Dátum:
Tárgy: Alkotmánybíróság: unalom száműzve!
Címzett:
HATÁROZATOK
A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által alkotott 13.K.27. 08/2017/4. számú ítélet megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz vizsgálata.
A panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozó adóbevallásában 1 361 751 Ft visszatérítendő személyi jövedelemadót vallott be, és kérte annak kiutalását. Az adóhatóság ellenőrzést folytatott, amelynek eredményeképpen határozatában megállapította, hogy a kiutalni kért összeg teljes egészében jogosulatlan adókülönbözetnek minősül, és a kiutalás helyett „ráadásként" jogosulatlan adóvisszaigénylés miatt adóbírságban részesítette.
Az indítványozó fellebbezést nyújtott be, magatartását jogos polgári engedetlenségnek tüntette fel, melynek révén morális és törvényes lehetősége van arra, hogy megtagadja az adófizetést. A másodfokú adóhatóság az elsőfokú döntést hatályában fenntartotta határozatával, majd a közigazgatási bíróság is elutasította az indítványozó keresetét.
Ezt követően az indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz. Előadta: polgári engedetlenség címén nem járul hozzá az adólevonáshoz, mert nem arra fordítják az adóbevételeket, amire kellene, az általa befizetett adó ugyanis „nem közfeladat ellátására kerül felhasználásra." Álláspontja szerint véleménynyilvánítási szabadságát gyakorolta, politikai véleményt fogalmazott meg a jelenlegi közpénzügyek kapcsán, amelyre az eljárt hatóságok aránytalanul korlátozó határozattal reflektáltak, így sérült a véleménynyilvánításhoz való joga. Megsértették továbbá a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogot és a hatóság által okozott kár megtérítéséhez való jogot is, mivel a hatósági határozatok aránytalanul korlátozták a véleménynyilvánításhoz való jogát, mi több, ezért retorzió is érte. Állítja: a hatóság által kiszabott bírság a véleménynyilvánítása miatt retorzióként, jogellenesen és aránytalan mértékben került kiszabásra, a bírósági ítélete pedig ezen kárt nem kompenzálta.
***
Az Alkotmánybíróság megállapította: az adóbevallás és a fellebbezés nem arra szolgál, hogy a közügyekben való megszólalásnak fórumot adjon és nem is teremt részvételi lehetőséget a nyitott kommunikációban. A fellebbezés funkciója, hogy az ügyfelek jogorvoslatot nyerjenek az elsőfokú közigazgatási szerv döntésével szemben. Abban jogi álláspontot fejeznek ki, amely arra mutat rá, hogy miért tartják jogszerűtlennek az elsőfokú szerv döntését. Mindez nem akadálya akár az adóhatósági eljárással vagy annak lényegét jelentő közteherviselési kötelezettséggel összefüggő politikai vélemény-nyilvánításnak, akár a hatósági eljárással párhuzamosan, akár azt követően.
Az alkotmányjogi panaszban sérelmezett adóbírság azonban nem áll összefüggésben a közügyek szabad vitatásával, a panaszos szubjektív elkötelezettségével. Nem azért vonták felelősségre az indítványozót, mert szólt, hanem azért, mert veszélyeztette a közpénzügyi érdeket.
Az adóigazgatási eljárásban az indítványozó által adózói minőségben az adóhatóság irányába a fellebbezésben megfogalmazott jogi álláspont, illetve az azzal magyarázott jogszerűtlen adó-visszatérítési kérelem azonban nem tartozik az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében szabályozott véleménynyilvánítási szabadság hatálya alá. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az Abtv. 63. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panaszt elutasította. (Megnyitás: PDF-ként.)
Kártérítés.
A Kúriaáltal alkotott Pfv.III.21.315/2016/6. számú ítélet megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz vizsgálata.
A panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozót baleset érte, elesett és sérülései miatt háziorvosi, majd kórházi ellátásban részesült. Kezelése és ellátása során adminisztratív hibákat követtek el, (betegsége kódját eltévesztették, hiányos volt az orvosi dokumentációja).
