Kutasi József Antal megosztotta Rendszerváltó Fórum fényképét.
Forrás: FACEBOOK
A Kúria jogegységi döntést hozott a devizahitelek kérdésében, amelyet jogászok és szakemberek sokan vitatnak. Alább közzétesszük dr. Damm Andrea véleményét, amelynek megállapításai súlyosan döngenek:
• „Ez a döntés nem fejlesztés, hanem megzavarás. Ez a döntés bizonyos részében felülírja a hatályos jogszabályok tartalmát és rendkívüli mértékben sérti a bírói függetlenséget.”
• „Itt az ideje tömegesen megtenni a feljelentéseket az egyéni ügyek tényállásainak útján a konkrét bűncselekményeket elkövető pénzügyi intézményi tisztviselőkkel szemben.”
• „Itt az ideje, hogy a Bankszövetség viselje következményét annak, amikor 2006. január 26-án azt adta a társadalom tudtára, hogy hosszú távon nyugodtan felvehetnek idegen devizában kölcsönt…”
• „Itt az ideje annak, hogy a PSZÁF vezetői számot adjanak kiadványaik félrevezető tartalma miatt, amelyek bíztatták a polgárokat a kölcsönök felvételére.”
• „Ebben az országban nem volt társadalmi méretű gazdasági változás. Ebben az országban társadalmi méretű gazemberség volt és van, társadalmi méretű félrevezetés volt és van.”
• „A legszomorúbb az, hogy a mi országunk vezető elitje az egyetlen Európában, aki nem hajlandó ezen ügyletfajta súlyos társadalmi és gazdasági következményeit elhárítani. Az egyetlen ország, amelynek kormánya/bírósága nem ismeri fel ezen ügyletfajta becstelenségét, társadalom és nemzetromboló hatását.”
VÉLEMÉNY A KÚRIA JOGEGYSÉGI TANÁCSÁNAK 2013. DECEMBER 16-I DÖNTÉSÉRŐL
A döntés bevezetője szerint a Kúria Polgári Kollégiuma - mint jogegységi tanács – a Kúria elnökének elnökletével meghozta jogegységi határozatát a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatban felmerült egyes elvi kérdések tárgyában. Érzékelhető a döntés tartalmából, szövegezéséből és rövid indoklásából, hogy ez a döntés nem hosszas kutatómunka, nagy számban egymásnak ellentmondó jogerős ítéletek, megfontolt, tudományos alapú elemzés útján, hanem kapkodva, szinte kényszerhelyzetben született meg. Ez a szomorú.
Úgy gondolom, hogy az úgynevezett devizahiteles ügy adósainak jogérvényesítését illetően nem volt szükségszerű ezekről a kérdésekről a jogegységi tanácsnak most döntést hoznia.
Nem volt olyan számú, azonos tényállás mellett született, ellentétes tartalmú ítélet, amelyre alapítani lehetett volna e döntés szükségszerűségét. Ez a döntés kizárólag a pénzügyi intézmények érdekét szolgálja - látszólag. Hála a Teremtőnek, működött azonban e megfogalmazások során is az az évszázadok óta a magyar lélekben meggyökeresedett túlélési ösztön, amelynek segítségével olyan módon fejezte ki a tanács döntéseit, amelyek könnyedén fordíthatók a pénzügyi intézmények ellen.
Minden megfelelő szakmaisággal bíró jogászember érzékelheti, hogy ez a döntéssor mind megfogalmazásában, mind szókészletében, mind szakmai és retorikai színvonalában, mind a jogi terminológiák használatát illetően messze elmarad bármely kúriai döntéstől, amelyet valaha is megismerhettünk. Egyedi ügyekben, kevésbé fajsúlyos kérdésekben meghozott határozatok is magasabb színvonalat képviselnek, mint amit e döntéssor mutat. Már csak azért is remélem, hogy ezt a döntést ténylegesen nem a kúriai bírák hozták meg, mert nehezen elviselhető, ha évtizedek alatt kiemelkedett szakmai idolok, példaképek hullanak alá egy ilyen döntés miatt. Magyarország vezető elitjében kizárólag azok a bírák szabadok, akik e döntés ellen szavaztak.
