Siklósi András
A halál torkából a magyar újjászületésig
(A 2012-es bösztörpusztai MOGY nemzetstratégiai előadása)
Tisztelt Országos Gyűlés, kedves Honfitársaim, magyar Testvéreim!
Az elszánt, küzdőképes hazafit többek közt az különbözteti meg az átlagembertől, hogy nem veszi föl a sértéseket, rágalmakat s az övön aluli ütéseket; nem törődik az ostobasággal, irigységgel és kishitűséggel; hanem ha nincsen méltó társa, akkor magányosan teszi a dolgát, amire hivatott. Szerencsés esetben, ha sok ilyen hűséges vitéz terem egy országban, akkor előbb-utóbb összehozza őket a sorsuk; megfogják egymás kezét, összekapaszkodnak, s vállvetve rontanak az ellenségre. Ha egy egész nép, egy hajdan szebb időket átélt nemzet tömegei képesek egyesülni, egyszerre mozdulni, s még alkalmas vezetőt is kiizzadnak magukból, akkor félig már nyert ügyük van; mert a pokol démonai sem vehetnek erőt rajtuk, s nincs az a földi hatalom, mely legázolhatja őket. De most a milliók helyett csupán néhány ezer megfáradt, búsképű lovag áll a vártán, akiknek drága még a haza léte és becsülete. Ilyenkor nincs sok értelme huszárrohamra buzdítani, mert egy maroknyi fegyvertelen, hátország nélküli, tapasztalatlan ifjú simán felmorzsolódik a sokoldalúan kiképzett, ördögien gonosz pribékek gránitkemény sorfalain. Viszont azt sem tanácsolhatjuk senkinek, hogy bújjon el az odújába, amíg onnan is ki nem füstölik, s végleg földönfutó zombivá nem züllik, aki már a nemzet szempontjából hasznavehetetlen. No de akkor mi a fészkes fenét csináljunk, ha minden kilátástalan, ha már elfogyott a türelem és a remény utolsó morzsája is? Kíséreljünk meg tán kiegyezni a pusztítókkal, s némi konc fejében, törött gerinccel átvészelni a villámló vihart; mocsokban-sárban fetrengve addig, míg fölragyog fölöttünk a szivárvány? Ki kell ábrándítanunk azokat, akik ebben a tévhitben ringatóznak, mert nem más ez, mint perverz önámítás, avagy a folyamatos hazugság diadala.
A globalizmus – mely már planétánk és az emberiség értékeinek, tápláló forrásainak jelentős részét fölzabálta és tönkretette – lényegében ötvözi a kapitalizmus és a kommunizmus leghitványabb, legsötétebb jellemzőit; s egy szűk internacionalista tőkéscsoport, ill. (le)fizetett lakájai, helytartói önkényes harácsolását, „törvényes bűnözését” szolgálja; miközben gátlástalanul kifosztja és bérrabszolga-sorba veti az egyes országok tehetetlen, fogyasztóvá korcsosult, elhülyített lakosságát. Ahol kisebb az ellenállás, ott „békésebb” módon gyilkolnak; ahol viszont élénkebb a nemzeti öntudat, s a népek erőszakkal is védekeznek, ott bevetik félelmetes fegyverarzenáljukat, s különböző ócska, átlátszó ürügyekkel megtámadják őket, majd rájuk kényszerítik álságos „demokráciájukat”. Kapzsiságuk, önimádó gőgjük, másság-gyűlöletük határtalan, s olyanok, mint egy sáskajárás; ahova beözönlenek, a fű sem nő utánuk. Mindent elrabolnak, ami mozdítható, s nyomort, járványokat, ökológiai katasztrófákat, hullahegyeket hagynak maguk után; sokszor évtizedekre, századokra lerombolják egy-egy térség életlehetőségeit. A monetáris-gazdasági eszközökön túl politikájukkal (pl. a „rasszizmus”, az „antiszemitizmus”, a „szélsőségek” s a „terrorizmus” elleni harc meghirdetésével), médiabirodalmukkal, multikulturalizmusukkal, silány, álliberális oktatási elveikkel, vallási-etnikai ellentétek, „válságok” szításával fenekestől felforgatják áldozataik világát, akik zömmel föl se fogják, hogy mi történik velük, csak amikor már késő.