Az indítványozó kártérítési keresetet nyújtott be a bíróságon annak megállapítása érdekében, hogy az egészségromlása az egészségügyi intézmények téves, gondatlan és jogszabályellenes orvosi tevékenységének köszönhető. Az alperesek elismerték a betegség kódjának téves feltüntetését és a dokumentációs hiányosságokat, de arra hivatkoztak, hogy az indítványozó ennek ellenére a szükséges gyógykezeléseket megkapta, állapota a balesettől független betegség következménye.
A bíróság az indítványozó kártérítési keresetet keresetét elutasította, a Kúria pedig a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Az indítványozó szerint a Kúria nem tett eleget indokolási kötelezettségének, emellett ítélete sérti „a pártatlan és független bíráskodáshoz" fűződő jogát is, mivel a kúriai ítélet meghozatalában olyan bíróvett részt, aki az elsőfokú eljárásban is eljárt, holott nem vehetett volna részt a felülvizsgálati eljárásban, mivel tőle pártatlan és független döntés nem volt elvárható. Minderre tekintettel sérült az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való joga.
***
Az Alkotmánybíróság megállapította: az eljárt bíróságok, köztük a Kúria is, részletes indokát adták annak, hogy miért a kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleményét fogadták el. A korábban eljárt bíró, illetve a Kúria tanácsa esetleges elfogultságára utalóan semmilyen körülmény nem merült fel. Önmagában azáltal, hogy az indítványozó ügyében az elsőfokú eljárás során tárgyalást tartott bíró a felülvizsgálati eljárásban a Kúria döntéshozatalában részt vett, a pártatlanság és ennélfogva a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelme nem állapítható meg.
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (1)–(2) és (4) bekezdései, 63. §-a, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései, 31. § (6) bekezdése alapján eljárva – az indítványt elutasította.(Megnyitás: PDF-ként.)
Perindítási jog, kisebbségi tulajdonos.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által alkotott 3.K.32.053/2015/5. számú ítélet megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz vizsgálata.
Előzménye: a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a Szegedi Hőszolgáltató Kft. távhőtermelői és távhőszolgáltatói engedélyeit visszavonta, egyúttal kijelölt egy másik gazdasági társaságot a távhőtermelés és távhőszolgáltatás ellátására.
Az indítványozó a kft. kisebbségi tulajdonosaként a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát kérte, mivel a többségi tulajdonosa az önkormányzat, nem támadta meg az engedély visszavonásáról rendelkező hatósági döntést. Indoklásában előadta: őt, mint üzletrész-tulajdonost közvetlenül érinti a hatósági határozat, amire tekintettel megilletik az ügyfél jogai a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 15. § (1) bekezdése alapján, és keresetindításra is jogosult a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 327. § (1) bekezdésére figyelemmel.
A bíróság az indítványozó keresetét elutasította. Indoklása alapján a támadott közigazgatási határozat az indítványozóra nem tartalmazott rendelkezést, ügyféli minősége a Ket. 15. §-a szerinti okból nem megalapozott, mivel az indítványozó jogát, jogos érdekét csak abban jelölte meg, hogy adott esetben a határozattal érintett gazdasági társaság vonatkozásában tulajdonjoggal rendelkezik. A bíróság megítélése szerint a kisebbségi üzletrész tulajdonjogának fennállása nem olyan közvetlen érintettség, ami a perindítást lehetővé teszi. A határozat rendelkező részével érintett gazdasági társaság jogosult a perindításra, az indítványozó a gazdasági társaságokra vonatkozó jogszabályok alapján érvényesítheti a tulajdonrészével kapcsolatos jogosultságokat, az az indítványozó által hivatkozott jogi érdek azonban nem tekinthető közvetlennek.