Ma a legfontosabb feladat az adósok megnyugtatása, különösen így Karácsony ünnepe előtt. Minden ilyen döntés azt eredményezheti, hogy emberek sokasága kerül végső elkeseredésbe. Ezt társadalmunk nem hagyhatja, oda kell figyelnünk egymásra, oda kell figyelnünk mindenkire, aki ilyen kölcsön terhét nyögi! Nem szabad, hogy végső, nem reális következtetéseket vonjanak le az érintettek!
A jogegységi határozatok alkalmazása kötelező a bíróságokra, de nagyon fontos az, hogy jogszabály tartalmát nem írhatja felül, s nem alkothat jogszabályt. Ez utóbbit a tanács a rövid indoklásban ki is fejtette. Mégis úgy tűnik, azzal, hogy definíciót határozott meg az első döntésében, átlépett egy jogalkotói határt, s sajnos ez úgy történt meg, hogy nem adott választ ügyletek sokaságának adottságaira. Nem ismert, milyen ismeretanyagból állapította meg a tanács azt, hogy ezen ügyletek a forintkölcsönnél kedvezőbb kamatozásúak voltak, amikor a pénzügyi intézmények általában nem mutattak be az adósoknak lehetséges forint kölcsönt, s így annak kamatát sem ismerhették meg.
A saját kutatásaim során az idegen devizához kötött kölcsönök szerződésekben rögzített kamata a 4 %-tól a 22 %-ig terjed. Miként mutatható ki ilyen széles határok között mozgó kamatmértékben a kedvezőség? Árfolyamváltozás hatásainak egyoldalú vállalásáról beszélni akkor, amikor tömegesen fordultak elő a szerződések kölcsön összegének meghatározásakor nem a pénzügyi intézmény tényleges árfolyamának számításával megállapított idegen devizában összegek, miként lehetséges? Volt olyan intézmény, amely 2007-ben 1997-es (!) svájci frank árfolyamnak megfelelő összegben határozta meg a kölcsönt devizában!
Ha a Kúria azt kívánta ezzel mondani, hogy akkor deviza alapú kölcsön az ügylet, ha az adott intézmény adóssal ismertetett, igazolt forint kölcsöneinek kamatánál kedvezőbb kamattal nyújtotta azt és ténylegesen meghatározták a felek idegen devizában a kölcsön összegét, amelynek átadásával megvalósult a kölcsön jogviszony, semmi értelme vitatkozni ezzel, mert nincs ügylet, amelynél ezt a pénzügyi intézmény igazolni tudná. Tartok tőle azonban, hogy ebben a kijelentésben mást és többet kívántak mondani.
A 2. pontban megfogalmazott elvek egyrészről azért voltak szükségtelenek, mert periférikusan fordultak elő ilyen indokok a keresetekben, másrészről pedig mindig az adott szerződés tartalma, annak létrejötte körüli körülmények, a tényleges és lényeges megállapodások határozzák meg azt, hogy egy szerződés jogszabályba ütközik-e, jóerkölcsbe ütközik-e, uzsorás-e, lehetetlen szolgáltatásra irányul-e, színlelt-e. A magyar polgári jogban vannak szerződéstípusok azok megkötése és értelmezése dimenziójában. Nincsenek azonban szerződéstípusok akkor, amikor a szerződés tartalmát, az adott felek viszonyát kell értelmezni, megállapítani. Akkor csak az a szerződés van, azt kell vizsgálni. Ez a megfogalmazás pont olyan, mintha azt mondta volna valamely szerződéstípusra – pl. öröklési szerződésre – a Kúria, hogy annak érvénytelensége a szerződésfajta általános adottságai miatt nem állapítható meg. Ugye milyen érdekes lenne? Pedig nem mondott mást a Kúria, mint ezt.
A 3. pont az, amellyel lehetne valamit kezdeni, de ezt már tartalmazzák jogszabályok és korábban meghozott kollégiumi állásfoglalások is. A fennálló joggyakorlat ezen alapon áll.
A 4. pontban írtak a mindennapokban használt jogkövetkezmény, nem lett volna szükséges ezt külön kimondani. Vélhetően azt gondolták a bankok, hogy ha ezt még így, erre a szerződésfajtára külön kimondja a jogegységi tanács, akkor gyakrabban lehet majd kiküszöbölni az érvénytelenségi okot. Nagyon szűk az az érvénytelenségi kör, amelyben ezt alkalmazni lehet, a gyakorlat be fogja bizonyítani, mint ahogy már ezt eddig is bebizonyította. Hogyan pótol a bíróság soha meg nem határozott költségeket? Hogyan küszöböl ki olyan érvénytelenségi okot a bíróság, mint a kamat hiánya, amelyről a feleknek a szerződés megkötésekor kell megállapodnia? Hogyan pótol törlesztőrészleteket és azok számát? Reményeim szerint sehogy, mert a felek megállapodását nem pótolhatja a bíróság!
