Von: Dr. Bokor Imre [mailto:bokorimre@t-online.hu]
Gesendet: vasárnap, 2008. december 28. 16:09
An: Kutasi József
Betreff: : Kádár is ember volt c. „művéről".
KÁDÁR JÁNOS● BERECZ JÁNOS MOSÓTEKNŐJÉBEN
Megjegyzések, Berecz János: Kádár is ember volt c. „művéről".
BEVEZETÉS
Berecz János, - egykori párt-főguru -, már az „Ellenforradalom tollal és fegyverrel" c. könyvében is megmutatta, hogy a hazugságot, a csúsztatást és a valós tények elhallgatását mesteri fokon űzi, Kádárt pedig a szíve rejtett csücskében melengeti. Egy ideje, egyre jobban felbátorodott, elkapta a szereplési vágy és tollat ragadott, hogy „primitív bálványát" tisztára mossa, valamint (mosogatás közben) önmaga homlokára babérleveleket aggasszon. Kitűzött célját csak a (politikai) rövidlátóknál érheti el, mert a mosóteknőben lévő víz piszkos és Berecz kezein nincsen gumikesztyű.
FŐ ÉS ALKÉRDÉSEK
I./ Kádár is ember volt.
Ezt a tetszetős (hangzatos) minősítést sugallja az olvasók felé Berecz, de megjegyzése csak csak abban az esetben lenne elfogadható, ha a mellékneveket sem spórolná ki a könyv címéből, mert azokkal sokkalta pontosabb és árnyaltabb képet kapnánk Kádár (alias: Czermanyik, Csermanek, Lipták, Barna) Jánosról.
A melléknevek közül a következők jellemzők a nagy „kacsingatósra": hazug, kaméleon, gyáva, hazaáruló, tájékozatlan, munkakerülő, primitív, igénytelen(?), bosszúálló és kulákverető.
Tekintettel arra, hogy B. J. gúnyos szavakkal illette azokat, akik (korábban) hasonló mellékneveket használtak Kádár emberi mivoltának meghatározására, ezért kénytelen vagyok bizonyító (!) anyagokkal felfrissíteni az amnéziában szenvedő Kádár könyv szerzőjét, tapintatosan érzékeltetve azt is, hogy redundáns fércműve telítve van ex katedra kijelentésekkel, mérhetetlen bárgyú anekdotákkal, ügyesen adagolt öntömjénezéssel, Hári János-féle mese-anyagokkal és ellenőrizhetetlen (pletyka szintű) történetekkel, de elektronmikroszkóppal sem lehet felfedezni benne valós (érdemi) információkat, valamint ellenőrizhető (bizonyítható) adatokat.
II./ Kádár,- a hazug ember.
Kádár hazugságainak felsorolása meghaladná egy alaposabb tanulmány terjedelmét, de néhány szemléltető példa is igazolhatja az állítás valóságtartalmát.
Kádár évtizedeken át permanensen hazudott a nagy nyilvánosság előtt, rothadó és haldokló imperializmusról szövegelt, a KSH által készített népgazdasági mutatókat „felfelé kerekítve" megmásíttatta, tudatosan becsapva „hőn szeretett és tisztelt" dolgozó népét, miközben arra gondolt, hogy a tőkések gutaütést kapnak az irigységtől, ha népgazdaságunk kimagasló teljesítményéről értesülnek a világszerte „objektívnek és hitelesnek" tartott NÉPSZABADSÁG közleményéből.
Hazudott akkor is, amikor büntetlenséget ígért az általa felkelőknek, majd ellenforradalmároknak nevezett egyéneknek, legocsmányabb hazugságát pedig a rádió hullámain kürtölte világgá, kihangsúlyozva, hogy Nagy Imrének nem lesz bántódása, még akkor sem, ha beismeri a „bűneit", és csupán azért vették védőőrizetbe, mert tartottak attól, hogy az „ellenforradalmárok" merényletet követnek el ellene.
Példátlan nagyságrendű és cinizmusú hazugság! Alighanem arany betűkkel jelenik meg a Guinness rekordok könyvében.
III./ Kádár,- a kaméleon.
Kádár Nagy Imrét elvtársának és barátjának nevezte, tagja volt Nagy Imre kormányának, Nagy Imrét bevette az MDP-ből MSZMP-vé varázsolt kommunista párt vezetőségébe, Andropov előtt pedig kijelentette, hogy csupasz kézzel is kész harcolni a betolakodó szovjetek harckocsik ellen.
Viszont - röpke néhány óra elteltével -, már Münnich társaságában, Andropovnál vodkázott a szovjetek budapesti nagykövetségén, majd Tökölről Moszkvába repült, hogy megtárgyalja Hruscsovékkal a hatalom átvételét, valamint barátja és elvtársa (Nagy Imre ) félreállítását.
Sírfelirata nagyon találóan rögzíti a Kádár János Baráti Kör gondolatait:
„OTT VOLTAM, AHOL LENNEM KELLETT.
AZT TETTEM, AMIT TENNEM KELLETT."
Bizony, bizony! Szent igaz! Profetikus kijelentések!
Ott volt: Rákosi mellett, Rajk mellett, Nagy (Imre) mellett, Hruscsov mellett, Brezsnyev mellett, Gorbacsov mellett és Grósz mellett is.
Ott volt: A KIMSZ-ben, a KMP-ben, a Béke Pártban, az MSZDP-ben, az MKP-ben, az MDP-ben és az MSZMP-ben.
Ott volt: Rajk László megkínzásán (Farkas Mihállal együtt).
Ott volt: Rajk kivégzésén (Péter Gábor, Farkas Mihály és Farkas Vlagyimir társaságában), végignézte barátja (elvtársa) vonaglását az akasztófa kötelén, majd amikor a börtönorvos bejelentette a halál beálltát, akkor finom „kóser" barack pálinkával telt pohárkával koccintott Károlyi Márton áv. alezredessel, Rajk egyik megkínzójával, megköszönve jól végzett munkáját. Ezzel igazolva Berecz elvtárs könyvében fellelhető közmondás-féleséget, miszerint: Kádár nem olyan volt, mint aki „vizet prédikál és bort iszik", „beéri" a pálinkával is.
