Feladó: MVSZ Sajtószolgálat
Dátum: 2013. július 12. 17:19
Tárgy: A közbéke érdekében - szlovák fordítás - Trianon tarthatatlan
Címzett: Kutasi József Antal
A Magyarok Világszövetsége 2013. június 4-én Versailles-ban hirdette ki a szervezet Elnöksége által 2013. február 17-én elfogadott felhívást, amelyet a világ magyarságának és minden jóhiszemű embernek rendelkezésére bocsát a trianoni és a párizsi békeparancsok elleni harchoz való segédeszközként. Korábban közzétettük a Trianon tarthatatlanságáról szóló felhívás angol, francia, német, cseh, szlovén és orosz fordítását, most pedig a szlovák nyelvűt adjuk közre. Arra biztatjuk tagjainkat és híveinket, hogy terjesszék azt minél szélesebb körben, és használják mindennapi vitáikban, valahányszor a trianoni békeparancs igazságtalanságát, tarthatatlanságát szeretnék bizonyítani.
V záujme všeobecného mieru
Výzva Svetového zväzu Maďarov iniciovaná Lászlom Botosom
Budúcnosť našej vlasti, zmrzačenej trianonským mierovým diktátom zo 4. júna 1920, je pochybná, a pritom aj stav nášho národa je neudržateľný. Už skoro sto rokov trvá rozdelenie maďarského národa, bez toho, aby bola proti tomu najdená protilátka aspoň na teoretickej úrovni. VIII. Svetový kongres Maďarov a ním prijatá nová definicia maďarského národa už vo svojom názve vytvára ideový základ vystúpenia proti trianonskému a parížskemu diktátu: Budúcnosť v znamení Svätej koruny.
Nová definícia maďarského národa, prijatá v roku 2012 konštatuje: „Najvýznamnejší príspevok maďarského národa k rozvoju univerzálnej ľudskej spoločnosti je stelestnený vo vytvorení takého štátneho usporiadania, ktoré jedinečným spôsobom umiestňuje do svojho stredobodu ľudskú dôstojnosť - bez ohľadu na pohlavie, rasu, národnosť a náboženstvo. Tento štát založili naši predkovia na základoch učenia o Svätej korune.”
Pri príležitosti 93. výročia trianonského mierového diktátu poskytujeme Maďarom na celom svete a všetkým ľuďom dobrej vôle prostriedok, ktorý podporuje pravdu maďarského národa a neudržiateľnosť Trianonu účinnejšie ako všetky predchádzajúce, a to pomocou argumentov Svetového kongresu Maďarov a rovnako s hodnotením dvoch vynikajúcich českých intelektuálov.
Český politológ, Rudolf Kučera, vo svojej knihe Kapitoly z dejin střední Evropy uvádza a komentuje argumentáciu uznávaného českého historika Františka Palackého (strana 56-57):
„František Palacký v článku Idea rakúskeho štátu hodnotil maďarskú ústavu nasledovne: „ Jádro uhorských štátnych inštitucii je samo v sebe je tak zdravé a vydarené, že by podľa môjho názoru zaslúžilo by nasledovanie aj v iných štátoch; je v ňom živé jádro pravej krajinskej autonomie bez ktorej občianská a politická sloboda dlho nikde stáť ani trvať nemože; je v ňom možnosť reformy a nekonečnej zdokonalitelnosti, bez ktorej všetké ludské inštitucie zhynuť a zahynuť musia. Z toho sa dá pochopiť a vysvetliť všeobecnú lásku Uhrov (nielen Maďarov) k svojej constitutio avitica a neobyčajná energia k jejímu zachovaniu a chráneniu; Uhri pod byrokraciou žiť nemôžu...“ (Palacký, František: Úvahy a projevy, Melantrich, Praha, 1977, str. 376)
Aká bola táto ústava a aký bol jej historický význam? Najprv uveďme, že ľpenie Uhrov na vlastnej ústavnej kontinuite, kontinuite tisícročnej, tvorí základ existencie uhorského štátu. Hlavnou prednosťou tejto ústavy bola deľba moci medzi panovníkom a šľachtou, pričom vlastná „demokratičnosť“ spočíva v rozsiahlej decentralizácii, v existencii autonomných krajinských inštitúcií. Na prvom mieste spomíname krajinský snem, ktorý diskutoval o všetkých kráľovských propozíciach, a volil zo svojich radov palatína, zástupcu kráľa a ten za pomoci konsília locumentenentiale vykonával úlohy, dohodnuté medzi kráľom a šľachtou. Jeho zástupca, krajinský sudca, predsedal kráľovskému apelačnému súdu, známemu ako tabula septemviralis. Vlastným základom decentralizovanej štátnej moci boli tzv. komitáty, správne jednotky kráľovstva, v ktorých na čele stáli hlavní župani a vicežupani a prevážne zdola zvolení úradníci. Každá župa mala dvoch zástupcov v krajinskom sneme. Na župných snemoch sa zúčastnili slobodní obyvatelia a volili úradnícky aparát, spravujúci župné záležitosti.