Ha a bíróság a fogyasztói szerződés valamely rendelkezését érvénytelennek találja, a szerződés azonban az érvénytelen rész nélkül is teljesíthető, akkor ez azt jelenti, hogy az érvénytelennek minősített kikötés nem vált ki joghatást, a szerződés azonban egyebekben változatlan feltételekkel köti a feleket - mondta ki a tanács. Ezzel csak az a probléma, hogy a Hpt. 213. § (1) bekezdése kimondja a szerződés semmisségét azon esetekre, amelyeknek a szerződés nem felel meg. Nem azt mondja, hogy csak azon hiba, hiányosság nem alkalmazható, hanem azt, hogy az egész szerződés semmis. A jogegységi tanács pedig, mint fent írtam, nem jogalkotó és döntése nem írhatja felül jogszabályok tartalmát.
A 7. pontban írt megállapítás sajnos a Polgári Törvénykönyv 241. §-ának teljes kiiktatása a polgári jog rendszeréből. Azt mondja, hogy a bírói szerződésmódosítás arra szolgáló jogi eszköz, hogy egy-egy konkrét szerződés esetében orvosolja a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötés után bekövetkezett körülményváltozások valamelyik fél lényeges jogos érdekét sértő hatását. Igen, kérem, minden szerződés egy-egy konkrét egyedi szerződés a devizahitelnek mondott szerződések között. Nincsenek tömegesen kötött szerződések. Minden adósnak meg van a maga egyedi szerződése. Ebben az országban nem volt társadalmi méretű gazdasági változás. Ebben az országban társadalmi méretű gazemberség volt és van, társadalmi méretű félrevezetés volt és van. Attól, hogy vannak azonos típusú szerződések, nem jelenti azt, hogy az egyén ne orvosoltathatná a saját maga egyéni, személyétől és magatartásától függetlenül beállott, jelentős, hátrányos változásokat. E pont utolsó mondata jogász emberek számára értelmezhetetlen. Remélem, a részletes indoklásban lesz rá magyarázat.
Az indoklásban azt közölte a tanács, hogy a jogegységi határozat célja az volt, hogy a több ezer folyamatban lévő perben a joggyakorlat továbbfejlesztése útján elősegítse az ügyek egységes szempontok szerint történő elbírálását. Ez a döntés nem fejlesztés, hanem megzavarás. Ez a döntés bizonyos részében felülírja a hatályos jogszabályok tartalmát és rendkívüli mértékben sérti a bírói függetlenséget. Remélem, a bírák hivatásuk tekintélyének megőrzése érdekében nem rendelik alá magukat elvtelenül és vakon egy ilyen szakmailag megalapozatlan, minősíthetetlen döntéssornak.
Az indoklásban továbbiakban a jogegységi tanács magyarázkodik. Egy jogegységi tanácsnak nem kell magyarázkodnia.
Egy jogegységi tanács olyan szintű intézmény egy adott államban, hogy ha döntésében teljesen biztos és hisz benne, ha döntését megalapozottan és körültekintően hozta meg, nem kell döntésének tartalmát illetően szabadkoznia. Mégis ezt tette. A bíráknak nem átéreznie kell a polgárok helyzetét, akik egyébként megteremtik az ő magas jövedelmüket, hanem törekedniük kell arra, hogy a szerződések gazdasági egyensúlyát fenntartsák és semmisítsék meg a megtévesztés, információhiány útján megkötött olyan szerződéseket, amelyek megkötésének célja az egyik fél részéről a másik fél teljes anyagi kifosztása volt. Abban a szerződésben lehet hinni, s azt kell fenntartani, amelyben a felek egyenrangúak, mellérendelt szerepük nem sérül és amelyek megkötését követően mindkét fél érvényesítheti a másikkal szemben az előre nem látható, tőle függetlenül keletkezett hátrányos következményeket.
