A nyugdíjakról - kritikus szemmel
Óriási felháborodás és tiltakozás követte, a jövő évre tervezett, az inflációnak mértékéhez igazított 0,9 százalékos nyugdíjemelést. A nagy felháborodáshoz vélhetően az is hozzájárul, hogy olyan alacsony a hivatalosan bejelentett infláció, hogy a 0,9 százalék semminek tűnik. 10 százalékos infláció esetén 10 százalékos nyugdíjemelés nem váltott volna ki ekkora elégedetlenséget, pedig a helyzet akkor sem lenne jobb.
A mostani alacsony emelés nem valami váratlan és törvénytelen dolog, ugyanis a 2010-ben megváltoztatott nyugdíjtörvény inflációkövetést ír elő. Ezzel kívánták a nyugdíjak értékét megőrizni (amit ma is hangsúlyoznak) és garantálni. Jóllehet már 2009-től, amikor egy rendkívül rossz és értelmetlen döntéssel eltörölték a svájci nyugdíjemelési indexálást, infláció követő nyugdíjemelést vezettek be, igaz 3 százalékos GDP növekedés esetén nyugdíjprémium kiegészítéssel. 2010-ig még működött a nyugdíjkorrekció rendszere is (a kedvezőtlen időben megállapított nyugdíjak felzárkóztatása), amit leállítottak. A minimális nyugdíj hét éve változatlanul 28 500 forint.
"Kosara" válogatja
A nyugdíjasok is érzik, hogy valami mégsincs rendben, mert vásárlásaikkor határozottan magasabb inflációval, drágulással találkoznak. Ez pedig azért van, mert a nyugdíjemeléseknél az úgynevezett „maginflációt" veszik alapul, nem a ténylegesen érezhető inflációt, a „fogyasztói kosarat", és főleg nem a „nyugdíjas kosarat". Így a jelenleg hatályos törvény nem a nyugdíjak értékének a megőrzését, hanem a befagyasztását, sőt csökkentését jelenti. Ezért a gond pontosan az érvényben lévő törvénnyel van, mivel az nem a fogyasztói, vagy a nyugdíjas kosárral számol, de még ha azzal is számolna, akkor is egy növekvő gazdaságot, reálbér emelkedést feltételezve, kódolva van a nyugdíjasok elszegényedése az aktívakhoz képest. Ezért lenne fontos a meggondolatlanul, kapkodva megszüntetett svájci nyugdíjemelési indexálás visszaállítása, ugyanis az igazodna az inflációhoz, a gazdaság növekedéséhez és a keresetek alakulásához. Ez lenne a lehető legigazságosabb megoldás.
A nyugdíjasok már így is relatív értékvesztést szenvedtek el az áfa emelések miatt, most ugyan vannak termékek, amelyek esetében mérsékelték a kulcsot, a rezsicsökkentéssel sem nyertek, mert ezzel az alacsonyabb infláción keresztül a nyugdíjemelés is csökkent. Sőt, a nagyfogyasztó magánszemélyek jártak jól.
A mai nyugdíjasok annak idején jóval magasabb közterhekkel járultak hozzá az államháztartáshoz, akár 50 százalékot meghaladó adót is fizettek. Ráadásul érvényben volt az a kereseti plafon is, ami után járulékot már nem vontak, csak adót és egyéb közterheket, a nyugdíjszámításnál pedig degressziót is figyelembe vettek. A vállalati gazdasági munkaközösségekben nem főállásban végzett munkák után egy fillér nyugdíjat sem számítottak be.
Szegény, szegényebb...
A jelenleg hatályos nyugdíjemelési törvény alapján a nyugdíjas évről évre szegényebb lesz az aktívak átlagához és saját magához képest is. Ez pedig a nyugdíjas társadalmon belül is feszültségeket generál.
Ez az elszegényedés, a valós árakat, a nyugdíjas kosár árszintjét nem követő évenkénti nyugdíjemelések, vagy pontosabban korrekciók, az alacsony nyugdíjjal rendelkezők egy részét arra sarkallják, hogy egyforma, vagy differenciált évenkénti nyugdíj emelést követeljenek. (Ritkábban beszélünk róla, de a magasabb nyugdíjjal rendelkezők is értékvesztést szenvednek el.)