Az indítványozó állítja: tulajdonosi helyzete miatt rá is kihatással van a hatóság és a bíróság döntése ezért őt az eljárás megindításáról tájékoztatni kellett volna, illetve az eljárásban az ügyfél jogait biztosítani kellett volna számára. Hivatkozott továbbá arra, hogy az eljárás speciális voltából fakadóan az adott eljárástípusban a bíróságnak az indítványozó ügyfél minőségére vonatkozóan hozott döntése ellen a fellebbezés kizárt, ezért csak a bírósági felülvizsgálat minősül jogorvoslatnak. Az indítványozó szerint ugyanis az ügyében hozott döntésre biztosítani kellett volna a fellebbezést, különös tekintettel arra, hogy – mivel ügyfélként nem ismerték el – valódi jogorvoslat nélkül, egyfokú eljárásban döntött a bíróság a keresetlevélről, s ez érdemi fellépést nem biztosított számára a támadott döntéssel szemben.
Mindezek alapján alkotmányjogi panaszában az indítványozó annak megállapítását kérte, hogy az eljárásban alaptörvény-ellenesen nem ismerték el „ügyfél" minőségét. Álláspontja szerint a határozat sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát, és a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jogát, mivel a sérelmezett bírósági döntés megfosztotta attól, hogy jogorvoslati jogával éljen a rá nézve sérelmes közigazgatási határozattal szemben.
***
Az Alkotmánybíróság megállapította: jelen ügyben a távhőtermelői és távhőszolgáltatói működési engedéllyel nem az indítványozó, hanem az Engedélyes rendelkezett, az engedély visszavonása is az Engedélyes jogi helyzetére volt közvetlen kihatással, így az engedéllyel összefüggő (az engedélyt visszavonó) hatósági határozat tekintetében a bírósághoz fordulás joga az Engedélyesre vonatkoztatható.
Önmagában az a körülmény, hogy a jogalkotó bizonyos esetekben kizárja a fellebbezés lehetőségét nem eredményezi a jogorvoslathoz való jog alkotmánysértő korlátozását. Következésképpen a bíróság azon döntése, amely az indítványozó ügyféli pozíciójának hiányára tekintettel utasítja el a keresetet, és ennek megfelelően kizárja az adott döntéssel szembeni fellebbezés lehetőségét, nem tekinthető a jogorvoslathoz való jog szükségtelen és aránytalan korlátozásának.
Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel az indítványt az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésének sérelmét állító eleme tekintetében is elutasította. Döntését az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (1)–(2) és (4) bekezdései, 63. §-a, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései, 31. § (6) bekezdése alapján eljárva hozta meg. (Megnyitás: PDF-ként)
A határozathoz Hörcherné dr. Marosi Ildikó különvéleményt csatolt.
VÉGZÉSEK
Ítélet kiegészítése hivatalból.
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 225. § (6) bekezdésének, valamint a Fővárosi Törvényszék által alkotott 73.Pf.638.294/2016/4. számú ítélet megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz vizsgálata.
Az elsőfokú bíróság kiegészítő ítéletben kötelezte a felperest (indítványozót) a fizetési meghagyásos eljárásban a részére engedélyezett személyes költségmentesség folytán előlegezett közjegyzői eljárási díj megfizetésére. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az indítványozó álláspontja szerint sérti a jogbiztonság elvét és az emberi méltósághoz való jogát, hogy a bíróság a felek kérelme nélkül döntött az ítélet kiegészítéséről és az indítványozó kötelezéséről.
