Dátum: 2018. március 5. 10:44
Tárgy: Alkotmánybíróság: hegyen-völgyön át
Címzett:
HATÁROZATOK
Lőfegyverrel visszaélés bűntette, lövöldözés gyorsétteremben.
A Fővárosi Törvényszék által alkotott 28.Bf.XI.10.982/2015/198. számú ítélet, valamint a Budai Központi Kerületi Bíróság 8.B.XI.493/2014/64. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz vizsgálata.
Az indítványozót az elsőfokú bíróság lőfegyverrel való visszaélés bűntette és garázdaság bűntette miatt halmazati büntetésül 5 év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, melyet börtön fokozatban rendeltek végrehajtani, a másodfokú bíróság 4 év 6 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre enyhítette a korábbi ítéletet, melynek végrehajtási fokozatát fegyház fokozatban határozta meg.
Az indítványozó állítja: az ellene folyamatban levő a büntetőeljárás végig „egy irányba haladt", az eljáró szervek „készpénznek" vették a bűnösségét. Tárgyként kezelték és megsértették a méltóságát az elfogását követően a kézfejéről történő mintavétel is. Mindemellett 2013. augusztus 16–18. között bűnügyi őrizetét a Semmelweis Egyetem ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán úgy hajtották végre, hogy a négy végtagját kifeszítve, ágyhoz bilincselve kellett 40 órát eltöltenie. Az illetékes nyomozóhatóság a testi integritását sértő módon vette fel a bizonyítást, amellyel megsértette az Alaptörvény II. cikke szerinti emberi méltóságát és a III. cikk szerinti embertelen bánásmód tilalmát, valamint a XXVIII. cikk (3) bekezdése szerinti védelemhez való jogát.
Az indítványozó szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdés sérelmét követték el akkor is amikor a jogorvoslati lehetőség megtagadásával hajtották végre a helyszíni szemle során a lefoglalásokat, ismeretlen időpontban utólag írták alá a jegyzőkönyvet. Nincsen indokolása, nem nyilatkoztatták arról, hogy kíván-e panaszt tenni, ezzel megsértették az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát. Mindennek különös jelentőséget az ad, hogy a lefoglalt dolgok az indítványozó tulajdonát képezték és őt ítélték el az így megszerzett bizonyítékok alapján.
Az indítványozó állítja: a bűnügyi költség viselési kötelezettségét is úgy rótta ki a bíróság, hogy ellene jogorvoslati lehetőség nem maradt, nem mert a másodfokú ítélet a kihirdetésének pillanatában jogerőre emelkedett, megsértve ezzel az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jogát, az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdése szerinti ártatlanság vélelméhez való jogát.
Az indítványozó szent meggyőződése, hogy szándékosan tették volt mindezt ellene, mert „az első pillanattól kezdve" eldöntött tény volt a későbbi jogerős ítélet.
***
Az Alkotmánybíróság megállapította: az alkotmányjogi panasz megalapozatlan. A konkrét ügyben sem a tulajdonhoz való jog sérelme, sem a bűnügyi költség viseléséről szóló döntés érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet nem tartalmaz. Az indítványozó azon kifogásai, mely a kézfejéről történő mintavétel módjára, illetve a lefoglalás lefolytatására vonatkoztak, törvényességi jellegűek, a nyomozás lefolytatására vonatkoznak. Mindezek érdemi megítélésére, vagyis arra, hogy törvényes volt-e a nyomozás, az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre. Az őrizet végrehajtásának módja és az ügyvéd értesítésének elmaradása nem befolyásolta a büntetőeljárás érdemét. Az a körülmény, hogy a jogerős döntés tartalmaz rendelkezést a bűnügyi költség viselésével kapcsolatban is, nem jelenti azt, hogy ne lehetne hivatkozni annak törvénysértő jellegére, ha ennek feltételei fennállnak.
Mindezeket összességében mérlegelve az Alkotmánybíróság hangsúlyozta: a támadott bírósági ítéletek nem ellentétesek az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdés szerinti jogorvoslathoz való joggal, ezért - a rendelkező részben foglaltak szerint - az indítványt elutasította. (Megnyitás PDF-ként.)
Személyes adatok kiadása.
A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 2. § (4) bekezdésének, valamin a Fővárosi Ítélőtábla által alkotott 2.Pf.20.163/2015/4/II. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz vizsgálata.
A panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozó állítása szerint Budapest XIII. Kerületében több, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi általános választásán induló jelöltet is támogatott ajánlásával, de olyan választópolgárok, jelölőszervezetek ajánlóívein is szerepelt – vélhetőleg visszaélés eredményeképpen -, amelyeknek nem adott ajánlást. Az indítványozó ezzel összefüggésben kérte a helyi Választási Irodát, hogy tájékoztassa, hogy melyik polgármester-jelöltként, illetve egyéni választókerületi jelöltként indulni szándékozó választópolgár ajánlóívén kezelik a személyes adatait. A kérelmezett a tájékoztatást részben megadta, közölte, hogy a személyes adatait egy egyéni képviselőjelölt, továbbá egy polgármesterjelölt ajánlóívein kezelik, de a tájékoztatás csak azon ajánlóívekre vonatkozik, amelyekre az ellenőrzést elvégezték.