A Trianonban szétszaggatott Kárpát-medence magyarsága többé-kevésbé mindezeket a gazságokat elszenvedi, megtetézve azzal, hogy nemcsak szellemileg-lelkileg-anyagilag akarják térdre kényszeríteni, hanem szeretnék ténylegesen is kiirtani vagy elkergetni, mert „szükségük van” ősi, páratlan természeti adottságokkal rendelkező, jól védhető hazájára, hogy létrehozhassák új telephelyüket, világuralmi központjukat. Ez az ellenünk folytatott, hol álcázott, hol nyílt háború nem mostanában kezdődött, hanem legalább ezer éve; de csak napjainkban vált igazán láthatóvá és érthetővé, amikor már úgy tűnik, hogy el kell fogadnunk gyászos bukásunkat. Legalábbis azt sugallják, hogy fölösleges tovább lázadoznunk, mert ők az erősebbek, s itt minden úgy alakul, ahogy eltervezték. Létünk, megmaradásunk azon múlik, hogy a veszély fölismerése után, immár a nemzethalál küszöbén, a tudás, a bátorság, a faji büszkeség és a hazaszeretet pajzsával fölvértezve képesek leszünk-e összefogni és közösen szembeszállni ezekkel az immorális sátánfattyakkal. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ha vállaljuk az önzetlen, áldozatos küzdelmet, akkor komoly esélyeink vannak (főként, ha világszerte hamarosan megindul egy általános népfölkelés és szabadságharc); ám ha mindenbe beletörődve, legföljebb a saját egzisztenciánkat, családunkat mentve, bambán és kővé dermedve az égi mannát lessük, akkor nincs kiút, s a sorsunk végleg megpecsételődik.
Mivel egyikünk se tökéletes, s aligha ismeri az üdvözítő cselekvés útját, eszemben sincs cáfolhatatlan receptet fabrikálni; hiszen jószerivel a magunk gödréből is képtelenek vagyunk kikecmeregni, nemhogy másokat a hajuknál fogva kihúzni. Iránytűink, zászlóra tűzhető jelszavaink a következők legyenek: önvizsgálat, önszerveződés, önérdek, önbecsülés, önellátás, önrendelkezés, visszaszerzés, önvédelem! Ne engedjük idegen kézbe otthonainkat, termőföldjeinket, vízkészletünket, nemzeti kincseinket! Lépjünk föl a spekulánsok, a korrupt hivatalnokok, a kufárok, a szellemi-lelki kútmérgezők ellen! Döntsük meg a rendszert, foglaljuk el ismét Kárpát-hazánkat; harcoljuk ki szabadságunkat és függetlenségünket! Adjunk mindenkinek munkát és megélhetést; biztosítsuk a magyarság méltó jövőjét, mentsük meg eltiport nemzetünket!
Meg kell állapítanom, hogy (rég)múlt nélkül nem lehet jövőnk sem; mert szabatosan fogalmazva: a jelen nem is létezik, csupán egy kósza pillanat, hiszen a magunk mögött hagyott percek már a múlthoz tartoznak, az előttünk levők pedig a jövőhöz. Úgy fogom fel, hogy a múlt nem valahol bennünket követve poroszkál, hanem közvetlenül alattunk van, vagyis gyökereinkkel belőle táplálkozunk; míg a jövő rögtön fölöttünk kezdődik, amibe szívósan meg kell kapaszkodnunk, ha nem óhajtunk elesni. Ami a magyarság eredetét illeti, nem véletlen, hogy becsületes, jó szándékú kutatóink szinte annyi őshazát „tártak fel”, ahányan csak vannak. Annyiban igazuk van, hogy ezeken a területeken mindenfelé hosszabb-rövidebb ideig megfordultak őseink (rokonaink), kisebb-nagyobb civilizációkat, kultúrákat alapítva; az viszont kézenfekvő, hogy egyszerre ennyi őshazánk nem lehetett. A baj nyilván az, hogy rossz helyeken keresték. Mai ismereteink szerint majdnem bizonyos, hogy nem jöttünk mi ide sehonnan, hanem sok tízezer éve eredendően (autochton módon) itt nőttünk fel, itt edződtünk azzá, akik és amik lettünk. Istentől rendelt őshazánk a Kárpát-medence; ugyanakkor Európa ősnépe vagyunk, nyelvünk a világ ősnyelve (legalábbis mai formájában a legközelebb áll hozzá, s a leginkább őrzi annak szókincsét, nyelvtani sajátosságait), rovásunk pedig bolygónk legelső fejlett írása. (Ezen axiómák kibontása a szakemberek hivatása, további taglalásukra egyébként sincs most időm.)
