Von: János Czapp
Gesendet: vasárnap, 2009. február 22. 11:14
An: József Kutasi
Betreff: Kik építették a Stonehenge-t?
Kincses Zoltán:
Kik építették a Stonehenge-t?
bszo2009 február 19.
„Nyelvében él a nemzet." – mondta az újkor legnagyobb magyarjának tartott gróf Széchenyi István. Hogy mennyire igaza volt, talán még ő maga sem tudta.
Ha a régi idők titkaira akarunk magyarázatokat találni, akkor mi, magyarok abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy elegendő saját nyelvünket egy kissé tüzetesebben megvizsgálni. A magyar nyelvről sokan és sokfélét állítottak már mind nálunk, mind külföldön, de egyvalamiben mindenki egyetértett, hogy a magyar egy különleges, meglehetősen bonyolult és titokzatos nyelv. Mind rendszerében, mind szemantikájában különbözik Európa és talán a világ jelenleg is beszélt nyelveitől.
Számtalan gondolat látott már napvilágot azzal kapcsolatosan, hogy a magyar melyik másik nyelvvel, nyelvcsaláddal állhat rokonságban, és ezek nagyrészt mind tévútnak mutatkoztak. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy a legalapvetőbb feltevést senki nem vetette még papírra, hogy a magyar nyelv eredendően egyedülálló. No persze ez nem azt jelenti, hogy az évezredek során nem alakult, nem alakította a világ, és nem alakult át más nyelvekkel való találkozása során, hanem azt, hogy talán olyan idős, hogy egyetlen élő rokona sem maradt már. Véleményem szerint a magyar nyelv úgy viszonyul a többi európai nyelvhez, mint egy bölcs nagyapa a homokozóban szertelenül játszadozó gyerekekhez.
Persze ez az idős kor csalóka, hiszen a magyar nyelv megőrizte teljes erejét, rugalmasságát, kreativitását, és ezáltal olyan finom jelentéstartalombeli különbségek kifejezésére is képes, amelyre más nyelvek nem. Bátran állítom, hogy a magyar nyelv őrzi magában leginkább azt az ősnyelvet, amelyből talán az egész emberi civilizáció kiindult.
Pontosítanék a dolgon. Ma már senki sem kérdőjelezi meg azt a tényt, hogy létezett egy olyan prehisztorikus kultúra és civilizáció, amely olyan rejtett tudással rendelkezett, ami nagyrészt elveszett az utána következő civilizációk elől. Ez a titokzatos civilizáció építhette a piramisokat, ők tervezték Szemirámisz függőkertjét, és ők helyezték el a Stonehenge hatalmas köveit. Emellett olyan orvostudományi és csillagászati ismereteik voltak, amely szinte a mai ésszel is felfoghatatlan.
Ez a civilizáció valamikor a világot birtokolta, királyaik a négy égtáj királyainak tekinthették magukat. Érdekes módon a Biblia szerint is létezett ez a civilizáció Ábrahám népe előtt. Sőt Ábrahám is a tudását egy ilyen nagy királytól kapta, nevezett Melkhiezedektől. Tehát, ha hihetünk a Bibliának, akkor nem közvetlenül Istentől, hanem egy ún. istenkirálytól. Egyébként szintén a Biblia szerint az első nagy királyt Nimródnak (Ménrót) hívták, akit a magarság az ősének tart.
"Hunor, Magor két dalia, két egytestvér Ménrót fia."
Ennek a kultúrának a nyomai megtalálhatók, felfedezhetők szerte a világon, de mai tudásunk szerint ez az ősbirodalom Indiától teljes Belső-Ázsián és Észak-Afrikán keresztül egészen a Kárpát-medencéig terjedt. Kárpát-medencét írtam. Nem véletlenül, mert egyre több kutatás mutatja ki, hogy az emberiség és az emberi civilizáció egyik legjelentősebb bölcsője a Kárpát-medence volt és annak közvetlen környezete. Elég csak a nemrég feltárt viszokói piramisokra gondolnunk, amelynek megtalálása az egész eddigi történetírást átformálhatja, és az özönvíz előtti időkbe repít minket vissza. A magyar nyelv véleményem szerint ehhez a fent említett rég elveszett kultúrához nyúlik vissza. Onnan gyökerezik, onnan táplálkozik, és onnan bontja ki virágos lombját időről időre.
