Von: István Kecskés [mailto:i.kecskes@gmx.de]
Gesendet: hétfő, 2008. július 21. 12:53
An: Kutasi József
Betreff: 1.021 - Tatár József - Rendszerváló Fórum: Vádirat az ultraliberális szélsőségek ellen
Kik a szélsőségesek?
Teljesen egyértelművé vált, hogy a jelenlegi hatalmi elit stratégiai szándéka a magyar társadalom részekre szaggatása. A tudatosan gerjesztett politikai megosztottság célja olyan polgárháborús helyzet generálása, amivel elvonják a figyelmet a társadalom valódi problémáiról, a társadalmi összeomlásról és egyéni elszegényedésről. A hatalom minden áron konfrontálódni akar.
Magyarország jelenlegi vezetése botrányos módon megszabadult a modern államiság közfeladataitól, az állampolgáraiért felelős, gondoskodó magyar államot leépítette, hatalmának megőrzése érdekében manipulálja a közhivatalokat és a közhivatalnokokat. Sokadik társadalomellenes lépésével végérvényesen bebizonyította alkalmatlanságát. Ez a politikai rendszer tragikus mértékben és teljesen fölöslegesen megosztja a társadalmat úgy, hogy még a gazdasági és politikai stabilitás minimumát sem képes biztosítani.
Röviden tekintsük át azt a folyamatot, amely 19 év alatt a mai helyzethez vezetett.
1989-től megkezdődött a privatizáció. Az állami vagyon eladása a politikai elit magyarázkodása szerint arra lett volna hivatott, hogy rendezze az állam a világbankkal szembeni adósságát, amely az adósságcsapda által abból az 1 milliárd dolláros hitelből generálódott, amelyet 1980-ban vett fel a Kádár-rendszer. Az adósságállomány kamatos kamatokkal 1989-ben 22 milliárd dollárra rúgott. Az Antall-kormány az első körben áron alul eladta a nyereséges -tehát a külföldi vetélytársaknak konkurenciát jelentő- üzemeket, ezzel lefejezte a potenciálisan fejlődőképes magyar ipart. (pl.: jászberényi hűtőgépgyártás, szolnoki papírgyár, stb…) következő körben kibocsátott egy állami értékpapírt, a kárpótlási jegyet, amelyet a bankszféra vásárolt fel a tőzsdén, ezzel olcsóbban jutott állami vagyonhoz és még az a látszat is megmaradt, mintha kárpótlási folyamat zajlana. A politikai alkuk következtében immunissá vált kádári pártelit és holdudvara -látva a kormány határozatlanságát, az ebből fakadó korlátlan lehetőségeket-, minden olyan értékre rátette a kezét, amely nem volt elég nagy falat a nyugati nagytőkének.
A megszerzett vagyonból felépítette a ma is regnáló pártokráciát és annak megjelenési formáját, a kétpártrendszert. Az így kialakult politikai hatalom az internacionalista-globalista csatlósszerepet felvállaló, önmagát magyar felső-középrétegként meghatározó társaság kezébe került. Ez az érdekközösség csírájában igyekezett elfojtani minden olyan alulról jövő kezdeményezést, amely potenciális veszélyt jelenthetett rá politikai és gazdasági tekintetben. Ez a „sérthetetlenné" vált, zárt vagyoni és a politikai kapcsolatrendszer alakította ki a jelenlegi tragikus társadalmi állapotokat. Az 1980-as évek kisstílű tolvajmentalitását felváltotta a mindent elsöprő korrupció. A hazai termelő és szolgáltatóipar maradványa csak akkor maradhatott meg a liberelizált piacon, ha megvesztegettek, kenőpénzekkel, paraszolvenciákkal korrumpáltak. Az így életképessé tett feketegazdaság dübörögni kezdett, miközben az állami szféra, a vállalati szféra és a magánszféra összadóssága az eladott állami vagyon ellenére 1994-re elérte a 60 milliárd dollárt. A társadalmi ellenállás élvonalába küzdő hazafiak bár felismerték a rendszerváltás elmaradását és felemelték a szavukat a társadalmat fenyegető jelenségek ellen, nem tudtak széles tömegbázist felépíteni. Beindult tehát a pártrendszer mindent elsöprő gépezete.
