Anyák Napjára
szerkesztő Imre atya
Anyák Napjára
Az Anyák Napját igazából Anna Marie Jarvisnak (1864-1948) köszönhetjük, aki így akart édesany¬jának maradandó emléket állítani. Szerintem ez az amerikai fiatalasszony megérdemli, hogy megjegyezzük a nevét. Nemcsak mert a Kongresszussal – röpke 6 év után – el tudta fogadtatni javaslatát, hanem sokkal inkább azért, mert egy olyan óhajt fogalmazott meg, amely minden jóérzésű ember szívevágya volt.
„Istent soha nem látta senki" (1 Jn 4, 12), mondja Szent János apostol. Igazá¬nak teológiai tartalmát nem vitatom, de szabad legyen hozzáfűznöm, hogy Istent meg lehet „érezni", „szívét tenyerünkbe tudjuk venni", közelségét meg tudjuk tapasztalni édesanyánk közelségén, gondoskodásán és áldozatkészségén keresztül. Hadd mondok el egy személyes élményt.
Talán fél éves lehettem, amikor kitört rajtam a láz. Anyám azt hitte, hogy csak egy a szokásos gyermekbetegségek közül. Akkor rémült csak meg, amikor az öreg nagykárolyi orvos összeráncolt homlokát meglátta: „Nincs mentség, sajnos!" – mondta az együttérzőn. „Maga még fiatal, Isten ad még másikat." Anyám nem adta fel: a halállal is szembeszállt miattam. Kilenc nap és kilenc éjjel virrasztott sirdogálva és eget ostromolva az ágyam mellett. És én megmenekül¬tem.
Nem akarom azt állítani, hogy csak az én anyám hős, jólehet nekem az! Hisz hány és hány édesanya tette meg ugyanezt, vagy talán még többet is a gyermekéért.
Csak annyit szeretnék elmondani, hogy valahányszor nehézséggel kellett szembenéznem, mindig hozzá futottam: nevét kiáltottam, mikor elnyelni készült a megáradt Kraszna parttalan vize; a ma már gyerekesnek tűnő, de akkor gyógyíthatatlannak vélt betegségeim első orvosa is ő volt; Vele osztottam meg első szerelmem és majdani hivatásom titkát… s még most is, deresedő fejjel, 2000 km távolból is minden este hozzá üzenem gondjaimat. Mert így kimondha¬tatlanul könnyebb. És valahogy tudom: amit ő foglal imájába, az biztos, hogy Istent is szíven találja; annak Ő sem tud ellenállni, mert az édesanyákat Isten hagyta itt nekünk a földön, maga helyett!
Anyák Napja közeledik. Az eltelt pár évtized alatt annyi minden másra is próbálták már felhasználni ezt a szép ünnepet: Amerikában vásárlás ösztönzésre, a 2. világháboru előtti Németországban a Führer céljaira, a kommunista éra pe¬dig egyenesen elhallgatta, mert abban keresztény édesanyákra egyáltalán nem volt szükség.
Most nem is akarok én mást, csak hálás szívvel gondolni valahányra, és azért imádkozni, hogy továbbra is sugározzák itt a földön nekünk, – néha hálátlan¬nak, feledékenynek, tékozlónak tűnő – gyermekeiknek, Isten szeretetét és jósá¬gát.
Kezemben gyűrött kis virágcsokor. Édesanyám kedvence. De most nincs ki¬nek odaadnom. Ő nagyon messze van…
Fogadjátok el tőlem szeretettel e pár sorban ti, itteni édesanyák.
Stuttgart, 2018-05-14.
Imre atya