Most idő és hely hiányában, másrészt az Önök türelmét kímélve csak egyetlen szó jelentését járnám körül, méghozzá a népünk nevét, a „magyar" szót. A védikus kultúra, jelesül a Védák könyve azt írja, hogy az ő civilizációjuk felemelkedése előtt 11 nemzedéken, 300 éven keresztül a hunok uralkodtak rajtuk, és közöttük éltek a magok vagy magarok, akiknek a papjai a Naphoz imádkoztak, és szent állatuk a sólyom volt. (Ez utóbbi átöröklődött a hindu kultúrába is Garuda a szent madár képében) Jelzem, ma is él Indiában egy maghar nevű nép, aki teljesen elkülönül a többi indiai nemzetségtől, és olyan nevű nemzetségeik vannak, mint a Bihar vagy a Buda. De említhetném itt a Ramajánát is, szent eposzukat, amelyben egy olyan történetet láthatunk, amely kísértetiesen emlékeztet a csodaszarvast kergető Hunor és Magor testvérpár történetére.
De térjünk vissza a magyar, mag, magar szóra. A mag szónak van és volt egy másik hangalakja is, mégpediglen a „mad" hangalak, amelynek volt egy magas hangrendű megfelelője, méghozzá a „med" vagy „méd" forma. Méd egy nép neve (szerintem és mások szerint is a magyar nép másik neve, márcsak a szógyökből következtetve is) volt az ókorban, és Média a Kaszpi-tenger partján feküdt. Emlékezzünk csak, Attilát a médek (magyarok) királyának is tartották. A médekről az a hír járta, hogy vezetői rendkívül bölcsek voltak, és értettek a gyógyításhoz. Messze földről jártak hozzájuk a gyógyulást keresők. A világnyelv is megőrizte ezt a medicina, medikus szavakban. Tehát itt egy újabb dolgot tudhattunk meg a magyarokról, egyrészt a Naphoz imádkoztak, másrészt neves gyógyítók voltak.
A „mad" szó egyébként ott van egy másik szavunkban is, amely szintén a népnévhez csatolódik vissza, és némiképp magyarázatot ad a sólyom (turul) kultuszhoz, ez pedig a MAD-ár szavunk. A turul (kerecsenysólyom), a szent madár. Szépen rakódnak össze a mozai-kok.
De menjünk tovább. A suméroknál a „mad" vagy később a „mada" szó fényességet (napisten), bölcsességet jelentett. A sumérok részesei voltak annak a nagy civilizációnak, amit egységesen mostanában leginkább szkíta (szíta, szittya) kultúraként aposztrofálnak. Tehát ebben a nyelvben a „mada" szó a leghatalmasabb dolgot jelölte. Ezt a szót a későbbi sémita, zsidó kultúra is átvette, bár ezt nem jobbról balra, hanem balról jobbra olvasta, és így lett a „mada"-ból „adam". Ádám, az első ember. Azért alakulgatnak a dolgok.
De most kanyarodjunk vissza az eredeti kiindulási pontunkhoz, a „mag" hangalakhoz. Ebből a szótőből alakult ki a legtöbb mai nyelven ismert mágia, mágus szó. A mágus persze nem a mai pejoratív, hókuszpókusos, harrypotteres értelemben értendő, hanem egy olyan embert jelöl, aki birtokolja a természet erőit, és ezzel isteni bölcsességgel és néha bizony hatalommal is rendelkezik. Ők voltak a prehisztorikus kor Jedi lovagjai, és mégis valami többek. (Gyanítom, hogy George Lucas róluk mintázta a Jediket, ld. Örök vér című regényemet.) Tehát lássuk csak, mik kapcsolódnak ehhez az egyetlen „magyar" szóhoz eddig? – 1, Napisten, 2, az első ember, 3, szent madár, 4, gyógyító és 5, varázsló. Nem kevés!!!
