Von: Bene Gabor
Gesendet: szerda, 2009. augusztus 5. 11:07
An: Kutasi József
Betreff: Kedves Magyarok Szövetsége!
Honfiúi szeretettel: Bene Gábor S.
Kattintással megnagyítható!
Egy meglepő ENSZ konferencia kapcsán.
Sokan és rendszeresen vádolnak, hogy az összesküvés elmélet híve vagyok. Csakhogy Caroll Quiley könyve óta ez, nem is tűnik olyan nagy vádnak. Ugyanis a Harvald és a Georgetown egyetemek professzora és Clinton szeretett tanára, leleplezte a pénzháttérhatalmi elit hálózatát egy könyvében. S ha neki lehet, akkor nekem miért nem?
Amiről pedig most tudósít bennünket Dr. Eva-Maria Föllmer-Müller, az már a politikai korrekt nyelvén beszélő média számára: maga a lehetetlen. Egy, az ENSZ által rendezett konferencián merült fel pár olyan súlyú kérdés, amely az összeesküvés elmélet bizonyítékaként is szerepelhetne a világban, ha nem hallgatnák agyon a fősodorban lévő közgazdászok, politikusok és persze maga a médiavilág. A tudósításból kiderül, hogy többek között a Magyar Gárdának, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak, az MVSZ tagságának, a MNB 2006 munkaközösségének és a Magyarok Szövetségének gondolkodása és törekvése egyáltalában nem egyedülálló a világban. Sőt, nem is szélsőségesek azon gondolatok, amelyek ezeknél a szervezeteknél megjelenik, hiszen ugyanarról beszélnek a konferencia résztvevői is, szinte folyamatosan. S ha nekik ott lehet, akkor nekünk itt – Magyarországon - miért nem?
Idézzük csak fel a hölgy cikkét:
„Június 24. és 30. között a New York-i ENSZ központban konferenciát tartottak a világ pénzügyi és gazdasági válságáról és annak hatásáról a fejlődésre. A taggyűlés elnöke, Miguel d'Escoto Brockmann, az ENSZ 192 tagállamát – akiket a G 8-ra és a G 20-ra célozva G 192-nek nevez – „a legmagasabb szintű" konferenciára hívta meg. Sikerült a taggyűlés elnökének nemcsak a G 192-őt, hanem a civil társadalom és a privát szektor kulcsképviselőit is összehozni.
A konferencia sokat ígérő kezdete a világban sürgősen szükséges egyenrangú párbeszédnek. Világossá vált, hogy az eddigi gazdasági praxis, amely különösen a fejlett országok részéről kizsákmányolásra, konkurenciára, önzésre és mohóságra épült fel, leszerepelt. Olyan világgazdaságra van szükség, amely erkölcsi elvekre épül, mint szolidaritás, együttműködés, koherencia, igazságosság és átláthatóság, egy gazdaságra, amelynek középpontja az ember.
A Nobel-díjas közgazdász Joseph Stiglitz vezetése alatt egy szakértői bizottság, az un. „Stiglitz-Bizottság" a konferencia előtt kidolgozott egy átmeneti tervezetet a nemzetközi pénzügyi rendszer reformjáról, valamint a tagállamokkal történt tárgyalások folyamán egy vázlatot, amely az egyetértéssel kibocsátott záródokumentum alapja lett.
A konferenciát megelőzően sok mindent elkövettek, hogy jelentőségét lebecsüljék, hogy meg se rendezzék. (Ez vajon miért olyan ismerős nekem itthonról? BG) A háttérben heves küzdelmek folytak, a G 20 képviselői ellenezték a konferenciát. De a taggyűlés elnökét ez nem befolyásolta. Amikor a szemére vetették, hogy egy kivételével államfők nem is jelentek meg a konferencián, csak ennyit mondott: „Nem az a fontos, hogy ki jelenik meg, hanem az, amiről a végén egyetértünk, amit elindítunk".
Volt bőven ellenállás. Pl. Svédország képviselője, arrogánsan kiosztotta a helyeket: az EU és a G 20 döntsön, az ENSZ pedig csak törődjön a fejlődő országokkal. Az Európai Komisszió Fejlődésért illetékes vezető igazgatója, Stefano Manservisi, teljesen nyíltan fogalmazta meg az EU vezetési igényét a válságra adott reakcióval kapcsolatban: „Európa megmutatta, mutatja és meg fogja mutatni, hogy ő az, aki vezet". (Ez a gyarmatosítók arroganciája, s ezt érezzük mi magyarok is! BG)
Több fejlődő ország valamint a civil társadalom képviselői kritizálták az IMF-t, a Világbankot és a WTO-t. Különösen az afrikai országok képviselői számoltak be negatív tapasztalataikról ezekkel a szervezetekkel és kritizálták az egyenlőtlen kezelést és a számos pénzügyi visszaélést: Az odaítélt pénzek csak 20%-a éri el, ha egyáltalán, a célállomást. A maradék 80% eltűnik valahol. (Lehet, hogy onnan jött a gyurcsányi ötlet?)
