Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. augusztus 9., kedd

10.261 - Szeretettel meghívunk 2011. augusztus 20-án 15 órai kezdettel, egy SZAKRÁLIS HELYRE, a PILISSZÁNTÓI SZIKLA KÁPOLNA mögötti területre a „SZIKLA SZINHÁZ”-hoz

Feladó: Illés György
Dátum: 2011. augusztus 9. 10:14
Tárgy: MEGHÍVÓ-Pilisszántó 2011.08.20. 15 óra-1.doc (application/msword) 221 KB
Címzett: Kutasi József

MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívunk
2011. augusztus 20-án 15 órai kezdettel, egy SZAKRÁLIS HELYRE,
a PILISSZÁNTÓI SZIKLA KÁPOLNA
mögötti területre
a „SZIKLA SZINHÁZ”-hoz:
a Hun Lélekközösség Pálos Rendháza
által tartandó – a Magyar Nemzetet, s a jelenlévőket megtisztító, -
ősi, több ezer éves szertartásra,
a Teremtővel, Istennel, pozitív égi hatalommal kötött szövetség megerősítése céljából!
Lehetőséged lesz a szertartást követően 

Magyar Vérszövetség

megkötésére!
Az Égiekkel, valamint egymás között kötött szövetség megerősítése után, a Szent Erő által is elfogadott Magyar Vérszövetség Kiáltványának és Esküvésének szellemiségében
MEGKEZDŐDIK
A MAGYAR NEMZET VALÓDI MEGÚJULÁSA!
(Megközelíthető:
autóval Pilisszántóig, majd  onnan sétaúton a Szikla Szinház-ig,
busszal: Budapest, Árpád-hídi Volánbusz végállomásról minden óra 15 perckor induló járatokkal a „buszforduló” végállomásig, onnan sétaúton a Szikla Szinház-ig.)

Magyar Vérszövetség Esküvése
Örök és magasztos égi erők, - teremtő Nagyboldogasszony Ősanyánk és Istenünk!
Meghajlok, hatalmatok és igazságotok előtt.
Hatalmatokba és oltalmatokba ajánlom, esendő testem, gyámolításra szoruló lelkem,
a meggyötört, nemzettorzóvá szabdalt, rab Hazám és a most létrejövő magasztos Vérszövetséget.
Égiek! Hívlak bennetek, hogy szerető szívetek erejével, karotok védő ölelésével, a vér éltető erejével törjük meg itt és most a turáni – átkot!
Egyesüljön újra a honfivér: A Kárpát-hazai, nagy magyar Családom–Nemzetem, a teremtő Nagyboldogasszony Ősanyánk és Istenünk akarata szerint, ősi törvényeink alapján, Atilla, Árpád, Koppány és az igazság nyomdokán haladva egyesüljünk!
A nagy otthonunkban, Földanyánkon élő pártus-sumír-szkíta-hun-magyar-íjfeszítő-úrnépek és minden jóravaló ember találjon egymásra és fogjuk meg egymás kezét a gonoszság elleni küzdelemben!
A testvéri szív és minden jólélek örökké tartó szeretetben találjon egymásra.
A megszállt nemzetünk, elnyomott népünk, bátor, eltökélt felszabadítókra, védelmezőkre leljen!
Én .......................................................................................,
Vérem felajánlásával, szent esküvéssel fogadom, hogy a magyarsághoz,
a Magyar Hazámhoz, Nemzetemhez, a Magyar Vérszövetség Kiáltványában foglalt szellemiséghez, valamint ezen eskümhöz mindörökké hű leszek!
Életem szent célja a nemzettorzóvá csonkított kárpát-hazai, teljes Magyar Nemzet felszabadítása, egyesítése, az I.István trónbitorlása okán kelt, idegen érdekekkel átgyúrt alkotmányok eltörlése és
a vak hitek, embert torzító, elnyomást elősegítő egyházak, szekták felszámolása.
A megszálló ellenség pusztítása miatt, íratlan ősi szabályainkat, törvényeinket hordozó szellemiség magasba emelése.  Az ugyancsak megcsonkított, manipulált Szent Koronánk kijavítása és
hatalomba helyezése az I.István-i időket megelőző, eszmeiség birtokában!
Azaz a valódi Magyar Haza független!
Elnyomást, függőséget, idegen vér-, idegen érdek irányítását, semminemű egyeduralmat,
hazaárulást, szemellenzőt nem tűrök!
Utódaimat igaz magyar embernek nevelem és minden szállal a magyarság nagy családjához kötöm!
Az István-i időktől tűzzel-vassal-kínhalállal a magyarságra erőltetett, a kiszolgáltatottságnak, gonoszságnak útját rafináltan egyengető, férfiközpontú, ál-keresztény hitet elvetem.
A világot teremtő Nagyboldogasszony Anyánk és családja - Isten-fia-lánya - természetalapú,
a nemes lélekre, tiszta észre, igazságra és emberszeretetre, bátor kiállásra alapozó hitet vallom.
Kötelességem a Magyar Vérszövetséget kötött nemzettestvéreim védelme, megsegítése!
A Magyar Vérszövetség hívó szavára tűzön és vízen is átkelve megjelenek!
Ettől engem senki el nem tántoríthat! Az eskü szerintiek feladása, egészségtelen önzés,
megalkuvás esetén az égiek és ember előtt árulónak minősüljek!
Szívemben vannak az ősi törvények!
Hit, Tudás, Teremtő, Isten, Természet, Magyarság, Család, Haza, Nemzet, Becsület, Józan szeretet, Méltányosság, Önzetlenség, Bátorság!
Szerző, a Magyar Vérszövetség megkötésének fő szorgalmazója: Kőműves Géza
Kelt: Pilisszántó, 2011. augusztus havában                                 
    ……………………………..
                                                              Újlenyomat:     