De hogy jön ide a stonehenge? Itt le kell ugranunk a magyar szóról magáról, de nem feledve mindazt, amit eddig a kapcsán megtalálhattunk a magyarságról.
Létezhet az, hogy magyarok voltak a brit szigeteken? Miért ne lenne lehetséges. Nézzük meg először az ír és a skót ősvallást és hiedelmeket. Ők úgy tartják, hogy őseik vala-honnan Európából jöttek, egy nagy folyó partjáról. Ők voltak a Thuata thé Danann népe. Is-tennőjük Danu volt, a föld és a vizek istennője. A Danu kísértetiesen emlékeztet egy európai folyó nevére, ld. Danubius, Duna. Első nagy királyuk az Ezüstkarú Nuada volt, akinek birto-kában volt gyógyítás és a varázslás tudománya, és egy csodálatos fegyver. Erre a fegyverre még visszatérünk.
Irány délre, a Stonehenge-hez. A legújabb (2008-as) ásatások rádióizotópos vizsgálatai kimutatták, hogy a Stonehenge első köveit Kr.e. 2300-ban rakták le. Hogy miért fontos ez? Azért, mert a Stonehenge-től nem messzire, alig néhány kilométerre találtak 2002-ben egy sírt, amelyet szintén arra az időre datálnak. A sírban két férfi testét találták, valószínűleg apát és fiát. A sírban több mint száz aranytárgyat találtak, köztük kelyheket (magyarok), ami önmagában is egyedülálló. A testek mellett könyökvédőket találtak, ami arra mutat, hogy a két férfi reflexíjakat használt, mert ezek a könyökvédők védték meg a visszacsapódó idegtől a kezüket. Reflexíj 2300 évvel Krisztus előtt!!! (Nimród, a nagy vadász) Mi ez, ha nem a csodafegyver. A reflexíjak még Árpádék bevonulása idején is szuperfegyvernek számítottak, nemhogy 3 évezreddel korábban.
A sírban talált idősebb férfiről a jelenlegi tudás azt mondja, hogy ő lehetett a Stonehenge építtetője, vagy legalábbis igen sok köze volt a sziklacsoport megépítéshez. A sír gazdagsága pe-dig azt mutatta, hogy a tulajdonosa rendkívül magas rangú lehetett. A férfit a jelenlegi törté-nettudomány „Amesbury íjászként" emlegeti. A csontszerkezete alapján sokat ülhetett lovon, ami abban az időben különlegesnek számított, főleg a brit szigeteken. A fogazatát megvizsgálva pedig arra a következtetésre jutottak, hogy az „íjász" minden valószínűség szerint fiatal éveit valahol az Alpok vagy más közép-európai hegység környékén töltötte. Vajh, mit zár be az Alpok és az a másik közép-európai hegység? Na nézd csak oda! Hát nem a Kárpát-medencét?! Már megint visszatalálunk a helyes ösvényre.
De térjünk vissza egy kicsit magához a Stonehenge-hez. A kutatók jelenlegi álláspontja sze-rint a sziklacsoport amellett, hogy a téli napfordulók idején nagy ünnepségek helyszíne volt, (Karácsony – kerecseny-turul), gyógyító helynek is számított, ahol hatalmas tudású mágusok gyakorolták az orvoslás tudományát. Rakjuk össze a dolgokat. A Stonehenge gyógyító hely, emellett hely, ahol a Napistenhez imádkozhattak, és egy Kárpát-medencéből származó lovas-íjász férfinek köze van az építéséhez. Ki kell mondanom? A Stonehenge-et a magyarok építették.
Kincses Zoltán
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------