Ott volt: a Parlament előtt '56 november 7-én, amikor a szovjet harckocsiból kilépve megpillanthatta a szétlőtt Budapestet, és hallgathatta a hatalmát megalapozó és támogató szovjet barátai „dísztüzeinek" dörgését;
Ott volt: a karhatalmisták kitüntetésénél is, külön megköszönve Csémi Károlynak, hogy együttműködtek a szovjet katonákkal, majd (fokozatosan) átvették azok szerepkörét, mert (mint említette) így a az emberek kevésbé fognak haragudni szovjet testvéreinkre.
IGEN! OTT VOLT! ÉS AZT TETTE, AMIT A HAZAÁRULÓK TEHETNEK!
IV./ Kádár,- a gyáva.
Amikor Kádárt (1952-ben) koncepciós perben letartóztatták, akkor minden elébe tett jegyzőkönyvet aláírt, mert okulva Rajk összeverésén, nem akarta magán is kipróbálni az általa létrehozott ÁVH vallatási módszereit.
Szabadulását követően Rákosi elvtársához trappolt, kapott egy bebútorozott kétszobás lakást, 200 kötetes könyvtárat, mai pénz értékére átszámítva kb. 15 millió forintot és négyhetes ingyenes üdülési (házastársi) beutalót.
A Központi Vezetőségtől írásban kért meghallgatási lehetőséget, hogy magyarázatot adjon arra, miért írta alá a valótlanságokat tartalmazó jegyzőkönyveket, holott nála nem alkalmaztak fizikai kényszerítő eszközöket. Magatartásának pikantériája, hogy ennek ellenére, Farkas Vlagyimir perében nem volt hajlandó tanúként megjelenni vagy írásos anyagot készíteni, mert nimbuszának növelése érdekében jónak látta annak a hírnek a terjedését, hogy Farkas Vlagyimir személyesen kínozta meg.
Kádár gyávaságát igazolja az is, hogy – nem bízva sem a honvédségben, sem a rendőrségben -, létrehozta a munkásőrséget (a párt élcsapatát), de még további biztosításként akkor is igényt tartott a szovjet csapatok jelenlétére, amikor Hruscsov felajánlotta a kivonásukat 1963-ban. Kádár elzárkózott ennek az ajánlatnak a megvalósításától, és közel harminc évig meghosszabbíttatta a szovjet csapatok ittlétét, bár az sem rajta múlt, hogy 1991-ben kivonultak hazánkból az ideiglenesen itt állomásozók...
Nagy valószínűséggel ezért a ragaszkodásáért kapta meg a „Szovjetunió Hőse" c. kitüntetést is 1964. 04. 03-án, bár a kísérő okmány indoklási részében az szerepel, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége, a 2. világháború éveiben, a fasizmus elleni harcban felmutatott személyes érdemei elismeréseként adományozta Kádárnak ezt a kitüntetést.
Moszkvában nyilván nem tudták, hogy Kádár a háborús éveket Budapesten vészelte át, katona nem volt, sehol sem harcolt, a német megszállást követően (1944 márciusában) pártutasításra Jugoszláviába indult, de a határon elfogták és mint (vélt) katonaszökevényt letartóztatták (ekkor már a Kádár nevet viselte, az eredeti nevét nem tudták beazonosítani), de sikerült megszöknie és visszatért Budapestre. Talán a katonaszökevénységét ismerték el a szovjetek a fasizmus elleni harc érdemeként, de ezzel a logikával megkaphatta volna a „Kiváló Anya" érdemrendet is.
V./ Kádár a hazaáruló.
Kádár - a Nagy Imre kormány tagja -, „dezertált" az országból és a hazánkat orvul megtámadó, a forradalmunkat leverő szovjetek táborába landolt! Elvállalta az agresszorok által létrehozott bábkormány vezetését, majd Haynaut megszégyenítő mértékű és kegyetlenségű megtorlással szilárdította meg hatalmát a szovjet szuronyok árnyékában.
Mesteri csúsztatás Berecz Jánosnak az a kitétele, hogy Kádár 33 évig meghatározó személyisége volt hazánknak, de pontosabb lenne az a meghatározás, hogy a szovjetek által létrehozott és támogatott bábkormány meghatározó személyisége volt. A csúsztatás lényege abban van, hogy Kádár már 1956 november első heteiben sem lett volna sem „meghatározó", sem „személyiség", ha nem lettek volna itt a szovjetek.
Kádár hazaárulásához tartozik az „ideiglenesen" itt állomásozó szovjet katonai kontingens létszámának megduplázása (családtagokat is beszámítva), mintegy 200 ezer fő befogadása, és teljes körű ellátása (évenként mintegy 240 milliárd, 33 év alatt 7920 milliárd forint kiadással), nem beszélve a járulékos kiadásokkal és az ideiglenesen itt lévők környezetpusztító tevékenységéről.
Hazaárulását bővítette azzal, hogy a parlament, sőt a legfelsőbb katonai vezetés tudta nélkül (kivétel néhány személy: Czinege, Kárpáti, Mórocz, Oláh, Csémi, Pacsek, stb.,), mint a honvédség főparancsnoka, engedélyezte szovjet nukleáris eszközök telepítését a Dunántúlra.
Nem Kádáron múlt, hogy nem robbant ki egy NATO – VSZ konfliktus, és hazánk nem vált néhány perc leforgása alatt atomtemetővé!
Kádáron kívül, épp eszű ember, beleértve az alsó tagozatos diákokat is, tisztában lett volna azzal, hogy egy NATO-val való konfrontáció esetében, a Dunántúl kapta volna az első csapásokat, földrajzi fekvése és a szovjet nukleáris eszközök ottani felhalmozása miatt.
