* www.nemzetihirhalo.hu *************
Faképnél hagyták az államtitkárt a szakszervezetisek
[origo] 2011. 05. 06., 10:20
Kereplőkkel, dobokkal készülnek minél zajosabb tüntetésre a rendvédelmi dolgozók, akik pénteken gyakorlatilag egész nap tüntetnek Budapest belvárosában. Reggel 10-től gyülekeznek a megszorítások ellen tiltakozók, és csak az éjféli fáklyás felvonulás után mennek haza. Feltehetően több forgalmi dugót okoz majd a délután kezdődő gyalogos felvonulás. Kövesse a tüntetést percről percre!
12.43 Folyamatosan dudálnak a tüntetők
Tudósítónk szerint mintegy száz-kétszáz ember gyülekezik a Kossuth téren, megérkeztek a büntetés-végrehajtási dolgozók is. Sokan sípolnak, trombitálnak, dudálnak, de a színpadon még nem indult műsor, egyelőre nem tartanak beszédeket.
11.57 Faképnél hagyta az államtitkárt két szakszervezeti vezető
Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete vezetőjével együtt faképnél hagyta a Belügyminisztérium (BM) államtitkárát, Kontrát Károlyt. Erről Árok beszélt tudósítónknak, aki hivatalos volt a BM-ben tartott egyeztetésre. A szakszervezeti vezető azt mondta, negyedóra után felállt és kijött az egyeztetésről, miután világossá vált számára, hogy "semmi előrelépés, semmi érdemleges" nem történik, és a kormány egy szóval sem reagál a tüntetésükre. "Nekünk nincs időnk erre" - jelentette ki.
Azt mondta, Kontrát a tüntetés helyett egy úgynevezett Magyari-programról kezdett beszélni, amely szerinte most készül, és egységes közszolgálati életpálya modellt kínál majd az összes rendvédelmi dolgozónak. Árok hozzátette, ő erről eddig még nem hallott. Az egyeztetésen csak Kónya Péter, a tüntetés főszervezője maradt ott.
11.42 Szolidáris a tüntetőkkel az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége szolidáris a fegyveres és rendvédelmi dolgozókkal, egyetért követelésükkel és tiltakozásaikkal - közölte a szervezet. A szövetség szerint a kormányzati elképzelések "döbbenetesek", ezért jogos a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete által szervezett tiltakozási hullám. A közleményben felszólították a kormányt, hogy üljön le tárgyalni a tiltakozókkal.
11.27 Tűzoltók és mentők is érkeztek
Már mintegy százan lehetnek a Kossuth téren - jelentette tudósítónk. Érkeztek többek között ferencvárosi tűzoltók és mentők is. A szakszervezetek egy táblát helyeztek ki, amelyre filctollal lehet üzeneteket írni a kormány tagjainak. Ezen többek között ilyen feliartok szerepelnek: "Orbán, Pintér, Bakondi mondjon le azonnal"; "Én eddig a Fideszre szavaztam, többet nem követem el ezt a hibát"; "Orbán úr, ne a mi bérünkből gyarapítsa a saját vagyonát!".
A szervezők zsíroskenyeret kezdtek osztogatni a tüntetőknek.
11.12 Készül a zsíroskenyér a Kossuth téren - fotó
10.48 Red Hot Chili Peppers után Szikora Robi
A hangszórókból először a Red Hot Chili Peppers egyik dala szólt a Kossuth téren, később pedig Szikora Robi Ciao Marina című dalát játszották.
10.42 Tízezer tüntetőt várnak estére
Kónya Péter, a Fegyveres Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének vezetője, a tüntetés főszervezője az [origo] tudósítójának azt mondta, a hivatásuk védelmében tüntetnek a rendvédelmi dolgozók. "Halálpálya helyett életpályamodellt" szeretnének kiharcolni, vagyis a korkedvezményes nyugdíj megtartását. Kónya szerint arra hajlandók, hogy az újonnan az állományba kerülők egy új rendszerben vonuljanak nyugdíjba, de a jelenleg is rendvédelmi dolgozók esetében az eddigi szabályokhoz ragaszkodnak. Hozzátette, az esti fáklyás tüntetésre több mint 10 ezer embert várnak - napközben ennél kevesebbet, miután sokan még dolgoznak.
10.38 Jobbik-kabátos tüntetők jelentek meg a Kossuth téren
Egyelőre csupán néhány tucat tüntető gyülekezik a Kossuth téren tudósítónk szerint. Feltűnt közöttük egy Jobbik feliratú kabátot viselő csoport. Köztük van Sas Zoltán, a Jobbik rendvédelmi kabinetjének alelnöke, aki az [origo]-nak azt mondta: Azért vannak itt, mert a párt meghirdette, hogy szimpatizánsai fejezzék ki rokonszenvüket a szakszervezeti tüntetéssel.
Akad gárdás pólós ember is
10.05 Ácsolják a színpadot a Kossuth téren
Egyelőre csak rendezők és újságírók ácsorognak a Kossuth téren, a Kossuth-szobornál pedig színpadot ácsolnak - jelentette tudósítónk a helyszínről. A térre transzparenseket is kihelyeznek, amelyen többek között ezek a feliratok olvashatók: "Életet a nyugdíjas éveknek!"; "A rendőrök átlagéletkora 63 év"; "Mi már isszuk a Fidesz levét"; "Életpálya = Halálpálya?".
A gyalogos menet 14 órakor indul a belvárosba. A szervezők tudósítónk szerint azt kérték a résztvevőktől, hogy kereplőt, sípot, dobot mindenki hozzon magával, hogy minél hangosabb legyen a tüntetés.
(...)