22.589 - ​Riport a piliscsabai Fébé Evangélikus Szeretetszolgálat dolgozóiról

Egy hely, ahol mindenki hasznos –

​​

Riport a piliscsabai Fébé Evangélikus Szeretetszolgálat dolgozóiról

​ 

​

A piliscsabai hely dolgozói mindent megtesznek, hogy akadályoztatott mindennapjaik ellenére hasznosan töltsék el az 

​

​

idejüket.

​

Örvendetesen szaporodnak azok a helyek, ahol a sérült, megváltozott munkaképességű emberek igazi munkát végezhetnek. Ahol nemcsak úgy „elvannak", hanem meglévő képességeik, tudásuk, erejük és szorgalmuk segítségével értéket állítanak elő. A piliscsabai Fébé Evangélikus Szeretetszolgálat dolgozói vegyszermentes zöldséget és gyümölcsöt termelnek, piacképes asztalostermékeket készítenek, csokoládét csomagolnak. És még rengeteg tervük van…

A fák fölé magasodó tornyos épületet valamikor vadászkastélynak építették. 1924-ben vásárolta meg az evangélikus egyház diakonisszája, Pauer Irma, és társnőivel ideköltözve segítette a környékbelieket minden lehetséges módon. A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület vezetője még Egyiptomban is szolgált, utána hozta létre ezt a klotildligeti bázist. A szál 1951ben megszakadt, és csak a rendszerváltás után kezdődött az új fejezet. Akkor dr. Gadó Pál, a mozgássérültek érdekvédelmének egyik jeles képviselője és felesége építette fel azt az önrendelkező élet modern elvein alapuló lakóotthont és munkahelyeket is magában foglaló létesítményt, amely immár az evangélikus egyház tulajdonában van. Van, aki itt lakik, mások dolgozni járnak ide, és van a két halmaznak közös metszete.
– Húsz kilométer sugarú körben több településről jönnek hozzánk a sérült, megváltozott munkaképességű emberek, többüket a mikrobuszaink szállítják be, mert az állapotuk nem teszi lehetővé, hogy tömegközlekedéssel érkezzenek – kezdi Dávid István, aki alig másfél éve vezeti az intézményt. Több éven át a minisztérium foglalkozási rehabilitációs főosztálya élén állt, ott alkották meg azokat a szabályokat, amelyek alapján most a Fébé is működik. Néhány éve eljött a minisztériumból, elhelyezkedett máshol, kisebb felelősséggel járó munkahelyen, de amikor megkeresték a Fébétől, úgy döntött, belevág még egy igazán komoly, ahogy mondani szokás „nagy kihívásokat tartogató" munkába. Mert egy ilyen nagy, sérült, beteg embereknek lakhatást és foglalkoztatást biztosító, éppen nem aranykorát élő intézmény megújítása mindenképpen az.
A sérültek foglalkoztatását az állam támogatja, mégis az a cél, hogy meglévő és megmaradó képességeikkel az itt dolgozók eladható termékeket és piacképes szolgáltatásokat tudjanak nyújtani. Hogy minél kevésbé támogatásból, egyre inkább a saját erejükből tartsák fent magukat.

DOMINÓTÓL NYUGÁGYIG
Az asztalosműhelybe nézünk be először, de még az ajtót sem csukjuk be magunk mögött, máris feltűnik: milyen nagy itt a rend! Mint kiderül, ennek nem csupán az itt dolgozók rendszeretete az oka, hanem az is, hogy a műhely vezetője, Kocsis Ferenc tudjon közlekedni kerekesszékével a munkaasztalok között. Ferenc tapasztalt asztalos, de miután kiderült, hogy öröklött izomsorvadása van, az állapota fokozatosan romlik.
– Öt éve kerültem kocsiba, azelőtt én is megcsináltam itt több mindent. Most már nemigen, de a szaktudásom megvan, tudom segíteni, irányítani a munkát. Kirakójáték, szappanfőzéshez mintakiöntő, óvodai bútor, borosdoboz és még sok egyéb készül itt. A hallássérült Balázs, aki az udvaron kétszer is elment mellettünk, és köszönés gyanánt szélesen ránk mosolygott, most gépi lombfűrésszel Montessori-iskolákban használt betűkirakón dolgozik. Hibátlanul vágja ki a nagy C-t.
– Ha valaki ért egy szakmához, de már nem képes azt teljes mértékben ellátni, akkor a munka szervezésekor össze lehet párosítani olyannal, akinek nincs meg a képesítése, de megvan a fizikai ereje – magyarázza István. – És vannak olyanok, akik csak a legegyszerűbb feladatokra képesek: összenyomni, becsavarni, beletenni. Az asztalosműhelyen kívül van csomagoló- és összeszerelő műhelyünk, kertészetünk, és nemrég felvettünk egy nyomdászt. Őt több súlyos betegség után százalékolták le, de tud és szeretne is dolgozni valamennyit. Így lett nyomdánk. Itt nyomtatjuk a Lelkipásztor című újságot. Igyekszünk egyre több embert beállítani oda, és akkor több megrendelést elvállalhatunk.
A riport folytatását a 2017/45. Nők Lapja 82. oldaltól olvashatjátok el.
Szöveg: Hulej Emese
Fotó: Pályi Zsófia