Latinamerika: Együttműködés és összefogás konkurencia helyett
Komoly benyomást tettek a latin-amerikai országok. Őket külön meg kell itt említeni. Kiemelték: A legszegényebb országoknak nem lehet a konkurencián alapuló gazdasági rendszerrel segíteni. Amire sokkal inkább szükség van, az a szolidaritás, együttműködés és összefogás. Azok, akik a válságot okozták, nem vehetnek részt a leküzdésében, mondta Ecuador elnöke, a közgazdász Rafel Correra, sokat emlegetett beszédében a taggyűlés előtt. Nemrégen Ecuador az ő elnöksége alatt visszautasította olyan adósságok megfizetését, amelyek kriminális módon jöttek létre, amit azóta a legtöbb ország elfogadott.
Rafael Correra megállapította: „Mindannyian tudjuk: A válság az USA pénzügyi piacain keletkezett, de ma már nemcsak egy pénzügyi válság és az egész világot megfertőzte. Kiderült, hogy a déli országok, amelyeket semmiféle felelősség nem terhel a válságért, annak a legnagyobb áldozatai. Az Egyesült Államok éveken keresztül hatalmas kereskedelmi és államháztartási hiányt tartott fenn – a Nemzetközi Valutaalap hallgatólagos egyetértésével. Minden más országot leértékelésre és az egyensúly helyreállítására kényszerítettek volna. Ebben az esetben azonban a kettős mérce, ami az IMF vezetésében uralkodik, a bűnpártoláshoz, az pedig a kapitalizmus válságához vezetett. És most a G-20-ak csak úgy egyszerűen fel akarják tőkésíteni, a nélkül, hogy akár csak egy széket az igazgatóságban elmozdítanának". A kritika jogos. A G-20 csúcstalálkozón megegyeztek, hogy az IMF-t és a Világbankot megerősítik, és ők kapják a legnagyobb szerepet a felemelkedő és a fejlődő országok pénzügyi válságának a megoldásában. (Ismét kecskére bízzák tehát a káposztát! BG)
Ecuador elnöke határozottan képviselte álláspontját a beszédét követő sajtókonferencián is: amikor megkérdezték országa olajmezőinek sorsáról, azt válaszolta már túl vannak a dolgok nehezén. Az olajmezőket külföldi tulajdonból ismét nemzeti tulajdonba vették: „Az olaj az országé", mondta. Közben megváltoztak az országban az olajárak. Kereskedelem és szerződéskötés csak baráti országokkal lehetséges és csak egyenlőségi alapon. „Nem akarunk alamizsnát. Igazságosságot akarunk", tette hozzá. (Mi magyarok sem akarunk ennél többet, csak igazságosságot! BG)
Egy fontos témánál; „A népek jogai a lényeg, nem a vállalatok profitja" („Peoples Rights not Corporate Profits"), amit a civil társadalom képviselői rendeztek, Ecuador elnöke kipellengérezte a „washingtoni konszenzus" nem demokratikus jellegét. „Négy-öt hatalmi szervezet dönt és ezt 'konszenzusnak' nevezi? Milyen konszenzus az, amiről a többieket még csak meg se kérdezik. Ez a hatalom hegemóniájának az arroganciája."
Ezért a teremben minden jelenlevő állva megtapsolta. Hogy ma a tőke a nép fölött áll, elfogadhatatlan. Először jön a nép, azaz az ember, fűzte hozzá Rafael Correa. A szegény országok bizonytalan helyzetének fő oka a tőke mozgásszabadsága. Az individualista neoliberális paradigma összeomlott. Ha megvizsgáljuk a történelmet, nem a szabad és nyitott piacú országok fejlődtek, hanem azok, ahol az állam óvta a gazdaságot, mondta Correa.
Venezuela képviselője is csatlakozott a kritikához: A válság okozói a neoliberális erők. Hatásai katasztrofálisak: Munkanélküliség, tőkekivonás, az önbecsülés és a jövőbe vetett hit elvesztése. A legszegényebbek és a legsebezhetőbbek szenvednek leginkább. Az IMF teljesen erkölcstelen feltételeket támaszt. Az IMF és a Világbank zárjon be és engedje át másoknak egy új pénzügyi rendszer kidolgozását. A dollárt pedig töröljék el.