***
Az Alkotmánybíróság megállapította: az indítványozó úgy támadta a régi Pp. 225. § (6) bekezdését, hogy a rendelkezésből csupán egy szót kiragadva állította annak alaptörvény-ellenességét, de indítványában sem a megsérteni vélt Alaptörvényben biztosított joga sérelmének lényegét nem jelölte meg, és felhívás ellenére sem indokolta meg a támadott rendelkezés – és nem általában a hivatalból történő eljárás, döntés – alaptörvény-ellenességét. További hiányossága az alkotmányjogi panasznak, hogy az a támadott bírói döntés vonatkozásában a határozott kérelem követelményének csupán abban a vonatkozásban felel meg, hogy megjelöli a sérelmezett döntést és a megsérteni vélt alaptörvényi rendelkezést. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében viszont, ha a panasznak több tárgya van, a panasz tárgyaira vonatkozóan külön-külön kell az alkotmányjogi panaszban bemutatni, hogy azok milyen indokok, érvek alapján alaptörvény-ellenesek
Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is hangsúlyozta: „indokolás hiányában a kérelem nem felel meg a határozottság Abtv. 52. § (1b) bekezdésében írt követelményének, annak elbírálására nincs lehetőség. Az Alaptörvény egyes rendelkezéseinek puszta felsorolása ugyanis nem ad kellő alapot az alkotmányossági vizsgálat lefolytatására." Figyelemmel mindezekre az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a befogadhatóság további feltételeinek vizsgálatát mellőzve – figyelemmel az Abtv. 56. § (3) bekezdésére – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján visszautasította. (Megnyitás PDF-ként.)
Tisztességes eljárás.
A Gyöngyösi Járásbíróság által alkotott 3.P.20.143/2016/16. számú végzés és az Egri Törvényszék által alkotott 1.Pkf.50.104/2017/2. számú végzés megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz vizsgálata.
Az indítványozó közös tulajdon közös költségeinek megfizetése iránt indított pert alperes ellen. A Gyöngyösi Járásbíróság a 318.427,- Ft megfizetésére irányuló kereseti kérelmet elutasította. A végzés ellen az indítványozó fellebbezett. Az Egri Törvényszék végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
Az indítványozó szerint az eljárás során sérült a tisztességes eljáráshoz való joga, ezen belül a pártatlan bíróhoz való joga, mert tárgyaláson kívül létesített kapcsolatot az alperesi képviselővel, nem küldte meg a felperesnek az alperes fellebbezési ellenkérelmét, továbbá az eljáró bíróságok nem tettek eleget indokolási kötelezettségüknek.
***
Az Alkotmánybíróság megállapította: az indítványozó alkotmányjogi panasza valójában a bírósági eljárás felülbírálatára irányul. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozó panasza a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog tekintetében nem alkotmányossági, hanem törvényességi kérdésekre vonatkozik, a bíróságok döntéseivel és eljárásával szembeni kifogásait fogalmazza meg, illetve a bíróságok tényállás-megállapítását, jogértelmezését, jogalkalmazását vonja kritika alá, és a támadott végzésben foglalt döntést magát, annak hátrányos voltát tekinti alapjogi sérelemnek a döntés Alkotmánybíróság általi megváltoztatása érdekében. Az indítványozó által a tisztességes eljáráshoz való jog sérelme kapcsán felvetett érvek azonban nem minősülnek az Abtv. 29. §-a szerinti alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek és nem vetnek fel a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 27. §-ában és 29. §-ában meghatározott törvényi feltételeknek, ezért azt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította. (Megnyitás: PDF-ként.)
Sértetti fellépés.
A Fővárosi Ítélőtábla által alkotott 4.Bf.232/2016/64. számú ítélet megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz vizsgálata.
A alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló büntetőügyben különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött gyermek sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt a bíróság elítélte a sértett kisgyermek szüleit, édesanyja részéről nagyszüleit, a sértett gondozására felkért háziorvost és a természetgyógyászt. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletben kiszabott büntetéseket részben enyhítette.