Gyáva volt nemet mondani a szovjeteknek, inkább kockára tette hazánk létét vagy nemlétét Hruscsov nagyhatalmi, vörös posztós játékasztalán.
VI/. Kádár a tájékozatlan.
Kádár nagyfokú tájékozatlanságot mutatott gazdasági-pénzügyi, oktatási, tudományos munka, közéleti-közhangulati, külkereskedelmi, katonai és számos más kulcsfontosságú kérdésekben. Mindez nem zavarta abban, hogy a honvédség főparancsnoki címet is birtokolja, bár szűkebb elvtársi körben szóvá tette, hogy neki csak ezredesi rendfokozata van, míg Brezsnyev (csókos-puszi) pajtása marsalli váll-lapokkal parádézik.
Információinak döntő többségét a Berecz-féle csinovnyikoktól kapta (ennek számos példája megtalálható Berecz könyvében), olyan apróságok kötötték le a „nagy államférfi és politikus" figyelmét, mint a vezető személyek közti belső intrikák, az üdülők és a vadásztanyák helyzete és látogatottsága, a VB és PB tagok kontraszelekciós kiválogatásának gyötrelmei.
Ezekben a kérdésekben nagy segítségére volt felesége (Tamáska Mária), aki Ceaușescu hitveséhez hasonlóan, a káderkérdések „szürke eminenciásának" számított. A kegyvesztettek onnan kapták az első (elő)jelzést, hogy a „drága" Mariska néni nem fogadta a köszönésüket...
Kádárnénak a zsigereiben volt a gyanakvás és azt intrikálás szelleme, mint egykori ÁVO-ÁVH tisztnek, aki sokat tanult a szakmából, de családi kapcsolatai sem voltak rosszak: testvére (Tamáska Ferenc) és sógora (Csermanek Jenő) az ÁVO-ÁVH sorait erősítették.
Kádár,- saját bevallása szerint, évente csak egyszer nézett tévét,- a Moszkvában rendezett május elsejei felvonulás közvetítését. Úgy gondolhatta, hogy a plebsznek sem kell túlzásba vinni a tévézést, mert személyesen tiltotta meg, hogy hét első napján tévé adók (két adó volt) bármilyen műsort sugározzanak (tehát még híreket vagy élő sporteseményeket sem).
Újságot ritkán olvasott, csupán a fullajtárjaitól érkező média figyelőt (pontosabban hangulat jelentést) nézegette át, és mérhetetlen nagy szorgalommal boncolgatta a tizedrangú kérdéseket.
Könyveket alig vett a kezébe, legkedvesebb olvasmánya Jarosláv Hašek: Švejk a derék katona c. műve volt. Állítása szerint ezt a könyvet többször is elolvasta.
Az viszont igaz, hogy igény tartott (mint a legfelsőbb párt-és állami vezetők többsége) minden szakmai tájékoztatóra, és az ún. „minősített" anyagok számozott példányát kapták kézhez. Az 1-es számú példány Kádár elvtársat illette meg, míg a a többiek, a legszigorúbb hierarchiai elveknek megfelelő sorszámú példányokkal lettek ellátva. Ez presztízskérdésnek számított nagyjainknál.
Berecz elvtárs nagyon közel volt a „tűzhöz", mert a szakmámhoz tartozó RÁDIÓELEKTRONIKAI TÁJÉKOZTATÓ ötös vagy hatos számú példánya járt neki. Fel kell tételeznem, hogy minden érintett sokat tanult abból, hogy (pl.) a spektrumanalizátoroknak vagy a rádiólokátoros felderítés elleni védelem (megtévesztés és zavarás) aktív vagy passzív eszközöknek milyen új típusai jelentek meg a korszerű hadseregek arzenáljában.
Leltározások és selejtítések során derült ki, hogy ezeknek az információs anyagoknak a döntő többségét kézbe sem vették „nagyjaink", sőt még a borítékukat sem bontották fel.
VII./ Kádár a munkakerülő.
Mint egykori kondás, birkapásztor, majd írógépszerelő műszerész (segéd), életében csupán néhány hónapot dolgozott, majd a különféle baloldali szervezetekben tette a dolgát, és a dolgozók által befizetett tagdíjakból „tengette" az életét.
1945-től 1948-ig a rendőrségnél, majd az MKP (és MDP) különböző (felső) szervezeteiben „munkálkodott", 1948-augusztusától belügyminiszterként gőzerővel segítette Rákosit, Gerőt és Farkast a koncepciós ügyek sikeres lebonyolításában, kimagasló szerepet játszott Rajk László letartóztatásában, vallatásában és a bitóra juttatásában.
Berecz János által is ábrázolt, humoros hangulatában, gyakran előadta a nagy nyilvánosság előtt, hogy miként altatta el Rajk barátja éberségét: elment hozzá sakkozni, és jól időzített pillanatban, akkor jelentette be a „mattot" Rajknak, amikor a letartóztatására érkezett ÁVO-s pribékek megnyomták a bejárati ajtó csengettyűjének a gombját.
Meg kell hagyni, hogy tökéletesen időzített (aljas) akció volt, Kádár mosolyogva és elégedetten „könyvelte el" hallgatósága tapsikolását.
1956 után, zömében a „Fehér Házban" szorgoskodott, az irodájából nagy ritkán lépett ki, délutánonként el-el szunyókált a mérhetetlen nagy erőfeszítés hatására, telefüstölte a szobáját „mahorkával" és kiszámíthatatlan témakörök megbeszélésére hívatta magához a szorongva (reszketve) érkező munkatársait, akik soha nem tudták, hogy dicsérettel vagy dorgálással távozhatnak.
Fáradalmai kipihenéseként, illetve kikapcsolódásként Telkiben, Valkóban, Gyulajon, Gemencen, Gyarmatpusztán és más helyeken vadászgatott (horgászgatott), Balatonaligán vagy Balatonfüreden nyaralt és rendszeresen látogatta a Pártfőiskola uszodáját. Minden egyes objektumban külön (a számára fenntartott) lakosztállyal rendelkezett, bár az uszodában csak egy szerény, kisméretű pihenőszoba állt a rendelkezésére.