A szerződés szentsége a becsület és az adott szó szentsége.
Ezekben az ügyekben általánosságban becsületről, tisztességről beszélni a pénzügyi intézményeket illetően nem lehet. A pénzügyi intézmények évek óta gyakorolt arrogáns, pöffeszkedő, a társadalom széles rétegeit semmibe vevő viselkedése társadalmi és politikai rendszerünk tünete. Ennek széles társadalmi összefogással és a vezető elit cseréjével lehet gátat szabni.
A jogásztársadalom, aki ezekkel az ügyekkel foglalkozik, eddig nagyon úri, kíméletes módon viselkedett a pénzügyi intézmények tisztségviselőivel szemben. Itt az ideje tömegesen megtenni a feljelentéseket az egyéni ügyek tényállásainak útján a konkrét bűncselekményeket elkövető pénzügyi intézményi tisztviselőkkel szemben. Itt az ideje, hogy azok is bűnhődjenek, akik fehér gallérjuk mögé bújva, alattomos módszerekkel próbálják kifosztani a társadalom széles rétegeit.
Itt az ideje, hogy a Bankszövetség viselje következményét annak, amikor 2006. január 26-án azt adta a társadalom tudtára, hogy hosszú távon nyugodtan felvehetnek idegen devizában kölcsönt, mert a forint árfolyama nemhogy gyengülni, hanem igen nagy valószínűséggel hosszú távon jelentősen erősödni fog. S ehhez még táblázatokat és elemzéseket is közöltek, mindent megtéve ahhoz, hogy emberek százezreit vezessék félre. Itt az ideje annak, hogy a PSZÁF vezetői számot adjanak kiadványaik félrevezető tartalma miatt, amelyek bíztatták a polgárokat a kölcsönök felvételére.
A legszomorúbb az, hogy a mi országunk vezető elitje az egyetlen Európában, aki nem hajlandó ezen ügyletfajta súlyos társadalmi és gazdasági következményeit elhárítani. Az egyetlen ország, amelynek kormánya/bírósága nem ismeri fel ezen ügyletfajta becstelenségét, társadalom és nemzetromboló hatását. A pénzhatalom elitje ebben a társadalomban úgy ugrál a nemzet polgárainak fején, ahogy akar. Ez a döntéssor ezt jelenti.
Budapest, 2013. december 17.
dr. Damm Andrea
• „Ez a döntés nem fejlesztés, hanem megzavarás. Ez a döntés bizonyos részében felülírja a hatályos jogszabályok tartalmát és rendkívüli mértékben sérti a bírói függetlenséget.”
• „Itt az ideje tömegesen megtenni a feljelentéseket az egyéni ügyek tényállásainak útján a konkrét bűncselekményeket elkövető pénzügyi intézményi tisztviselőkkel szemben.”
• „Itt az ideje, hogy a Bankszövetség viselje következményét annak, amikor 2006. január 26-án azt adta a társadalom tudtára, hogy hosszú távon nyugodtan felvehetnek idegen devizában kölcsönt…”
• „Itt az ideje annak, hogy a PSZÁF vezetői számot adjanak kiadványaik félrevezető tartalma miatt, amelyek bíztatták a polgárokat a kölcsönök felvételére.”
• „Ebben az országban nem volt társadalmi méretű gazdasági változás. Ebben az országban társadalmi méretű gazemberség volt és van, társadalmi méretű félrevezetés volt és van.”
• „A legszomorúbb az, hogy a mi országunk vezető elitje az egyetlen Európában, aki nem hajlandó ezen ügyletfajta súlyos társadalmi és gazdasági következményeit elhárítani. Az egyetlen ország, amelynek kormánya/bírósága nem ismeri fel ezen ügyletfajta becstelenségét, társadalom és nemzetromboló hatását.”
VÉLEMÉNY A KÚRIA JOGEGYSÉGI TANÁCSÁNAK 2013. DECEMBER 16-I DÖNTÉSÉRŐL
A döntés bevezetője szerint a Kúria Polgári Kollégiuma - mint jogegységi tanács – a Kúria elnökének elnökletével meghozta jogegységi határozatát a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatban felmerült egyes elvi kérdések tárgyában. Érzékelhető a döntés tartalmából, szövegezéséből és rövid indoklásából, hogy ez a döntés nem hosszas kutatómunka, nagy számban egymásnak ellentmondó jogerős ítéletek, megfontolt, tudományos alapú elemzés útján, hanem kapkodva, szinte kényszerhelyzetben született meg. Ez a szomorú.