Az első célpont az érdekvédelmi rendszer volt. A munkavállalók érdekeit képviselni hivatott szakszervezeti mozgalom pártállami múltja miatt képtelen volt megújulni -a vezetők kiválasztása továbbra is a párthűség alapján történt-. Sok érdekképviselet nem tudta követni a megváltozott körülményeket -nem ismerte fel időben a mindent bekebelező liberálglobalizmust-, ezért nem is tudott szembefordulni vele. A szakszervezeti mozgalom a hatalom által irányított sóhivatallá vált, mely mára funkcionálisan életképtelen. (Társadalmi szükségszerűség, hogy valódi, hazafias érzelmű, érdekérvényesítő szakmai képviseletek szerveződjenek, szemben a mai bábszakszervezetek helyett.)
A második csapás az érdekvédelem nélkül maradt termelőszektort érte 1992-ben.
Az egyszintű bankrendszerről való átállás nehézségeit kihasználva, gyakorlatilag korlátlanul áramlott az állami tőke a privatizált bankszférába. Ellentétben Csehországgal vagy Lengyelországgal, a magyar állam nem a termelő szféra adósságát rendezte, hanem mindössze 12 olyan nagyvállalat adósságát, amelyeket amúgy később privatizált. A nemzetközi nagytőke kezére játszotta át a bankok 95%-át, valamint a teljes -stratégiai jelentőségű- élelmiszeripart és energiaszektort is. Az immár magánkézbek került bankszféra az évek során összesen 1500 milliárd forint állami tőkét szippantott fel. Ezt követte a Postabank 150 milliárdos utólagos konszolidációja. Ez a pénz a nem a termelést, hanem a spekulációt támogatta. A gazdasági hatalomátvételt követően a pénzhatalom nyiltan a számára „jó döntést" hozó politikai csoportulásokat kezdte favorizálni. A termelés visszaesésével megszaporodtak a viszonteladók, megjelent a körbetartozás problémája, miközben a gazdasági piramis csúcsára az új pénzügyi elit képviselői kerültek. Ennek a folyamatnak volt a része a „munkaerő racionalizálás" vagyis a Bokros Lajos nevével fémjelzett ámokfutás. A Bokros-csomag hatására 1,5 millió, főleg alacsony képzettségű munkavállaló került az utcára, biztosítva a beözönlő multinacionális vállalatok számára az olcsó „piacképes" munkaerőt. A Bokros csomag keltette elégedetlenség gyorsabb, hatékonyabb beavatkozást kívánt, ezért dollármilliókból kiépült az a máig is olajozottan működő médiabirodalom, melynek feladata az ultraliberális életforma terjesztése, a társadalom atomizálása, az egyén közösség fölé helyezésének propagálása. (Bokros Lajos pénzügyminiszter miután elvégezte a magyar bank és munkaerőpiac szanálását a világbank egyik aligazgatója lett.)
A magyar állam ekkorra már vészesen meggyengült, határozott szándék, politikai akarat hiányában nem tudta a közgondolkodásban erősíteni a patriotizmust és a lokálpatriotizmust. A civil mozgalmak, valamint az értelmiséget kontroll alá helyezése is erre az időre tehető. Kialakult az a fajta pályázati rendszer, amely azokat támogatta és támogatja, akik az „új rendszer" stratégiájába beleillenek. Ezt a gyakorlatot pályázati cenzúrának nevezzük. Ezzel a módszerrel a hatalmi elit függő helyzetbe hozta a pénzügyi források szabályozásával megzsarolt értelmiséget.
Az állami funkciók leépítése
Az egészségügyi rendszer, az oktatás, az egészségbiztosítás, a honvédelem, a rendőrség tekintélyes része volt a társadalomnak, egészen addig, amíg a magánhatalom által finanszírozott politikai holdudvarnak nem volt elég ereje a leépítésükre. Ezek a feladatok egy szuverén állam számára elengedhetetlenek, mivel a társadalmi fejlődés biztosítékai, ám egy idegen befolyás alatt álló legyengített állam számára „fölösleges pénzkidobást" „költségvetési terhet" jelentenek.
