Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. szeptember 21., szerda

10.580 - Dr. Léhmann György: Feljelentésem intézése az ügyészségen!

From: Dr. Léhmann György

Date: 2011. szeptember 21.
Subject: Feljelentésem intézése az ügyészségen
To: Kutasi József Antal


Mellékletben a 2011. május 27-i dátumozásu feljelentésemre hozott határozat látható az alábbiakban.

Eléggé el nem ítélhető módon több mint tíz nappal ezelőtt úgy ismertettem a devizaalapú kölcsönszerződéseknél tanúsított hitelezői magatartásokkal kapcsolatos csalás bűncselekményének alapos gyanújára vonatkozó feljelentési iratomat, hogy azzal büntető eljárás lefolytatását kérelmezve a Legfőbb Ügyészséghez fordulok.

Csakhogy nem voltam megelégedve iratomnak azzal a részével, melyben a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges elkövetési magatartást részleteztem, és az irat elküldése ezért elmaradt.

Tekintettel arra, hogy a feljelentési iratomban teljes egészében Makkos Albert író-közgazdásznak könyvben is megjelent megállapításaira hagyatkoztam, feltehetőleg ő észlelte problémámat és egy összefoglaló megküldésével újólag kisegített.

Ezt az összefoglalót az irat 8-10. oldalába beépítve immár alkalmasnak látom iratomat arra, hogy célomat elérve a büntető eljárás meginduljon.

Az alábbiakban látható postai feladóvevénnyel igazolom azt, hogy az alábbi feljelentés most már végre általam a Legfőbb Ügyészséghez továbbításra került.

 

Léhmann György

Mai napon vettem kézhez, és ellene jogorvoslattal élek.
Léhmann György