Mérsékelten hiszek, gyakran kételkedem a különféle próféciákban, jelenésekben, kinyilatkoztatásokban, üzenetekben, jóslatokban. Azt azonban már az ókori, középkori iratok, szájhagyományok (hinduk, maják, indiánok stb.) is jelzik, hogy rövidesen egy nagy szemléletváltás (ún. paradigmaváltás) és korforduló (nem világvége!) előtt állunk. (Ez aligha megy majd simán, valószínűleg véres események, helyi és kontinentális háborúk fogják kísérni.) A Védák és a csillagászat (állatövi jegyek) is megerősíti, hogy az egyetemes földi história nagy világkorszakok végtelen körforgásából áll. Ez a 4 periódus a következő: Aranykor, Ezüstkor, Rézkor és Vaskor. Miként a fémek minősége, értéke is utal rá, közülük az első a legideálisabb, míg az utolsó a legborzalmasabb az emberiség számára. Utóbbit Kali Jugának is hívják (nagyjából 5000 évig tart), ami nem más, mint a sötétség, a gyűlölet, a romlás, a törvénytelenség és istentelenség sátáni időszaka. Mi most ebben élünk, de szerencsére már a legvégén, ezért fokozottan várjuk a megtisztulást (a buddhistáknak megvilágosodás, a Belső Ösvény útja, a keresztényeknek megtérés, a táltosok és mágusok szerint napforduló, csillagforduló), az újjászületést, a szeretet s a boldogság eljövetelét.
Tudnunk kell azt is, hogy a szittyák-hunok-avarok-magyarok az Aranykor népei; kudarcaink, vereségeink, üldözöttségünk zömmel éppen abból fakadnak, hogy alapvető tulajdonságaink (megértés, lovagiasság, gerincesség, önzetlenség, jóság, méltóság, spiritualitás stb.) és küldetésünk szerint mi nem vagyunk képesek beilleszkedni a homlokegyenest ellenkező vaskori körülmények közé. Olyanokká váltunk ebben a gyilkos, szénfekete közegben, mint a partra vetett hal, vagy mint a sérült szárnyú madár. Nem tudunk normálisan, szabadon, örömtelien élni, valós képességeinket kifejteni, hiszen leigáztak s kiforgattak bennünket önmagunkból. Szeretnénk kitörni ebből a földi pokolból, de nincs hova, s nem jött még el az ideje. Nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a forrongó magyar mélyben már megállíthatatlanul tavaszodik a jövő: a világnak is követendő példát, mintát adva, mi lépünk először a változások mezejére. Úgy is mondhatnám, hogy Ősten-i kiválasztottságunk kötelez arra, hogy (a Nap Fiaiként) másoknak is elhozzuk a Fényt és a Tudást, s a mi vezérletünkkel fog győzni az emberiség jobbik része, melyet visszavezetünk az Aranykorba.
Ez a mai globális káosz, a cionista-szabadkőműves New Age, a bankárkaszt zsarnoksága, az euroatlanti gyarmatbirodalom, az egész virtuális gépezet atomjaira hullik; s fölváltja egy olyan új rendszer, ahol minden a helyére kerül, ahol a kollektív szándék fölülírja az individuális önzést; ahol valódi nemzetállamokban, békében, bőségben, egymást a jóra serkentve és a természeti környezetre vigyázva, Isten tenyerén élnek majd a népek. Ez egy olyan paradicsomi kor lesz, ahol a gonoszok is megjavulnak, mert nem éri meg többé sehonnai gazembernek lenni. Néhányat azért még aludnunk kell erre; s mindez nem jön el magától, kibontakozva a semmiből, csak ha nagyon akarjuk, és teszünk is érte. Ne felejtsük, hogy pusztán materiális szinten nem oldhatók meg a dolgok, s a mindnyájunkat sújtó, pusztító (mesterségesen gerjesztett) válság sem orvosolható ennek a világrendnek a keretében. Mélyen magunkba kell szállnunk, s az égi szakralitás felé fordulnunk, hogy véges erőnket megnövelhessük a Végtelen Energiából és Ingyen Kegyelemből történő feltöltődéssel. Lehet, hogy mi már nem érjük meg a szebb holnapot, mégis utódainkért aggódva úgy kell viselkednünk, hogy a változás éberen és mindenre fölkészülten érjen bennünket, ezért óriási a felelősségünk.