Az alkotmányjogi panaszt az elítélt apa szülei nyújtották be, akik a büntetőügyben a másodfokú eljárás során sértettként léptek fel. Álláspontjuk szerint a támadott döntések sértik az emberi méltósághoz való jogot, mivel a bíróságok - bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül - tényként kezelték, hogy az elhunyt kisgyermek az indítványozók fiának a gyermeke (így az ő unokájuk), holott nem viseli fiúk családi nevét, és a vérségi kapcsolat hiányában fiúkat csak az ún. általános büntetőjogi felelősség terhelné, amely a büntetőjogi minősítésre alapvetően kihatott volna. Határozottan állítják: joguk van megtudni, hogy az elhunyt gyermek az ő unokájuk-e? Ennek a kérdésnek az eldöntése, a vérségi kapcsolat tisztázása továbbá kihatással van az indítványozók örökléshez való jogára is, mivel ennek hiányában fosztották meg őket attól, hogy haláluk esetén vagyonukról megalapozottan tudjanak dönteni. Azzal pedig, hogy az eljáró hatóságoktól és a bíróságtól semmilyen információt nem kaptak arra vonatkozóan, hogy az ügyben sértettként felléphetnek, sérült a tisztességes eljáráshoz való joguk.
***
Az indítványozók kifogásainak az értékelésekor az Alkotmánybíróság jelentőséget tulajdonított annak, hogy a hatóságok mulasztásának következményét az indítványozók egyetlen sérelemben konkretizálták: abban, hogy a vérségi kapcsolat bizonyításával összefüggő indítványaikat és észrevételeiket nem tudták az elsőfokú eljárásban megtenni. Kétségtelen ugyanakkor – és ezt a bírósági határozat és maga az indítvány is alátámasztja –, hogy a másodfokú eljárásban volt lehetőségük az indítványozóknak arra, hogy indítványaikat és észrevételeiket a konkrét kérdés kapcsán előterjesszék, és ezt az indítványozók meg is tették. Az indítványozók előadása alapján ugyan felmerülhet annak a lehetősége, hogy a hatóságok nem teljesítették megfelelően tájékoztatási és segítségnyújtási kötelezettségüket a sértetti fellépés lehetőségével összefüggésben, ennek a körülménynek ugyanakkor az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem volt a jogerős döntés Alaptörvénnyel való összhangjára kiható hatása. Ezt az Alkotmánybíróság abban az esetben tartotta volna megállapíthatónak, ha a sértetti jogok gyakorlásától az indítványozók az eljárás teljes tartama alatt el lettek volna zárva. A joggyakorlás tekintetében megvalósult késedelem azonban a konkrét eset egyedi körülményei alapján nem vetette fel a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség lehetőségét, így nem alapozta meg az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálatát.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítvány vizsgálata alapján arra a megállapításra jutott, hogy az nem felel meg az alkotmányjogi panaszok befogadhatóságával szemben támasztott követelményeknek. Ezért az– az Abtv. 56. § (1)–(3) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése szerint eljárva – az alkotmányjogi panasz befogadását az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján visszautasította. (Megnyitás: PDF-ként.)
Büntetőügy.
A Kúria által alkotott Bfv.III.190/2017/14. számú végzés megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz vizsgálata.
Az indítványozót a Tatai Járásbíróság bűnösnek mondta ki 1 rendbeli rablás bűntettében, 18 rendbeli kifosztás bűntettében, 1 rendbeli lopás bűntettében, 1 rendbeli testi sértés bűntettének kísérletében, 5 rendbeli lopás vétségében, valamint 15 rendbeli okirattal visszaélés vétségében, ezért halmazati büntetésként, mint különös visszaesőt 5 évi szabadságvesztés büntetésre és 4 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
A Tatabányai Törvényszék, mint másodfokú bíróság az indítványozót kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, egyebekben az elsőfokú ítéletet lényegében helybenhagyta. A Kúria a felülvizsgálati eljárásban az első- és a másodfokú ítéleteket hatályában fenntartotta.
A szabadságvesztését töltő indítványozó szerint sérült a tisztességes eljáráshoz, valamint a védelemhez fűződő alkotmányos joga azáltal, hogy számára a kirendelt védővel való kapcsolattartás akadályoztatva volt, a védekezéshez való jogától megfosztották, valamint a bizonyítási eljárásban jogellenesen vettek figyelembe bizonyítékokat. Az eljárási hibákkal - többek között iratismertetés nélkül - meghozott döntés nézete szerint nem pártatlan. Különösen a kirendelt védővel való kapcsolattartás mellőzése miatt sérült az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (3) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való alapjoga.
