Von: Gőbl György
Gesendet: vasárnap, 2009. szeptember 13. 12:16
An: antal@jozsef-kutasi.de
Betreff: Miért hallgat az egyház?
Miért hallgat az egyház?
Különös, hogy a magyarságot ért súlyos sérelmek ellenére ma azok is hallgatnak, akiknek a leghatározottabban kellene szólniuk. Úgy látszik sem a kereszténység kigúnyolása, sem a liberalizmus erkölcstelen, aberrált dáridója, sem a családok tönkretétele, sem a politikai rendőrséggé alakult karhatalom, sem a cigányhordák által meggyilkolt, bántalmazott és kirabolt testvéreink, sem a nemzet testéből kiszakított magyarság megaláztatása nem szolgáltat elegendő okot ahhoz, (tisztelet a két jól ismert kivételnek) hogy szóra bírják az egyházakat.
Egy kedves ismerősöm – aki egy református templom gondnoka – halkan a fülembe súgta: meg vannak félemlítve a lelkészeink és papjaink. Attól tartanak, hogy megvonják tőlük az állami támogatást, esetleg elhelyezik, vagy elküldik állásukból a „renitenskedőket”.
Akár ezért, akár másért némultak el az Úr munkatársai, nem teljesítik küldetésüket.
Akik szótlanul veszik tudomásul a szlovák nyelvtörvényt, akik nem hallatják a hangjukat az oktatás és egészségügy haláltusája láttán, akik nem tiltakoznak mikor a deviancia csörgősipkát húz nemzeti jelképeinkre, akik népszerűsítenek egy Jézust gyalázó debreceni mocs kiállítást, (református, evangélikus) méltatlanok tisztségük betöltésére.
Az egyház ne politizáljon! – halljuk számtalanszor, még az érintettek részéről is.
Mondják ezt, persze azok, akik tisztában vannak vele, mekkora erővel bírna egy határozott, küldetését betölteni képes, idegenszívűektől mentes keresztény egyház.
Itt idézném a nemzet igazi tanárurának, Tudós-Takács Jánosnak ide kívánkozó gondolatait:
„Az erkölcsi elvek kimondása által minden egyház politizál, hiszen az erkölcsi elvek a társadalmat is érintik. Ha pedig nem mondja ki az elveket, elárulja azt a hivatását, amelyet hite szerint Istentől kapott megbízatásul.”
Ismerjük nehézségeket, mely szinte kivétel nélkül érint minden társadalmi réteget. De tisztában vagyunk azzal is, hogy vannak bizonyos közszereplők, akik az átlagnál lényegesen nagyobb felelősséggel tartoznak nemzetüknek. Nem ugyanaz az erkölcsi felelőssége, pl. egy képviselőnek, egy államtitkárnak, egy tanárnak, mint egy átlagembernek. De talán a legnagyobb felelősség a keresztény egyházak, a papok és lelkészek vállán nyugszik. Azokén, akik legfőbb ismerői a hitnek és a természetjognak, akik tisztában vannak vele, hogy vállalt küldetésük csak akkor teljesíthető, ha a csábítás és megfélemlítés talmudi fegyverei nem ütik át hit és az erkölcs páncélját.
Így hát elsősorban éppen tőlük várnánk el azt a bátorságot és elhivatottságot, amit többek között Mindszenty József, Prohászka Ottokár és az erdélyi Márton Áron testesített meg. > B.L.
--------------------------------------------------------