Egy ilyen rövid előadás keretében még felszínesen sincs módom a világhelyzet s a magyar állapotok elemzésére. Ezt nagyjából minden érintett láthatja, sőt a bőrén is érezheti, s én is számos cikkben, tanulmányban tüzetesen foglalkoztam már vele. A diagnosztizálás helyett próbáljunk inkább a terápiára, a kiutak keresésére koncentrálni. Nem ügyelve a komplexitásra és a fontossági sorrendre, hadd vessek itt föl néhány olyan kardinális problémát, melyek megnyugtató kezelése nélkül nem beszélhetünk semmiféle magyar megmaradásról és megújulásról, pláne, reményteljes nemzeti jövőképről.
1.) A Szentkorona-eszme és értékrend szerinti ősi Magyar Alkotmány(osság) jogfolytonosságának helyreállítása, s egy ehhez illeszkedő, korszerű, kizárólag a magyar önérdeken nyugvó Alaptörvény kimunkálása. (Magától értetődik, hogy sarkalatos és egyéb hatályos törvényeink nem ellenkezhetnek ezek szellemiségével, ill. bármiféle nagyhatalmi és „szövetségesi” törekvéseket is ezeknek kell alárendelnünk.)
2.) A zsidókérdés és cigánykérdés tabuk nélküli, nyílt fölvetése, és határozott, részrehajlás (pozitív diszkrimináció) nélküli megoldása. Tűrhetetlen, hogy a saját hazánkban bármiféle idegen, betolakodó (ráadásul kártékony, élősködő és ellenséges!) náció többletjogokat és előnyöket élvezzen az őshonos magyar többséggel szemben! Ezzel párhuzamosan a szigorú (tudományos módszerekkel is megalapozott) magyar önvédelem és fajvédelem intézményes megszervezése. Elfogadhatatlan az a genocídiummal fölérő „lakosságcsere” is, hogy miközben magyar fiatalok ezrei vándorolnak külföldre dolgozni, helyettük gyülevész lumpeneket telepítenek be.
3.) A Magyar Nemzeti Bank és a pénznyomtatás fölötti ellenőrzés jogának állami (parlamenti) kézbe adása, a kibogozhatatlan hazai és/vagy külföldi lobbi-érdekek teljes kiküszöbölése. A kamatfizetés, az adósságszolgálat s a további hitelfölvételek azonnali berekesztése. A nemzetközi pénzintézetekkel kötött előnytelen és törvénytelen szerződések egyoldalú fölmondása; a kirablásunkban és tönkretételünkben részt vevő bankárhorda s a multinacionális cégek beperlése, számláinak zárolása, és kamatos kártérítésre kötelezése.
4.) Haladéktalan kilépés az EU-ból, a NATO-ból, a Világbankból és az IMF-ből. Pontos, mindenre kiterjedő elszámolási mérleg készítése; megkárosításunk, anyagi veszteségeink, gyarmatosításunk jóvátételének megkövetelése. A 45 éves bolsevista megszállásunkból és 1956-os eltiprásunkból fakadó szörnyűségekért a volt Szovjetunió utódállamának (Oroszország) kárpótlási igény benyújtása. Hasonlóképpen a holokauszt-ipar által alaptalanul kizsarolt, többszöri és folyamatos pénzjuttatások visszaszerzése Izraeltől s a hazai zsidóságtól.
5.) Kemény és következetes igazságtétel. Az elmúlt 67 év elévülhetetlen, népirtó kommunista és liberális gaztetteinek (visszamenőleges) feltárása, a még élő főkolomposok elszámoltatása és felelősségre vonása (halálbüntetés, börtön, az összeharácsolt ingó és ingatlan vagyonok elkobzása, a külföldi bankszámlák befagyasztása), a közügyektől való örökös eltiltása. Határaink és repülőtereink lezárása, hogy a zsiványok szökését megakadályozhassuk. A csalások, hamisítások, hivatali visszaélések leleplezése, s az ezeket elkövető köztisztviselők fokozott büntetése. Az évtizedekre titkosított akták, szerződések, panamák nyilvánosságra hozása; néhány vitathatatlanul nemzetbiztonsági kategóriába tartozó anyag zárolásán kívül a közvéleménynek joga van minden, közvetlenül vagy közvetve, őt érintő irat (pl. az ügynökök és beszervezőik, tartótisztjeik listáinak) megismerésére. Az ártatlanul üldözöttek és kisemmizettek, esetleg leszármazottaik tisztességes kárpótlása, ill. elkobzott javaik visszaadása, vagy azok ellenértékének kifizetése.
