Feladó: Tharan Marianne
Dátum: 2013. augusztus 24. 12:00
Tárgy:
Levél Szörényi Leventének
Dátum: 2013. augusztus 24. 12:00
Tárgy:
Címzett
Kutasi József <jozsef@kutasi.eu>
http://www.magyarhirlap.hu/level-szorenyi-leventenek#sthash.SQHQ7zpD.xrWoDPAY.dpuf
Levél Szörényi Leventének
Bayer Zsolt
2013. augusztus 24., szombat
2013. augusztus 24., szombat
Álláspont
Kedves Levente! Mindenekelőtt ezt az öngyűlöletet kellene tisztázni. Ugyanis tudom, hogy a lengyelek nem gyűlölik a Piast-dinasztiát és nagy királyukat, I. Mieszkot, aki a mi Istvánunk előtt, már 966-ban keresztvíz alá hajtotta fejét, és a római katolicizmust tette államvallássá. A lengyelek nem emésztik magukat azért, mert nem maradtak meg pogány mazurok, pomeránok, szlezánok, goplánok és polákok, hanem keresztény lengyelek lettek.
De a pogányságukat és törzsi szervezetüket legtovább megőrző poroszok sem átkozzák önmagukat, amiért végül keresztény poroszok lettek. Nem hiszem, hogy ők Querfurti Brúnó bencés szerzetes, vagy Gottfried luknai apát gyűlöletével töltenék napjaikat. Esetleg II. Valdemár dán királyt, vagy Leszek krakkói herceget gyaláznák. És szilárd meggyőződésem, hogy a csehek sem gyűlölik azt a tizennégy törzsfőjüket, akik már 845-ben, Regensburgban áttértek a keresztény hitre. S ezt sorra elmondhatnánk Európa minden nemzetéről.
Nálunk, magyaroknál viszont ez a nemzeti sport is virágzik: gyűlölni Szent Istvánt, amiért – úgymond – „kiirtotta saját népét”, és – úgymond – „idegen fegyverek segítségével a kereszténység rabigájába hajtotta” szegény magyarokat.
Ez a történelemszemlélet fellelhető ma a te környezetedben, és a Jobbik háza táján (amúgy jól megfér a „Jézus is magyar volt” elmebajával), és sok mai fiatal – akiknek közös jellemzője, hogy semmit sem olvasnak, semmit sem tudnak, ellenben mély és elpusztíthatatlan öntudat lakik koponyájukban – boldogan veti rá magát ezekre a szomorú elméletekre, mert így mindjárt különlegesnek, istentagadónak, lázadónak és nonkonformistának képzeli magát. Azt hiszik szegények, hogy így lesznek ők „lidérces messze fény”. Pedig csak a budi tetejére kitett töklámpások ők. S azzá váltatok most ti is. Kár érte.
A deheroizálás ugyanis a kommunisták sportja volt. Őszerintük amúgy az emberiség történelme egy szakadatlan fejlődéstörténet, amelynek végső célja a kommunizmus eljövetele. A „Jézus magyar volt”- és az „István a magyarság árulója”-féle szekta szerint viszont az emberiség történelme egy szakadatlan visszafejlődés-történet, amelynek végső célja a magyarság teljes elpusztítása.
Szerencsétlenek. Bár nem tudom biztosan, értük kár-e.
Ellenben az István, a királyért biztosan kár. Kár volt ezt hagynod, Levente. Akkor is, ha tudom, István deheroizálása a te szájad íze szerint való. Akkor is kár volt, mert műved, művetek túlnőtt rajtatok, és önmagában szakrálissá vált. És te most hagytad, hogy ezt is bekenjék mérgező nyállal.
A legnagyobb baj pedig az, hogy ezt színvonal alatt tettétek. Hogy is mondja Pierre a Megáll az időben? „Nem mindegy, hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember…” Hát, Levente, ez nem színvonal.