Itt kell szóvá tennem (kifejezetten az érintettségemből kifolyólag!), hogy Berecz János könyvében lévő hazugságok vagy alattomos csúsztatások egyik gyöngyszemének minősül a Pártfőiskola uszodájában látott „élményének" ismertetése.
Azt rögzítette papírra a nagy hazudozó, hogy szemtanúja volt annak, amikor egy ezredes (ez voltam én), aki felesége révén látogathatta a főiskola uszodáját, egy alkalommal „nagy buzgalmában" csak azért nem tudott kezet csókolni Kádárnak, mert az elrántotta a kezét!(SIC!)
Adott tehát, egy meglehetősen életszagúnak tűnő, aljas állítás, bár a sánta kutyáról és a hazug emberről szóló közmondás igazság tartalma ebben az esetben is érvényesül.
Egyértelműen bizonyítható adatok alapján Berecz elvtárs hazudik vagy vizionál!
Ugyanis:
1/ A Pártfőiskola uszodájába való belépőket a Zrínyi Akadémia váltotta meg a tanári állomány számára, mivel az objektum szabad kapacitással rendelkezett és az Akadémia 2-3 trolimegállóra volt a Főiskolától. Hetente egyszer(!), szerdán, 07.30-tól 09.30-ig biztosították a belépést, illetve benntartózkodást (az időpontok legszigorúbb betartatásával) az Akadémia dolgozói számára;
2/ Feleségemnek nem volt semminemű jogosítványa az uszodai belépők kiosztására vagy beszerzésére.
3/ Kádár János szerda délelőtt sohasem (!) volt az uszodában (ISMÉTLEM: SOHASEM!), ő külön (délutáni) időpont választott ki magának, és akkor kizárólag (!) csak olyan kivételes személyek lehettek az objektumban, mint Aczél, Berecz, Biszku és Losonci elvtársak. A medence térben még ők sem voltak kívánatosak, és a „TANÚ" c. filmben látottakhoz hasonlóan, a medence két (hosszanti) oldalán egy-egy biztonsági ember sétálgatott, az épület körül pedig 4 (azaz négy!) személy őrizte Kádár lubickolását.
Mindezt természetesen az uszoda személyzete is tudta (és látta), volt köztük olyan, aki el is mesélte ezt a jelenséget, amikor elítélendő kapzsi és telhetetlen módon egyesek közülünk,- bátorkodtak megkérdezni, hogy munkaidő után nincs-e lehetőség megmártózni a medencében. Az elutasítást tudomásul vettük, apelláta nem volt, de nem is próbálkoztunk megzavarni az országépítő kikapcsolódását.
4/ Ami engem illet, soha(!), (tetszik érteni Berecz elvtárs/úr: SOHA!) nem találkoztam (és nem is találkozhattam) Kádárral az uszodában, tehát Berecz állítása tömény és alattomos hazugság!
Berecz János nagy ritkán odavetődött reggel a mi „turnusunkba", de úgy viselkedett, mintha (vastag) karót nyelt volna és megakadt a nyelőcsövében, úgy nézett keresztül rajtunk, mint az uszoda bejárat üvegajtaján. Nem állítom, hogy senkivel sem állt szóba, de azt igen, hogy én egyszer sem beszéltem vele (még egyszer megismételve: egyetlenegyszer sem!) még a köszöntése is kimaradt az életemből.
Még azt sem hozhatom fel Berecz mentségére, hogy valamelyik tiszttársammal összetévesztett a kádári „epizód" kapcsán, mert a többiek sem találkozhattak Kádárral, a már említett tényezők miatt.
…..............................................................................................................................................
Ha viszont már ilyen gusztustalan személyeskedésbe lettem belekeverve, akkor meg kell említenem, hogy Tiszavasváriban, az első szabad választások időszakában B. J. is indult a Munkáspárt színeiben, én pedig a Vállalkozók Pártja támogatásával, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2. sz. választókörzetében.
B. J. teljesen új oldaláról mutatkozott be „Vasváriban", végigudvarolta a fél várost(!), feszes bőrruhába és bőrcsizmába „burkolt" feleségével (Sáfár Anikó művésznővel) rendszeres hosszú sétákat tettek a város főútján, hogy növelje szimpatizánsai a kopogtató cédulái számát.
Az emberek többsége viszont (a szó szoros értelmében) annyira utálta, hogy még szülőfalujából (Ibrányból) is sokan az én nevemet írták a „kopogtató cédulákra", többek között Berecz János és Berecz Jánosné ibrányi polgárok, aki rokonai voltak hazug politikusnak.
Ez az igazolható tény azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert én Ibrányban egyszer sem jártam, és Berecz rokonaival sehol sem találkoztam!
Berecz Jánosra jellemző, hogy voksai szaporításáért felhívta telefonon Szabó Lajost (a város egyik legismertebb, legnagyobb tekintélynek örvendő, jobboldali beállítottságú polgárát) az IPOSZ elnökét, hogy szeretné meglátogatni (felesége társaságában) egy kis eszmecserére, majd mikor Szabó Lajos elutasította a kérését, akkor példátlan módon odatolakodtak a lakásához.
Csengetésükre Szabó Lajos felesége nyitott kaput, meglepődött az illusztris vendégek láttán, tájékoztatta őket, hogy a férje már elment dolgozni, nem tudja, hogy mikor jön haza, de különben sem kíván velük találkozni. A Berecz házaspárt azonban, a piaci legyekhez hasonlóan, nem lehetett elhessegetni, csak néhány perces bebocsátást kértek Szabónétól, aki a szomszédban lakó felnőtt fiát hívta segítségül, hogy kísérje be a vendégeket a nappali szobába és tárgyaljon velük. Néhány perces semmitmondó beszélgetést követően a vizitelők eltávoztak.