- KI A MAGYAR -

Meghatározása csak kizárólag magyar hovatartozás tudattal bíró magyarok belügye!

A meghatározáson nem a magyar állampolgárság értendő, mert az állampolgárság jelenleg az idegen érdekeket szolgáló, elnyomó hatalom kénye-kedve szerinti adománya, egy jobb esetben a Nemzetet képviselő állam, vagyis az élenjáró szolgálók közvetítésével biztosított jogviszony!

FELTÉTLENÜL OLVASD EL, SZÍVLELD MEG, MERT A MAGYAR NEMZET JÖVŐJE, A MINDENKORI MEGKÖZELÍTÉSEN NAGYBAN ÁLL, VAGY BUKIK!

   A természet törvényei, biológiai meghatározás szerint megkérdőjelezhetetlenül magyar, aki genetikai alapon magyarnak született, hiszen ebben az esetben legfeljebb emberi minőségben lehet eltérés, de a faji, vagyis rasszbéli hovatartozása megkérdőjelezhetetlen, mely lelki, szellemi, valamint az egyén által ismert tény esetén, jellemzően a kötődés terén is meghatározó. Ez utóbbi megállapítás azért fontos, mert idegen rasszhoz kötődéskor, a tudati mozgatórugók okán, a magyar érdek csorbításának lehetősége fokozottan jelenik meg.

Hogy számtalan esetben, felületes információ alapján más rasszhoz tartozók miképpen rendelkeznek magyar lélekkel, arról kissé odébb.

  Néhányan valamely idegen tudati behatás, idegen kapcsolati, rokoni, származási, vagy tájékozatlanság okán, zömében tévesen befolyásolva, determinálva, újabb trianoni nemzetgyilkossággal, hazaárulással felérő valótlanságot terjesztenek, miszerint alig, vagy nem is élnek már e Hazában eredeti magyarok = úrnépiek = mag népe, csírájában elfojtandó!

Vigyázz! Ameddig mi a szőnyeg alá bújunk, még a magyar valónkat is letagadjuk - megvezetett ostoba emberek, ostoba népek lelki békéjéért, mely önazonosság tudatuk zavara és a Magyar Nemzet megcsonkítása okán így sincs nekik -, addig ők a jól bevált  „oszd meg és uralkodj” elv alapján nemzetközi bűnöző paraziták által tüzelve, a magyarságnak és az emberiségnek kárt okozván, valótlan történelmet és mesterségesen összetákolt, megkülönböztető kultúrát, nem létező népeket szintetizálnak.  

A Kárpát–Haza lakosságának zöme színmagyar. Nem is beszélve a Földön máshol tíz és százmillió számra élő, nyelvében elkallódott úrnépi-magyar testvérünk létezéséről. Az európai (Szőrmentén afinn nép is idetartozik, csakhogy ők hasadtak ki belőlünk, őket írta felül idegen vér és keveredtek el, nem fordítva, tehát nem vagyunk finnugorok!), az ázsiai népeken át, a kazah, az örmény, az ujgur, a japán, egyes iráni népektől kezdve, egészen az Észak-amerikai és Dél-amerikai indián törzsekig (Móricz János kutatásai!).

Ősnép, ősnyelv és ősi, gazdag kultúra a magyar, melynek jelentősége nem a kivagyiság, hanem az emberiség számára fontos ősi értékek, a kérlelhetetlenül fontos igazság és egyáltalán az emberiség továbbélése miatt nélkülözhetetlen.

