Feladó: Bóna Mária Ilona
Dátum: 2014. május 6. 4:55
Tárgy: A munka ünnepén eszembe jutott a munkaügy...
Címzett:
Tárgy: A munka ünnepén eszembe jutott a munkaügy...
Címzett:
Kutasi József Antal
Azon töprengtem, hogy az elmúlt 24 évben mekkora küzdelmet folytattam azért, hogy a felnőttképzés - a közoktatás részeként - keretén belül hozzájuthassanak az emberek mindahhoz az ismerethez, amivel sikeresen kikerülhettek volna a rendszerváltozással járó krízisből. Sajnos, piacosítottak mindent... a felnőttképzésben... is.
Úgy tűnik ennyi év távlatából, hogy azt is hiába írtam valamikor, hogy régen a "TUDÁS NÉPE" volt a magyar. Hogy csakis a a "tudás népe" mentheti meg a kihalástól a magyarságot... Erre sorra nyíltak a népfőiskolák, ahol az ősi múltunkról lehetett ismereteket szerezni. A gond, csak azzal van, v. volt ezzel kapcsolatban, hogy közben meg átléptek minket a munkaerő piacon eladható tudással rendelkezők!
Ennek a társadalmi problémának a megoldására írtam még évekkel ezelőtt egy munkaügyi programot... Ezt szeretném megosztani... - hátha érdekel még valakit!
1. MUNKA és MUNKAÜGY
A MUNKA megfogalmazása:
A munkát a társadalomba szerveződő emberek, az élet két alapvető helyszínén, családi- és társadalmi munkamegosztásban végzik.
A családi munkamegosztás a családi élet működőképességének fenntartását szolgáló funkciók, feladatok családtagonkénti szétosztása és elvégzése.
Például: a háztartás- és a gyermeknevelés, az idős- beteg szülők otthoni gondozásának feladatai, melyek elvégzéséhez ma már egyre több szakértelemre van szükség.
A magyar családok többségében a "családfenntartó" még nem tudhat a társadalmi munkamegosztásban végzett munkájával annyi jövedelmet magáénak, melyből ezen szakemberek (házvezető, gyermeknevelő, betegápoló) munkáját meg tudná vásárolni.
Ezért, ezek a családok egy újfajta, az ősi mintára emlékeztető, önellátó háztartásra kénytelenek berendezkedni. Ez a nagy családokra, - ahol egy háztartásban több nemzedék él együtt, vagy gyermek felnevelésére, iskoláztatására vállalkoznak - fokozottan érvényes.
Ott, a család működőképességéért a családtagoknak meg kell tanulni a szakszerű ellátáshoz szükséges szakmai ismereteket!
Attól függetlenül, hogy a teljes foglalkoztatás feltételeinek megteremtése a végső cél, szükség lenne olyan helyekre, intézményekre, ahol ezeknek az ismereteknek elsajátítására lehetőség nyílna – közpénzekből - természetesen.
A társadalmi munkamegosztás a termelő- és egyéb emberi tevékenységek, munkák különböző foglakozási ágakká való szétválása, elkülönülése.
A társadalmi munkamegosztásban szakmai munkát végző Egyénnek gondot okozhat
- a munkahely elvesztése,
- a szakértelem elavulása,
- a teljesítménnyel járó feszültség oldásának /a pihenés) természetes igénye, vagyis a rekreációra (megújulásra) való törekvés.
A jövőben olyan felnőttképzési- és művelődési intézményekre lesz szükség, ahol az Egyén - úgy is, mint magánember és úgy is, mint társadalmi lény - megismerheti saját, egyéni értékeit, ami alapja lehet minden további elsajátításnak és amellyel megvalósítható lehet az élethosszig tartó, folyamatos tanulás- és művelődés igényével megtervezett életprogram.
(Folyt. köv.)
2. Munka és munkaügy
A hátország kiépítésének szükségessége
Az 1990 utáni hatalomnak támogatnia kellett volna a magyar családok magánéleti hátországának kiépítését.
Azokét kiváltképpen, akiket rabszolga sorban ért az 1990-es hatalomváltás.
A munkások és parasztok, a kétkezi dolgozók többsége egy elhúzódó krízishelyzetben éli át a rendszerváltozást. Pedig, (a mai öregségi nyugellátásban részesülő "eltartottakat") már polgárosodó állapotban érte a második világháború. Ennek bizonyságául, példaértékűek az egyletek, egyesületek és polgári körök (!) tömeges működése 1920 és 1945 között.
Ezekben az egyletekben pl. a közösséghez tartozás ereje olyan erős volt, hogy - a gazdasági világválság idején - volt anyagi és erkölcsi ambíciójuk az ÉPÍTKEZÉSRE!
Ők nemcsak templomok, munkásotthonok építésébe kezdtek, hanem - ami mindig is sokkal nehezebb volt, - közösséget is építettek!
Az Alföldről "feltelepült" protestáns, polgárosodó emberek hozták magukkal a „hogyan?" tudását! Tudták, hogy hogyan fogjanak hozzá ö n e r ő b ő l az építkezéshez!
Ezt a fajta identitást, ön- és közösségfejlesztő kreativitást irtotta ki a kommunista diktatúra belőlük és utódaikból.
Tudnunk kell tehát, hogy Ők nem azonosak azokkal, akik megvalósították a proletárdiktatúrát, hanem Ők azok, akiken megvalósult az!
Meg kell tanítani ezt a népcsoportot régi-új identitására! Meg kell teremteni azokat a HELYEKET ismét, ahol az egyén megismerheti saját, egyéni értékeit, amellyel megteremtheti saját szocializáltságát, ami alapja lehet minden további elsajátításnak! Magyarul, a mindenkori környezethez való alkalmazkodásra képesebb emberek az életképesek.
Csakhogy, nem mindegy, mihez kell alkalmazkodnunk!
Ahhoz-e, hogyan és mit találjunk ki annak érdekében, hogy meg tudjuk valósítani az önállóság felelősségével kigondolt életprogramunkat, vagy ráhagyatkozunk a mindenkori hatalomra?
Sajnos, az önállóság felelősségéről sokan leszoktak az elmúlt évtizedekben. Vagyis, attól az életképességtől fosztotta meg és fosztja meg a mai napig a – magát bal- illetve jobboldalinak hazudó – politikai erő, amellyel lehetséges lenne az önmagát sikeres helyzetbe hozni.
Olyan „szociokulturális" környezetre van szükség, melyben minden ember a saját külső- belső tulajdonságai, vele született adottságai alapján ki tud bontakozni és nemcsak biológiailag válik felnőtté, hanem társadalmi értelemben is.
Ez azt jelenti, hogy mikorra eléri felnőtt korát, szert képes tenni annyi szakmai ismeretre, tudásra, hogy azzal részt tud venni a társadalmi munkamegosztásban. Vagyis, egy szakmán belül el tudja fogadtatni személyét és szakmai tudását. Továbbá, a munkavégzésért annyi bért kap, hogy meg tudja venni más szakmák képviselői által előállított termékeket, szolgáltatásokat. Az előállított termékek cseréje is lehetséges és ezzel az önfenntartó gazdálkodásban való részvétellel otthont tud magának teremteni, családot tud alapítani… stb.
(Folyt.köv.)