Gutenberg Galaxis Lap- és Könyvkiadó Kft.

Cégtulajdonos és ügyvezető igazgató: Mangold Krisztina

2015-04-07 18:15

Miért hagyja el mostanában annyi magyar a hazáját?

Az Ungarnjournal című német weboldalunkon 2014 szeptember 5-én közzé tett "Warum so viele Ungarn gerade ihr Land verlassen?" (Miért hagyja el mostanában annyi magyar a hazáját?) írásunkat sokan olvasták el és fűztek kommentárokat hozzá. Több olvasónk kérte, hogy fordítsuk le a cikket magyarra is. Még azzal is vádoltak minket német olvasóink, hogy nem merjük írásunkat magyarra lefordítani, mert Magyarországon nincs szólás szabadság. Csak idő hiányában nem jelentettük meg eddig írásunkat magyarul. Most készült el a szöveg fordítása.

A magyar társadalom éppen hasadófélben van. A társadalom egy része már külföldön dolgozik, vagy éppen arra készül, hogy hónapokon belül elhagyja az országot. Ülnek a koffereiken, nyelvet tanulnak, és németországi, angliai vagy ausztriai munkáról álmodnak. Az ország lakosságának másik része ultranacionalista hangokat üt meg, ami különösen aggasztó, akkor is, ha a „mások" elleni gyűlölet Magyarországon alapvetően nem nagyobb, mint másutt Európában. Franciaországban és Németországban is vannak rasszisták. A nyomorúság alapvető oka a még mindig tartó gazdasági válság.

Az Orbán-kormány hiába indít egymás után rendezvénysorozatokat „Magyarország, szeretlek!" címmel. A lakosság elbizonytalanodott. Az állami tévéadók ugyan nap mint nap olyan statisztikákról számolnak be, amelyek az ország állítólagos fellendüléséről, a munkanélküliek számának csökkenéséről és a jólét növekedéséről szólnak, sajnos ilyesmit senki sem érez az országban. Egyre kevesebb a munka. És ha van, akkor a havi fizetés nem elegendő egy család eltartásához. Még a fiatal orvosoknak és mérnököknek sincs esélyük arra, hogy – szülők segítsége nélkül – valaha is összehozzák egy családi ház árát. Rég elmúlt a rendszerváltás utáni aranykor. Aki akkoriban közel volt a tűzhöz, és gátlástalanul lecsapott az egykori szocialista cégek valamelyikére, az ma többszörös milliomosként él.

Aki később, a kilencvenes évek „törvénytelen korszakában" elég ügyes volt, nagy vagyont tudott felhalmozni. Külföldről áruk özönlöttek Magyarországra. Akkoriban mindennel lehetett pénzt keresni: autókkal, elektronikus berendezésekkel, márkás termékekkel és cigarettával. Adót senki sem fizetett. Egy lángos bódéval egy nincstelen is milliókat kereshetett. Mert akkor még nem kellett céget alapítani, számlákat kiállítani, blokkokat adni, adóbevallásokat készíteni. A mai gazdag magyarok mind akkoriban tettek szert hatalmas vagyonukra. Ma már nem olyan könnyű ilyen gyorsan, ilyen egyszerűen, és ilyen mértéktelenül meggazdagodni. Arra a kérdésre azonban nincs válasz, hogyan keresheti meg valaki Magyarországon tisztességes és bejelentett tevékenységgel a létfenntartásához szükséges pénzt.

A gazdasági válság sajnos szükségszerűen gyűlöletet szít egyes népcsoportok ellen. A nyomorúságról mindig „mások" tehetnek. Az elszegényedett nép bűnbakokat kreál, a jobboldal megerősödik. Elenyészően kevés Magyarországon azoknak a fiataloknak a száma, akik bakancsban és katonás ruhákban mászkálnak. Annál többen viselnek folklór-holmikat, énekelnek régi magyar dalokat, és azt állítják, hogy a magyar nyelv és kultúra minden idők legjobbja. Önmagában nem lenne baj, hogy a mai fiatalság ideologizáltan nő fel, ha a magyarok eközben nem kultiválnák folyamatosan a saját erejüket. Ugyanakkor szüntelenül gyengének és fenyegetettnek érzik magukat. Szeretik magukat áldozatnak feltüntetni.

