Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. szeptember 22., csütörtök

10.591 - "ANNYI ARC ISMERŐS" - PAYER ANDRÁS EMLÉKEST

"ANNYI ARC ISMERŐS" - PAYER ANDRÁS EMLÉKEST
2011. október 15. szombat 19 óra
Honvéd Kulturális Központ
Budapest XIV. Stefánia út 34-36.

Payer András 1961-től a magyar könnyűzenei élet meghatározó alakja volt szerzőként és előadóként egyaránt. Jóformán az egész magyar élvonal énekelte, illetve énekli dalait. Hofi Géza első sikeres nagylemezének jelentős részét is ő írta. Az együttesek közül az 1960-as és 1970-es években az Omega, az Illés, a Bergendy-együttes, valamint a Magyar Rádió Big Bandje is műsorán tartotta a Payer-dalokat, akárcsak később a fiatalabb generáció együttesei (Cotton Club Singers, Republic).

Az Annyi arc ismerős című életműkiadványa 45 esztendő dalterméséből mintegy 90 felvételét tartalmazza. Számos színdarabhoz írt zenét, valamint a legkitűnőbb magyar dzsessz-rock zenészekkel kortárs mai magyar költők verseit is megzenésítette.

1999-ben eMeRTon életműdíjat kapott, majd 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet.

A szerzőként és előadóként egyaránt kiváló, örökifjú művész számos slágerének születésénél "bábáskodott" a Stúdió 11 zenekar, úgymint "Ó, egy Alfa Rómeó", "Annyi arc ismerős", "Gedeon bácsi", "Felmegyek hozzád", és még hosszan sorolhatnánk, hiszen az egyik legtermékenyebb slágerszerzőről van szó.
Payer András ez év februárjában kereste meg zenekari barátait, hogy együtt ünnepeljék meg 70. születésnapját, de sajnos közelmúltbeli halála megakadályozta a koncert közös megvalósítását. Kötelességünknek érezzük, hogy egy emlékesttel megőrizzük és ápoljuk emlékét.
Az emlékesten kollégái, barátai, pályatársai és az őt kedvelő közönség tiszteleg a művész egyénisége, munkássága előtt. Az énekeseket a STÚDIÓ 11 ENSEMBLE kíséri, műsorvezető: Dr. Kőrösi Mária.

A KÖZREMŰKÖDŐK EMLÉKEZNEK:

- BANGÓ MARGIT: - Öcsit nagyon régóta ismertem, sok műsorban dolgoztunk együtt. Mindig a minőséget és a közönség "kiszolgálását" tartotta szem előtt, ahogy én is...
- HORVÁTH CHARLIE: - Az első találkozásunktól kezdve nemcsak a zenéről szólt a kapcsolatunk, barátok voltunk. András egy úriember volt, akit az egész szakma szeretett.
- KÖKÉNY ATTILA: - Mindig szerettem Payer András dalait, és legalább ennyire a stílusát. Az öltözködése, a lezsersége, a vagánysága olyan Sinatra-s volt.
- SZŐKE NIKOLETTA: - Payer András dalaiból és előadásmódjából mindig is áradt a könnyedség és az elegancia, és ez számomra nagyon fontos a zenében. Rendkívül megtisztelő érzés a neki szentelt emlékesten részt venni.
- EMILIO: - Payer András volt az, aki maximálisan bíztatott és támogatott abban, hogy a dob mögül előbújva belevágjak a szólista szerepkörbe

Jegyek kaphatók a helyszínen, valamint a www.jegymester.hu internetes oldalon.