Állammaffia
Az 1990-es évek közepén beindult egy új iparág, amely a „"politikai elit tevékenységét megkoronázta, az extraprofitot hozó olajszőkítés. Kihasználva a fűtőolaj és a gázolaj állami támogatása közötti jelentős különbséget, adalékokkal megváltoztatva a fűtőolaj színét, maffiacsoportok hatalmas haszonra tettek szert. Amíg Németországban 12 cég foglalkozott ilyen tevékenységgel, addig Magyarországon 700. Ezt a hatalom tudta nélkül lehetetlen lett volna végezni. Apró törvénymódosítással az egész tevékenységet meg lehetett volna szüntetni, de a mohóvá váló feketegazdaság mozgósítva pártkapcsolatait, rátette a kezét az üzletre. Hamis olajjal járt minden, ami mozgott. Az üzlet beindult, újabb 1500 milliárd forint veszteséget szenvedett az állam. A rendőrség ekkor még lehetőségeihez mérten, rövid időre felvette a harcot, ám megtört a mindent elsöprő korrupción.
A rendvédelem felszámolása.
A rendvédelem szétverésével, párhuzamosan a honvédelmi kötelezettséget eltörölték, majd minden olyan fegyveres szervezetet leépítettek, vagy átszerveztek, amely struktúrájánál fogva veszélyforrást jelenthetett. Hamarosan megjelentek az állami megrendelésekkel megbízott magáncégek álarca mögött azok a zsoldoshadseregek, amelyek állami szerződésekkel a biztonsági feladatok egy részét átvették. Mára aktív összlétszámuk nagyobb (150.000 biztonsági alkalmazott) mint a rendőrség (6000 fő) bevethető ereje, költségvetésük annak többszöröse.
Az EU
Az uniós csatlakozás a végletesen meggyengült kifosztott társadalomnak a kegyelemdöfést jelentette. Magyarország feladta szuverenitását, cserébe puszta ígéreteket kapott. A felkészülési időszak 10 éve alatt 9000 milliárd forintot, azóta évenként 4000 milliárd forintot von el az unió, a magyar fogyasztókat ellepték a nyugatról hozott bizonytalan eredetű élelmiszerek. Az országban gombamód szaporodtak a bevásárlóközpontok, ezzel párhuzamosan tönkrementek a hazai kisbolthálózatok, amelyek fő beszállítói magyar termelők voltak. Ízlésesen csomagolt külföldi -olykor felülcímkézett- árudömping árasztotta el Magyarországot, mert a minőség-ellenőrzés és a fogyasztóvédelem összeomlása után az utolsó akadály is elhárult a globalizmus útjából. A jó minőségű magyar áru tönkrement a raktárakban, és ha a termelő rákérdezett, érdekvédelem hiányában egy vállrándítással elintézték. A multik által megszabott 90 napos fizetési határidőket csak tőkeerős beszállítók képesek elviselni. A magyar termelőgazdaság tönkrement, jelenleg a nemzeti jövedelemnek a 4%-át jelenti.
2004. december 4, az állampolgársági népszavazás
2004. december 4-én a hatalom nyíltan szembeszállt a nemzeti identitással, amikor az a magyar állampolgárság kérdésében megtartott népszavazás bojkottjára szólított fel. Ezzel a lépéssel nemcsak a nemzeti összefogás megakadályozása volt a célja, hanem az elszakított országrészek magyarságának szóló üzenet is: A tradicionális magyarságtudat a pártokrácia számára nem létezik többé. A határon túl élő, több mint öt millió magyar elveszítette az anyaország hatalmi elitjének érdeklődését, az „elit" hivatalosan is magára hagyta az általa képviselni hivatott közösséget.
2006 szeptember-október
2006. elején szélesebb körben is nyilvánvalóvá vált, hogy a rosszul vezetett ország a csőd felé tart. Miután átfogó reform -rendszer lényegéből fakadóan- semmiképpen nem születhetett, ismét csak a nép aránytalan megadóztatása következett. (A magyar adófizető jövedelmének 72%-át vonja el az állam, ezzel nemzetközi szinten az első helyen áll). Folytatódott a privatizáció is (MALÉV stb..). Az 1989-ben 90%-ra rúgó állami vagyon -példátlan szintre- 10%-ra zuhant, az összes adósság elérte a 177 milliárd dollárt, a társadalmi feszültség a tetőfokára hágott. 2006. szeptemberében, októberében a sarokba szorult hatalom időnyerés céljából „hadgyakorlatot" tartott, felmérve, hogy milyen szinten áll az általa generált folyamat. A kérdés az volt: Alkalmas-e a társadalom az ellenállásra, hogyan reagál a rendőrség vészhelyzetben, lojális-e a média, érdekli-e Magyarország sorsa a nemzetközi közvéleményt, meddig mehet el a kormány gátlástalanságban az utolsó roham előtt, mielőtt kiárusítja az utolsó morzsákat, a maradék 10%-át is az országnak?