Úgy gondolom, hogy az úgynevezett devizahiteles ügy adósainak jogérvényesítését illetően nem volt szükségszerű ezekről a kérdésekről a jogegységi tanácsnak most döntést hoznia.
Nem volt olyan számú, azonos tényállás mellett született, ellentétes tartalmú ítélet, amelyre alapítani lehetett volna e döntés szükségszerűségét. Ez a döntés kizárólag a pénzügyi intézmények érdekét szolgálja - látszólag. Hála a Teremtőnek, működött azonban e megfogalmazások során is az az évszázadok óta a magyar lélekben meggyökeresedett túlélési ösztön, amelynek segítségével olyan módon fejezte ki a tanács döntéseit, amelyek könnyedén fordíthatók a pénzügyi intézmények ellen.
Minden megfelelő szakmaisággal bíró jogászember érzékelheti, hogy ez a döntéssor mind megfogalmazásában, mind szókészletében, mind szakmai és retorikai színvonalában, mind a jogi terminológiák használatát illetően messze elmarad bármely kúriai döntéstől, amelyet valaha is megismerhettünk. Egyedi ügyekben, kevésbé fajsúlyos kérdésekben meghozott határozatok is magasabb színvonalat képviselnek, mint amit e döntéssor mutat. Már csak azért is remélem, hogy ezt a döntést ténylegesen nem a kúriai bírák hozták meg, mert nehezen elviselhető, ha évtizedek alatt kiemelkedett szakmai idolok, példaképek hullanak alá egy ilyen döntés miatt. Magyarország vezető elitjében kizárólag azok a bírák szabadok, akik e döntés ellen szavaztak.
Ma a legfontosabb feladat az adósok megnyugtatása, különösen így Karácsony ünnepe előtt. Minden ilyen döntés azt eredményezheti, hogy emberek sokasága kerül végső elkeseredésbe. Ezt társadalmunk nem hagyhatja, oda kell figyelnünk egymásra, oda kell figyelnünk mindenkire, aki ilyen kölcsön terhét nyögi! Nem szabad, hogy végső, nem reális következtetéseket vonjanak le az érintettek!
A jogegységi határozatok alkalmazása kötelező a bíróságokra, de nagyon fontos az, hogy jogszabály tartalmát nem írhatja felül, s nem alkothat jogszabályt. Ez utóbbit a tanács a rövid indoklásban ki is fejtette. Mégis úgy tűnik, azzal, hogy definíciót határozott meg az első döntésében, átlépett egy jogalkotói határt, s sajnos ez úgy történt meg, hogy nem adott választ ügyletek sokaságának adottságaira. Nem ismert, milyen ismeretanyagból állapította meg a tanács azt, hogy ezen ügyletek a forintkölcsönnél kedvezőbb kamatozásúak voltak, amikor a pénzügyi intézmények általában nem mutattak be az adósoknak lehetséges forint kölcsönt, s így annak kamatát sem ismerhették meg.
A saját kutatásaim során az idegen devizához kötött kölcsönök szerződésekben rögzített kamata a 4 %-tól a 22 %-ig terjed. Miként mutatható ki ilyen széles határok között mozgó kamatmértékben a kedvezőség? Árfolyamváltozás hatásainak egyoldalú vállalásáról beszélni akkor, amikor tömegesen fordultak elő a szerződések kölcsön összegének meghatározásakor nem a pénzügyi intézmény tényleges árfolyamának számításával megállapított idegen devizában összegek, miként lehetséges? Volt olyan intézmény, amely 2007-ben 1997-es (!) svájci frank árfolyamnak megfelelő összegben határozta meg a kölcsönt devizában!
Ha a Kúria azt kívánta ezzel mondani, hogy akkor deviza alapú kölcsön az ügylet, ha az adott intézmény adóssal ismertetett, igazolt forint kölcsöneinek kamatánál kedvezőbb kamattal nyújtotta azt és ténylegesen meghatározták a felek idegen devizában a kölcsön összegét, amelynek átadásával megvalósult a kölcsön jogviszony, semmi értelme vitatkozni ezzel, mert nincs ügylet, amelynél ezt a pénzügyi intézmény igazolni tudná. Tartok tőle azonban, hogy ebben a kijelentésben mást és többet kívántak mondani.