Ezt követően, a „dörzsölt" munkáspárti politikus több helyen hangsúlyozta, hogy az IPOSZ elnök otthonában is volt, és mindenkivel kész beszélgetni, hogy megismerje a tiszavasváriak problémáját, mert életének nincs más célja a megsegítésükön kívül.
Ezzel a különleges sztorival eddig sehol sem hozakodtam elő, most viszont Berecz hazugsága kiváltotta belőlem a közvélemény előtti megszellőztetését, Valgyimir Iljics Lenin legyen a tanúm, hogy nem én voltam a kezdeményező.
…...............................................................................................................................................................................
Kádárt életemben kétszer láttam (távolról) először akkor, amikor a Zrínyi Akadémiára eljött egy ünnepi ülésre (tekintélyes sleppel körülvéve), másodszor pedig a Külügyi Szálloda éttermében, ahová felesége társaságában érkezett, az igazgató, a főpincér és néhány pincér szoros kíséretében. Erről a „látomásomról" - később - néhány sorban még beszámolok.
Adódott volna még egy rendkívüli esemény, hogy „testközelről" is szemügyre vegyem az eszement despotát, de - látványosan – lemondtam erről a felkínált lehetőség realizálásáról, ma sem tennék másként!
Ennek a „rendkívüli eseménynek" a rövid története (tanúkkal igazolhatóan) a következő: a Zrínyi Akadémia parancsnoka összehívta a tanszékvezetői állományt és elrendelte, hogy másnap reggel, 08.00-kor biztosítsuk, hogy a tanszékek tiszti állománya, díszöltözetben jelenjen meg az alakuló téren, ahonnan autóbuszokkal elszállítják őket Kádár elvtárs ravatalához.
Mondókája befejezését követően szót kértem, és kijelentettem, hogy nem akarok és nem vagyok hajlandó Kádár búcsúztatásán részt venni! A néhány kínos másodpercig tartó kínos-döbbenetes csend után, még két főtiszt csatlakozott hozzám, majd a parancsnok – érdemi reflektálás nélkül -, befejezettnek nyilvánította a rendezvényt.
Legjobb (de nem ellenőrzött) tudomásom szerint, a tisztikar közül csak én maradtam távol Kádár ravatalától. A parancsnok első helyettese, két nap múlva átadott nekem egy kisméretű kettőbe hajtott levélkét, amelyet a ravatalozás helyszínén elvehettek a megjelentek (ő nyilván többet is felmarkolt), amely Kádár fényképét és a látogatást megköszönő sorokat tartalmazta (azzal a megjegyzéssel, hogy talán - valamikor – szükségem lesz rá...). Udvariasan megköszönve kollégám figyelmességét, visszaadtam neki a cédulkát.
Visszatérve lényegesebb momentumokra,- Kádár így morzsolgatta „dolgos napjait" 33 évig, miközben egyetlenegy hasznosnak mondható politikai vagy gazdasági lépést sem kezdeményezett, a külhoni magyarok ügyeire semmi ideje nem maradt, de a külföldi kölcsönöket számlálatlanul vetette fel, és az internacionalizmus szellemében kicsorgatta a kitermelt vagy kölcsönkapott valutánk tekintélyes részét a baráti államok kasszájába (Szovjetunióba, Mongóliába, Vietnamba, Mozambikba, Dél-Jemenbe, Kubába és Libanonba).
VIII./ Kádár, a primitív és alul képzett.
Könyveket nem olvasott, színházba-operába nagy ritkán járt, tévét nem nézett, a Magyar Tudományos Akadémia rendezvényeit nem látogatta, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián (mint a honvédség főparancsnoka) 33 év alatt egyszer „tette tiszteletét", filmeket esetenként a balatonaligai pártobjektumban nézett meg, azok közül a külföldi filmek közül (Sztalinhoz hasonlóan) amelyet a „nagyközönség" számára politikai (vagy erkölcsi) okokból kifolyóan nem mutattak be.
Idegen nyelveket sohasem tanult, továbbképzéseken nem vett részt, a modern technikai eszközöktől azért irtózott, mert (gyakorló kanász, birkapásztor és „tanult" műszerész létére) a jelentőségüket, a hasznosságukat, valamint a kezelésüket képtelen volt megérteni, illetve elsajátítani.
Még a ceruzahegyezőt sem tűrte meg a környezetében, és ha otthon írogatott (legtöbbször ceruzával), akkor felesége hegyezgette számára a grafit bélű irónokat...
IX./ Kádár az igénytelen.
Az elvakult Kádár tisztelők egyik legnagyobb ütőkártyáját Kádár igénytelenségének emlegetése jelenti. Valójában Kádár igénytelensége többoldalú volt. Az egyik oldal a primitívségével magyarázható, a másik oldal pedig azzal, hogy személyes eszközök beszerzésére vagy gyűjtögetésére semmi szüksége nem volt, bárhova ment, a legnagyobb luxust biztosító ellátásban részesült.
Mindezek ellenére hazugság Berecznek az az állítása, hogy Kádár semmilyen értékekkel nem rendelkezett, a Képzőművészeti Múzeumban rendezett hagyatéki árverésen, csupán egy különleges vadászfegyveréért és sakk-készletéért közel kétmillió forintot fizettek (1989-ben), a többi kiállított tárgyakról szemérmesen hallgatott a halott vezér pártjának központi lapja.
Kádár a legkorszerűbb típusú Mercedes kocsival utazgatott, mindenhol a számára fenntartott luxuslakosztályokkal várták, kiszolgálók és ajnározók tömege vette körül, mert időnként gazdag ebédpartikra vagy vacsorapartikra meghívatta kedvenc elvtársait, és/vagy udvari bohóc szerepének eljátszására Hofi Gézát, aki a vadásztársaság oszlopos tagjai közé is bekerült.
