Ma van ötvenhat éves évfordulója a Véres csütörtöknek. Mi is volt ez az esemény? Véletlen - vagy éppen tervszerű provokáció a kommunista rezsim részéről...?
A 20. század második felének egyik legnagyobb európai tömeggyilkossága zajlott le a Kossuth téren 1956. október 25-én. A tragédiáról három könyv jelent meg eddig, s több publikáció is – legalább részben – elemezte a tragédiát. Ennek ellenére
sem a politika, sem a történelemtudomány n
em derítette fel kellő mélységben a történteket, a magyar igazságszolgáltatás pedig – hasonlóan a többi sortűzperhez – elszabotálta a jogi eszközökkel történő igazságtételt. A Kossuth téri sortüzet feldolgozó művek viszonylag szűk terjedelemben foglalkoznak a történtek előzményeivel. Holott az előzmények ismeretében érthetők lehetnek 1956 sokszor megmagyarázhatatlan eseményei – a többi között az október 26-ig lezajlott, összességében jóval több mint ezer áldozatot követelő nagy sortüzek. Több közös vonásuk is van ezeknek az eseményeknek. Egyrészt a tüntető tömeg mindenütt fegyvertelen volt – ez igaz egy ideig a Magyar Rádió előtti tüntetésre is –, ennek ellenére minden helyszínen felfegyverzett katonai, illetve belügyi alakulatok várják őket, harckészültségben. A Rádiónál történteket leszámítva nem lehet kideríteni, mit is akart a helyszínre vonuló tömeg. Másodszor: minden helyszínen szinte odavezetik, beterelik az adott helyre a tüntetőket. A vérengzésekről – a Rádió kivételével – minden esetben előre tud már több állami vagy pártvezető, néhányan közülük igyekeznek jó szándékúan visszatartani az embereket a tüntetéstől. Mindezek tükrében semmiféle ésszerű magyarázatot nem lehet adni arra, miért lőttek a fegyveresek a fegyvertelen tömegbe; erre egy sztálinista hatalom tudatos provokációja lehet csak a magyarázat, vagyis az, hogy a lövetés nyomán keletkezett spontán ellenállást felszámolva megsemmisítsék az ellenállókat, ide értve a reformistákat is.Semmi baj az oroszokkal? Nem véletlen, hogy már a korabeli történetírás is tudatos provokációról beszél a Kossuth téri sortűz kapcsán, csak éppen ezt az „ellenforradalmároknak" tulajdonította. A KGB szerepe a forradalomban a mai napig tisztázatlan. Kopácsi Sándor, Budapest akkori rendőrfőkapitánya október 23-án Piros László belügyminiszternél találkozott Szerov tábornokkal, a KGB vezetőjével. Ekkor a tüntetés még be volt tiltva. Kopácsi feltette a logikus kérdést, mi történik, ha a tiltás ellenére mégis felvonul a tömeg? Szerov az válaszolta: „A fasiszták és imperialisták csapatai kimerészkednek az utcára Budapesten, s önök között még van vezető, aki azon töpreng, szabad-e ellenük fegyvert használni? Most jött el az ideje annak, hogy a fasiszta alvilágot megleckéztessük." Később, a megtorlás során egyébként a KGB vezette Kopácsi kihallgatását, brutális módszerekkel. A tömeggyilkosságot megelőző tüntetés kapcsán látható, hogy nem „spontán megmozdulásról" van szó, hanem szervezett provokátorok behajtották a fegyvertelen, békés embereket több irányból a térre. Már a Kádár-rendszer idején megjelent brosúrák is szervezett tüntetésről írtak: „…ellenséges elemek elterjesztették a hírt; a parlament előtt nagy tüntetés lesz." „Valójában a legszemérmetlenebb provokáció történt, amelynek nyilvánvaló célja az állambiztonsági szervezet (…) végleges befeketítése volt." Megkérdőjelezhető az