Ezt követően az indítványozó (mint felperes) keresetében a kérelmezett választási irodát (mint alperest) személyes adatok kiadására kérte kötelezni. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék elutasította a kereseti kérelmét. A felperes fellebbezése folytán másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az indítványozó álláspontja szerint a bíróság ezzel a döntésével megsértette a személyes adatai védelméhez fűződő, az Alaptörvényben garantált alapvető jogait.
***
Az Alkotmánybíróság joggyakorlata alapján a szabályozásnak az alkotmányossági vizsgálat szempontjából releváns jellemzőjeként azonosította:
− az ajánlás a választópolgár joga, de nem kötelessége, az ajánlóívre felvezetett személyes adatainak kötelező kiszolgáltatását nem a törvény rendeli el;
− az ajánlások gyűjtését, az azokba foglalt személyes adatok felvételét nem a választási iroda végzi, hanem a jelöltként indulni szándékozó választópolgár, illetve a jelöltet állítani szándékozó jelölő szervezet;
− az ajánlásokat tartalmazó ajánlóívet át kell adni a választási irodának, ezáltal a választási iroda a személyes adatokat tartalmazó adathordozók birtokába jut, de önmagában ezzel a személyes adatokon műveletet nem végez;
− az ajánlásba foglalt személyes adatok feldolgozására (ellenőrzése, rögzítése, felhasználása) csak a jelöltállítás (kezdeményezés) érvényességéhez szükséges számú ajánlás vonatkozásában kerül sor;
− a nem ellenőrzött ajánlásokat a választási iroda az eredeti adathordozókon (ajánlóíveken) tárolja, a bennük foglalt személyes adatokat automatizált eszközzel lekérdezni vagy egyéb módon kezelni nem lehet;
– tehát a nem ellenőrzött ajánlásokba foglalt személyes adatok tartalmáról, bármely meghatározott természetes személy érintettségéről a választási irodának nincs tudomása;
− a nem ellenőrzött ajánlásoknak (a bennük foglalt személyes adatok hitelességének) a választási eljárás jogszerűségére kiható joghatása nincs; továbbá az ajánlóívek mint adathordozók tárolására a törvény által pontosan maghatározott, átmeneti ideig kerül csak sor, ezt követően azokat a választási iroda megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság mindezek alapján a panaszt nem találta megalapozottnak. A vizsgált szabályozás sajátosságaira figyelemmel rámutatott: az indítványozó a Fővárosi Ítélőtábla határozatának alaptörvény-ellenességét azon az alapon állította, hogy a bíróság korlátozta a tájékoztatáshoz fűződő alanyi jogát. Jelen ügyben azonban a személyes adatoknak sem gépi, sem nem gépi eszközökkel történő feldolgozására nem kerül sor, ezért azok vonatkozásában a tájékoztatási kötelezettséget az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdésének a Q) cikk (2) bekezdését tekintetbe vevő értelmezése alapján sem látja levezethetőnek. Mivel a bírósági jogértelmezés nem valósította meg az információs önrendelkezési jog korlátozását, ebből következően a vizsgált összefüggésben a bírósági döntés sem vezetett az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdésének a sérelmére.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a támadott törvényi rendelkezés és bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította. (Megnyitás PDF-ként.)
VÉGZÉSEK
Személyiségi jog.
A Fővárosi Ítélőtábla által alkotott 17.Pf.20.259/2017/4-II. számú ítélet, valamint a Balassagyarmati Törvényszék által alkotott 21.P.20.357/2016/23. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz vizsgálata.
A perbeli felperes személyiségi jog megsértése és sérelemdíj megfizetése iránt nyújtott be keresetet az alperes ellen. Keresetét az elsőfokú bíróság elutasította, a másodfokú bíróság pedig az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
Az indítványozó álláspontja szerint a bíróságok sérelmezett döntései nem az Alaptörvénnyel összhangban értelmezték az emberi méltósághoz való jog és a véleménynyilvánítás szabadságának egymáshoz való viszonyát, szükségtelenül csorbították az emberi méltóságát, a becsületét, és a jó hírnév védelméhez való jogát, - ezért kérte a Taláros Testülettől azok megsemmisítését.