- A szétvert, tekintélyében megingott rendőrség, részben zsarolás, részben a 3 milliárd forintos támogatás hatására végrehajtotta a parancsokat.
- A hivatalos nemzetközi közvélemény magyar belügyre hivatkozva nem tiltakozott az érdekeit kiszolgáló hatalom tevékenysége ellen.
- A média a TV ostrom utáni megingást követően fegyelmezetten beállt a sorba.
A nemzeti radikalizmus
A kialakult helyzetben egyedül a nemzeti radikalizmus lépett fel határozottan.
Bebizonyosodott, hogy Magyarországon van olyan erő, amely a tradicionális társadalmi értékek képviseletében képes az aktív ellenállásra. A radikális nemzeti oldal nyiltan állást foglalt a közügyekben, mint politizáló közösség. Egyedül ők követelik nyilvánosan a köz érdekeit biztosítani képtelen parlament feloszlatását, a politikai elit felelősségre vonását, új választások kiírását és a valódi rendszerváltás végrehajtását.
A radikális nemzeti oldal megalkuvás nélküli küzdelmet folytat az illegitim módszerekkel hatalomra jutott réteg ellen, harcol a valódi népképviseletért, a valóban független magyar államiságért. A néhány tízezernyi -de elszántságában és hatékonyságában annál erősebb- radikális a változást akarók élcsapatát alkotja, ám a változtatás tényleges véghezvitele a hazafias érzelmű civil társadalom százezrein múlik.
Ezért feltűnő és egyben sajnálatos az értelmiség passzivitása. A magyar gondolkodók többsége kivárásra játszik, észrevehetően megriadtak a –számukra- gyors változás lehetőségétől.
Összefoglalás
A jelenlegi politikai elit törekvése egy olyan, társadalmi kontroll nélküli hatalom létrehozása, amelynek csak fedőszerve a manipulálható kétpárti, parlamentális berendezkedés. Ezt a törekvést az elmúlt közel két évtized alatt úgy realizálták, hogy az államot fenntartó intézményrendszert meggyengítették, átstrukturálták. Jelenleg ez az intézményrendszer nem a köz akaratát szolgálja, hanem kényszerítő eszköz, a nyomásgyakorlás fegyvere. Az így felépített hatalmi struktúra sérti a nemzeti érdekeket. Az elmúlt 17 év "politikája" a lakosságot felosztotta jobb, illetve baloldali szavazótáborra, az általános társadalmi értékítéletét összezavarta, és azt akarta elhitetni, hogy Magyarország sorsát e két szekértábor harca dönti el.
Ez a politikai törekvés a következő eredményre vezetett: A parlamenti patkót uraló két váltópártnak ciklusok óta abszolút többsége van a törvényhozásban. Mindkettőnek érdeke fenntartani a jelenlegi állapotot, csak így tudják garantálni érdekkapcso-lataiknak, gazdasági partnereiknek, valamint a külföldi pénzpiacoknak Magyarország "stabilitását", azaz társadalmi kontroll nélküli kifosztását. Ez a politikai kurzus jelenleg is arra törekszik, hogy a társadalom beletörődjön a kialakult morális, társadalmi, gazdasági helyzetébe. A manipuláció fenntartása érdekében minden kommunikációs, irányító és ellenőrző rendszert elfoglaltak. A politikai megosztottság kiszolgáltatottá tette a nemzetet, és megakadályozta a társadalmi, gazdasági kibontakozást.
A jelenlegi rendszer lényegében annak - a lakosság 10%-át kitevő - csoportnak a hatalomgyakorlása, amely az 1980-as évek elejétől fokozatosan átvette a gazdasági hatalmat, a spontán privatizáció által megszerezte az állam ingó és ingatlan vagyonát, kiépítette hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét, ám ezt a vagyont alkalmatlansága miatt nem tudta működtetni. Felépített egy látszatgazdaságot, amelynek működtetését átruházta az európai pénzügyi körökre, így megszabadult a -társadalmi és gazdasági- felelősségtől. 18 évi tevékenységével példátlan módon csorbította Magyarország függetlenségét. Ez a réteg mindig azt a pártot juttatja kormányra, amely garantálja privát érdekeinek védelmét, büntetlenségét, és amely az adott időszak külpolitikai környezetében szalonképesebb. Ezzel fenntartja a látszatdemokrácia működését, amely jogosítványait ugyan a szavazóktól kapja, ám azoknak semmiben nem felelős.
