Rácz Sándor továbbra is közöttük él
Az ősi magyar hagyomány szerint a Teremtő egy meghatározott küldetés végrehajtására teremti meg az embert a Földre, és a küldetés teljesítése, vagy pedig az arra való alkalmatlansága után megszabadítja földi terheitől.
Földi életében az ember szabad akaratával dönt azokban a helyzetekben, amelyek próbatételt jelentenek, amelyek kísértéseket jelentenek, és az ezekben a helyzetekben való döntése határozza meg, hogy küldetését meg tudja-e valósítani, vagy nem.
Ezt nevezik akaraterőnek. Ezt nevezik hitnek. Ezt nevezik a küldetés iránti teljes alázatnak és elkötelezettségnek.
Sándor bátyám, Te küldetésedet teljesítetted.
Teljesítetted azt, amiért Téged a Teremtő a Világra küldött.
A Teremtő és Boldogasszony Anyánk, aki az emberi lét egésze alatt oltalmaz bennünket, születésünktől, fogantatásunktól kezdve, mindaddig, amíg meg nem szabadulunk földi életünktől.
Így most már Te is azok közé tartozol, akikre a magyar hagyomány úgy emlékezik Boldogasszony egyik hasonlatával, hogy:
„Magyarok Nagyasszonya, halottak megszabadítója, engedd hozzánk őseink szellemeit, hogy sugallataikkal segítsenek bennünket az Igazságért és szabadságért folytatott küzdelmünkben.”
(Ezt a hasonlatot Bálint Sándor bácsi gyűjtötte az ezerkilenszáz-harmincas évek végén és negyvenes évek elején, amikor egész Kárpát-medencében meghallgatta az embereket, meghallgatta azt és összegyűjtötte, hogy hogyan vélekednek, milyen hasonlatokban éltetik magukban Boldogasszony Anyánkat.)
A Te küldetésed során különösen kemény próbatételeket, kísértéseket kellett kiállnod.
Huszonhárom éves voltál, amikor 1956-ban a Nagy-budapesti Munkástanácsok Szövetségének elnökévé választottak. Annak a Szövetségnek az elnökévé, amely gyakorlatban valósítja meg a Szent Korona Értékrendet, gyakorlatban valósította meg azt, amit Pongrátz Gergely 56 egyik céljaként határozott meg, és az általa meghatározott három cél egyértelműen arra mutat, hogy 56 a Szent Korona Értékrendben meghatározott szabadság visszaállítását jelentette.
Hogyha ennek a harmadik pontját veszem, akkor egyértelművé válik, hogy Te a Szent Korona Értékrend gyakorlati megvalósítását végezted el a Munkástanácsokon belül.
Hogyan hangzik ez a pont?
„Mi nem szocializmust és nem kapitalizmust akarunk, hanem a sajátos magyar utat járjuk.”
Nos, hát, ez a „sajátos magyar út” jelenti – amit Ti gyakorlatban valósítottatok meg -, hogy a kötelezettségek és jogok összhangban vannak, hogy nincsenek kötelezettségek a velük arányos jog nélkül, és nem lehet jogokat gyakorolni úgy, hogy az ember kötelezettségét nem teljesíti. Ez adja az „egy és ugyanazon szabadságot”, az ember szabadságát, és az ember tudja felépíteni ezen elemi szabadságokból a Nemzet szabadságát. És így tud szerves egységben élni a Nemzet, így tud megvalósulni az, hogy az ember úgy erősödik, hogy egyben erősíti azt a közösséget, azt a Nemzetet, aminek a tagja.
Ha úgy tetszik, énből személlyé nemesül.
És a Te küldetésedben ez az énből személlyé nemesülés történt meg. Ezért tudtál mintaadó lenni, példaadóvá válni.
Amikor szabadságunk ismét elveszett, a december 4-i szovjet csapatok bevonulásakor, akkor Téged börtönbe vetettek, és csak nemzetközi összefogással sikerült amnesztiát elérni azoknak az ötvenhatos hősöknek, akik – közte Neked is -, abban a "szerencsében" részesültek, hogy életüktől akkor nem fosztották meg őket, csak életfogytiglan börtönre ítélték.
Ezt követően számtalan megpróbáltatás és kísértés ért Téged, és mindegyiket olyan keményen tudtad átélni és megoldani, hogy az az Értékrend töretlen, sértetlen maradt Benned, ami küldetésedet jelenti.
Még egy példát hozok ebből elő, ez pedig az ezerkilencszázkilencvenes évek eleje, amikor Washingtonban felajánlották Neked, hogy Államelnök leszel Magyarországon – hiszen akkor sem a magyarok döntöttek saját sorsukról, hanem idegen hatalmak -, tehát felajánlották Neked ezt a lehetőséget, annak ellentételezésével, hogy mondjál le ötvenhatos eszméidről. Te elutasítottad ezt a felkérést, ezt a kísértést, és inkább gazdálkodtál, inkább végeztél olyan tevékenységeket, amelyek a túlélést jelentették és nem pedig a küldetésnek voltak közvetlen részei. Viszont azzal, hogy elvtelen kompromisszumot nem vállaltál, küldetésed teljesítése folyamatos volt.
Így hát aztán, azok közé az Őseink közé tartozol, azok közé a fénylő porszemek közé, amelyek fizikai létük megszűntével, megszabadításukkal, nem válnak halványabbá.
Te éppúgy nélkülözhetetlen porszeme vagy a Magyar Nemezt Tengerének, mint ahogyan voltál fizikai életedben. Éppúgy közöttünk él lelked, szellemed, és éppúgy segít bennünket tevékenységünkben, mint amikor fizikailag is közöttünk voltál.
Így hát csak fizikai testedtől kell elbúcsúznunk, és azt kívánni a porhüvelynek, hogy békében nyugodjon.
És azt kívánni a Léleknek, hogy erősítsen tovább bennünket, és azt kell kívánni a Szellemnek - ami ennek a közvetlen megvalósítását, gyakorlati megvalósítását jelenti -, hogy váljon továbbra is mintaként ennek a Magyar Nemzetnek az emelkedésére.
Köszönjük fizikai életedet, Sándor bátyám!
Halász József