Szőke István Atilla
Mindig s örökké!
Nem feledjük, nem feledjük azt az esztendőt,
Amikor szép Magyarország darabokra tört,
Szomorú szél rohant-rohant hegyen-völgyön át,
Fekete felhőkbe vonta a magyar hazát.
Anyák sírtak apák vállán, milljó zokogott,
Bús öregek némán néztek, szívük sajogott,
De volt néhány, aki mondta, nem és nem soha,
Nem így van a kőbe vésve eme nép sorsa!
Ama kőbe az van vésve,
Mindig s örökké!
Azt a követ kell keresni,
Mindig s örökké!
Nem feledjük, nem feledjük azt az esztendőt,
Amikor szép Magyarország darabokra tört,
Szomorú szél rohant-rohant hegyen-völgyön át,
Fekete felhőkbe vonta a magyar hazát.
Ismeretlen szép emberek egymást ölelték,
Bánatukat könnycseppekben földre ejtették,
De volt néhány, aki mondta, nem és nem soha,
Nem így van a fába róva eme nép sorsa!
Ama fába az van róva,
Mindig s örökké!
Azt a vén fát kell keresni,
Mindig s örökké!
Nem feledjük, nem feledjük azt az esztendőt,
Amikor szép Magyarország darabokra tört,
Szomorú szél rohant-rohant hegyen-völgyön át,
Fekete felhőkbe vonta a magyar hazát.
A harangok sok templomban nagy bút kongattak,
Utána lassan, halkulva csendben álmodtak,
De volt néhány, aki mondta, nem és nem soha,
Nem így van a könyvbe írva eme nép sorsa!
Ama könyvbe az van írva,
Mindig s örökké!
Azt a könyvet kell keresni,
Mindig s örökké!
Nem feledjük, nem feledjük azt az esztendőt,
Amikor szép Magyarország darabokra tört,
Szomorú szél rohant-rohant hegyen-völgyön át,
Fekete felhőkbe vonta a magyar hazát.
Ma már sokan érzik azt, hogy vannak testvérek,
Elszakítva a törzstől, mint tépett testrészek,
És van néhány, aki mondja, nem és nem soha,
Nem így van szívbe szorítva eme nép sorsa!
Ez a szív csak azt dobogja,
Mindig s örökké!
Ezt a szívet kell őrizni,
Mindig s örökké!
Mindig s örökké!
▼