Feladó: Johannes Roeczey
Dátum: 2013. augusztus 9. 15:18
Tárgy: Napló 1956-57-ből
Címzett: Kutasi József Antal <jozsef@kutasi.eu>
Napló 1956-57-ből
Naplómat, melyet 1956 október 24-től kezdve megszakításokkal 1957 nyaráig írtam, főként ceruzával, annak legépelt másolatát a Történeti Hivatal, 1067 Budapest, Eötvös u. 7., őrzi.
Életem legnagyobb élményét írja le naplóm.
Naplóm, az eredeti, a kézzel írott, családom leggondosabban őrzött tulajdona.
Talán én vagyok az utolsó, aki még él azok közül, akik a szabadság utolsó, 1956. november 3-ról 4-re virradó éjszakáját, a magyar országházban töltötték. Azok közül is élnek ugyan egyesek, akik a Parlamentben Rákosi alkalmazottai voltak, ott dolgoztak, de aztán átálltak az igaz oldalra. Az egyiket fel is hívtam Bárányos Károly lakásából (Budapest, II. Kút u. 1.) 2010 októberében. Felhívtuk telefonon azt a bemondó nőt, akiről, gondolom, írok a naplómban is. Az időpont stimmelt, de nem tudott már vagy nem akart visszaemlékezni a részletekre. Udvariasan elbúcsúztam. Szerettem volna találkozni vele. Nem hívott vissza.
Az viszont biztos, hogy akik, mint forradalmárok kerültek be a Parlamentbe és közismert szerepeket töltöttek be, azok már nem élnek. Tildy Zoltán, Mindszenty József, Keresztes János őrnagy, az őrség parancsnoka, Bibó István, államminiszter. ( S meghalt Harsányi László, tanítványom is, a forradalmár, aki behívott engem, volt tanárát, "főnöknek", a Parlamentbe.)
E történelmi neveken kívül még:
Füst Milán.
(Márai naplója, 1968-7513. oldal: „ Exit Füst Milán, karikatúra volt s tudott erről – szomorú vigyorral, hogy karikatúrája volt egy nagy költőnek". . (szeretem Márait, de ebben azt hiszem, tévedett, nem tudott róla!)
Bibó István, akivel hosszabban beszélgettem az éjszaka, s megállapítottuk, hogy valahol már találkoztunk,
Kedvenc professzorom, Győry János.
(elmondtam neki a kocsiban, mikor behoztuk a fordítás ügyében, hogy mennyire szerettem volna közelebbről hallgatni egyetemi előadásait.)
S végül Harsányi László, Laci, tanítványom, Mátyásföld 1950-1951, Molière Fösvényében ő volt Harpagon.
(Nagybátyám, néhai Rőczey János szerint, Harsányi jobban játszotta a főszerepet, mint a francia színész azon a párisi előadáson, amit ő a Comédie Française -ben látott, 1937-ben.)
Harsányi « vitte » a darabot, s a továbbiakban ő rendezte színpadra egy éven keresztül a környék kultúrházaiban.
Különös adottsága volt a művészetekhez, a zenéhez, a képzőművészetekhez is . Színészi képességei ellenére sem vették fel a főiskolára. (Major Tamás azt mondta neki, amíg én élek, nem kerül ide Harsányi Zsolt unokaöccse !)
1956. november 5 –én, a negyedikét követő reggel, a Széll Kálmán ( Moszkva) téren találkoztunk, menekült.
Amikor feleségem 1964-ben disszidált anyjával és két fiammal, Laci sokat segített nekik Bécsben, munkát szerzett, pénzt kölcsönzött, nagyobb összeget, melyet feleségem Németországból persze azonnal megküldött.
1972-ben elutaztam Bécsbe, hogy meglátogassam Lacit, két napot töltöttem együtt vele és családjával. Tele volt tervekkel. Két év múlva váratlanul elvált feleségétől. Beteg lett, megint meglátogattam, „hosszú ideig klinikai halál állapotában voltam", mondta szegény, szinte büszkélkedve. Aztán halálhíre érkezett. (Wien, Südwest Friedhof)
A forradalomban egy ifjúsági csoport delegálta őt a Parlamentbe. Tildy Zoltánnal szoros kapcsolatban dolgozott. Egy novelláját is beolvasta a rádióba 1956.október 31-én.
