18.837 - ​Lessmeister Elisabeth: ​Azt bizony mi is sajnáljuk, hogy visszajöttünk, bár mi nem éltünk olyan sokáig kint, de én szabályosan belebetegedtem.

Feladó: Elisabeth Lessmeister
Dátum: 2014. május 27. 15:07
Tárgy: 

​

​

Itthon megélni és élni egyáltalán egy katasztrófa.​

Címzett: Kutasi Jozsef Antal <jozsef@kutasi.eu>

Tisztelt Kutasi Úr!

Nagyon örültem a válaszának.

​​

Azt bizony mi is sajnáljuk, hogy visszajöttünk, bár mi nem éltünk olyan sokáig kint, de én szabályosan belebetegedtem. Most meg annak vagyok a betege, hogy a gyerekünknek ott kell élni. Nem akarom Önt terhelni a gondjaimmal, de mindketten ismerjük azt az érzést, hogy menekülni innen, de aztán visszahúz a szívünk.

Ön éppen annyi idős mint a nővérem. Örömmel tapasztaltam, hogy az ismerősei között megtaláltam Káldyné Orbán Évát, ő nekem is internetes ismerősöm és ő is egyidős Önnel.

Tudnék sok mindent írni, de tudom drága az ideje, mert még mindig értünk, szerencsétlen magyarokért fáradozik.

Ha mégis van kedve írni, örülnék. Mi Tauberbischofsheimben éltünk pár évig, aztán Göppingen környékén. A gyerekünk jelenleg Drezdában él és momentán nincs munkája. Magyar orvosokat és nővéreket tanított németre, ami az élete a tanítás, de fél évenként kellett költöznie, ennyi idő alatt kellett középfokú nyelvvizsgát tenni a tanítványinak. Ez nagyon jó lett volna, de egy 46 éves embernek az már nem való, hogy az ország olyan pontjára költözzön fél évenként, ahol megjelennek a magyar orvosok egy adott kórházban.

Most fordítással szeretne foglalkozni, bármivel, de a szépirodalom érdekli leginkább. Ez olyan zárt körű intézmény, hogy ismeretség nélkül nem lehet bejutni a fordítok közé. Egyelőre keresek én innen, de hívják vissza Szegedre is az egyetemre, de ki tudja mi lenne a jó megoldás.

​​

Itthon megélni és élni egyáltalán egy katasztrófa.

Ne haragudjon, hogy mégis ennyit írtam, de ez évek óta bennem van, hogy egyszer írok Önnek.

Szeretettel üdvözlöm

​​

Lessmeister Elisabeth