A jelenlegi vezetőréteg felemelkedése és tevékenységének hatása a magyar társadalom egészére.
1980-tól az állami vagyon 95%-át a pártállami vezető elit egyszerűen elrabolta. (a maradék 5% kisajátítása folyamatban van.) Gazdasági tevékenységük alapja nem az értéktermelés, hanem az árképzés, egyfajta áltermelői tevékenység, amelyet off-shore cégeken keresztül, banki közreműködéssel végeznek. Ez formailag nagyüzemi adócsalás. Miután az áfarendszer hiányosságai lehetővé teszik - nehezen mérhető iparágakban, mint pl. építőipar- a számlázással történő visszaéléseket, ezért az áltőkés réteg off-shore tevékenysége a feketegazdaság motorja.
A spekuláció
Ha megnézzük, mennyi pénz cserél gazdát az értékteremtõ reálgazdaság összes területén együttvéve, és vele szemben a tõzsdéken, akkor azt találjuk, hogy ez az arány 1:40 a tõzsdék javára. Az értékteremtõ tevékenység produkálja az anyagi javak 100%-át, de a pénzforgalomnak csak a 2,5%-át. Ha megnézzük, mennyi pénzt (nem értéket!) realizál egy átlagos tõzsdei alkusz egy értékteremtõ tevékenységet folytató átlagos szakmunkáshoz képest. Ez az arány 1 : 400 lesz az alkusz javára! Mégpedig úgy, hogy a tevékenysége során semmilyen új érték nem képzõdött! Naponta több milló dollár fordul meg a tõzsdén, mindez persze bármiféle értékteremtés nélkül.
A politikai elit tevékenységének „eredménye"
Az utóbbi 19 év alatt a társadalom 80%-a elszegényedett, 30%-a koldusbotra jutott.
Jelenleg 450.000 regisztrált, 700-800 ezer regisztrálatlan munkanélküli. A családok 50-60%-a széthullott, nem kis részben azért, mert a hagyományos munkaerőpiac megszűnt. A nők döntő többsége munkavállaló, felborult a nemek közötti összhang, sok a nehéz szociális helyzetben lévő gyermek. A főváros, Budapest 1.700.000 lakosra 90.000 hajlék nélküli jut, akinek szerencsétlenebbik fele a városi erdőkben, barlangokban, kapualjakban vegetál.
A fiatalok, a jövő nemzedékének életminősége hasonlít a társadalom egészéhez.
20%-a „nyertes", 40% "túlélő", 40% vesztes.
Lakáshelyzet
1974-1990 között 1.238.000 lakás épült, 1990. után 467.000. A mai igények szerint
380-440.000 lakás hiányzik.
Csökkenő népesség: 1980-ban 15-25 ezer fő, 1990-95 között, 17-33 ezer fő , 1999 -ben 48 ezer fő(!) 1995-2005 között átlagosan 33 ezer fölé nőtt! A férfiak várható élettartama 68 év, a fiatal - 40 év alatti - férfiak szív- és érrendszeri betegség következtében való elhalálozása 2007-ben duplájára nőtt.
Radikálisan csökken a születések száma: 1974-89 között 2.380.000 gyermek született, 1990 után 1.680.000. Ez 700.000 fő indokolatlan veszeteséget jelent, a népességfogyás európában a legnagyobb, 5-szöröse az európai átlagnak. Ezek a tények egyértelműen bizonyítják a nemzetstratégiai szempontokat semmibe vevő hatalom felelősségét. Ha ez a folyamat nem lassul le, akkor 2040-ben mindösze 7 millióan leszünk.
Jövedelmi viszonyok,
Az álarisztokrácia (1.000.000 ) a jövedelmek 25%-át birtokolja
A felső réteg (2.000.000 ) a jövedelmek 26%-át birtokolja
A stagnáló,
szegényedő (4.000.000) a jövedelmek 28,6%-át birtokolja
A legszegényebb (3.000.000) a jövedelmek 20,4%-át birtokolja
A társadalom 80%-a tehát a termelésben játszott szerepe alapján relatív veszteséget szenvedett el. Az alsó harmad 72%-ot, a stagnáló, szegényedő 14%-ot a felső réteg 3 %-ot, Míg az álarisztokrácia eközben 23% nyereséget ért el.
