ülést tart Siófokon, melyen a Fidesz stratégiája mellett az ország állapotának feltérképezéséről és a leendő kormány feladatairól tanácskoznak majd.

kapcsolódó
   Tizenötezer cég ment tönkre tavaly
   Döbbenetes adatok a munkanélküliségről

Szavazatvásárlás: Jól jön a gyors segítség

A január végén befejeződő krízisalap-program folytatását kérte Bajnai Gordon kormányfőtől az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A szocialista frakcióvezető elmondta, hogy a kormányfő ígéretet tett a program folytatására, aminek révén egyszeri, vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a rászoruló családok. (mszp.hu)

A nagy átverés! - A másfél havi plusz pénzt elviszik az adók!

A kormányszóvivő a napokban jelentette be, hogy egy átlagkereső magyar, aki 200 ezer forintot visz haza, éves szinten hatheti bérrel többet kap majd idén.

Ez nettóban 15 705 forintot jelent. De aki havonta bruttó 300 ezer forintot keres, az is nettóban havonta 19 ezer forinttal több pénzt fog hazavinni. Köszönhető mindez annak, hogy a személyi jövedelemadó eddigi 1,9 milliós alsó sávhatára 2010-ben 5 millió forintra nőtt, ezzel pedig a munkavállalók 90 százaléka az eddiginek majdnem a felével adózik majd. (...) (atv.hu - gondola