Az ősi, természetalapú, fenntartható élet szentségére, a szülőanya-apa-gyerek egységének szentségére épülő őskeresztény hitből, nemes lélekből, emberségből, szeretetből, alázatos, mindennek javára való tudásból, gazdag kultúrából álló egység = MAG, mely mérgezett ugyan, hiszen az ellenérdekeltek módszeresen mérgezik és genetikáját halálra, erényeit kisajátításra, torzításra ítélték, itt a Kárpát-medencében maradt fent. Mindent el kell követnünk, hogy ez a mag újra kelvén, példamutató fenntartható életet, igazságszerető békességet teremtsen az egész emberiségnek, viszont ezért küzdeni, s ha más út nincs elnyomóink ellen, akkor korbácsot kell ragadni (Lehetőleg úgy, hogy a teljesen ártatlan áldozatok kiküszöbölésén túl, még ostoba, az elnyomók által megvezetett, felhasznált áldozat se legyen!), hiszen csalitosban, haramiák között nem lehet a magot felnevelni!

Minél jobban visszamegyünk az időben, az I. István óta jellemzően kreált, a rendszerhez való viszonyulásért, ritkán hőstettért adományozott nemességet kivéve, a magyarnak egyre kevésbé volt lehetősége az idegen rasszal történő keveredéshez, s ha látszólag történt is ilyen, zömében nem azonos eset volt.

Még az én siheder koromban sem volt egyszerű, akár más település búcsújába menni, más felekezethez tartózóval házasságot kötni, s ha valamely magyar odáig ment, hogy mondjuk egy idegennek tűnővel kötött házasságot, akkor felettébb megjegyezték. Fordítva is, s mindig számon tartották. Ennek jellemzően része volt a táplált tévedés. Megtette a hatását, az „oszd meg és uralkodj” módszert alkalmazó, mindenkori zsizsik elnyomók ténykedése, miként a zsidó Habsburgoké is, melynek folytonossága más trükkökkel színesítve ma is él, mert cél elidegeníteni, megakadályozni az egymásra találást, az összefogást.

Mert bizony példának okán, Zrínyi Miklós tudatában volt annak, hogy genetikailag is magyar ember. Idézem: „Azért fontos, hogy igaz magyarok legyünk, hogy jó horvátokká tudjunk válni.” „Horváth vagyok, tehát magyar!”
A horvátok = horátok, elsodródás okán, nyelvükben elváltozott, de közösségüket, genetikájukat jellemzően megőrző úrnépiek = Hórusz sólyomistent tisztelő magyarok, miként a lengyelek és részben véreink a sváb, szász, bajor, francia, esetenként, távolról, az erőteljesebb asszír-szemita beütéssel rendelkező un. szláv népek. De ne feledkezzünk meg az osztrákokról (Egykor keleti trákjaink, a már régen teljességgel agymosott rokonok, akiket Atilla telepített ide a görög határ mellől és Kijev után ő alapította Bécset is.), és feltétlenül emeljük ki a skót, walesi, ír, baszk, breton, gall magyarokat is és ne csodálkozzunk, hogy Európa lakosságának nagyjából a háromnegyede az ős-nép-, ősi magyar rassz génjeivel rendelkezik.
Terjedelmi és az idő szűke okán nem áll szándékomban idézni, de olvassák Prof. Badiny Jós Ferenc, Bíró Lajos, Tácsi István, Varga Csaba (a teljesség igénye nélkül) tudósok műveit, de mellőzzék az idegen érdekeket szolgáló, hazug, áltudományos akadémisták mételyét! Mellőzzék az egyéb nem akadémista, de a háttérből zsizsikek által bérelt, zömében magyar fülnek tetsző írásaikba zsidó érdekek szerinti hamisságokat tudatosan becsúsztató produktumokat!

Egyébként közeli, vagy távoli rokonság ide, vagy oda, a történelemben önösérdekű, sokszor Magyar Nemzet ellenes és magyarellenes (szlovák-tót, román), vagy éppen velünk barátságos országok, érdekközösségek, alakultak ki és sajnos a rokonságnak egyelőre inkább az egyén esetleges asszimilációja folytán lehet jelentősége.