Sokan egyre intenzívebben lobbiznak azért, hogy a kisebb nyugdíjjal rendelkezők pozitív megkülönböztetés élvezzenek, miközben nem veszik észre, hogy alapvetően mekkora tévedésben vannak: a nyugdíj nem szociális segély! A nyugdíjakat nem szerencsekeréken sorsolták ki, a mértékét a nyugdíjkasszába történt befizetések, egy élet munkája alatt a költségvetéshez való hozzájárulás alapján állapították meg. Ez persze nem zárná ki, hogy az alacsony nyugdíjakat valamilyen módon felzárkóztassák, de erre a szociális szférán belül a segélyezés, a méltányossági nyugdíjemelés, vagy éppen az alapjövedelem biztosítása volna az alkalmas eszköz. Persze, ha ez indokolt, és nem megy a magasabb nyugdíjért megdolgozók rovására. Ugyanakkor fontos lenne a korrekciós program folytatása is amit 2010-ben szintén leállítottak.
Meglopják önmagukat
A százalékos emelési elv megváltoztatásával a munkaalapú nyugdíj alapjait rúgnák fel, ami igazságtalan, és rendkívül negatív hatással lenne a mai aktívak adó- és járulékfizető készségére is. Tudjuk, ez amúgy is bőven hagy kivetni valót maga után. Egy NAV ellenőrzés során 10 vállalkozóból egy adott csak számlát, tehát tízből kilencen meglopták az államot, a ma nyugdíjasait, és saját magukat is, majdani alacsonyabb nyugdíjuk okán. Idővel egy részük majd követelni fogja az egyforma mértékű nyugdíjemelést...
Az egyforma nyugdíjemelés esetén aránytalan értékvesztést, életszínvonal csökkenést szenvednének el azok, akik magasabb nyugdíjért dolgoztak meg. Példának okáért, ha valaki olyan nyugdíjpozícióért dolgozott meg amiből havi 600 kiló kenyeret tudna megvásárolni, míg a másik csak 200 kilót, akkor az alacsonyabb nyugdíjért megdolgozó ne akarjon évről évre több kenyeret vásárolni a másik rovására. Más kérdés, hogy a jelenlegi "maginflációs" emeléssel egyik nyugdíj sem őrzi meg a vásárlóértékét.
A legalapvetőbb az volna, ha garantálnák az alaptörvényben a korábbi alkotmány szerinti biztosításalapú nyugdíjrendszert. Enélkül nincs bizalom, garancia és jogbiztonság se. Amellett rendkívül káros az adó- és járulékfizetési morált illetően is, mivel nincs mögötte kiszámíthatóság. A jelenlegi alaptörvény szerint egy egyszerű parlamenti többség akár csökkentheti a nyugdíjakat, vagy feltételekhez kötheti az özvegyi nyugdíjak mértékét, netán meg is szüntetheti. Ilyen feltételek mellett érthető, ha az emberekben nincs bizalom.
Miért is lenne, amikor megeshet, hogy egy parlamenti képviselő önálló indítványként beadhat egy, a társadalommal, az ellenzékkel, a szakértőkkel nem egyeztetett, visszamenőleges hatályú, a nyugdíjrendszert alapjaiban érintő törvényjavaslatot, amelyet sebtiben megszavaztat a parlamenttel. Emlékszünk arra is, hogy az állampolgárok 3000 milliárd forintnyi nyugdíjvagyonát ahelyett, hogy elkülönítették volna, egyetlen törvénnyel eltulajdonítottak és elköltöttek. Hogy ez idővel beláthatatlan terhet jelenthet majd a költségvetésnek? Vállrándítás volt a válasz. Idegen állam helyett is egy több mint 40 éves megállapodás alapján magas nyugdíjakat fizetnek olyanoknak, akik nem rendelkeztek magyarországi munkaviszonnyal. A rokkantak nyugdíjrendszerének átalakításával kapcsolatban is történtek érdeksérelmek.
Aggódók és bizalmatlanok
Sokan látják sötéten közelgő öregkoruk sorsát. Bizalmatlanok a jövőt illetően. Ezért is szükség lenne az alaptörvényben garantálni a korábbi jogokat, garanciákat, mivel a külföldre távozók jelentős része is főleg e kiszámíthatatlanság, a biztonság hiánya miatt keresi a boldogulását Európa valamelyik másik országában. Adó- és nyugdíjbevételektől fosztva meg a költségvetést.
Másik alapfeltétel a nyugdíjak relatív értékmegőrzésének a garantálása. Ennek legigazságosabb formáját a korábbi svájci nyugdíjemelési indexálás visszaállítása jelenthetné, mert ez figyelembe veszi a gazdasági növekedést, a keresetnövekedést és az inflációt egyaránt. Harmadik legfontosabb alapkövetelmény a kiszámíthatóság és a biztonság. Lényeges törvényváltoztatásokat csak hosszas és nyilvános társadalmi, szakértői vitát követően, a pártok megállapodása után lehessen csak meghozni, lehetőség szerint megfelelő átmeneti idő után és fokozatos bevezetéssel.
Bán András