Aki szerint, ha német: akkor náci; ha katolikus pap: akkor náci és/vagy verőlegény – az nem művész, csak egy közhelyes kretén. De legalább következetesek lettetek volna a bűnben. Akkor legalább a pogány magyarok és Koppány lenne szerethető. De nem. A gondolat teljes hiányát aljas és ostoba külsőségek pufogtatásával fedtétek el. Levente, tényleg attól lett újszerű és „modern” a műved, hogy Torda, a táltos elbaszott rocksztárként gitározik, és rápöffent egy dzsangára? Hogy Laborc úgy néz ki és úgy is viselkedik, mint egy transzvesztita köcsög? Hogy Gizella náci egyenruhába bújtatott német lovagokkal csalja Istvánt? Hogy István egy akarattalan pöcs, Koppány meg egy másik akarattalan pöcs?
Én szégyellem magam, míg mindezt sorolom. Pedig nem nekem kéne, Levente.
Nektek kell szégyellnetek magatokat, mélységesen. És még csak nem is miattunk, Levente. Hanem tudod miért? Azért a kétszázezer magyarért, akik Csíksomlyón megnézték az István, a királyt. Akik között ott álltam, ott állhattam a csíksomlyói nyeregben, és átélhettem életem egyik legnagyobb élményét. Láttam idős székely embereket, akik ünneplőben jöttek oda, és végig állták könnyes szemmel az előadást. S láttam a fiatalokat, akik akkor és ott örök hitet tettek magyarságuk mellett.
Az ő életük áldozatát, az ő hitüket téptétek széjjel ezzel a szemétséggel, ezzel a mocsokkal, amivel volt bátorságotok kiállni most a szegedi dóm lábához. Abba a térbe, amit Horthy Miklós és Klebelsberg Kunó lelke tölt ki a mai napig.
Igen, Levente. Abból a csodából, ami egyszer megszületett, és ami végső küldetését éppen a csíksomlyói nyeregben töltötte be, Babba Mária lábainál, mára a lepukkant Trabantból kiszálló két szánalmas figura maradt, akik nyálfolyató idiótaként lengetik a kis piros-fehér-zöld zászlójukat a semmiben. Ez maradt belőletek.
Kérlek, ezt ne vigyétek ki Erdélybe. Legalább őket ne kenjétek össze magatokkal.
S a tőled 2004-ben kapott Szabadság Díjamat pedig ezennel visszaadom. Pedig sokat jelentett nekem egykoron. Éppen annyit, mint az egykor volt István, a király.
Minden jót neked. Sajnálom…
http://www.magyarhirlap.hu/level-szorenyi-leventenek#sthash.SQHQ7zpD.dpuf
Kedves Levente! Mindenekelőtt ezt az öngyűlöletet kellene tisztázni. Ugyanis tudom, hogy a lengyelek nem gyűlölik a Piast-dinasztiát és nagy királyukat, I. Mieszkot, aki a mi Istvánunk előtt, már 966-ban keresztvíz alá hajtotta fejét, és a római katolicizmust tette államvallássá. A lengyelek nem emésztik magukat azért, mert nem maradtak meg pogány mazurok, pomeránok, szlezánok, goplánok és polákok, hanem keresztény lengyelek lettek.
De a pogányságukat és törzsi szervezetüket legtovább megőrző poroszok sem átkozzák önmagukat, amiért végül keresztény poroszok lettek. Nem hiszem, hogy ők Querfurti Brúnó bencés szerzetes, vagy Gottfried luknai apát gyűlöletével töltenék napjaikat. Esetleg II. Valdemár dán királyt, vagy Leszek krakkói herceget gyaláznák. És szilárd meggyőződésem, hogy a csehek sem gyűlölik azt a tizennégy törzsfőjüket, akik már 845-ben, Regensburgban áttértek a keresztény hitre. S ezt sorra elmondhatnánk Európa minden nemzetéről.
Nálunk, magyaroknál viszont ez a nemzeti sport is virágzik: gyűlölni Szent Istvánt, amiért – úgymond – „kiirtotta saját népét”, és – úgymond – „idegen fegyverek segítségével a kereszténység rabigájába hajtotta” szegény magyarokat.
Ez a történelemszemlélet fellelhető ma a te környezetedben, és a Jobbik háza táján (amúgy jól megfér a „Jézus is magyar volt” elmebajával), és sok mai fiatal – akiknek közös jellemzője, hogy semmit sem olvasnak, semmit sem tudnak, ellenben mély és elpusztíthatatlan öntudat lakik koponyájukban – boldogan veti rá magát ezekre a szomorú elméletekre, mert így mindjárt különlegesnek, istentagadónak, lázadónak és nonkonformistának képzeli magát. Azt hiszik szegények, hogy így lesznek ők „lidérces messze fény”. Pedig csak a budi tetejére kitett töklámpások ők. S azzá váltatok most ti is. Kár érte.