A 2. pontban megfogalmazott elvek egyrészről azért voltak szükségtelenek, mert periférikusan fordultak elő ilyen indokok a keresetekben, másrészről pedig mindig az adott szerződés tartalma, annak létrejötte körüli körülmények, a tényleges és lényeges megállapodások határozzák meg azt, hogy egy szerződés jogszabályba ütközik-e, jóerkölcsbe ütközik-e, uzsorás-e, lehetetlen szolgáltatásra irányul-e, színlelt-e. A magyar polgári jogban vannak szerződéstípusok azok megkötése és értelmezése dimenziójában. Nincsenek azonban szerződéstípusok akkor, amikor a szerződés tartalmát, az adott felek viszonyát kell értelmezni, megállapítani. Akkor csak az a szerződés van, azt kell vizsgálni. Ez a megfogalmazás pont olyan, mintha azt mondta volna valamely szerződéstípusra – pl. öröklési szerződésre – a Kúria, hogy annak érvénytelensége a szerződésfajta általános adottságai miatt nem állapítható meg. Ugye milyen érdekes lenne? Pedig nem mondott mást a Kúria, mint ezt.
A 3. pont az, amellyel lehetne valamit kezdeni, de ezt már tartalmazzák jogszabályok és korábban meghozott kollégiumi állásfoglalások is. A fennálló joggyakorlat ezen alapon áll.
A 4. pontban írtak a mindennapokban használt jogkövetkezmény, nem lett volna szükséges ezt külön kimondani. Vélhetően azt gondolták a bankok, hogy ha ezt még így, erre a szerződésfajtára külön kimondja a jogegységi tanács, akkor gyakrabban lehet majd kiküszöbölni az érvénytelenségi okot. Nagyon szűk az az érvénytelenségi kör, amelyben ezt alkalmazni lehet, a gyakorlat be fogja bizonyítani, mint ahogy már ezt eddig is bebizonyította. Hogyan pótol a bíróság soha meg nem határozott költségeket? Hogyan küszöböl ki olyan érvénytelenségi okot a bíróság, mint a kamat hiánya, amelyről a feleknek a szerződés megkötésekor kell megállapodnia? Hogyan pótol törlesztőrészleteket és azok számát? Reményeim szerint sehogy, mert a felek megállapodását nem pótolhatja a bíróság!
Ha a bíróság a fogyasztói szerződés valamely rendelkezését érvénytelennek találja, a szerződés azonban az érvénytelen rész nélkül is teljesíthető, akkor ez azt jelenti, hogy az érvénytelennek minősített kikötés nem vált ki joghatást, a szerződés azonban egyebekben változatlan feltételekkel köti a feleket - mondta ki a tanács. Ezzel csak az a probléma, hogy a Hpt. 213. § (1) bekezdése kimondja a szerződés semmisségét azon esetekre, amelyeknek a szerződés nem felel meg. Nem azt mondja, hogy csak azon hiba, hiányosság nem alkalmazható, hanem azt, hogy az egész szerződés semmis. A jogegységi tanács pedig, mint fent írtam, nem jogalkotó és döntése nem írhatja felül jogszabályok tartalmát.
A 7. pontban írt megállapítás sajnos a Polgári Törvénykönyv 241. §-ának teljes kiiktatása a polgári jog rendszeréből. Azt mondja, hogy a bírói szerződésmódosítás arra szolgáló jogi eszköz, hogy egy-egy konkrét szerződés esetében orvosolja a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötés után bekövetkezett körülményváltozások valamelyik fél lényeges jogos érdekét sértő hatását. Igen, kérem, minden szerződés egy-egy konkrét egyedi szerződés a devizahitelnek mondott szerződések között. Nincsenek tömegesen kötött szerződések. Minden adósnak meg van a maga egyedi szerződése. Ebben az országban nem volt társadalmi méretű gazdasági változás. Ebben az országban társadalmi méretű gazemberség volt és van, társadalmi méretű félrevezetés volt és van. Attól, hogy vannak azonos típusú szerződések, nem jelenti azt, hogy az egyén ne orvosoltathatná a saját maga egyéni, személyétől és magatartásától függetlenül beállott, jelentős, hátrányos változásokat. E pont utolsó mondata jogász emberek számára értelmezhetetlen. Remélem, a részletes indoklásban lesz rá magyarázat.