Astoria előtti szovjet tank szerepe is az eseményekben. A ma is uralkodó nézet szerint a tank legénysége és az ott lévő civilek között barátkozás kezdődött. A tankra – majd az ahhoz csatlakozó szovjet páncélkocsira – magyar zászlós tüntetők ültek fel, s ekkor a szovjet páncélosok vezetésével megindult a tömeg a parlamenthez. Egy korabeli tanú, aki a Szabadság téren lévő Kohó és Gépipari Minisztériumban dolgozott, lekiabált az ott tartózkodó embereknek: „Ne menjenek a Parlament elé, mert az orosz páncélosok megszállták a teret!" Egy tizenhat éves lány nevetve visszaszólt: „Semmi baj az oroszokkal. Nincs baj. Az oroszok átálltak." A parlament elé vonuló dr. Kelecsényi Erzsébet 1999-ben a Kossuth rádióban egy riportban azt mondta: „Egy kérdés azonban sok éve, sőt évtizedek óta foglalkoztat. Az, hogy tulajdonképpen miért is mentünk mi akkor a Kossuth térre… Több sortűzperben is hallottam, most már tudjuk, hogy az embereket odaterelték… Érdemes lenne kideríteni, hogy véletlenül kerültünk mi akkor a Kossuth térre?" Erre utal Beke Katának dr. Kelecsényi Erzsébethez írt levele is, akivel együtt lapultak az egyik visszalövő szovjet tank alatt a parlament előtt: „Egyre inkább úgy gondolom, hogy szándékosan tereltek bennünket a fegyverek elé, mint decemberben Salgótarjánban és másutt. Ez abba az esztelen logikába illik bele, hogy halottak százaival akarták megfélemlíteni a várost, az országot… Nem fértem fel a tankra az Astoriánál, így hát teherautóval mentem, sokakkal együtt. Vajon véletlenül volt ott és azonnal néhány teherautó?" Fegyveresek a tetőkön Kopácsi Sándor a BRFK Deák téri épületéből nézte, amint a Tanács körúton hatalmas tömeg vonul, élén három szovjet páncélos, magyar zászlókkal és tüntetőkkel a tetején, köztük sok asszony és gyerek. Kopácsi a két nép egymásra találásának nevezi a jelenetet. Egy másik tanú szerint viszont az egyik tank, amely a tömeget vezette, megállt a Báthory utca sarkán (most Vértanúk tere), majd kivette csövéből a magyar zászlót, s lőni kezdte a Rákóczi-szobornál lévő tömeget. Hogyan értékeljük tehát ezután azoknak a páncélosoknak a szerepét, melyek bevezették, beterelték az embereket a Kossuth térre? Ezeket nem szabad azokkal a szovjet páncélosokkal összekeverni, amelyek már a Parlament előtt álltak, s a golyózápor idején védeni igyekeztek a fegyvertelen tömeget!Provokációs szervezettségre utal, hogy a Kossuth tér közelében lévő épületekben többen is idejekorán tudtak a készülő tüntetésről, sőt akadtak olyan vezetők is, akik ennek jegyében igyekeztek visszatartani az embereket. Szűcs Ferenc az Földművelésügyi Minisztérium (FM) dolgozója volt ekkor, s elmondta, hogy október 25-én „a miniszter első emeleti titkárságáról kilenc és tíz óra között értesítettek minket, hogy azonnal ürítsük ki az utcai irodahelyiségeket, és mindenki vonuljon olyan szobába, amelynek az ablakai nem a térre vagy az utcára néznek!" Hasonlóról számolnak be mások is. Kopácsi Sándort kétségbeesetten hívta fel egy munkatársa a sortűz előtt, hogy nagy baj lesz, mert a tetőn ÁVH-sok vannak tüzelőállásban, s most rohant fel egy ÁVH-s tiszt, méghozzá azokkal a szavakkal, hogy „majd megmutatjuk nekik… erre parancsunk van!" Kopácsi nem hitt az információnak, mert látta, hogy a tömeg békés, s benne sok a nő és a gyerek. Kopácsi nem hitt, bár tudta, hogy október 23-án, Nagy