***
Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy az Alaptörvényben biztosított jogokat alkotmányjogi és nem törvényességi szempontból vizsgálja. Tekintettel arra, hogy az indítványban foglaltak a védelem ellátása tekintetében nem tartalmaznak olyan indokot, vagy körülményt, amely az ügy érdemére kiható alaptörvény-ellenességre utalna vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vetne fel, így az Alkotmánybíróság ebben a tekintetben az érdemi vizsgálatot mellőzte.
Az Alkotmánybíróság – következetes gyakorlatának megfelelően – rögzítette: a jogszabályokat a bíróságok értelmezik, és az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Jelen alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek, a cselekmény minősítésének a megállapítása, továbbá a büntetésnek a kiszabása – különös tekintettel a vagyonelkobzásra – olyan törvényességi kérdések, amelyekre az Alkotmánybíróság felülvizsgálata nem terjedhet ki. Az Alkotmánybíróság jogköre ugyanis nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan – vélt vagy valós – jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, amely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható
Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította, hogy az indítványban foglaltak nem tartalmaznak olyan indokot, amely az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt alapjogra tekintettel a támadott határozat érdemére kiható alaptörvény-ellenességet vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vetne fel. A kifejtett indokok alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdésének a) és h) pontjai alapján visszautasította. (Megnyitás: PDF-ként.)
Adóügy.
A Kúria által alkotott Kfv.V.35.597/2016/6. számú végzés megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz vizsgálata.
Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy előzménye: az indítványozónál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal gyors egymás után három vizsgálatot tartott.
I. Az elsőfokú adóhatóság a 2012. október–decemberi időszakra vonatkozóan 4 899 000 Ft adó-különbözetet állapított meg és az indítványozóval szemben 2 499 000 Ft adóbírságot, valamint 457 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki. A másodfokú adóhatóság az indítványozó fellebbezése nyomán eljárva az adóbírság összegét 9 798 000 Ft-ra változtatta, egyebekben az elsőfokú adóhatósági határozatot helybenhagyta.
II. Az elsőfokú adóhatóság a 2013. február–áprilisi időszakra vonatkozóan az indítványozó terhére 1 046 000 Ft adó-különbözetet állapított meg és vele szemben 523 000 Ft adóbírságot, illetve 65 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki. A másodfokú adóhatóság az indítványozó fellebbezése nyomán eljárva az adóbírság összegét 1 417 000 Ft-ra változtatta, egyebekben az elsőfokú adóhatósági határozatot helybenhagyta.
III. Az elsőfokú adóhatóság 2013. május hónapra vonatkozóan az indítványozó terhére 1 028 000 Ft jogosulatlan visszaigénylést állapított meg és az indítványozóval szemben 411 000 Ft adóbírságot szabott ki. A fellebbezés folytán eljáró másodfokú adóhatóság az elsőfokú adóhatósági határozatot helybenhagyta.
Folytatásként, a
Az indítványozó felülvizsgálatot kezdeményezett: a A Kúria Kfv.V.35.597/2016/6. sorszámú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. Indoklása szerint az megfelelően részletezte az adóhatóságok eljárását, a lefolytatott bizonyítási eljárást, a hatóságok által alkalmazott jogszabályokat, a bizonyítékok értékelését, valamint jogi álláspontját is logikusan és közérthetően kifejtette.
Az indítványozó ezt követően nyújtott be alkotmányjogi panaszt a Kúria ítéletével szemben, amelyben annak alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
Álláspontja szerint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 97. § (4)–(6) bekezdései egyértelműen rögzítik, hogy az adóigazgatási eljárás során a bizonyítás az adóhatóságot terheli, ezért a nem bizonyított tényeket, körülményeket jogszerűen nem értékelhették volna a terhére.
