Feladó: MVSZ Sajtószolgálat Dátum:
2015. október 17. 12:49Tárgy: Dr. Hegedűs Loránt: 1956 üdvtörténeti jelentőségű esemény volt
Címzett:
Októberi nepzuetpolitikai előadása keretében Patrubány Miklós részletesen idézte Dr. Hegedűs Loránt püspök 2006. október 15-én, az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulójának szentelt rendkívüli Küldöttgyűlésen elhangzott történelmi jelentőségű beszédét, amelyben a tőle megszokott zseniális eszmetársítások sorával bizonyította, hogy 1956 mindenben megfelelt mind a Tízparancsolatnak, mind pedig Jézus Urunknak a Hegyi beszédben foglalt erkölcsi parancsolataival, és ezáltal valóságos üdvtörténeti jelentőségű eseménnyé vált. Ha Dr. Hegedűs Loránt semmit sem végzett volna életében ezen a bizonyításon kívül, akkor is kitörölhetetlenül beírta volna nevét a magyar történelem legnagyobbjainak sorába – mondta a Magyarok Világszövetségének elnöke, kárhoztatva a mai állami és egyházi vezetést, amely a nagy püspököt holtában is meggyalázva, 9 nappal korábban, 2015. októbert 6-án betiltotta nagykőrösi emléktáblájának avatását. Majd hosszan idézett Dr. Hegedűs Loránt bizonyításából. Alább az idézett szövegrész.
Az 1956. októberi forradalom az igazság robbanása volt szeretetben… Ha nem robbanunk, biztosan meghalunk; ha robbanunk, „talán" életben maradunk. És ez a „talán" nem a vak véletlen bizonytalanságát jelenti, hanem az Isten-perspektíva több mint szükségszerű bizonyosságát. Az évtizedes „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem" állapotát. Az ennyi eltökélten és végzetesen pusztító erő közt az „és mégis élünk" vallomást, a „szent nyomorék, riadj!" Trianon feletti biztatását, a „Lesz még egyszer ünnep a világon!" apokalipszist túlhaladó reménységét.
Ennek az Isten-perspektívának jegyében az 1956. októberi forradalom és szabadságharc csak az Isten előtti emberies felelősség tíz-parancsolatos és hegyi-beszédes szellemében történhetett meg.
Nem „pénz, paripa, fegyver", – azok legnagyobb mennyiségében és legcsúcstechnológiásabb minőségében sem – voltak isteneink, legfelsőbb haduraink. A „Ne legyenek néked idegen isteneid!" – első parancsolat értelmében csak a teremtő és újjáteremtő, önmagát az Igében kijelentő örök Szeretet volt és maradt a mi Istenünk; a Jézus Krisztus Atyja és a „mi Atyánk." Míg „a minden szabadságot" eltipró idegen tankok végül meg nem jelentek, a rádiós hazug beszéd ellenére, mindenki hathatósan ez első parancsolat értelmében volt a forradalom minőségi embere.
A totális diktatúra álistenének mindent hatalom és erőszak által intéző bálványa, mint Dágon a Bibliában, egyetlen szellemi leheletre és erős hegesztő pisztolyos drótkötélkínzásra leomlott. A nem imádható, második parancsolatellenes bálvány szobrát végighúzták a Rákóczi úton, és az Isten szabadságának és szeretetének imádságos szárnyalásai úgy repültek fel az égbe, és úgy ölelték át Istennek trónusát, hogy itt a földön hótisztán ölelte át a munkás a diákot, mint engem is két oldalról karoltak át, az oroszoktól átállt tankon állva. S ők nem is tudták, hogy egy „kispap" öleli őket. Csak egy fiatal embert láthattak, de ez az ölelés „kilencedik szimfóniás" volt, egyetemes, isteni, jézusi s ezért a legmélyebben emberi. – Egyetlen káromlást nem lehetett hallani, csak egymás bátorítását. – A harmadik parancsolat élt.
Isten nevének hiábavaló felvétele, indulati emlegetése helyett legfeljebb imádságos fohász volt hallható: „Istenem, hogy én ezt megérhettem!" Egy csodálatos örökkévaló szombatnak ünnepélyessége feltámadásos vasárnappá változva áramlott körülöttünk a negyedik parancsolat értelmében.