6.) Totális rendszer- és államformaváltás. A közszabadságon, a jogok és kötelességek egyensúlyán alapuló népfelség elvének érvényesítése. A pártok feloszlatása (a nem korrumpálódott tagok és tisztségviselők bevonása a nemzeti újjáépítésbe), a parlamentáris áldemokrácia felszámolása, a törvény előtti egyenlőség megteremtése. Általános tisztogatás a politikai, rendvédelmi, igazságügyi, pénzügyi, gazdasági és kulturális funkciókban, valamint a média dzsungelében; vezető posztokat mindenütt csak tiszta, rátermett, nemzethű személyek tölthetnek be, akik kizárólag a közérdeket szolgálják, s alkalmatlanságuk esetén visszahívhatók. Stratégiailag nem kiemelkedő szervezetek élére (pl. gyárak, üzemek, szövetkezetek, iskolák stb.) tilos főnököket, igazgatókat fölülről kinevezni; vezetőit mindig az adott közösség választhassa meg, a saját szempontjai alapján. Kellő felvilágosítás után népszavazás döntsön az ország államformájáról (javasolt prioritás: szakrális királyság vagy fejedelemség); senkinek sem lehet teljhatalma, a Szent Koronát kivéve; a hatalom mindenkor megosztott (az uralkodó és a nemzet közt) és ellenőrizhető legyen. A jelenlegi egykamarás országgyűlés helyett célszerű a kétkamarás nemzetgyűlést meghonosítani, alulról kiválasztott képviselőkkel, az egész Kárpát-medencére kiterjedően.
7.) Idegenben és idegen érdekeket szolgáló katonáink hazavezénylése; kötelező sorozással egy ütőképes, modern eszközökkel felszerelt honvédség felállítása. A fegyveres őrző-védő magánhadseregek (pl. Inkal Security) lefegyverzése és szétzavarása. A rendőrség szerkezeti átalakítása és hatékonnyá tétele; vidéken a csendőrőrsök kiépítése; az önkéntes gárdák, polgárőrségek hatáskörének bővítése, és bevonása a rendvédelmi, bűnmegelőzési feladatokba. Megfontolandó a lakossági (önvédelmi) maroklőfegyverek engedélyezésének megkönnyítése. Az ügyészségek és bíróságok ne a nemzettől és az igazságtól, hanem a mindenkori kormányoktól és egyéb maffiózóktól legyenek függetlenek.
8.) Minden földtulajdon a Koronáé, limitált nagyságú földbirtokkal vagy bérlettel csak a Szent Korona tagjai (az államalapító magyarok és az államalkotó nemzetiségek) rendelkezhetnek, kivéve azokat, akik képtelenek törvényeink elfogadására és az elemi együttélési normák betartására. Örökösök híján a földbirtok visszaszáll a Koronára. A zsebszerződésekkel és egyéb alantas eljárásokkal megszerzett latifundiumokat ellenszolgáltatás nélkül el kell kobozni. Termőföldjeink szétosztásakor törekedni kell arra, hogy minél több kis- és közepes birtok fedezze a parasztcsaládok megélhetését, ugyanakkor az ország népét és az exportot is lássa el egészséges, jó minőségű ennivalókkal. Idegen eredetű, vizsgálatokkal kontrollált élelmiszerek behozatalát legföljebb súlyos védővámok kirovása után szabad engedélyezni; saját termelésünket viszont tilos bármilyen kvótákkal korlátozni. Szétvert iparunk rehabilitálásakor főként a mezőgazdasághoz kapcsolódó ágazatokat érdemes fejleszteni (pl. malomipar, húsipar, tejipar, konzervgyártás, textilipar, bőr- és cipőgyártás, szerszámok, gépek készítése stb.), s különös figyelmet kell fordítani a magyar találmányok (szabadalmak) hazai megvalósítására.
