Dátum: 2016. január 14. 14:33
Tárgy: Legfrissebb döntések!
Címzett:
Változatlanul hengerelnek a bírósági döntések ellen lázadó indítványok.
Idén sem számíthat nyugalmas napokra az Alkotmánybíróság. Dübörögnek a vélt vagy valós felháborodást ecsetelő alkotmányjogi panaszok, hengerelnek a bírósági döntések ellen lázadó indítványok. A folyamatban lévő ügyek száma már most meghaladja a kétszázat. Íme a legfrissebb döntések.
Nem szerinti diszkrimináció
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 21.K.30.042/2014/15. számú ítélete, és a 2003. évi CXXV. törvény 5. § b) pontja alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata.
Az indítványozó szórakozóhelyén a női vendégeknek ingyenes belépést biztosított, a férfiaknak viszont ezer forintos, levásárolható belépőt kellett váltaniuk. A támadott bírósági határozat szerint ez az eljárás felveti a nem szerinti diszkriminációt.
Az indítványozó álláspontja szerint a bírói döntés nem vette figyelembe a nők pozitív diszkriminációjának alaptörvényi követelményét, rosszul értelmezte a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, eltekintett a tulajdonhoz való jog alkalmazásától, és nem vette figyelembe az indítványozó emberi méltósághoz, tulajdonhoz és szabad vállalkozáshoz való jogát.
***
Az Alkotmánybíróság határozata szerint az esélyegyenlőségi klauzulára hivatkozással nonprofit vagy nyereségszerző tevékenység sem kizárt, de a gazdasági tevékenység végzése ebben a körben sem adhat felhatalmazást a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megszegésére, a társadalmilag káros nemi sztereotípiák megerősítésére. Mivel az emberi méltósághoz való jog az alapvető jogok „legalapvetőbbike", a diszkrimináció tilalma erőteljesebben, közvetlenebbül érvényesül a magánjogi jogviszonyokban mint más alkotmányos szabadságok. Különösen irányadó ez a támadott szabály hatálya alá tartozó jogviszonyokra, amikor a szolgáltatás nyújtása nyilvános helyen történik.
Az Alkotmánybíróság tanácsa mindezek alapján elutasította az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 5. § b) pontja, valamint a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 21.K.30.042/2014/15. számú ítélete alaptörvény-ellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. (AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról: IV/1584/2014.)
Bírósági és közhasznúsági nyilvántartásba vétel
A Kúria Pfv.IV.21.529/2014/4. számú végzésalaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata.
Az indítványozó kifejti: bírósági és közhasznúsági nyilvántartásba vétel iránti kérelmet terjesztett elő, amelyet a bíróság elutasított, mert nem tett eleget a hiánypótlási kötelezettségének. Az indítványozó keresetében annak megállapítását kérte, hogy a társadalmi szervezet létrejött és kezdeményezte, hogy a bíróság pótolja ítéletével az egyesület létrejöttét és nyilvántartásba vételét. Az elsőfokú bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította perbeli jogképesség hiánya miatt. A másodfokú bíróság a döntést helybenhagyta, a Kúria pedig a jogerős végzést hatályában fenntartotta.
Az indítványozó szerint tagjainak, mint el nem ismert civil szervezet tagjainak, sérült az emberi méltósághoz való joga, miután 2008. március 13-a óta nem tudták gyakorolni az egyesület alapításához való jogukat. A 2014-ig elhúzódó döntéshozatal nem tett eleget a tisztességes és az ésszerű határidőben való eljárás követelményének. Ezért a Kúria végzése alaptörvény-ellenes, miként a Szegedi Törvényszéké is.
***
Az Alkotmánybíróság a rendelkezésére álló iratokból megállapította, hogy a Magyar Közigazgatási Társaság nyilvántartásba vétel iránti kérelmét az eljáró bíróság – az indítványozó jogi képviselője által sem vitatottan – jogerősen elutasította, és e jogerős végzés következtében a Magyar Közigazgatási Társaság nem jött létre.
Az Alkotmánybíróság rámutatott: a társadalmi szervezetet alapító természetes személyek nyilvánvalóan nyújthatnak be alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény VIII. cikk (2) bekezdésének sérelmére hivatkozva. A jelen ügyben azonban nem ez történt, hiszen nem az érintett magánszemélyek, hanem a nem létező egyesület fordult az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panasszal.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltak szerint a Kúria Pfv.IV.21.529/2014/4. számú végzése – a Szegedi Járásbíróság 11.P.20.673/2014/1-I. számú végzésére és a Szegedi Törvényszék 2.Pkf.21.127/2014/1. számú végzésére is kiterjedő – alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés c) pontja alapján visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/1304/2015.)
Összbüntetésbe foglalás
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXXIII. törvény 3. §-a, Debreceni Járásbíróság 45.B.627/2010/26. számú végzése és a Debreceni Törvényszék 3.Beüf.194/2015/4. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata.
Az indítványozó kérelmet nyújtott be a vele szemben kiszabott két végrehajtandó szabadságvesztés összbüntetésbe foglalása iránt. A bíróságok a kérelmet elutasították.