Venezuela kioldotta magát a neoliberális ölelésből és ma szabad. A regionális együttműködés Nicaragua, St. Vincent és a Grenadin, Barbados és Ecuador között a résztvevő népek javát szolgálja. Mindenkivel az egyenrangúság, a szolidaritás, a kiegészítés és a testvériség jegyében működnek együtt. Így jön létre a béke, ami a szociális igazságosságra épül fel.
A konferencián felmerült a hatalmas adósságok megoldásának szükségessége, ami megfojtja a fejlődő országokat. A Világbank becslése szerint kb. 40 ország tart az adósságválság felé.
Egy első lépés
Egy konszenzusos nyilatkozat kialkudása, amelyben minden állam részt vesz, nem volt könnyen megoldható. Mégis elérték. A dokumentum emlékezteti az iparosodott országokat a G-20 csúcson tett ígéretükre, hogy a világgazdaságot egy billió (ezermilliárd) dollárral beindítják. Ebből nagyobb részesedést kívánnak a fejlődő országok számára. Továbbá meg kell tárgyalni az adósság és a tőkemozgás problémáját. A nemzetközi pénzintézeteket sürgősen reformálni kell és az ENSZ-nek legyen a jövőben nagyobb befolyása. (Csak, nehogy a korpa közé keveredő tisztességes tisztviselőket is megegyék a disznók, mint nálunk! BG)
Mindenekelőtt a megkezdett folyamat folytatódjon. A taggyűlést megbízták egy állandó munkacsoport felállításával, amely minden érintett témát és problémát tovább visz.
A taggyűlés elnöke a záródokumentumot egy „hosszú folyamat első lépésének nevezte, ami a világot egy új útra tereli, a szolidaritás, stabilitás és a fenntarthatóság felé". Később megjegyezte: „Felbátorított, hogy oly sokan szükségesnek találták a Global governance etikai részének a felélesztését – kötelességünk és közös felelősségünk, hogy etikai meggondolásokat integráljunk a gazdasági, pénzügyi, politikai és szociális döntésekbe. Ezt - a kőkemény pénzügyi és üzleti világ döntéshozói - még mindig nem veszik kellőképp figyelembe."
Először az ember
Miguel d'Escoto Brockmann, több latin-amerikai ország, a G-77 országok és a Szentszék hangoztatták ezen a konferencián, hogy ismét az embert kell a középpontba állítani: Először az ember, aztán a gazdaság. XVI. Benedek pápa arra hívta fel az államokat, hogy vegyenek részt a konferencián és együttesen keressenek megoldásokat a válságra. A Szentszék állásfoglalásai a konferencia alatt jótékony hatással voltak. A Szentszék képviselője feltette a kérdést: Mi az emberi személy? Azt felelte: Először jön az ember, aztán csak a teóriák. Hangsúlyozta az etika jelentőségét, mivel a gazdaság etika nélkül semmi, és azt a kérdést is felvetette, hogyan lehetne megváltoztatni a gazdasági gondolkodás logikáját ebben az irányban."
Kedves Magyarok Szövetsége!
Mint olvasható nem vagyunk egyedül, mint ahogy hiszi ezt, például az USA kb. 50 millió „kulturálisan kreatív" polgára, akik – a felmérések szerint - hozzánk hasonlóan elutasítják a pártok túlhatalmát a pártokráciát, s új társadalmi rendet szeretnének felépíteni, ahol az együttműködés számít és nem a hierarhia.
Mindenképpen azok vannak többségben a gondolkodni tudó emberiség körében, akik elvetik a javíthatatlan „szocializmust" és a szintén javíthatatlan kapitalizmus jelenlegi vállfaját. Akik felismerték, hogy a pénzmanipulációs célzatú rendszer bekebelezte a világot erkölcsileg és ökológiailag is. Maga a közgazdaságtan is manipuláció, hiszen a GDP használata semmire nem jó, a GMP megemlítése viszont nem tartozik a politikai korrekt kategóriájába. Már maga ez a tény is rámutat a média és a politika összejátszására a pénzháttérhatalom manipulációinak érdekében.
Minderről Drábik János jutott az eszembe.