„Na krajinskom sneme prijaté a kráľom schválené zákony museli byť na župných snemoch oznamované, aby potom boli župnými úradmi vykonané. Opatrenia najvyšších štátnych orgánov tiež museli byť oznamované prostredníctvom župných úradov a župné snemy mali právo, aby proti nariadeniam, ktoré by pokladali za „gravanimálne“ podávali „representace“ (protesty) a zastavovali vykonanie až do vybavenia týchto protestov. Keď išlo o nepopulárne nariadenie, oznamovali si župy navzájom obsah protestu; v tom spočíval prostriedok, že v Uhorsku sa mohlo vystupovať hromadne proti neobľúbeným nariadeniam, ktorých vykonanie mohlo byť odporom žúp prekážené.
Táto rozsiahla župná samospráva bola nezdolným štítom, ktorým Uhri uhájili svoju štátnu samostatnosť a ktorou zvíťazili proti zjednocovacím snahám panovníkov.“ (Palacký, František: Česká politika, diel druhý, časť prvá, Praha. 1907, str. 159).
Boj Uhrov za uhorskú ústavu bol však veľmi dlhý a krvavý, ako každý boj za politickú slobodu. Tento boj tvorí jednu z najvýraznejších etáp stredoeurópskych dejín a mal by byť v budúcnosti súčasťou každej učebnice histórie strednej Európy. Tu má tradíciu náš súčasný zápas za ľudské a občianské práva a k tejto tradicii by sa malo hlásiť, namiesto toho, aby sa nereflektovane oslavoval vznik národných štátov v strednej Európe. Národné štáty síce dočasne uskutočnili mnoho národných inšpirácií, priniesli národnú slobodu niektorým národom, iným ju však zase vzali, a čo je najdôležitejšie, politickú slobodu trvalo nezabezpečili a mier (...) do strednej Európy nepriniesli.“
Potrebujeme jasnejšie argumenty a dôkazy od tých, ktoré uvádzajú František Palacký a Rudolf Kučera, že maďarským národom vytvorený štát Svätej koruny neutlačoval v menšine žijúce národy?
Sotva. Požiadavka, uvedená v novej definícii maďarského národa, ktorej splnenie očakávame, je teda oprávnená:
„Odvolávajúc sa na veľkorysé štátne zriadenie, ktoré po storočia umožňovalo, aby sa národy, žijúce v krajine Svätej koruny, a ktoré sa neskôr po Trianone stali zakladateľmi nástupnických štátov, rozvíjali. Na odplatu očakávame, aby tieto národy prijali do svojich ústav nasledujúcu stať: maďarské spoločenstvá, ktoré boli pod ich vládu násilím prinútené, sú aj naďalej a nezmeniteľne časťou maďarského národa.“
Prijalo predsedníctvo Svetového zväzu Maďarov 17. februára 2013 v Budapešti.
Vyhlásené vo Versailles, na mieste trianonského mierového diktátu 4. júna 2013.
A közbéke érdekében
A Magyarok Világszövetségének
Botos László által kezdeményezett felhívása
Az 1920. június 4-én a trianoni békeparanccsal megcsonkított Hazánk jövője kétséges, és bírhatatlan népünk állapota. Közel egy évszázada tart a magyar nemzet szétdaraboltatása anélkül, hogy ennek hatásos ellenszerét a magyarság akár eszmei szinten is felmutatta volna. Viszont a Magyarok VIII. Világkongresszusa és az általa elfogadott új magyar nemzetmeghatározás már címében is megteremti az eszmei alapot a trianoni (1920) és párizsi (1947) békeparancsok elleni fellépéshez: Jövő a Szent Korona jegyében.
„A magyar nemzet legkiemelkedőbb hozzájárulása az egyetemes emberiség felemelkedéséhez annak az államrendnek a kialakításában testesül meg, amely egyedülálló mértékben helyezi középpontba az ott élő emberek nemére, fajára, nemzetiségére és vallására való különbségtétel nélkül az emberi méltóságot. Ezt az államot eleink a Szent Korona tanra alapozták, és a Szent Korona országának nevezzük” – hirdeti a 2012-ben elfogadott új nemzetmeghatározás.
A trianoni békeparancs 93. évfordulóján a világ magyarsága és minden jó szándékú ember rendelkezésére bocsátjuk azt az eszközt, amely minden eddiginél hatásosabban, két kiemelkedő cseh értelmiséginek a Magyarok Világkongresszusának értékelésével egybecsengő érveivel támasztja alá a magyar nemzet igazságát, Trianon tarhatatlanságát. Íme:
Rudolf Kučera, cseh politológus, 2008-ban kiadott: Közép-Európa története egy cseh politológus szemével c. könyvében egy elismert cseh történész, František Palacký érvelését idézi (70-71 o.)