( A SZABAD EURÓPA rádióban, amikor ott dolgoztam, megszerezték nekem a teljes szöveget.)
Megérdemelné Harsányi László, hogy megemlékezzenek róla!
Két kislánya örülne egy ilyen elismerésnek, hiszen a rajongásig szerette őket.
***
Hogyan látta és hogyan viselkedett Magyarország népe az 1956-os forradalom és szabadságharc idején?
Hogyan viselkedik egy nép történelmi időkben? Időszerű kérdés ez ma! Tehát történelmi megítélése bizony nem mellékes.
Forradalmunk nemzetközi megítélése ma már egyértelműen pozitív. - Ma éppen az országon belüli megítélés nem egységes. Gondolok itt a katasztrofális 50. évfordulóra.
És ez kihat országunk külpolitikájára, európai megítélésére.
Ma, 57 évvel később, a forradalom méltatása sem egységes. Tudományos feldolgozása olyan intézmények, illetve olyan politikai pártok kezében van, melyek egymás ellenségei, élet- halál-harcot vívnak egymás ellen, melyben, legalább is az egyik oldalon, minden eszköz megengedett.
. ***
1956-ban a magyar nép, Budapest lakossága egységes volt. A Párt, helyesebben, a párttagok hatalma, terrorja ellen lépett fel.
S az akkori párttagok? Szégyenüket leplezve, a Pártot szerették volna, „javítani", szelídíteni. Igen, de egyeduralmát megőrizni! A pártot, mely szovjet szuronyok hoztak életre és védtek, amelyik kiprovokálta a felkelést, a forradalmat, hazafiak véráldozatát követelte meg, s 200 000 magyart kergetett világgá.
A párttagok közül annak idején többen a forradalom mellé álltak, mert azokat a nemzetközi bűncselekményekért, amelyeket a Párt elkövetett, nem akartak felelősséget vállalni.. De a problémákat a párt létének megőrzésével, a Párt keretein belül maradva akarták kiküszöbölni. A Petőfi kör vitáiban is csak erről volt szó. A Párt megtisztulását helyezték első helyre. S nem a szovjet hadsereg kivonulását Magyarország területéről.
A műszaki egyetemen ezek a pártagok 14 pontba foglalták össze kívánságukat, követeléseiket, de ezt a szöveget, az ő 14 pontjukat, az egyetemisták leszavazták.
Ennek ellenére az ún. „Történelmi olvasókönyv középiskolásoknak", amit Litván György szerkesztett és kollégái írtak, (150.000 példányban jelent meg !!!) éppen ezt a 14 pontot közli egy teljes oldalon. - Míg a hiteles 16 pontot nem!
Pedig az a 16 pont, követelte, mint legfontosabbat, első pontjaként, a szovjet csapatok kivonulását Magyarország egész területéről. Ezt a kiáltványt akarta beolvasni az ifjúság küldöttsége a rádióba. Mert ez volt a legfontosabb. ( A szovjet csapatok kivonulása azt eredményezte volna, hogy a Párt elveszíti egyetlen támaszát, védelmezőjét)
Az „56-os Intézet" és körének hamisítása tehát nyilvánvaló.
Korabeli naplómból kiindulva jutottam erre a megállapításra.
***
A korabeli napló azért is történelmi bizonyíték, mert a közvélemény 56-ban másként gondolkozott az antiszemitizmusról, mint ma. Az antiszemitizmus akkor szóba sem jött, a vádja sem.!
Kitűnő bizonyítéka ennek a napló egyik odavetett megjegyzése: (amin Kosáry Domonkos, MTA elnöke, 2002-ben már nagyon fennakadt) 32. oldal:
Győry Jánosról írom:
„ Noha zsidó volt, nem marxista, hanem inkább szellemtörténeti felfogásban beszélt a világirodalomról."
Elismeréssel írok, tehát én, egy üldözött, pártonkívüli értelmiségi, professzorának bátorságáról. Dicsérem ezzel, noha egy zsidónak, üldözetésük után, azt is meg lehetett volna bocsátani, ha Marxot tisztelik.