9.) Belső állami vagyonleltár fölfektetése. Az ország javai, természeti erőforrásai (pl. műemlékek, nemzeti parkok, ásványvagyon, energiahordozók, termál- és gyógyvizek, erdők, vadállomány stb.), továbbá a stratégiai jelentőségű közművek és infrastruktúra (pl. villany, gáz, távfűtés, víz, szemétszállítás, távközlés, vasutak, utak, hidak és autópályák, tömegközlekedés stb.) nem idegeníthetők el; karbantartásukról, állaguk megóvásáról, nemzet-centrikus hasznosításukról gondoskodni kell. Törekedjünk a teljes foglalkoztatottság elérésére; érdemi adókedvezményekkel és támogatásokkal a kis- és közepes vállalkozásokat, szolgáltatásokat versenyképessé kell izmosítani a multikkal szemben. Meg kell szüntetni az élősködést; aki nem talál megfelelő állást, segélyek helyett (az igazoltan rászorulókat, pl. a súlyos betegeket, testi és szellemi fogyatékosokat kivéve) közmunkából tartsa fenn magát. Egyik dédelgetett elvünk a minél átfogóbb önellátás kiépítése; ennek megfelelően lazítsuk külföldi kötelékeinket (lásd energiaimport!), például az alternatív energiaforrások (geotermikus energia, magmahő és függőleges tengelyű szélerőművek stb.) elterjesztésével.
10.) Mindenkinek biztosítani kell a valóban ingyenes és eredményes oktatást és orvosi ellátást, a tiszta (alaposan megszűrt, szennyezéseket, vegyszereket nem tartalmazó) ivóvizet és a szabványainkat kielégítő (káliummentes) konyhasót, ill. az egészséges (mérgező adalékoktól, génkezelésektől mentes), tápláló élelmiszereket. Bármilyen tartozás fejében megengedhetetlen bárki (főként a családok) kilakoltatása egyetlen otthonából, pláne, ha adóssága elvetemült banki manipulációk következménye. Hatékony eszközökkel (mindenekelőtt lakáshoz juttatással) szorgalmazni kell a gyermekvállalást (a minimum 3-4 apróságot nevelő nagycsaládok kiemelt megbecsülését), a csecsemők és a szülőanyák fokozott védelmét, hogy katasztrofális demográfiai mélyrepülésünket mielőbb megfordíthassuk, mert enélkül nincs magyar föltámadás.
11.) A béreket és jövedelmeket úgy kell kalibrálni, hogy jó darabig senki se kereshessen havi 1 millió Ft-nál többet (akármely területen tevékenykedik), de 200 ezer Ft-nál kevesebbet se. A levont adók, járulékok együttes összege nem haladhatja meg a fizetések 20 %-át, ám ez alól ne lehessen semmilyen ürüggyel kibújni. A nyugdíjak értékállóságát, rendszeres folyósítását is garantálni kell, 100 és 300 ezer Ft-os határok között. Az infláció leszorításával s az árak, szolgáltatási díjak csökkentésével segíteni kell a magányosok s a családok boldogulását; meg kell teremteni az ideálishoz közelítő létbiztonságot, közbiztonságot és vagyoni biztonságot. Ne az állam gazdagodjon, hanem a polgárai! Elmaradott, mostoha helyzetünkön sokat javíthatunk a kutatások és fejlesztések kiemelt finanszírozásával.
12.) Az idegen mételyt okádó, magyargyűlölő médiumokat (pl. ATV, RTL Klub, TV2, Klubrádió, Népszabadság, Népszava, 168 Óra, Élet és Irodalom, Index stb.) el kell takarítani, s mind a kereskedelmi, mind a közszolgálati szektorban érvényesíteni kell a szólásszabadságot (ami azonban nem lehet hazug, gyalázkodó és rágalmazó, s nem irányulhat a nemzet ellen!), a korrekt, elfogulatlan tájékoztatást, a kulturált, színvonalas tartalmat és stílust, s persze a megkérdőjelezhetetlen nemzetépítő szellemiséget. Az oktatásban a meddő lexikális tudás elsajátítása helyett legyen elsődleges az életre való felkészítés, a gondolkozás és a problémamegoldó-képesség fejlesztése, a hitre, erkölcsre és hazaszeretetre való nevelés. E célból iskoláinkat, egyetemeinket meg kell reformálni; őstörténetünket, történelmünket gyökeresen újra kell írni, míg irodalmunkból a tényleges értékeket kell kiemelni, a múlandó, zagyva, lélekromboló „alkotások” és szerzőik kirostálásával. Az időközben lezüllesztett vagy bezárt technikumok és szakközépiskolák felélesztésével piacképes szakmákat kell adni a tovább tanulni nem kívánó ifjúság kezébe.
