Von: "Géza Apáti"
Gesendet: péntek, 2010. február 05. 08:22
An: Kutasi József
Betreff: Kedves Posta Imre!
Hajzer Krisztina levele, Posta Imrének!
A Jobbik Munkaügyi Kabinetje volt vezetőjének reflexiója
Kedves Posta Imre!
Álmomban nem gondoltam, hogy az általam nemzeti érzelmű barátaimnak kiküldött anyag ekkora kört megtéve épp Nálad landol.
A hír igaz, én, mint a Jobbik Munkaügyi Kabinet elnöke, 2010. január 18-án lemondtam a posztomról.
Tettem ezt azért, mert 2007 nyarán, amikor Vona Gábor elnököt megkerestem avval, hogy a "Munka Világát" fel kellene karolni, rendet kellene benne tenni, akkor ő ezt nagyon jó ötletnek, és fontos dolognak tartotta, - most, 2010. januárra viszont szembesültem azzal, hogy idő közben bizonyos emberek, bizonyos erők a lehető leginkább háttérbe tolták ezt a témát.
Sajnos, nem vagyok az az alkat, aki ha nem ért egyet, akkor is mosolyog.
24 éve vagyok alkalmazott munkavállaló, erős az empátiás készségem. A "rendszerváltozás" sokunkban hagyott keserű szájízt, de a leginkább cserbenhagyottak folyamatosan azok, az a kb. 3,5 millió ember, aki eltartja ezt a tíz milliós országot. Sajnos, mindeddig egyetlen párt, vagy politikai erő sem gondolta fontosnak, hogy ezen a területen rendet tegyen, - márpedig ha ez nem történik meg, akkor a helyzet csak egyre rosszabb lesz, lassan eljutunk a 100 évvel ezelőtti szintre, amikor a dolgozók napi 12-16 óra munka mellett is éheztek...
Speciális élethelyzetben voltam pár évig, pontosan beleláthattam, hogy bizonyos munkavállalói "érdekvédők", akiket én egyszerűen csak "ál-érdekvédő"-nek szoktam hívni, hogyan élősködnek a bennük megbízó munkavállalók kárára: sokszor csúcsmenedzseri fizetésekért mindössze annyi a dolguk, hogy látszat-tárgyalások után, végülis a munkáltató érdekeit figyelembe véve
mindenféle aljas kompromisszumokat kössenek a dolgozók kárára.
Mivel beleláttam, hogy mi folyik itt, így arra is rájöttem, hogyan lehet(ne) tenni ellene.
A szakszervezeti konföderációk, szövetségek nagy politikai erőt képviselnek, ez nem vitás. Nyíltan nem tanácsos ellenük menni, de a Parlamentbe kerülve lehetne és kellene olyan törvényi szabályozásokat hozni, melyek megszűntetik a szakszi vezetők korrupciójának lehetőségét, segítik azokat az érdekvédelmi szervezeteket, akik valóban alulról szerveződnek, de gyengék, mert ellenszélben kell tevékenykedniük, megfélemlített, agyon dolgoztatott munkavállalókat kell tudniuk arra rábeszélni, hogy tegyenek sorsuk javítása érdekében. A legtöbb ilyen kis szakszervezet szinte azonnal elbukik - sokszor pont az a nagy szövetség, vagy konföderáció gáncsolja el, amelyikhez belép, amelyiknek segítenie kellene rajtuk.
A Munkaügyi Kabinet valódi szakemberekből állt: volt egy nyugdíjas tagunk, aki évtizedekig volt az Operaház szakszervezeti vezetője, egy érdekvédelmi szakember, aki vezető energetikai vállalatnál vezető szakszervezetis, volt egy olyan tagunk, aki 2 éve, alulról építkező szakszervezetet hozott létre egy külföldi multi cégnél, 10 fővel. Ő például ádáz küzdelmet vívott nem csak a munkáltatóval, hanem avval az érdekképviselettel is, amelyet maga a munkáltató hozott létre pár évvel korábban, hogy adjon a látszatra: itt van érdekvédelem! Ezt a tagunkat például két év után rendkívüli felmondással rúgták ki a munkahelyéről, most is folyik a per a bíróságon. Volt egy általános politikusunk, aki a nyugdíjasok helyzetével foglalkozott, és egy másik hölgy, aki a megváltozott munkaképességű munkavállalókra specializálódott. Volt egy informatikus, aki az általam megálmodott "Munkaközvetítőt" alkotta meg, és üzemeltette. Őt én kértem fel a távozásra, mert nem volt hajlandó tisztességes munkát végezni, és mielőtt lemondtam, úgy gondoltam korrektnek, ha én küldöm el, hogy ne az utódom kerüljön kellemetlen helyzetbe.