-
Az idő változik, szemléletünk is a megélt események hatására.
Ezért jelentős minden korabeli napló. Ma már lassan a hamisítások hatására el lehet fogadtatni a közvéleménnyel azt is, hogy Nagy Imre, egy párttag, vezette a pártdiktatúra ellen kitört forradalmat.
S ezt terjeszteni, és ünnepelni is lehet! Mindszenty jelentőségét pedig elmosni. Pedig éppen Nagy Imre azért ellenezte a szabad választásokat, idézem Litván György 1987. decemberi tanácskozásáról készült jegyzőkönyvéből a 86. oldalt : „ mert akkor a nép Mindszentyt választaná."!
( Ő csak tudhatta, hiszen minden közvélemény-kutatási adat , sőt, a titkosszolgálatáé is, rendelkezésére állt.
Nyilvánvaló, hogy szabad választás esetén emlékezvén az akkori közvéleményre akár 80%-os eredménnyel államfőnek választották volna Mindszenty Józsefet, (a király akadályoztatása esetén, az ország első zászlós ura veszi át az államhatalmat, , s ezt az alkotmányon alapuló hagyományt Mindszenty komolyan vette), tehát nem is tiltakozhatott volna ellene.)
Mit tud a világ erről? S a mai magyar ifjúság? Talán még a Vatikán sem!
Nagy Imre a szabad választást Tildy követelésére, kihirdette ugyan, és november 1-én a Varsói Szerződésből való kilépésével azt megerősítette, de néhány nap múlva annak az országnak követségére menekült, amelyikben egy marxista párt egyeduralma, diktatúrája, uralkodott.
( Részletesebben erről tanulmányomban: „Ki vezette, ki irányította a magyar forradalmat?")
Népfelkelésnél az azt előidéző vezérről beszélni értelmetlen. Nagy Imre vezér szerepéről még kevésbé, akinek kormánya csak november 1-én teljesítette azokat a követeléseket, amit a feltámadt magyar nép már október 23-án megfogalmazott.
Kinek az érdeme hát a világraszóló magyar forradalom és szabadságharc?
Erre a kérdésre írásom végén válaszolok. (Évtizedes kutatásaim /SZER és 17 év németországi Magyar Gimnázium/ valamint hivatalos adatok, közlemények elemzése és személyes élményeim révén létrejött meggyőződésem alapján.)
Ha világnézetet keresünk a forradalom háttérében, az nem a marxizmus, hiszen az ellen küzdött, hanem az európai keresztény kultúra.
S ezt hangsúlyozni kell ma a kibontakozó európai jövő érdekében.
Ezért szükséges naplóm adatait, hitelességét, hivatalos formában is elismerni. S a rosszul tájékozatott nemzetközi közvéleményt módosítani!
***
A magyar 56 a marxista világnézet, a magyar kommunista párt (Párt) elleni felkelés volt!
S a magyar forradalom és szabadságharc vezérei, vezetői az 1956. október okt. 24-től kezdve a munkahelyükön megválasztott a pártonkívüli magyar hazafiak voltak. A többségükben elfelejtett hősök és mártírok.
De, ha ismert nevek is kellenek:
Tildy Zoltán, a volt köztársasági elnök,
Mindszenty József erkölcsi és eszmei vonatkozásban:, magyar főpap, - (Mindszentek ünnepének előestéjén érkezését várva a lakóházak ablakában Budán, de feltehetően az egész városban, gyertyalángok lobogtak. S hősi halottainkra gondoltunk.)
Kodály Zoltán, az újonnan megválasztott MTA elnöke,
Bibó István államminiszter, …………………….és sok-sok más pártonkívüli értelmiségi!
A pártonkívüliek!
A pártonkívüliek, akik már 1956 előtt, éveken keresztül, a párttagsággal járó előjogokról, privilégiumokról önként lemondtak, nem léptek be, s vállalták az elutasítással, a pártonkívüliséggel járó hátrányokat, a másodrendűséget és a vele járó veszélyeket.
Rőczey J. János
Még mindig Genf, 2013. július 4.
Email: j.j.roeczey@gmx.de Telefon: 0041-22 757 19 79