Az indoklásban azt közölte a tanács, hogy a jogegységi határozat célja az volt, hogy a több ezer folyamatban lévő perben a joggyakorlat továbbfejlesztése útján elősegítse az ügyek egységes szempontok szerint történő elbírálását. Ez a döntés nem fejlesztés, hanem megzavarás. Ez a döntés bizonyos részében felülírja a hatályos jogszabályok tartalmát és rendkívüli mértékben sérti a bírói függetlenséget. Remélem, a bírák hivatásuk tekintélyének megőrzése érdekében nem rendelik alá magukat elvtelenül és vakon egy ilyen szakmailag megalapozatlan, minősíthetetlen döntéssornak.
Az indoklásban továbbiakban a jogegységi tanács magyarázkodik. Egy jogegységi tanácsnak nem kell magyarázkodnia.
Egy jogegységi tanács olyan szintű intézmény egy adott államban, hogy ha döntésében teljesen biztos és hisz benne, ha döntését megalapozottan és körültekintően hozta meg, nem kell döntésének tartalmát illetően szabadkoznia. Mégis ezt tette. A bíráknak nem átéreznie kell a polgárok helyzetét, akik egyébként megteremtik az ő magas jövedelmüket, hanem törekedniük kell arra, hogy a szerződések gazdasági egyensúlyát fenntartsák és semmisítsék meg a megtévesztés, információhiány útján megkötött olyan szerződéseket, amelyek megkötésének célja az egyik fél részéről a másik fél teljes anyagi kifosztása volt. Abban a szerződésben lehet hinni, s azt kell fenntartani, amelyben a felek egyenrangúak, mellérendelt szerepük nem sérül és amelyek megkötését követően mindkét fél érvényesítheti a másikkal szemben az előre nem látható, tőle függetlenül keletkezett hátrányos következményeket.
A szerződés szentsége a becsület és az adott szó szentsége.
Ezekben az ügyekben általánosságban becsületről, tisztességről beszélni a pénzügyi intézményeket illetően nem lehet. A pénzügyi intézmények évek óta gyakorolt arrogáns, pöffeszkedő, a társadalom széles rétegeit semmibe vevő viselkedése társadalmi és politikai rendszerünk tünete. Ennek széles társadalmi összefogással és a vezető elit cseréjével lehet gátat szabni.
A jogásztársadalom, aki ezekkel az ügyekkel foglalkozik, eddig nagyon úri, kíméletes módon viselkedett a pénzügyi intézmények tisztségviselőivel szemben. Itt az ideje tömegesen megtenni a feljelentéseket az egyéni ügyek tényállásainak útján a konkrét bűncselekményeket elkövető pénzügyi intézményi tisztviselőkkel szemben. Itt az ideje, hogy azok is bűnhődjenek, akik fehér gallérjuk mögé bújva, alattomos módszerekkel próbálják kifosztani a társadalom széles rétegeit.
Itt az ideje, hogy a Bankszövetség viselje következményét annak, amikor 2006. január 26-án azt adta a társadalom tudtára, hogy hosszú távon nyugodtan felvehetnek idegen devizában kölcsönt, mert a forint árfolyama nemhogy gyengülni, hanem igen nagy valószínűséggel hosszú távon jelentősen erősödni fog. S ehhez még táblázatokat és elemzéseket is közöltek, mindent megtéve ahhoz, hogy emberek százezreit vezessék félre. Itt az ideje annak, hogy a PSZÁF vezetői számot adjanak kiadványaik félrevezető tartalma miatt, amelyek bíztatták a polgárokat a kölcsönök felvételére.
A legszomorúbb az, hogy a mi országunk vezető elitje az egyetlen Európában, aki nem hajlandó ezen ügyletfajta súlyos társadalmi és gazdasági következményeit elhárítani. Az egyetlen ország, amelynek kormánya/bírósága nem ismeri fel ezen ügyletfajta becstelenségét, társadalom és nemzetromboló hatását. A pénzhatalom elitje ebben a társadalomban úgy ugrál a nemzet polgárainak fején, ahogy akar. Ez a döntéssor ezt jelenti.
Budapest, 2013. december 17.
dr. Damm Andrea