A programot együtt raktuk össze, mindannyian, és két ember írta meg. Szeptemberben már leadtam a programtervezetet, amelyre pozitív visszajelzést kaptam a Vezetőségtől: így ennek értelmében készült el a program. Azt gondolom, hogy minden olyan pontot, mely igazán jelentőséggel bír az ügy szempontjából, érintettünk, kidolgoztunk. Sokat nyeltünk: például a mennyiségi, formai követelményeket csak a program leadás előtti napokban közölték, így át kellett dolgozni az egészet - de mi szó nélkül ezt is megtettük. Közben, az ősz folyamán én rengeteg panasz levelet kaptam szerte az országból: hihetetlen, hogy micsoda visszaélések folynak a munkahelyeken, a Munka Törvénykönyvét a munkaadók lábbal tiporják, sok helyen még meg is alázzák az embereket. Dőlt a panaszáradat, volt, ahova lakossági fórumra is lementünk, hogy reményt öntsünk az emberekbe: ha a Jobbik bent lesz a Parlamentben, ezen a területen is változások lesznek.
Kabinetvezetői ülés utoljára december közepén volt, amikor is még több vezető is megpróbálta kihangsúlyozni: nem csak radikálisnak kell lenni - annak is kell látszani. Kértük a jelenlévő szakmai vezetőt, hogy a program véglegesítésekor erre ügyeljen! Sajnos, én nem láttam megjelenés előtt a programot, annak ellenére, hogy kértem kifejezetten, többször is: mutassák meg, szeretném tudni, hogy mi fog megjelenni. Nem kaptam meg...
Nekem nagyon sok barátom van a nemzeti oldalon, sokan alkalmazott munkavállalók. Az ő szemükben én egy tisztességes, hiteles ember vagyok. Amikor láttam, hogy a hivatalos program köszönő viszonyban sincsen avval, amit a szakértői gárda kidolgozott, akkor tudtam, ha meg akarom őrizni az arcom, ha a szemébe akarok nézni a gyerekeimnek, a barátaimnak, akkor nem adhatom hallgatólagos beleegyezésemet ehhez az un. "Program"-hoz.
Személyes harag nincsen bennem, mert a történet nem rólam, vagy nem a személyemről szól. Számomra arról szól, hogy a Jobbik nem akarta, nem merte, vagy nem tudta bevállalni ezt a valóban radikális programot, és a kabinetet még arra sem méltatta, hogy ezt megbeszélje velünk.
Érdekes számomra, hogy a többi kabinet vezető esetében még ősszel sor került személyes meghallgatásukra. Én jeleztem, hogy mivel bérből, fizetésből élő dolgozó vagyok, hivatalos munkaidőben, ezért számomra csak a délutáni időpont felel meg a meghallgatásra. Ennek ellenére kétszer délelőtti időpontot kaptam, és amikor végre délutánra hívtak be, az Elnök úrnak váratlanul vidékre kellett mennie, és utána már nem volt lehetőség, mivel sürgetett határidő, hogy leadjuk az anyagot.
Amikor lemondtam, azt természetesen tudattam a kabinet tagjaival, és mindenkivel, akit barátomnak tekintek, és persze több társ-szervezettel is, akik sokat segítettek a munkámban.
Soha el nem múló hálával gondolok például a Nemzeti Szaknévsor tulajdonosára, aki a munkaközvetítőbe segített be, vagy Szima Juditra, a TMRSZ főtitkárára, akit a nap bármely szakában hívhattam, kérdezhettem, és ő mindig azonnal, és szívesen segített.
Visszhangja persze van a lemondásnak: már több fenyegetést is kaptam, és olyanok fordultak el tőlem a Jobbikban, akiket barátomnak tekintettem, és akiket akár emberileg is segítettem. Dehát, ez van...42 évesen már nem dőlök a kardomba, hogy csalódnom kellett emberekben.
Én a Jobbikban való tevékenységemet befejezettnek tekintem, ha az érdekvédelmi vonalat tovább akarom csinálni, akkor majd valami más utat fogok találni magamnak. Most egyenlőre pihenek, és igyekszem minél többet foglalkozni a gyerekeimmel (akik nagyon nagy áldozatot hoztak azért, hogy én "jobbikazni" tudjak), és a Kedvesemmel, aki mindig, mindenben támogatott.
Köszönöm, hogy mindezt elmondhattam.
Hajzer Krisztina