13.) Különös gondot kell fordítani ősi, páratlanul gazdag kulturális örökségünk és hagyományaink ápolására, kibányászására és közkinccsé tételére. Soha ne a vereségeinket, kudarcainkat, szégyenletes széthúzásainkat, gyengeségeinket hangsúlyozzuk; hanem sok évezredes históriánk világraszóló sikereit, győzelmeit és dicsőséges fejezeteit, legtündöklőbb személyiségeit emeljük piedesztálra; hogy minden honfitársunk bátran meríthessen belőlük öntudatot, büszkeséget, hazafiúi érzést, önzetlen szolidaritást, áldozatkészséget és harci elszántságot. Megkerülhetetlen kérdés a vallások dolga, ugyanis a közhiedelemmel ellentétben ez egyáltalán nem magánügy. Ki kell mondani, hogy a nemrég tragikomikusan „fölmagasztalt”, számunkra közömbös kisegyházak és a többnyire destruktív szekták inkább ártalmunkra vannak; ezért ezeket habozás nélkül föl kell számolni, vagy legfeljebb a megtűrtekhez sorolhatók. Államilag támogatandó történelmi egyházaink közé csak a katolikus (római és görög), a református, az evangélikus és az unitárius felekezeteket szabad fölvenni, ill. egy közös platformon álló „pogány”, ősmagyar turáni vallást. De még ez is kevés; ugyanis a kereszténységet meg kell tisztítani a kártékony judaizmus és talmudizmus vadhajtásaitól, s valamennyit „politikusabbá”, nemzetileg sokkal elkötelezettebbé kell formálnunk, s ki kell ragadnunk őket a jelenlegi kozmopolita-globalista fertőből. Igen fontos leszögezni, hogy ezer sebből vérző, százszorosan megosztott hazánk és népünk mostani állapotában egyéb sem hiányzik már, mint egy hitbéli acsarkodás; ezért a megértésre, szeretetre kell törekedni, s a különbségek tiszteletben tartása mellett a lehető leggyümölcsözőbb együttműködésre.
14.) A magyarság egy és oszthatatlan, bárhol is éljen a Kárpát-medencében, vagy azon kívül. Külpolitikánknak alapvetően a magyar értékek és érdekek képviseletére kell szorítkoznia, amit semmilyen birodalmi vagy „jószomszédi” kívánalmak, zsarolások nem írhatnak felül. Elsődleges a magyar szabadság és függetlenség kivívása és megőrzése, valamint a trianoni revízió részleges vagy teljes végrehajtása; ezekhez képest minden egyéb szempont jelentéktelen és esetleges. Szövetkezni, összefogni bármely más országgal, vagy tömörüléssel csak kölcsönösen előnyös feltételek mellett érdemes, ami semmilyen szinten sem csorbíthatja szuverenitásunkat, önrendelkezésünket. A külső hódítások, megszállások, gyarmatosítások ellen (bárhonnan is erednek) összes eszközünkkel és energiánkkal harcolnunk kell, mert ha szülőföldünket elveszítjük, akkor nemzetként nem lehet semmilyen jövőnk. Bukások, váratlan csapások bármikor érhetnek bennünket, de a szervezett önvédelemről, a mindhalálig tartó küzdelemről sohasem szabad lemondani!
Gondolom, egy ilyen, a nyomasztó hétköznapoktól elrugaszkodó kívánságlista hallatán most sokan csóválják a fejüket, pedig higgyék el, nem hagyott még el a jobbik eszem. Nem állítom, hogy a fentiek maradéktalan megvalósítása sétagalopp lesz, ám ha emberként és magyarként még hosszú évezredekig élni akarunk, akkor nem érhetjük be kevesebbel. Ha már jogos követeléseinket sem merjük megfogalmazni, s félelmünkben, gyávaságunkban a további önfeladás, megalkuvás és meghátrálás útját választjuk, akkor könyörtelenül megsemmisülünk, s végleg eltűnünk a történelem süllyesztőjében, ellenségeink harsány örömére. Tudhatjuk már mindannyian, hogy nem a számossága, ill. életterének kiterjedése tesz naggyá egy nemzetet, hanem a benne lakozó kollektív lélek, a rendíthetetlen szabadságvágy, az isteni és természeti törvények feltétlen betartása, küldetésének példás végrehajtása. A falak és bástyák ereje sohasem a kövekben és a cementben rejlik, hanem a vitézek hősiességében.