Nekünk őt kellett volna elküldenünk erre a konferenciára. Ő ugyanis elmondta volna (ékes angolsággal) azt, amit már többször hallottam és olvastam is tőle. János szokta volt mondani, hogy tulajdonképpen öt perc alatt rendbe lehetne hozni az ország sorsát, ha azonnal megváltoztatnának bizonyos törvényeket. Először a Nemzeti Bankról szóló (egyébként csak feles) törvényt, hogy az állítólagos nemzeti pénzintézetünk, ténylegesen a nemzet fennhatósága alá kerüljön vissza, ahogy a két világháború között működött, s akkor a pengő volt az egyik legjobb pénz Európában.
Mondjuk legelőször, módosítsák az ún. banki tartalékrátáról szóló passzusokat, ahogyan azt a nemrégiben elhunyt Nobel-díjas közgazdász Milton Freedmann is javasolta hazájának, az Amerikai Egyesült Államoknak. Ha a jelenlegi pár %-ról felemelnék 100%-ra a rátát, akkor a bankok ténylegesen csak annyi pénzt kölcsönözhetnének, amennyit összegyűjtöttek a betéteseiktől és amennyi a saját tőkéjük, s nem variálhatnának szabadon a levegőből történő pénzfabrikálás módszerével, amely ha nincs szigorú korlátok közé szorítva, akkor teljesen tönkreteheti – ahogy most is - a reálgazdaságot.
A tanácskozáson persze ilyen pőrén, ilyen tiszta logikával nem fogalmazódott meg a magánpénzrendszer és a közpénzrendszer ellentmondása, s a félelmem az, hogy még sikerülhet is, egy kis háttérhatalmi manipulációval elvenni az élét a tanácskozás – igen komolynak tűnő - eredményeinek. Ezért van szükség arra, hogy a kérdésben tudományosan felvértezett személy nyilatkozzon magyar részről.
Nagyon sajnálatos, hogy nem értesültünk erről a tanácskozásról időben, mert egyre növekszik a világban a „kulturális kreatívok" száma, akik másként gondolják a világ folytatását és a nemzeti gondolat mellett egy olyan - morális alapállást kívánnak elérni a társadalomban, amelyet a hit és a tudatosság jellemez. Nem csak hirdetik, de gyakorolják is, hogy a kiscsoportok is képesek megváltoztatni a világ gondolkodását, s túl kell lépni a társadalmi atomizáción és a szétvert közösségeken történő siránkozáson, s újjá kell építeni a társadalom, a nemzet szövetét.
Éppen úgy, ahogy a Magyarok Szövetsége építi a magyar nemzetet, úgy folyik másutt is egy nagy, belső átalakulás - a még gondolkodni tudó emberek-, lelki és tudati szintjein.
Sokan – a nyugati országokban - persze még csak azt ismerték fel, hogy nem szabad tovább rombolni a természetet, de már érezhető annak a felismerésnek a szele is, hogy a társadalmat sem lehet tovább manipulálni, becsapni.
Nem vagyunk tehát egyedül, és nagyon fontos lenne bekapcsolódni ebbe a nemzetközi munkába. Nem is biztos, hogy el vagyunk vele késve. Sőt szerintem, bizonyos területeken inkább éppen mi vagyunk az élen.
Egy kis magyarázat ezen utóbbi mondathoz azért, hogy ne tűnjön fellengzősnek, nagyképűnek a gondolatsor. Az abszolút diktatúrákban a társadalom összezár – amint látható is volt a Székelyföldön – s ha nem történt volna meg az ötvenes években a kisközösségek szétverése, akkor az egységesség hamarabb bekövetkezik. A kádárizmus ezt az alapvető összefüggést ismerte fel, s ezért lazított a kereteken a hetvenes-nyolcvanas években. Ezért vezette be a korlátozott fogyasztói társadalmat, ezért alkalmazott rafináltabb technikát a gerincek meghajlítására, az nemzeti érzés összetartó erejének felszámolására.
Nekünk tehát nehezebb volt felismerni az összefogás és a szolidaritás szükségességét, mint a keményebb diktatúrákban, de 2006 őszének eseményei elősegítették ezt a felismerést, s ma már az önszerveződésben az élre törtünk. Igaz, ennek ára van, de a jó pap is holtig tanul és nekünk mindig és mindenből tanulni kell! Mert a jövőben (nek) kell élni, s nem a múltban (nak), viszont semmit sem szabad a múltunkból kidobni, mert a kipróbált és bevált megoldásokat a bolsevikok szándékosan dobták ki, hiszen az volt a feladatuk, hogy a „múltat végképp eltöröljék" a globalista kapitalizmus útjából.
Szeged. 2009. július 25. Dr. Bene Gábor S.
A kárpáti Harsona munkatársa és a
Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tiszteletbeli elnöke