Egyik főlakáj szerepében Szűcs Ferenc altábornagy tetszelgett a „kihelyezett" lakomákon, ott sürgött-forgott a 25-30 személynek készülő - halászlét tartalmazó -, hatalmas bogrács közelében, ő volt az egyedüli katona, aki tegező viszonyban volt Kádárral.
Itt kell megemlíteni, hogy a figyelmes és emberi vonásokkal rendelkező Kádár még a legközvetlenebb elvtársait is csak vezetéknevükön szólította meg, elhagyva a keresztnevüket és a „hivatalos" elvtárs szavacskát, mellőzve a kispolgári „úr" bővítményt. Ez a fura szokása (amelyet Marosán is átvett), a birkák vagy a disznók terelgetésekor ragadhatott rá, bár Hruscsov, Brezsnyev vagy más magas beosztású külföldi vendégek esetében az elvtárs szót viszont nyomatékosan hangsúlyozta a mellette álló tolmács(nő) számára, nehogy elfelejtkezzen a illemszabályok betartásáról.
Valótlanság Berecznek az az állítása, hogy Kádár nem tartott igényt személyi védelemre. A biztonsági emberek (diszkrét távolságon) ott voltak minden megmozdulásán, a Külügyi Szálloda minden sarkán bőrkabátos legények vizslattak, és vigyázták, hogy az étek elköltése és az emésztési folyamat beindulása során semmi ne zavarja meg munkaadójukat.
Ez ténykérdés és nem anekdota! Egyszer meghívást kaptunk Puja Frigyes külügyminiszter feleségétől (aki orvos feleségem kollégája volt), hogy ebédeljünk együtt a Külügyi Szálló éttermében. A meghívást elfogadva találkoztunk a recepcióban, ahol már be volt jelentve a nevünk, és egy laza ellenőrzést követően bementünk a tágas, dekoratív, mintegy 80-100 fős étterembe, ahol rajtunk kívül csak a felszolgálók tartózkodtak.
Már a második fogás fogyasztásánál tartottunk, amikor nagy sürgés-forgás közepette, bejött Kádár és felesége, szinte ügyet sem vetve ránk, tőlünk mintegy 15-20 méterre telepedtek le. Mivel én és a felségem háttal ültünk a bejövőknek, még az etikai szabályokhoz tartozó köszönésre sem volt lehetőségünk.
Kisé kényelmetlenül éreztem magam, mert Mária asszony (aki háttal ült nekünk és takarta a férjét), a nyakát csavargatva feltűnően sokat mustrálgatott minket, a pillantása pedig rosszindulatú és kifejezett ellenszenvet tükrözőnek tetszett (számomra).
Nemsokkal később tudtam meg, hogy kifogásolta a jelenlétünket, de ezen nem lehet csodálkozni, sőt megértést kell tanúsítani, mert orvosilag is igazolható, hogy sokan vannak akik tömegiszonyban szenvednek, és az sem kellemesebb betegség, mint a gyomorfekély vagy az övsömör.
Talán felesleges leírnom, hogy ez volt az első és utolsó eset, hogy a Külügyi Szállóba betettem a lábamat.
X./ Kádár, a bosszúálló.
Az '56-os megtorlásra emlékezve, talán nem is kellene ezzel a kérdéssel foglalkozni. Inkább az képezhetné vizsgálat tárgyát, hogy egy ilyen,- Haynaut is sokszorosan felülmúló vérengző despotát miért istenítenek egyesek, miért akarják megbocsátani (sőt: miért bocsájtják meg?) szörnyű bűneit azért, mert puritánnak tartják vagy „elalélnak" egy-egy „elmésnek tűnő" bemondásán?!
Haynau az ellenségünk volt, idegen nemzetiségű és hazája érdekét szolgálta, 80 embert ítéltetett halálra, ebből ötvenet végeztek ki. Kádár viszont (állítólag) magyar volt, a forradalmárok testén át jutott a hatalom csúcsára, és becsült adatok alapján 830 embert végeztetett ki (vérbírósági ítélettel, valamint testi kínzások alkalmazásával).
Egy alkalommal még Brezsnyev is szóvá tette Kádárnak az elítéltek nagy számát, mire a „talpraesett" főtitkár azzal „vágta ki magát" csókos partnere előtt, hogy személyesen intézkedett a halálos ítéletek számának csökkentésére, miután a kivégzettek száma elérte a forradalmárok által meggyilkolt emberek számát.
És a Kreml mennyezete nem szakadt le, de még a csillagos égbolt is a helyén maradt(!), hiszen még a legszorgosabb és legelfogultabb bolsevikok sem tudták 35-40 főlé srófolni a „népítélet" áldozatainak számát! És ebben benne vannak azok is (például Mező Imre) akiket a saját elvtársai lőttek le, vagy akik fegyveres harcban lelték halálukat.
XI./ Kádár a kulák verető.
Mint belügyminiszter és az ÁVO-ból (Államvédelmi Osztályból) az ÁVH (Államvédelmi Hivatal) létrehozója,- éjt nappallá téve, keményen dolgozott a termelőszövetkezetek létrehozásán és a kulákok megfélemlítésén. Az osztályból hivatallá minősített szervezet jogköre, létszáma, technikája és objektumai jelentős mértékben megnövekedtek, más szavakkal (a szó legszorosabb értelmében): ÁLLAM LETT AZ ÁLLAMBAN! HÁLA KÁDÁR ELVTÁRSNAK! Aki azt tette amit tennie kellett!
Erejét és energiáját nem kímélve, személyesen tartott eligazítást a vidékre „kiránduló" speciális operatív csoportok parancsnokai számára, emlékeztetve őket V. I. Lenin szavaira:
„A kulák is alkalmazkodik, ha érzi az erőt".
De ez még semmi, (most figyeljen ide Berecz történész elvtárs/úr, a kádári primitívség, „jópofáskodás" és uszítás szemléltető példája következik), Kádár János belügyminiszter elrendelte, hogy: „A csoport tagjait, - a kiszállásuk során - , öltöztessék új egyenruhába, jobb a kulákot új egyenruhában megverni, mert ez a megmagyarázás nem rossz módja!" (Sic!).