Imre beszéde alatt is felfegyverzett ÁVH-sok voltak a tetőkön. A tüntetők visszatartását még a pártközpont köreiből is megpróbálta egy-egy ember, ott is tudtak arról, mi fog következni. „Orbán Lászlóné, a Központi Vezetőség osztályvezetőjének felesége, a Műszaki Egyetem pártbizottságának titkára telefonon próbálta meg riasztani az egyetemistákat, tartsák fel valahogy a halálba menetelőket…" Horváth Miklós becslése alapján a tüntető tömeg nyolc-tízezer főből állhatott. Kideríthetetlen, mit is akartak az emberek a Kossuth téren. A tüntetésen leginkább a „Vesszen Gerő", és a „Nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk csőcselék" jelszavakat kiabálták. Elhangzott a Himnusz, nagy volt az öröm a békés, barátkozó szovjet harckocsik láttán. Ekkor azonban teljesen váratlanul elszabadult a pokol, a tér különböző helyeiről, a körben lévő épületekből össztűz zúdult a gyanútlan, védtelen tömegre. Az eddigi tanulmányok nagy része két véleménykör köré csoportosítható. Az egyik szerint az Akadémia utca, illetve a Vértanúk terén álló szovjet páncélosok lőtték a tömeget. A másik véleménycsoport szerint viszont az FM-ből lőtték az embereket. Itt nem említenek szovjet tankokat. Valószínűleg mindkét oldalnak igaza van, a két vélemény kiegészíti egymást. Vagyis nemcsak az FM-ből lőttek, hanem több épületből is!Úgy tűnik, leginkább Horváth Miklós kutatásai közelítik meg a valóságot. Részletesen leírta a szovjet páncélosok tüzelését a tömegre, s rámutatott, hogy a tér szintjén lévő magyar határőregységek is lőttek. Ugyanakkor nem zárja ki, hogy az FM-ből is tüzeltek. A parlament körüli szovjet harckocsik legénysége visszalőtt az épületekre, vagyis védte a tömeget. Az össztűz kétszer tizenöt percig tartott, a vérengzés azonban nem ért véget ezzel, mert aztán az eddig védettebb helyre húzódó, s ezután menekülni próbáló sértetlenekre és a sebesültekre, mentőkre vadásztak a fegyveresek. Kéri Edit könyvében ezerre becsüli a halottak számát, s a tanúk is hasonló adatokat mondtak. A brit nagykövetség alkalmazottai szerint tizenkét teherautóval szállították el a holttesteket. A zöld ÁVH golyószórója Az idevonatkozó könyvek szerzői közül az egyik kutató kizárólag a magyarokat, a másik a szovjeteket teszi felelőssé az történtekért. Holott közös akcióról volt szó, amint azt a Kahler Frigyes vezette Tényfeltáró Bizottság is röviden leírta 1991-ben. Egyébként nemcsak az épületek felső szintjéről, hanem az emeleti ablakokból is lőttek. Az FM-ből a parlamentet körülvevő tankokban lévő szovjet katonákat is lőtték, nem csak a tömeget, s a szovjet katonák visszalőttek az FM-re. Ez a tény ma már nem vitatható, de a következményei meghökkentők. Az FM-re tüzelő, tehát a tömeget védő vöröskatonákat utóbb hadbíróság elé állították. Új elem Horváth Miklós információja, amely szerint a tömeget a tér szintjén lévő magyar határőregységek is lőtték. A „zöld ávósok". Beszámol a határőrök jelenlétéről Juhász Tibor is, aki a határőr-parancsnokság gépjármű alosztályát vezette. Szerinte a tér több pontján voltak határőrök és folyamőrök, sőt a Nádor utca sarkán lévő épületben egy asztalra golyószóró volt felállítva, amivel határőrtisztek lőttek a tüntetőkre. Kik és összességében véve milyen csoportok, alakulatok lőtték végül is a tömeget? Azt könnyebb megállapítani, hogy kik nem lőtték...
Magyar Hírlap