František Palacký Az osztrák állameszme című dolgozatában így értékelte a magyar alkotmányt: „A magyar országos intézmények magva magában véve oly egészséges és áldásos, hogy véleményem szerint érdemes volna más országokban is alkalmazni; megvan benne az igazi országos autonómia eleven csírája, amely nélkül a polgári és politikai szabadság sehol sokáig és tartósan meg nem maradhat; jelen van benne a reform és a határtalan tökéletesíthetőség elve is, amely nélkül minden emberi intézménynek pusztulnia és elpusztulnia kell. Ebből lehet megérteni és magyarázni a hungarusoknak (nem csupán a magyaroknak) a maguk ősi alkotmánya iránti közös szeretetét s a rendkívüli energiát, amelyet annak fenntartására és védelmére fordítanak; a hungarusnak bürokrácia alatt élnie és boldogulnia nem lehet...”34 Milyen volt hát ez az alkotmány, és mi volt a történelmi jelentősége? Először is állapítsuk meg, hogy a hungarusok ezeréves alkotmányos folytonosságukhoz való ragaszkodása alkotta a történelmi magyar állam létalapját. Ennek az alkotmánynak a fő előnye a hatalommegosztás volt az uralkodó és a rendek közt, miközben a tulajdonképpeni „demokratikusság” a széles körű decentralizáción, az autonóm országos intézményeken nyugodott. Első helyen említsük meg az országgyűlést, amely minden királyi javaslatot megvitatott, és saját kebeléből választotta a nádort (palatínust), a király helyettesét, s az a Helytartótanács segítségével végrehajtotta a király és a rendek által közösen elfogadott terveket. A decentralizált országos hatalom voltaképpeni alapjai a vármegyék voltak, a királyság egyes területein illetékes közigazgatási egységek, melyeknek élén a comes (főispán), az alispán és a többnyire alulról választott helybeli tisztviselők álltak. Minden vármegye két követet küldött az országgyűlésbe. A vármegyegyűlések, melyeken részt vett az egész szabad lakosság, választották a vármegye ügyeit intéző tisztikart. „Az országgyűlésen elfogadott és a király által szentesített törvényeket ki kellett hirdetni a vármegyegyűlésen, hogy aztán a vármegyei hatóságok végrehajtsák azokat. A legmagasabb állami szervek intézkedéseit szintén ki kellett hirdetni a vármegyei hivatalok útján, és a vármegyegyűlésnek jogában állt, hogy az olyan rendeletek ellen, amelyeket sérelmesnek tartottak, »tiltakozásokat« nyújtsanak be, és végrehajtásukat a tiltakozások elintézéséig leállítsák. Ha valamilyen népszerűtlen rendeletről volt szó, az egyes megyék közölték egymással tiltakozásuk tartalmát; ez volt az az eszköz, mellyel a történelmi Magyarországon tömegesen fel lehetett lépni a nem tetsző rendeletek ellen, ezek végrehajtását a megyék ellenállása akár meg is akadályozhatta. Ez a széles körű vármegyei önkormányzat volt az a legyőzhetetlen pajzs, amellyel a magyarok megvédték állami önállóságukat, és amellyel győztek az uralkodók egységesítő törekvéseivel szemben.”35 A magyarok harca a magyar alkotmányért hosszú és véres volt, mint minden harc, amelyet a politikai szabadságért vívnak. Ez a harc a közép-európai történelem legfényesebb lapjaira tartozik, s a jövőben minden Közép-Európa történetével foglalkozó tankönyv részének kellene lennie. Az emberi és polgári jogokért folytatott mai küzdelmünk számára ez olyan hagyományt jelent, amit vállalni kellene, a közép-európai nemzetállamok megalakulásának megalapozatlan dicsőítése helyett. A nemzetállamok ugyan ideiglenesen megvalósítottak számos nemzeti törekvést, meghozták némely nemzetnek a nemzeti szabadságot, másoktól viszont elvették azt, s ami a legfontosabb, nem biztosították tartósan a politikai szabadságot, sem a békét nem hozták meg Közép-Európában.
Kell-e František Palacký és Rudolf Kucera érvelésénél fényesebb bizonyíték arra, hogy a magyar nemzet által megteremtett Szent Korona országa nem nyomta el a kisebbségben élő népeket?
Aligha. Jogos és elvárható tehát az új magyar nemzetmeghatározás követelése:
„Annak a nagyvonalú állami berendezkedésnek fejében, amely évszázadokon keresztül lehetővé tette, hogy a Szent Korona országában a későbbi trianoni utódállamok államalapító nemzetei fejlődhessenek, elvárjuk, hogy e nemzetek rögzítsék alkotmányukban azt a tényt, hogy az uralmuk alá politikai kényszerrel sodort magyar nemzeti közösségek továbbra is, és megváltoztathatatlanul a magyar nemzet részei.”
Elfogadta az MVSZ Elnöksége 2013. február 17-én, Budapesten
Kihirdetve 2013. június 4-én, Versailles-ban, a trianoni békeparancs helyszínén
MVSZ Sajtószolgálat
7961/130712