Mesteri eligazítás! Vajon hány száz vagy hány ezer dolgos magyar embert vertek össze családja, rokonsága vagy szomszédai előtt az új ruhába öltöztetett brigantik? Hányat hurcoltak el lakhelyükről, hányan lettek öngyilkosok vagy földönfutók?
Vajon mit kellett volna még tennie Kádárnak ahhoz, hogy az ilyen Berecz vagy Moldova félék ne akarják megmagyarázni a megmagyarázhatatlant? Berecz (képletesen szólva és leegyszerűsítve ezt a kérdést) úgy viselkedik, mint az az elmebajos szovjet-orosz ember, aki Sztalin bűneinek említésekor azt kiabálta a Vörös téren, hogy szeretett vezére sok jót is tett az emberekért, sőt egyszer(!) szőlőt adott az utcán ácsorgó gyerekeknek, akik sóvárgó szemmel nézték a ládákba kirakott gyümölcsöt.
Berecz János a demokráciát használja fel, hogy tisztára mossa Kádárt és önmagát, történésznek tartja magát, de például Horthy Miklósról soha nem nyilatkozott, pedig az is tett százszor annyit a magyarságért, mint Kádár!
Persze Horthy nem volt hazaáruló, nem volt hazug, nem volt primitív, nem volt igénytelen, tájékozatlan, képzetlen, munkakerülő és bosszúálló. Rákosit és társait (is) „futni hagyta", de ő is EMBER volt (csupa nagybetűkkel), melléknevekkel is kiegészítve: gerinces, bátor, jellemes, igényes és képzett.
Természetesen Berecz „művét" „méltatva" nem akarok Horthyról értekezni, de az évtizedeken át, legmagasabb pozícióban lévő két személy (mogyoróhéjban történő) összehasonlítása kontrasztosabbá teszi Kádár emberi képét és tevékenységét.
1./ Horthy például, a vörös terror 583 ártatlanul kivégzett áldozatáért revánsot vevő tiszti különítményeseket nem irányította (mint Kádár a pufajkásait és vérbíráit), sőt hatalma megerősödésének függvényében fékezte, majd fokozatosan feloszlatta azokat.
2./ Horthy nem kért fegyveres segítséget külföldről, nem állomásoztatott külföldi megszálló-csapatokat az országban és nem létesített internálótáborokat.
3./ Horthy nem hozott létre semmilyen őrséget hatalma biztosítására.
4./ Horthy a többpártrendszer híve volt, de értelemszerűen, a leszerepelt kommunista párt tevékenységét nem engedélyezte. Ezt a Kádár hívők felróhatják bűnének, de akkor mekkora lehet Kádár bűne (ebben az értelemben), aki minden más pártot „likvidált" a közéletből?
5./ Horthy a szívén viselte a határainkon túlra kirekesztett honfitársaink ügyét, egyetlen puskalövés nélkül (politikai eszközökkel) elérte egyes, egykori magyar területek visszacsatolását az anyaországhoz.
6./ Horthy nem vett fel külföldi kölcsönöket, talpra állította a területében és lakosságában durván megcsonkított, ezer sebből vérző országot, megreformálta az iskolaügyet, az egészségügyi ellátást és számos más, minden állampolgárt érintő területet.
Az ország külkereskedelmi mérlege 1927-től minden évben pozitív volt(!) a Pengő Európa egyik legstabilabb fizető eszközének számított 1945-ig(!), amíg a felszabadító Vörös Hadsereg tábori nyomdájában (Debrecenben) nem kezdték „ontani" a papírpénzt és néhány hónap leforgása alatt világrekord nagyságú inflációt produkáltak hazánkban.
Nem sorolva tovább a Horthy éra pozitívumait, nézzük meg, hogy Kádár vagy Berecz szemszögéből nézve mit lehet Horthy bűneként felemlegetni:
-a/ Megbocsáthatatlan például, hogy Kun Bélát (hazánk fiát) nem kérte ki a szovjetektől, mert ha kikérte volna, akkor a világ első szocialista államában, Sztalinnak nem lett volna alkalma kivégeztetni Kun elvtársat és szép kort megélhetett volna a gonosz, fasiszta és kegyetlen Horthy éra alatt, mindaddig, míg a Moszkvából hazatért Rákosi elvtársa nem „lógatta" volna fel úgy, mint Rajk elvtársát;
-b/ Horthy képes volt nemet mondott Hitlernek, amikor csapatainak egy részét Magyarországon keresztül kívánta Lengyelország ellen bevetni.
Kádár viszont (közel hasonló helyzetben),- Brezsnyev egyetlen intésére csapatokat indított Csehszlovákiába, a parlament tudta és engedélye nélkül, a Prágai Tavasz leverésére., mert ő Horthyval ellentétben, szem előtt tartotta a nagy testvérekkel való szoros együttműködés szükségességét.
-c/ Horthy képes volt befogadni a lengyel, osztrák, cseh és szlovák menekülteket, köztük több tízezer zsidó származásút (Hitler bosszantására), nem átallotta védelmezni őket és anyagilag is támogatni ittlétüket. Vajon miért kellett ingerelni Hitlert? Miért pátyolgattuk Horthy hibájából a menekülteket? Ezért lettünk kikiáltva fasiszta és antiszemita állammá, mert még itthon is, az elvakult baloldaliak és a megmentett (megmenekült) zsidó honfitársaink egyes hangadó vezetői (a fáktól nem látva az erdőt) terjesztik alaptalan és rossz hírünket a világban.
Tanulni kellett volna a semleges svédektől, akik szó nélkül átengedték a német csapatokat Norvégia lerohanására, de lezárták határaikat a Norvégiából menekülők előtt. A második világháborúban pedig fennakadás nélkül szállították Németországnak a svéd vas-és acél termékeket, valamint a világhírű Bofors cég légvédelmi gépágyúit, amelyek megkeserítették a szövetséges légierő pilótáinak az életét.