2015. november 9-én postára adott és az Alkotmánybírósághoz 2015. november 10-én érkezett indítvány-kiegészítésében kifejtette: mindkét jogerős elítéléséhez alapul szolgáló bűncselekményt a 2012. évi C. törvény hatályba lépése előtt követte el, de az ügyekben született ítéletek közül az egyik csak a hatályba lépést követőn emelkedett jogerőre, mert az eljárás neki fel nem róható okból elhúzódott (elmaradtak tárgyalások, bíróváltás történt).
Álláspontja szerint a támadott végzések és jogszabályi rendelkezés (az új Btk. összbüntetésre vonatkozó módosítása) sértik az Alaptörvényben foglalt Nemzeti Hitvallást, a B) cikk (1) bekezdését, a T) cikk (3) bekezdését, a IV. cikk (2) bekezdését, a XV. cikk (1) és (2) bekezdéseit, valamint a XXVIII. cikk (1), (2) és (7) bekezdéseit.
***
Az Alkotmánybíróság megállapította: az indítvány a Btkátm. 3. §-a vonatkozásában az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit ugyan megjelöli, de alkotmányjogilag értékelhető indokolást nem tartalmaz. Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint ilyen indokolás hiányában a kérelem nem felel meg a határozottság – az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében rögzített – követelményének, így annak elbírálására nincs lehetőség.
Az Alkotmánybíróság mindezek alapján az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 52. § (1b) bekezdésének b) és e) pontjaiban foglalt feltételek hiánya miatt, az Alkotmánybíróság Ügyrendje 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (3) bekezdésében előírtakra is, visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/3055/2015.)
Dohányipari vállalatok rendkívüli egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettsége
A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló 2014. évi XCIV. törvény alaptörvény-ellenességének megállapítását, visszamenőleges hatályú megsemmisítését, valamint a törvény alkalmazhatatlanságának megállapítását szorgalmazó alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata.
Az indítványozók szerint a törvény Alaptörvénybe ütköző diszkriminációt valósít meg a rendkívüli hozzájárulásra kötelezett dohányipari vállalkozások között az alapján, hogy a vállalkozások magyar, vagy külföldi tulajdonosi struktúrával rendelkeznek-e, ami sérti az Alaptörvényben meghatározott méltóság követelményét, a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, az arányos közteherviselés elvét, a vállalkozás szabadságát és a tulajdonhoz való jogot.
Állítják: a törvény Alaptörvénybe ütköző diszkriminációt valósít meg az adójegy alkalmazására kötelezett dohányipari vállalkozások és a más iparágba tartozó vállalkozások között akképp, hogy az adójegy alkalmazására kötelezett dohányipari vállalkozások az általuk megfizetett áfa és jövedéki adó után is kötelesek egészségügyi hozzájárulást fizetni, míg más ipari vállalkozások árbevétel alapú adóit nem képezi az általuk már megfizetett általános forgalmi adó (és jövedéki adó), amely sérti a méltóság követelményét, a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, az arányos közteherviselés elvét, a vállalkozás szabadságát és a tulajdonhoz való jogot, a fentiek miatt nem teljesülnek továbbá a tisztességes gazdasági versenyfeltételek és a jogállamiság követelménye sem.
Meggyőződésük: a jogalkotó a törvény megalkotásával megsértette a jogállamiságból levezetett jogbiztonság követelményét, mivel a törvény rendelkezéseivel visszaható hatályú jogalkotást valósított meg, továbbá nem biztosította az indítványozók számára a kellő felkészülési időt.
Álláspontjuk szerint a törvény sérti a nemzetközi jogot is, mivel a szabályozás nem felel meg a 2008/118 EK Irányelvben (Jövedéki Adó Irányelv), valamint a 2006/112/EK Irányelvben (Hozzáadottérték-adó Irányelv) foglaltaknak, továbbá sérti az Európai Unióról szóló szerződést és az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (EUMSZ) 4. cikk (3) bekezdésének 3. mondatában foglalt "lojalitás követelményét", valamint ellentétes a Tanács 2011/64/EU irányelvének a szabad árképzés szabályát rögzítő 15. cikkével is.
***
Az Alkotmánybíróság megállapította: az indítványozók nem vették tekintetbe azt, hogy a Tv. az Alaptörvény 37. cikkének (4) bekezdésében foglalt hatásköri korlátozás alatt áll. Ebből következően önálló indokolást nem adtak elő arra nézve, hogy az Alaptörvény 37. cikk (4) bekezdésében biztosított alaptörvényi rendelkezések közül konkrétan melyik az a jogi személyiségű gazdasági társaság indítványozókat megillető alaptörvényi rendelkezés, aminek az állított sérelme megalapozhatja az Alkotmánybíróság korlátozott hatáskörben történő eljárását.
Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben rámutat továbbá arra is, hogy az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdése alapján is, kizárólag olyan Alaptörvényben foglalt jog sérelmére hivatkozhatnak az indítványozók, amely őket, mint jogi személyiségű gazdasági társaságokat megilletheti. Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata értelmében a jogi személynek alapvetően nincs a természetes személyeket megillető emberi méltósága (az emberi méltóság alapjogából eredő, a természetes személyeket megillető általános cselekvési szabadsága), ezért a vizsgált esetben sem hivatkozhat a jogi személy-indítványozó az emberi méltóság sérelmére.
Az Alkotmánybíróság az indítványozóknak az „általános méltóság" sérelmét állító érveihez kapcsolódóan megjegyzi továbbá azt is, hogy az Alaptörvény II. cikke nem a jogi személyek „általános méltóságáról", hanem a természetes személyeknek az élethez és az emberi méltósághoz való alapjogáról rendelkezik.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a jelen ügyben azt állapította meg, hogy az Alaptörvény 37. cikk (4) bekezdése alapján nincs hatásköre az indítvány elbírálására. A kifejtettek alapján – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján eljárva – az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 26 § (1) bekezdésének a) pontja továbbá az 56. § (2) és (3) bekezdése, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdésének f) és h) pontjai alapján visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/2214/2015.)
Perköltség viselése
A Budapest Környéki Törvényszék 4.Pf.21.414/2014/3. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata.
Az indítványozó előadja: a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított pert. Az elsőfokú bíróság a kereseti kérelmét elutasította, és kötelezte perköltség és eljárási illeték megfizetésére. A bíróság a pertárgy értékének megállapításánál figyelembe vette, hogy a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló per vagyonjogi per, így a Pp. 26. §-a alapján az ellenszolgáltatás mértéke szerint állapította azt meg. Hozzátette: a pertárgy értékére tekintettel (amely 60 millió forint volt) az ügy a törvényszék hatáskörébe tartozott volna, azonban a Pp. 28. §-a alapján az alperes érdemi ellenkérelmének előadása után már nem volt helye az ügy áttételének. A másodfokú bíróság a döntést helybenhagyta, és további eljárási illeték és perköltség megfizetésére kötelezte az indítványozót.
Az indítványozó álláspontja szerint a döntés - annak a perköltség mértékére vonatkozó része - sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jogát, illetve a 28. cikkben foglaltakat, mivel a jogszabályokat azok az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezni. Álláspontja szerint egy jogszabály célja nem lehet az, hogy amennyiben valaki követel egy összeget, akkor pervesztesége esetén annak dupláját legyen köteles perköltség címén megfizetni.
***
Az Alkotmánybíróság megállapította: az indítványozó alkotmányjogi panaszában szereplő, megsértettnek állított jogok egy része nem minősül az Alaptörvényben biztosított és védett alapjognak. Az Alaptörvényben szereplő – a támadott határozatok által megsértettnek állított – jogok másik csoportja ugyan alapvető jognak tekintendő, de az indítvány vagy nem jelöli meg a jog sérelmének lényegét, vagy nem tartalmaz alkotmányjogilag releváns indokolást arra nézve, hogy azok miért ellentétesek az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel. Az a tény, hogy az eljárt bíróságok az indítványozó által irányadónak tartott értelmezéstől eltérően értelmezték az alkalmazott jogi normát, önmagában nem veti fel a támadott bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét, és nem alapoz meg alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem. Az Alkotmánybíróság ezért az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján az alkotmányjogi panaszt visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/1436/2015.)
Szolgálati Bíróságok Ügyrendje, Bírák Etikai Kódexe
A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 104/A. §-a, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 103. § (1) bek. e) pontja, a Szolgálati Bíróságok Ügyrendje 10. § (4) bek. 2. bekezdése, valamint a Bírák Etikai Kódexe 6. cikk 5. pontja elleni alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata.
Az indítványozó szerint az SZBÜ hivatkozott - a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvénnyel ellentétes - rendelkezése sérti az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében foglalt bírói függetlenséget, mivel az Alaptörvény vonatkozó rendelkezése értelmében a bíró csak 2/3-os törvényben meghatározott eljárás alapján mozdítható el a tisztségéből.
Állítja: a BEK támadott rendelkezése indokolatlanul korlátozza a bíráknak az Alaptörvény IX. cikkében foglalt szabad véleménynyilvánítási jogát, illetve az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében foglalt bírói függetlenséget, ezért az alaptörvénysértő. Az SZBÜ és a BEK származtatott jogi normáknak, illetve szervezet irányító normáknak tekinthetők, ezért alkotmányjogi panasszal támadhatók, tekintettel arra, hogy azok a Bjt.(104/A. §), illetve a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény felhatalmazása alapján kerültek elfogadásra és kihirdetésre.
***
Az Alkotmánybíróság megállapította: az indítványozó indítványát 2015. április 1. napján tehát mindkét törvényi rendelkezés és az SZBÜ tekintetében is egyértelműen – a hatálybalépést követő 180 napon túl, tehát – elkésetten terjesztette elő. Az indítvány formai hiányossága okán további, az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó vizsgálatot nem folytatott le. Az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés d) és h) pontjai alapján visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/942/2015.)