Valljuk be őszintén, minket itt kiirtásra szántak. Sok évszázada gyengülünk, fogyatkozunk, hullunk a nihil mocsarába. De soha nem voltunk még nagyobb veszedelemben, mint éppen napjainkban, amikor a végpusztulás küszöbén, a halál torkában vergődünk. Csupán a gengszterváltás óta olyan hazaáruló „vezetőink” voltak, mint Antall József, Boross Péter, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon. (Nem kevésbé hitvány köztársasági elnökeink felsorolásától ezúttal eltekintek.) Ezek a helytartó csahosok és hűbéresek szép sorban megásták a sírunkat; s most Orbán, a „kétharmados fülkeforradalmár”, végrehajtja a háttérhatalom ítéletét, s ügyesen kivéreztet, majd kivégez bennünket, ha hagyjuk. Mire várunk még, Barátaim? Talán arra, hogy a gonoszok önként megjavulnak, vagy megbocsáthatatlan bűneiket szánva-bánva és jóvátéve, holnaptól ördögből angyallá nemesülnek? Ne reménykedjünk benne, ha nem akarunk keservesen csalódni. S persze abban se, hogy majd csak lesz valahogy, mert előbb-utóbb minden magától megoldódik. Ilyen kedvező fordulat még a népmesékben sincsen. Ébresztő magyarok, elég ebből az elvarázsolt, horrorisztikus álomból, mely maga a legszörnyűbb valóság!
Nem várhatjuk tovább tétlenül a sült galambot, a csodáért haladéktalanul cselekednünk kell. Ahol lehet, igyekezzünk tömegesen szabotálni a hatalom nemzetgyilkos terveit, egyre durvább megszorító csomagjait. Ne működjünk vele együtt, ne tapsoljunk, ne hízelegjünk neki; ne tüntessünk mellette; csapdáit és aknamezőit próbáljuk kikerülni, s ezzel is növelni elszigeteltségét. Lépten-nyomon éreztessük egész gyalázatos rendszerének megvetését és gyűlöletét, valamint azt, hogy nem számíthat tőlünk kegyelemre. De ez még édeskevés. Kényelmes hajlékunkból milliószámra ki kell rajzanunk az utcákra és terekre, s el kell söpörnünk a senkiházi brigantik rémuralmát; mindörökre le kell ráznunk bilincseinket s a fojtogató rabszolgasorsot. A békés, „alkotmányos” módszereket már mind kipróbáltuk, de semmit sem értünk el. Most már egy erőszakosabb, harcosabb ösvényre kell lépnünk, hogy kivívhassuk elemi létfeltételeinket.
Ha ezeket az emberbőrbe bújt ragadozókat sikerül kiiktatnunk, utána olyan életformát teremthetünk magunknak, amilyet szeretnénk. Ezek a vámpírok nem adnak semmit önként, szépszerével; ezért el kell vennünk tőlük, s bárhogy is ajvékolnak, vissza kell foglalnunk elrabolt hazánkat! Ők csak akkor érezhetik magukat nyeregben, ha mi megrettenünk tőlük, és mindent eltűrve lapítunk. A látszat ellenére ők félnek jobban, mert mindent elveszíthetnek, míg mi csupán nyerhetünk, hiszen láncainkon kívül immár semmink sincsen. Ők tetőtől talpig felfegyverkeztek, de az Igazság és a Fény velünk van, s a magyarok Istene is minket támogat, hogy legyőzhessük a sötétség pusztító erőit. Ne sokat tétovázzunk, vágjunk bele mielőbb; mert különben valamennyien fölfordulunk; s ha nem állunk ki magunkért rendületlenül, akkor nem is érdemlünk mást. Derék eleink tűzön-vízen át megmentették országunkat, s évezredeken keresztül továbbadták a magyar életet. Nekünk sincs jogunk minderről lemondani, s megszakítani ezt az ősrégi folytonosságot. Madách-csal szólva: „Mondottam ember, küzdj, és bízva bízzál!” Vívjuk vissza, és védjük meg nemzeti örökségünket, javainkat! Éljen a szabad szittya virtus, virágozzon népünk és hazánk! Isten, áldd meg a magyart!