A mérhetetlenül bölcs államférfi, a Honvédség főparancsnoka (Kádár elvtárs) tanult a történelmi eseményekből! Átengedte a szovjeteket Csehszlovákia felé, a magyar csapatok együttműködtek a szovjet egységekkel, és a koalíciós törzsvezetési gyakorlatokon (a Dunántúlon) készültek a Varsói Szerződés kijelölt alakulatainak katonai vezetői Ausztria, Olaszország és más nyugati államok „felszabadítására".
Kádár elvtárs nem ellenkezett a testvéri Románia államfőjével sem (Ceaușescu elvtársával), „uralkodása" alatt, még a Romániából hozzánk átszökött magyar honfitársainkat is könyörtelenül visszatoloncolták határőreink új hazájukba, és ezen akkor sem változtattak, amikor premier plánban láthatták, hogy a román határőrök agyba-főbe verik a szerencsétlen embereket!
-d/ Nem hallgatható el Horthy szerepe a Szovjetunió elleni háborúban való részvételünkben, hiszen ezt róják fel legfőbb bűnéül. Sztalin értelmesebbnek bizonyult számos magyar baloldali történésznél és politikusnál, elzárkózott attól, hogy Horthyt háborús bűnössé nyilvánítsák.
Még a katonai kérdésekben kevésbé tájékozottak előtt is világos volt, hogy földrajzi fekvésünk és Európa katonapolitikai helyzetének következtében „vis maior" helyzetbe kerültünk (Olaszország, Románia, Finnország, Horvátország és Szlovákia hadat üzent a szovjeteknek, spanyol, francia és norvég önkéntes alakulatok is csatlakoztak a német haderőhöz),- ezért magyar kormány (utolsóként) jelentette be a hadiállapot beálltát, mert nem tehetett mást, ha nem akarta, hogy a németek (1941-ben vagy 1942-ben vagy 1943-ban) megszállják az országot, hiszen még az 1944. március 19-i megszállást követően is volt idejük és energiájuk több százezer ember elhurcolására!
Ha tehát a német megszállás 1944 előtt következett volna be, akkor az a sors várt volna az itt élt és ide menekült zsidó emberekre, cigányokra és antifasiszta ellenállókra, mint a németek által (néhány hét vagy néhány nap alatt) „lerohant" európai országok mindegyikében!
A Londonban tevékenykedő Zsidó Világszövetség vezetői - a fentiek ismeretében – nyilatkozatukban ellenezték Horthy „kiugrási" kísérletének korai megvalósítását, mert addig látták védett helyzetben a hazánkban lévő zsidóságot, amíg Horthy és kormánya áll az ország élén.
A történelmet nem ismerők (vagy megismerni nem akarók) most bölcsebbek akarnak lenni a hazájukat, illetve az emberiséget féltő egykori politikusoknál, katonai szakembereknél vagy különféle vallási és emberjogi szervezetek vezetőinél.
Berecz János vörös szemüvegen át szemléli a világot, a piedesztálra akarja taszigálni azt a Quislinget utcahosszal megelőző hazaárulók atyját, a véreskezű despotát, az „ingyen" virslit osztogató primitív hazugot, a hatalmához görcsösen ragaszkodó (de azt ügyesen titkoló) szovjet „hőst", aki nem csak akasztási rekordot mondhat magáénak, hanem a halottak meggyalázásának új módszerét, a kezeik hátradrótozását, és arccal a föld felé, jeltelen gödrökbe történő „elkapartatását", a gyászolók (hozzátartozók) üldözését (kirekesztését) és hazánk anyagi-erkölcsi helyzetének sárba tiprását.
Berecz János szerint a magyar fantázia és nyelvünk igen gazdag arra, hogy ki tud dehonesztálóbb minősítést vagy jelzőt kitalálni Kádár jellemzésére. Berecz ebben is téved! Nincsen olyan magyar jelző amely ezeket az égbekiáltó bűnöket megfelelően minősíthené!
Azoknak a vezetőknek és végrehajtóknak a minősítésére nem elég gazdag a magyar nyelv akiknek a borzalmas tetteire akkor derült fény, amikor - például - Nagy Imre vagy Maléter (és a többi kivégzettek) koporsó nélkül, keleti büntetési módszerrel elkapart földi maradványait egy hajdani szeméttelepen (vagy dögtemetőben) fellelték, és a hozzátartozók a csontok méretei vagy a letört szemüveg darabjai alapján azonosították szeretteiket.
Ezek a rémségek nem kompenzálhatók Kádár bablevesével, vállrángatásával vagy kacsingatásával. Ennek a megítélésére nem egy „botcsinálta" történész, Kádár egyik kiszemelt utódja, hazudozó és anekdotázó, Marxot eldobó, de a TŐKÉT megtartó, Kádár iránt nyíltan elfogult személy alkalmas, mivel szándékosan vagy tudatlanságból meghamisítja a történelmet, rossz irányba befolyásolja a tájékozatlan fiatalokat, hamis illúziókat ébreszt a nosztalgiázó („agymosott") Kádár-hívőkben, fékezi a valós rendszerváltozás létrejöttét, és ügyesen szítja az állampolgárok közti ellentéteket.
Berecz 1956-ban a forradalom idején, az október 23-i tüntetés során – saját elmondása szerint – nem tett semmit, „csak oldalt ment és figyelt",(Sic!) amikor a Bem téren meglátta, hogy a zászlóból kivágják a címert, akkor „visszavonult".(Sic!)
Most is elérkezett annak az ideje, hogy visszavonuljon, sikerélményre aligha számíthat, hagyja Kádárt békén, embernek senkiházi volt, és lehetetlen olyan igaz dolgot állítani róla, amivel lemoshatná a rárakódott mérhetetlen sok mocskot!
(Prof. Dr. Bokor Imre)
a Justitia Bizottság elnöke
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------