A deheroizálás ugyanis a kommunisták sportja volt. Őszerintük amúgy az emberiség történelme egy szakadatlan fejlődéstörténet, amelynek végső célja a kommunizmus eljövetele. A „Jézus magyar volt”- és az „István a magyarság árulója”-féle szekta szerint viszont az emberiség történelme egy szakadatlan visszafejlődés-történet, amelynek végső célja a magyarság teljes elpusztítása.
Szerencsétlenek. Bár nem tudom biztosan, értük kár-e.
Ellenben az István, a királyért biztosan kár. Kár volt ezt hagynod, Levente. Akkor is, ha tudom, István deheroizálása a te szájad íze szerint való. Akkor is kár volt, mert műved, művetek túlnőtt rajtatok, és önmagában szakrálissá vált. És te most hagytad, hogy ezt is bekenjék mérgező nyállal.
A legnagyobb baj pedig az, hogy ezt színvonal alatt tettétek. Hogy is mondja Pierre a Megáll az időben? „Nem mindegy, hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember…” Hát, Levente, ez nem színvonal.
Aki szerint, ha német: akkor náci; ha katolikus pap: akkor náci és/vagy verőlegény – az nem művész, csak egy közhelyes kretén. De legalább következetesek lettetek volna a bűnben. Akkor legalább a pogány magyarok és Koppány lenne szerethető. De nem. A gondolat teljes hiányát aljas és ostoba külsőségek pufogtatásával fedtétek el. Levente, tényleg attól lett újszerű és „modern” a műved, hogy Torda, a táltos elbaszott rocksztárként gitározik, és rápöffent egy dzsangára? Hogy Laborc úgy néz ki és úgy is viselkedik, mint egy transzvesztita köcsög? Hogy Gizella náci egyenruhába bújtatott német lovagokkal csalja Istvánt? Hogy István egy akarattalan pöcs, Koppány meg egy másik akarattalan pöcs?
Én szégyellem magam, míg mindezt sorolom. Pedig nem nekem kéne, Levente.
Nektek kell szégyellnetek magatokat, mélységesen. És még csak nem is miattunk, Levente. Hanem tudod miért? Azért a kétszázezer magyarért, akik Csíksomlyón megnézték az István, a királyt. Akik között ott álltam, ott állhattam a csíksomlyói nyeregben, és átélhettem életem egyik legnagyobb élményét. Láttam idős székely embereket, akik ünneplőben jöttek oda, és végig állták könnyes szemmel az előadást. S láttam a fiatalokat, akik akkor és ott örök hitet tettek magyarságuk mellett.
Az ő életük áldozatát, az ő hitüket téptétek széjjel ezzel a szemétséggel, ezzel a mocsokkal, amivel volt bátorságotok kiállni most a szegedi dóm lábához. Abba a térbe, amit Horthy Miklós és Klebelsberg Kunó lelke tölt ki a mai napig.
Igen, Levente. Abból a csodából, ami egyszer megszületett, és ami végső küldetését éppen a csíksomlyói nyeregben töltötte be, Babba Mária lábainál, mára a lepukkant Trabantból kiszálló két szánalmas figura maradt, akik nyálfolyató idiótaként lengetik a kis piros-fehér-zöld zászlójukat a semmiben. Ez maradt belőletek.
Kérlek, ezt ne vigyétek ki Erdélybe. Legalább őket ne kenjétek össze magatokkal.
S a tőled 2004-ben kapott Szabadság Díjamat pedig ezennel visszaadom. Pedig sokat jelentett nekem egykoron. Éppen annyit, mint az egykor volt István, a király.
Minden jót neked. Sajnálom…
http://www.magyarhirlap.hu/level-szorenyi-leventenek#sthash.SQHQ7zpD.dpuf
S ahogyan elhittük annak idején az Szörényi "István, a király"-at (a cím szép germanizmusával együtt) nagy magyar műnek, most elhisszük, hogy Bayer Zsolt a nagy magyar.
Szeretettel: K. György