Az indítványozó szerint alaptalanul hivatkozott az adóhatóság arra, hogy a számviteli törvény rendelkezéseiből adódóan őt terheli annak bizonyítása, hogy a gazdasági események a számlákon leírt módon, a számlakibocsátó társaságoktól történtek meg. Az adólevonási jog szempontjából a hiteles számla kritériumait a hazai és az uniós áfa szabályozás teljes körűen és kimerítően tartalmazza, amelyekből nem következik, hogy az adózónak kell bizonyítania a szabályszerűen kiállított számla hitelességét.
Az indítványozó szerint az adóhatóság megállapításait érdemi felülvizsgálat nélkül fogadták el a felülvizsgálatot végző bíróságok. A támadott jogszabályok sértik az általános egyenlőségi jogot, a diszkrimináció tilalmát, a bírósági döntések pedig sértik a védelemhez való jogát, a tisztességes eljáráshoz való jogát, a jogállamiság elvét, a személyi szabadsághoz és a jogorvoslathoz való jogát.
***
Az Alkotmánybíróság szerint a Kúria ítéletében a döntését alátámasztó érveiről érdemben számot adott. Az indítványozó számára biztosított volt a hatékony bizonyítási eszközök igénybevételének lehetősége. Tekintettel arra, hogy a kúriai ítélet alaptörvény-ellenességét érdemben nem indokolta, az Alkotmánybíróság nem talált olyan körülményt, amelyet az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésével, a XXVIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességként lehetne értékelni.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította: az alkotmányjogi panasz részben az Abtv. 27. §-ában foglalt törvényi feltételeknek, valamint részben az Abtv. 29. §-ában megfogalmazott befogadási feltételeknek nem felel meg, ezért az Abtv. 56. § (1)– (3) bekezdései alapján eljárva az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján a panaszt visszautasította. Az alkotmányjogi panasz befogadásának visszautasítása okán a támadott ítélet végrehajtásának felfüggesztéséről az Alkotmánybíróságnak nem kellett rendelkeznie.(Megnyitás: PDF-ként.)
Adóbevételt csökkentő adócsalás.
A Kúria által alkotott Bfv.II.1727/2016/7. számú végzés, valamint a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 373. § és a 424. § (1) bekezdés megsemmisítését szorgalmazó alkotmányjogi panasz vizsgálata.
Az indítványozót a bíróság bűnösnek mondták ki folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében. Az indítványozó felülvizsgálati indítványt nyújtott be, a Kúria a jogerős döntést hatályában fenntartotta.
Az indítványozó szerint a támadott jogszabály sérti az általános egyenlőségi jogot, a diszkrimináció tilalmát, és a tisztességes eljáráshoz való jogot, míg a támadott bírósági döntések sértik a védelemhez való jogot, a tisztességes eljáráshoz való jogot, a jogállamiság elvét, a diszkrimináció tilalmát, a személyi szabadsághoz való jogot és a jogorvoslathoz való jogot..
***
Az Alkotmánybíróság a panaszos kifogásait és a bírósági döntések azzal összefüggő megállapításait megvizsgálva úgy értékelte, hogy a védelemhez való jog érvényesülését érintően nem vetnek fel olyan kérdést, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségűként lehetne értékelni, és nem támasztanak egyértelmű kétségeket a bírósági döntések Alaptörvénnyel való összhangját érintően sem. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványozói kifogások ezen, a védelemhez való jog sérelmét állító körének az érdemi vizsgálatát sem tartotta indokoltnak elvégezni.
Az Alkotmánybíróság az indítvány vizsgálata alapján összességében arra a megállapításra jutott, hogy az egyetlen elemében sem felel meg az alkotmányjogi panaszokkal szemben a befogadhatóság körében támasztott követelményeknek. Ezért– az Abtv. 56. § (1)–(3) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése szerint eljárva – az alkotmányjogi panasz befogadását az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján visszautasította. (Megnyitás: PDF-ként.)