A „mi" és „ők" kategóriák Magyarországon egyre erősebben érzékelhetők. A „mi"-be szerintük beletartoznak a határon túli magyarok is, a szlovákiai és erdélyi magyar kisebbség, akik már egyáltalán nem éreznek hő vágyat arra, hogy elhagyják az országukat, és átköltözzenek az egykori „anyaországba". Az „ők" közé jelenleg mindenekelőtt a zsidók tartoznak. A hétköznapokban tapasztalható antiszemita megnyilvánulásokat még el lehetne intézni meggondolatlan megjegyzésekként, de még így is dühítők. Tulajdonképpen senki nem ismer egyetlen zsidót sem az országban, mégis mindenki meg van győződve a hatalmukról. Állítólag elárasztják az országot, és Közép-Európában „új Izraelt" akarnak felépíteni. Általában a magyar lakosság körében hajmeresztő összeesküvés-elméletek terjednek mindenféle nagy hatalmú zsidó családokról, akik ezen elméletek szerint a háttérből irányítják a világ történéseit. Persze nemcsak a zsidók az állandó bűnbakok, hanem még az Európai Unió és a cigányok is.

A védtelen és elszegényedett cigányokon a szélsőjobboldaliak könnyen kiélhetik a dühüket. Az ilyen rendzavarások ellen a rendőrség ugyan teljes keménységgel fellép, mégis ugyanakkor megfigyelhető, hogy a nyugati média mértéktelenül túloz az ilyen egyedi esetekkel kapcsolatban, ami nem remélt hátszelet biztosít az EU magyarországi ellenfeleinek. A jelenlegi magyar politika amúgy is igyekszik elhatárolódni az Európai Uniótól. S ez az elhatárolódás főleg befelé hivatott kifejteni a hatását.

Az elhatárolódás identitást ad és összekovácsolja az embereket. Mivel Magyarország eddig fejetlen bandának látszott, a magyar kormány a nacionalista kampánnyal összefogást akar előidézni. A magyarok olyan képet barkácsolnak, amely különlegesnek mutatja őket Közép-Európában. És mivel az ország olyan kicsi, el akarja érni, hogy figyeljenek rá európai ügyekben is. Ezért az uniós tagállamoknak nem szabad csodálkozni, ha a jelenlegi miniszterelnök bármiféle európai konfliktus esetén illogikus cselekedetekkel vagy megnyilvánulásokkal próbál feltűnést kelteni. Komolyan venni ezeket nem kell.

Annál aggasztóbb a fiatal és középkorú magyarok tömeges kivándorlása. Megbízható felmérések, statisztikák nem állnak rendelkezésre, de alighanem még sohasem volt ennyi ember Magyarországon, aki a kivándorlásról gondolkodott volna. Még sohasem volt ennyi ember, aki ennyire döbbenten beszélt volna az országáról, vagy olyan kilátástalannak látta volna az életét, mint most. Szinte minden családban van már valaki, aki külföldön él. Jobb vagy kevésbé jó tapasztalatokkal igyekeznek boldogulni Angliában, Ausztriában, Németországban és Svájcban. Egész vidékek és városok vannak Magyarországon, ahol már csak nők, gyerekek és öregek élnek. Sok magyar számára hétköznappá váltak a távházasságok, mint az olaszoknál az ötvenes-hatvanas években. A fiatal magyarok is hazatérnek időről időre, a szülőknél töltik a szabadságukat, eszik az édes sárgabarackot, a fűszeres kolbászokat, élvezik a balatoni napsütést, aztán berakják a paprikát és a borokat a csomagtartóba, és visszatérnek Berlinbe, Londonba vagy Bécsbe.

Miután látták a fokozódó sivárságot a hazájukban, örülnek, hogy külföldön próbálják felépíteni az egzisztenciájukat. Idegenben nagyon nehéz, de még így is több reményt látnak a jövőre. Nemrég az Origo című magyar hírportál jelentette, hogy Angliában több mint egymillió magyar fizet társadalombiztosítást. Ha ehhez az ember hozzászámítaná azokat, akik bejelentés nélkül élnek a szigetországban és a többi európai országban élő magyar bevándorlót és vendégmunkást, akkor a magyar kivándorlók száma feltehetően sokkolóan magas lenne. Rosszul állnak a dolgok egy olyan országban, ahonnan az emberek tömegesen vándorolnak el. Annak ellenére, hogy a kivándorlási vágy Magyarországon tulajdonképpen eredendően nem olyan természetes.

A németektől eltérően a „valahol, a világ valamely más országában lévő boldog paradicsomról" szóló álom nem része a magyar mentalitásnak. Az emberek nem ringatják magukat olyan illúziókba, hogy egy másik országban minden jobb. Nem a nyugalmat, a természetet, a napot, a tágas teret keresik másutt, hiszen ez mind megvan otthon: Magyarországon. A német nyugdíjasok és svájci életművészek nagy szeretettel szólnak a Kárpát-medencében elterülő kis országról. Kivándorlóként szeretik választott hazájukat, és értékelik az életet jó és rossz oldalaival együtt. Így a magyarok is azonnal visszatérnének a hazájukba, ha ott stabil gazdaság várna rájuk. A lejtmenet vége azonban még nem látható.