Megszűnt minden generációs távolság, együtt volt az apa és anya gyermekével, a nagyapa és nagymama unokájával. Mint Petőfi „A vén zászlótartó" versében apjára felnézett, úgy nézett fel most az édesapa forradalmár ifjú fiára és leányára, akik nem félték a halált, s ezt egyáltalán nem könnyelműségből, hanemönfeláldozásból cselekedték. Önfeláldozó kitárulkozás volt az övéké a halált hozó fegyverek előtt. A tisztelt szülők tisztelték srácaikat, egy fordítva is igaz ötödik parancsolat szerint.
Önfeláldozó és nem pusztított halottai voltak e forradalomnak. Százalékarányosan forradalmár halottak és nem ellenségeik feküdtek legalább 90 százalékig az utcákon, majd a temetők sorozatkoporsóiban, akik a „Ne ölj!" – „de halj meg, ha kell, a szabadságért" igazság emberei voltak.
Nem lehetett látni egyetlen tisztátalan tekintetet, mozdulatot a tömegben a hetedik parancsolat szerint a fiatalok közt akkor sem, ha egymásra borultak vagy összeszorította őket a lelkes sokadalom, mert mindenki testestől-lelkestől átszellemült volt, és mindenki érezte: egy új korszaknak Isten kegyelméből elérkező napját érte meg ezekben az áldott és szent órákban.
A kirakatok, ha betörtek is, a lövésektől és légnyomástól törtek be, de nem hiányzott egyetlen pralinészem, egyetlen arany fülbevaló, egyetlen sportfelszerelési cikk sem. Pedig ez utóbbiért mit nem adtak volna máskor a pesti „srácok". Máskor talán egymáson gázoltak volna át érte, a sport által szerezhető hazai dicsőség jegyében, de a „Ne lopj!" parancs tiszteletben tartásával.
Hamis tanúbizonyság egyáltalán nem hangzott el e szent és tiszta forradalom októberében. Senki nem hibáztatott és átkozódott, mindenki mindent megértett és mindent megbocsátott – a múltból, a jövőért.
Senki sem kívánta azt, ami a felebarátjáé; mindenki kívánta a haza és a másik ember javát.
A Tíz parancsolat mindegyike Istentől adott üdvtörténeti zsinórmértéke volt tehát az 1956-os forradalomnak.
Ez a Tíz parancsolat a lehető legradikálisabb elmélyítést kapta az Úr Jézus Krisztus Hegyi beszédének újszövetségi kijelentésében. Eszerint a parancsolatok érvénye nem büntetőjogi határuk áthágásával lép rendőrség-technikailag érvénybe, hanem az emberi lélek legmélyének legelső rezdülése esetén már hatályos lesz. Az első méltatlan szó, a legelső tisztátalan tekintet, a gyűlölet kezdő rezdülése már vétek Isten, az ember és az ő világa ellen. Mindez az atomkorszakban különösen nem életidegen idealizmus, hanem életmegőrző realizmus. Ezért a Tíz parancsolatot radikalizáló jézusi Hegyi beszéd tartalmaz egy feltétlen parancsot: „Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek," (Máté 7,12) – mondja Jézus aranyszabálya.
Csak így marad meg a világtörténelem a mai apokalipszisben. És így emelkedik mindenségünk az üdvtörténeti Isten Országáig, – ha forradalma mindig hótiszta és szabadságharca mindig igaz lesz, mint ezt 1956. évi dicsőséges történelmi eseménycsodánk tanúsítja. Ekkor szellemi-lelki-erkölcsi magasrendű minőségével beteljesíti üdvtörténeti akaratát az élő Istennek, aki a szénvilág helyébe gyémántvilágot akar teremteni.
Dr. Hegedűs Loránt beszéde megjelent a 15. Magyarságtudományi Füzetben. A teljes szöveg itt olvasható:
Dr. Hegedűs Loránt: Az 1956. évi hótiszta forradalom és igaz szabadságharc
Patrubány Miklós októberi nemzetpolitikai előadása itt tekinthető meg:
MVSZ Sajtószolgálat
8753/151017