***
Az Alkotmánybíróság vizsgálata eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz nem fogadható be. Álláspontja szerint az indítvány nem vet fel alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, okfejtése valójában a számára kedvezőtlen bírói döntés szakjogi felülvizsgálatára irányul. Érvelése egyértelműen a pervesztességet kimondó bírósági ítélet megsemmisítését célozta, amelyre azonban az Alkotmánybíróság nem jogosult, mert nem tartalmaz olyan alkotmányjogi érveket, amely az Alaptörvény II. cikkében foglalt emberi méltósághoz való jog és az Alaptörvény IX. cikk (4) bekezdése szerinti véleménynyilvánítási jog vonatkozásában, továbbá a VI. cikk (1) bekezdésében foglalt jó hírnévhez való jog sérelme tekintetében az érdemi bírói döntésre kiható alaptörvény-ellenességet vetne fel.
Az Alkotmánybíróság jelen ügy kapcsán is hangsúlyozta: „a jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki". Erre figyelemmel nem foglalhat állást a bíróság döntési jogkörébe tartozó szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésben. Tartózkodik továbbá az indokolásban megjelenő érvek megalapozottságának vizsgálatától, mert a tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése és mérlegelése az eljárásjogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat.
Mindezek alapján, mivel az alkotmányjogi panasz a támadott bírói döntéseket érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, illetve alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést nem vetett fel, az Alkotmánybíróság az Abtv. 29. §-ára tekintettel, az Ügyrend 30. § (2) bekezdésének a) pontja alapján a panaszt visszautasította. (Megnyitás PDF-ként.)
A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 6. § (1) és (3) bekezdése, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 101. § (1) bekezdése és 140. §-a, valamint a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2016. évi XXIII. törvény 4. § alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz.
Az indítványozó egy kiskereskedelmi áruház-lánc pénztáros alkalmazottjaként sérelmezi a vasárnapi nyitva tartás újbóli bevezetését szabályozó törvényi rendelkezéseket. Érvelése szerint azzal, hogy a kereskedő állapíthatja meg az üzlet nyitvatartási idejét, lehetővé teszi a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzés elrendelését, sőt a december 24-i nyitva tartást is!
Az indítvány szerint súlyosan sérülnek az Alaptörvény rendelkezései, a jogalkotó nem tett eleget az Alaptörvény L) cikk (1) és (2) bekezdéseiben foglalt intézményvédelmi kötelezettségének, mivel a munkáltató állapíthatja meg az üzlet nyitva tartási idejét, a munkavállalónak bármikor, akár vasárnap is rendelkezésre kell állnia, ezt az időt nem töltheti családjával. Sérelmével összefüggésben az indítványozó hivatkozik a Nemzeti Hitvallás következő fordulatára is: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. (…) Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait. (…) Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet."
Az indítványozó szerint az üzlet nyitva tartási idejének meghatározásakor a foglalkoztatottak érdekeit kellene első sorban figyelembe venni. , nem pedig a „vásárlási szokásokat". A jogalkotó azonban „felhatalmazta a munkáltatót arra, hogy felülírja az Alaptörvényben foglalt családi élethez való jogot", ugyanis a hátrányos megkülönböztetést azzal idézi elő, hogy „a családjával való életközösség megélését nem tekinti egyenrangúnak azon állampolgárokéval, akik vasárnap nem kötelesek munkát végezni".
Kifejti továbbá: „a vasárnapi munkavégzés kötelezettsége a kereskedelmi szektor vonatkozásában nem élet- s nem létfontosságú (…) amíg vasárnap zárva voltak a boltok, egyetlen hírt sem lehetett arról hallani, hogy az éhhalál küszöbén álló emberek vonaglanának haláltusájukat vívva valamelyik zárva levő kereskedelmi egység előtt".
***
Az Alkotmánybíróság megállapította : az indítványból ki kell derülnie, hogy mely jogszabályi rendelkezést mely alkotmányos jog sérelme miatt tart a panaszos alaptörvényellenesnek, és milyen indokok alapján. Nem tekinthető az indítvány határozottnak, ha a panaszos több alkotmányos jog sérelmét említi, azonban a megjelölt szabályok tartalmához és az alkotmányos joghoz nem igazodó indokolással. Bár nem elvárás az indítványozókkal szemben, hogy alkotmányjogi érvelésként részletesen kimunkált indokokat terjesszenek elő, azonban a konkrét rendelkezésre be kell mutatni azt a logikai kapcsolatot, mely az adott alkotmányos jog sérelmére vezethetett. A panaszos indítványában azonban a megjelölt alaptörvényi rendelkezésekkel való ellentétre - magánéleti helyzetének ismertetésén túl - alkotmányjogilag értékelhető indokolást nem terjesztett elő, így az indítvány nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) és e) pontjában foglalt feltételnek
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján, az 56. § (3) bekezdésére, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjára tekintettel az alkotmányjogi panaszt visszautasította. (Megnyitás PDF-ként,)
A döntéshez Schanda Balázs és Varga Zs. András különvéleményt csatolt.