Az is történelmi tény, hogy bizonyos esetekben az asszír–szemiták legerőszakosabb, legkörmönfontabb kis Juda (Jehud = zsidó) törzséből fejlődött zsidóság, erőszakkal, vallási és egyéb eszközzel történő asszimilálásának estek áldozatul a magyari emberek is, tehát azon se lepődjünk meg, ha elvétve innen is megszólal a magyar gén! Persze a hasonló esetet önvédelemből mindig fenntartással kell fogadnunk és az ilyen egyént biztosítékként, mentesíteni kell az élenjáró szolgálat (Ma hatalom.) terheitől és ha valóban kivétel, erre nem is tart igényt. Nincs  erkölcsi alapja és ne is legyen lehetősége a magyar kultúrát, történelmet hátsó szándékkal magas szinten elsajátítva, esetleg ráadásnak a magyar szakralitás mögé bújva, ürügyként a magyar lelkiségre hivatkozva, manipulálva meghatározni, hogy miként gondolkodhat, cselekedhet egy magyar ember!
Mert igaz, hogy nem egységes fajból alakult a zsidóság, de a biológia törvényei szerint a generációkon át ismétlődő szokások, gondolkodás, külső körülmények, örökítő tényezővé válnak, tehát kialakult egy új faj (rassz), mely hatalomgyakorlóinak, bűnözőinek világot sújtó kártétele mérhetetlen. De sajnos ők diktálják a miheztartást, a hitet (Bizony-bizony, ide tartozik a kényelmes rabszolgataráshoz alkalmas „judeo–keresztény” kábítószer is.). Stratégiai állásokat töltenek be, számtalan módon élősködnek (Semmi bajunk a hozzánk hasonlóan éhbérért „bányában” robotoló, kihasználó, modern rabszolgaként „tartott” személyekkel, hacsak a közösség viselt dolgai iránti részfelelősséget és az egészséges önvédelemre alapuló óvatosságunkat nem vesszük figyelembe.), mi bezzeg a rendszer fenntartásához szükséges intézmények üzemeltetéséhez szükséges részbeni létszámot, valamint az esetleges lázadásunk leverésére fenntartott erőt is mi adjuk, s mi is fizetjük.

Jellemzően nem magyar: A nyíltan, vagy sunyin magyarellenes, nemzetellenes, hagyományos család és hagyományos magyar kultúra ellenes, divatmajmoló, szószátyár, haszonelvű, lelketlen EU, NATO bérenc, liberális köz- és magánerkölcsű, a nemzetet nemzetközi zsizsik érdekeknek kiszolgáltató, a magyarságot nincstelen, hajléktalan földönfutóvá tevő, mindig kulcspozícióban, vagy roppant jól fizető lebzselő állásban lévő, vagy parlamenter és kormányzó mutáns.

Nem magyar, a fenntartható élettel ellentétben a fenntartható fejlődést-, a civilizáció beteg, emberiségre végzetes formáját éltető, az igazság kimondását, érvényre juttatását felettébb rühellő, s ha módja van rá, törvényileg tiltó, más népek megszállását, gyilkolását missziónak nevező, „tudatos” kozmopolita, de az ortodox, kiválasztottság tudattal rendelkező, neki mindent szabad eset sem.

Jellemzően nem magyar a „mi magyarok, így, meg úgy”, a magyarságot negatív jelzővel illető, a keserves állapot okát a magyarságra kenő, titkon idegen hovatartozással, determinációval bíró, de a magyarság mibenlétét, elvárható gondolkodását a magyarra hátrányos formában meghatározni hajlamos állampolgár sem.

Valamint jellemzően nem magyar lélek, a tudatosan „szentistvános” és a kozmopolita „hitleri”-judeo-náci, vagy a judeo-bolsevik-szocialista ideológiákat, - abszurditásukat - teljességgel értő, de ennek ellenére érdekszövetségükbe tartozó, a fájdalmas magyar nemzettorzót eredményező, trianoni nemzetgyilkosságot letudott tényként kezelő ember sem.

Ha már egyszer idevetette a sors, értékes oszlopa, éltető eleme lehet a Magyar Nemzetnek, a nem, vagy csak részben magyar származású, a magyarsággal lélekben, gondolkodásban, sorsban, testben közösséget vállaló bárminemű halandó is. Ezen egységre alapuló VÉRSZÖVETSÉG megkötése szükségeltetik!

Ha rólam az derülne ki, hogy valamely idegen a vérségem, magyarságomon, hazaszeretetemen mit sem változtatna, mert egy idegen ősét sem kényszerítették ide erőszakkal és a befogadó, Otthont-, Hazát adó magyarságot minimum, tisztelem, szeretem, s ha nem így éreznék, távoznék az enyéimhez.
                                                         
Sopron, 2011. május 27.                                                                                Kőműves Géza
                                                                                                  
                                                                                                     
                                                                                          Magyar Nádori Szövetség