Von: Apagyiné Gáspár Jolán
Gesendet:péntek,2009. május 29. 18:12
An: Kutasi József
Betreff: Czapp Jani
Wichtigkeit: Hoch
Kedves Magyar Testvéreim!
Meghalt korunk ELSŐ LOVAG ÁLDOZATA! mondom én, aki keresztes lovagok leszármazottja vagyok, és aki boldogan látja, hogy a Gárdamozgalom hasonlatos a keresztes lovagok mozgalmához a középkor sötét világában, az ma a plázák butító világában, a tv kékes ragyogásának butító világában a MAGYAR GÁRDA!
A Kilenc Oroszlán erénye, aki ezt felvállalja, az MINŐSÉGILEG JOBB EMBER LESZ!
Mosmár Jani fenn van a CSILLAGÖSVÉNYEN, ÉS EGYÜTT VAN AZ 56-OS HARCOSOKKAL, A HŐS FIATALOKKAL, ÉS OTT ÖLELIK ÁT, MINT MÉLTÓ TÁRSUKAT!
JANIKÁM, MUTASD AZ UTUNKAT ONNAN, A VÉGTELEN MAGASSÁGBÓL! Csillagfénnyel jelöld ki a magyarság méltó útját, hogy ne szégyenkezhessenek az őseink és a gyermekeink miattunk, hanem emlegessék a nevünket úgy, ahogy mi Téged emlegetünk MOST!
Köszönjük az Életedet! Fényeskedjék Neked örök világosság! Most Pünkösd van, és Te összehoztál HALÁLODDAL IS, annyi hasonló embert, annyi magyar testvért, akik kis időre félretették a torzsalkodást, az egymás ölését, és könnyes szemmel fájdalommal telt szívvel megfogjuk egymás kezét, és segítjük egymást, amíg még itt tartozunk lenni!
És egyesült erővel látunk hozzá ennek a gyönyörű TÜNDÉRORSZÁGNAK a feltámasztásához, Isten segedelmével!
Tesszük, teszem ezt mindig úgy, hogy előttem lesz kedves arcod, mely a távolból is melegséget, emberséget sugároz, azt, hogy a mellettünk lévő ember kezét kell megfogni, és az életét bearanyozni, és nem bálványok után kell futkosni!
Addig kell egymást szeretni, amíg a sír el nem választ minket egymástól ÖRÖKRE!
Küldöm a méltó megemlékezést!
"Mert jól csak a szívével lát az ember,
ami igazán lényeges,
az a szemnek
LÁTHATATLAN!"
Áldás!
Yolanda!
ELMENT JANI...
2009. május 28-án délelőtt 56 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt Czapp János testvérünk, Magyar Gárda Mozgalom gárdistája
Kívánságára úgy fogjuk eltemetni, ahogy élt: gárdistaként, egyenruhájában, gárdisták díszőrsége mellett. Mert közülünk való volt.
Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Kosztolányi Dezső
admin, 2009, május 29 - 13:17