Az adatokból is az tükröződik, hogy az élősködő réteg vagyoni helyzetének alapja a társadalom kizsákmányolása. A jövedelmi különbségeket tehát egy belső jövedelmi kifosztás idézte elő, majd az EU-csatlakozás után a tényleges állami függetlenség feladása súlyosbította a lakosság helyzetét.
Termelés és jövedelem
A hazai jövedelmek 70-75%-a munkajövedelem.
A magyar dolgozó évente átlagosan 1988 órát tölt a munkahelyén (ezt az értéket csak egyes távolkeleti országok múlják felül), ugyanakkor átlagkeresetéből kevesebb árut tud vásárolni, mint a környező országok munkavállalói.
A munkaerő jól érzékelhetően leértékelődött, a jövedelem és termelés aránya a legrosszabb Európában. A lakosság termelési indexe és az ipari bérek értéke igen nagymértékben eltér, a munkavállaló ki van zsákmányolva.
Az alkalmazotti jövedelem jelenleg 64 %-ban tér el a termelési értéktől.
Egy iparban dolgozó 2005-ös értéken mérve 4,15 évnyi bérét veszítette el 17 év alatt!
Miközben a termelés 1993-óta 100%-kal nőtt, addig a reálbérek csak 16%-kal!
Ez az utóbbi 17 év alatt a családokra vetítve nettó 9,1 millió forint ki nem fizetett bérveszteség! A fenti összeget részben a multik, részben az álarisztokrácia nyereségként egyeszerűen kivitték az országból. Ugyanezek a cégek ugyanakkor minden előnyt megkaptak a törvényhozástól a magyar kis és középvállalkozásokkal szemben. Győzött a mindent átható korrupció és a méltatlanul kiérdemelt kormányzati protekció.
Élelmiszerfogyasztás
Az alapvető élelmiszerek fogyasztása átlagosan 34%-kal esett vissza.
a lakosság élelmiszerfogyasztása a 60-70-es évek szintjére zuhant.
A fehérjefogyasztás (hús, tej, gabona) meghatározó egy etnikum növekedésében,
1989-hez képest 24%-kal csökkent, ezt táplálkozási sokkhelyzetnek tekinthetjük, ami súlyosan befolyásolja az egészségügyet.
6-7.000.000 ember átlagos élelmiszerfogyasztása nem éri el az 1989-es értéket, (10-15%-os lemaradásban vannak), miközben termelési erőfeszítésük nő. 1990 óta, egy idegileg és fizikailag kimerítő termelés zajlik Magyarországon. Ez társadalmi kimerültséghez és egészségügyi katasztrófához vezetett. A kalóriafogyasztás 23%-kal esett vissza.
Összességében fehérje és kalóriafogyasztásban az 1965-ös évre, tehát 32 évvel ezelőtti szintre jutottunk, jelenleg egy szintre kerültünk Bulgáriával.
A 3.000.000-os leszakadt tömeg minimálbéréből és segélyeiből nem képes egészséges élelmiszerszükségleteit kielégíteni, ezért sem hatékony fizikai munkára, sem kreatív szellemi tevékenységre nem alkalmas. A magyar társadalom erre a 3.000.000-os tömegre, annak súlyos, rendkívül leromlott, kritikus állapota miatt lényegében nem számíthat. Minden harmadik honfitársunk a lét peremére került, túlnyomórészt önhibáján kívül. A magyar társadalom élelmiszer- fogyasztásában ilyen visszaesés még a II. világháborúban sem volt, egyedül talán a Rákosi-korszakban, békeidőben pedig európai társadalmi szinten példátlan.
Megállapíthatjuk: Magyarországot kirabolták, elszegényítették, a lakosság jelentős része a fizikai lét határán vegetál, miközben egy jól körülhatárolható réteg valós gazdasági tevékenység nélkül, óriási hatalom birtokában, nemzetellenes tevékenységet folytat.
