17.320 - Gondolatok Kádár és Horn búcsúztatásáról. 1989-ben történt és napjainkban folytatódik.

Feladó: dr. Bokor Imre
Dátum: 2013. július 3. 22:18
Tárgy: Gondolatok Kádár és Horn búcsúztatásáról. 1989-ben történt és napjainkban folytatódik.
Címzett:  Kutasi József Antal <jozsef@kutasi.eu>,

 

            

 

MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG

 

                        A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (ZMKA) parancsnoka (Dr. Simon Sándor altábornagy) - Kádár felravatalozását követően -, összehívatta az Akadémia tanszékvezetőit és parancsba adta, hogy:  “másnap reggel  09.00-kor, a tiszti és tiszthelyettesi állomány ünnepi öltözetben (fehér ing + a kitüntetések  eredeti formában feltéve) gyülekezzen az alakuló téren, ahonnan autóbuszokkal lesznek kiszállítva Kádár ravatalához”! 

                        A parancs elhangzását követően szólásra jelentkeztem, és jelentettem, hogy  a parancsot továbbítom a tanszék tiszti és tiszthelyettesi állományának, de én nem vagyok hajlandó részt venni Kádár búcsúztatásán!

                        Érezni lehetett, hogy a teremben “megfagyott a levegő” és mindenki feszülten figyelte a parancsnok reakcióját. Simon altbgy.  barátságos hangon megkérdezte, hogy mi a kifogásom Kádár ellen(?), tett  jó dolgokat is az életében, meg kell bocsátani a tévedéseit. Jelentettem, hogy  ezen az alapon Sztalinnak,  Hitlernek vagy   Rákosinak is meg kellene bocsátani, de én Kádárt hazaárulónak, valamint Haynaun is túltevő gyilkosnak tartom,  és nincs jogom a részvételemmel  megbocsájtást mutatni azok helyett, akik áldozatai voltak.

                                A  parancsnok  “mindenki tegye a dolgát, eltávozhatnak” megjegyzéssel berekesztette a gyűlést és a  vitát.

                          Legjobb, de nem ellenőrzött ismereteim szerint, a ZMKA  tiszti és tiszthelyettesi állománya “kivonult” Kádár ravatalához, csupán egyedül én szegtem meg a kiadott parancsot. Retorzióban nem részesítettek, sőt a parancsnok  első helyettese (Galovicz János ezredes)  két nap múlva a kezembe nyomott  egy kisméretű (emlékezetem szerint) kékes színű,   Kádár fényképét és a  látogatás köszönetét tartalmazó (összehajtható) cédulát, azzal a megjegyzésével, hogy kettőt is vett  magának az asztalra kitett “szórólapokból”, mert lehet, hogy még szükségem lesz rá...

                         Megköszönve a figyelmességét, azonnal visszaadtam  az “ajándékot” és megnyugtattam, hogy  nekem soha nem lesz szükségem erre a lapocskára.

                         Most pedig Horn elhunyta alkalmából,  megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy Orbán Viktor miniszterelnökünk is részt fog venni a temetési ceremónián. Nem kívánom részletezni, hogy ki és mi volt Horn Gyula: Kádár egyik  leghűségesebb, munkatársa, forradalmunk fegyveres  elfojtásának aktív résztvevője (önkéntes pufajkása),  aki közvetve vagy közvetlenül,   a forradalmárokat juttatta hátradrótozott kezükkel a 301-es parcellába és környékére,  sokuk még most is (több mint két évtizeddel a rendszerváltozás után), a jeltelen  gödrökbe  kaparva,   a túlvilágról  szemlélheti  árulójuk és /vagy gyilkosuk  díszes temetését, valamint a rémtetteket elkövető kommunistákat agyagba-döngöléssel fenyegető, 2/3-os parlamenti többséggel rendelkező (Fideszes) Orbán Viktor miniszterelnök szemléletváltását.

                          Szinte szégyellem magam,  hogy  eddig nem vettem észre Orbán Viktor “ingadozását”. Hallgattam!  Elhanyagolható botlásnak tartottam, mikor az egyik katonai tanácsadója azok közül került ki, akik   Kádár temetésekor díszpárnácskán vitték a  koporsó után a kitűntetéseit és spriccelt a szemükből a könny mérhetetlen fájdalmukban, vagy a másik  katonai tanácsadója (Király Béla), a háromszoros dezertőr, a spicli, a hullarabló, Horthy-Hitler-Mussolini- Szálasi- Rákosi-Farkas-Göncz-Medgyessy kitüntetettje és Nagy Imre cserbenhagyója.

                           Arra  is vártam, hogy miniszterelnökünk magyarázatot ad a megígért, de elmaradt felelősségre vonás miatt, de a Hornhoz való “viszonya” már nem csak egyes személyeket, hanem  az ‘56-os forradalmunk tiszteletét,   az áldozatok emlékét,  a harcokban  részt vett és még  élő forradalmárok lelkivilágát is sérti! Ez nem más, mint a közvélemény arculcsapása!

                            De még a temetésig van 5 (azaz öt) nap, talán csoda történik, mert a SZÓZAT-ból idézve:

Az nem lehet, hogy annyi szív

Hiába onta vért.

S keservben annyi hű kebel

Szakadt meg a honért. 

                             

                                                                                                                                          Lejegyezte:

                                                                                                                                                 (Prof. Dr. Bokor Imre)