Ennek a rétegnek a kiszolgálója a jelenlegi politikai elit. Az ilyen veszteségi helyzet még háború esetén is ritka, békeidőben társadalomellenes. Ha a társadalom ezt a sokkot túl akarja élni, akkor rendszert kell váltaani. A helyébe lépő patrióta közhatalom feladata a nemzetstratégiai kérdések - mint az élelmiszeripar, az energiaszektor, a népességcsökkenés, a jövedelmi viszonyok - problémáinak azonnali orvoslása. A körülményekből láthatjuk, hogy a jól működő magyar társadalom alapja nem a pártprotekcionizmuson alapuló mesterséges megosztottság, hanem a nemzeti érdekközösség.
Mi a magyar társadalom kifosztásának gazdasági háttere?
Amíg a nemzetgazdaság teljesítõképessége megfelelõ volt, a pénzügyi rendszer likviditása stabil, azaz a fizetõképesség rendben volt, amig a pénzügyi egyensúly fenntartását -a GDP t- a termelõ és a fogyasztó ágazatok között fenntartották addig nemzetállamról beszélhettünk. A népjóléti rendszer jellemzője a magas szintû egészségügyi ellátás, oktatás, olyan rendszer, ahol a népet szolgálja a rendõrség és a hadsereg.
Ha az országban meggyengülnek, vagy megszűnnek a helyi piacok, akkor a GDP értékeket az országon kívüli gazdasági érdekek generálják mesterségesen, az õ piaci értékbesorolásuk számít. Ekkor az ország zsarolhatóvá válik. Ha a gazdaságból kivonják a tõkét, akkor nincs pénz a helyi piacok fenntartására. -Ha nincs helyi piac, akkor a termékeink számára olyan helyet kell keresni, amely megfizeti azok előállítási költségeit, ha erre a saját gazdaságunk képtelen. Ekkor kiváló minõségû termékeink olyan piacokra kerülnek, amelyek fizetõképesek, miközben a tõkeerõs országok rossz minõségû, harmadosztályú árut hoznak be ennek pótlására. A lakosság ezt kénytelen fogyasztani, mivel elszegényedett.
A helyi piacokat bekebelezõ tõke: kénye kedve szerint alakítja az árakat, kivonhatja a pénzt a gazdaságból, tönkreteheti az infrastruktúrát , arra kényszeríti a leigázandó országot, hogy a gazdasági összeomlás rémétõl fenyegetve, megtermelt javaival a gyarmatosítók érdekeit szolgálja. Ezt hívják gyarmati állapotnak.
Tünetei: -olyan érdek kezd dominálni, hogy a lakosság gyenge, beteg kiszolgáltatott legyen, nem jut pénz az egészségügyre, a közjóléti szolgáltatásokra, nincs pénz a fejlesztésekre, nincs pénz az infrastruktúra fenntartására, -leépítik pl. a vonatközlekedést-, gyenge és korrupt a rendõrség, a hadsereg csak mutatóban van. Ha egy nemzet ebbe az állapotába kerül, akkor képtelen megvédeni magát, képtelen az érdekeit érvényesíteni.
Minden nemzetgazdaság négy pilléren nyugszik: Helyi piacain (amely ha nincs, minden áru és pénz kiáramlik az országból). Természeti forrásain: - nyersanyagok, - bányakincsek, - olaj, - vízenergia, - ivóvízkészlet stb. Likvid monetáris rendszerén: -pozitív termelési mérleg, fedezet, (mint a munka és a szolgáltatás), a társadalom teljesítõképessége, kezelhetõ mértékû infláció. Feldolgozásán, termelésén: - mezõgazdaság, ipar stb. Ha ennek a négy pillérnek valamelyikét külső érdekcsoportok részéről támadás éri, akkor elkezdődik a gyarmatosítás folyamata. A gyarmatosítók elsõ lépése többnyire az adósságcsapda, valamint az "agy" és "tõkeszivattyúk" kihelyezése a meghódítandó országba. E csapdák és szivattyúk megakadályozzák a népeket gazdaságuk és stabilitásuk megteremtésében, gazdagodásukban, likvid monetáris rendszerük működtetésében.
"Tőkeszivattyú"
- Elsõ lépcsõben a hódítók megszerzik a helyi bankokat. A GDP t, -tehát a termelõi és fogyasztói ágazatokat ezeken a privatizált bankokon keresztül- megsarcolja, a likviditást garantáló fedezetet kiszivattyúzza.
- Bekebelezi és megsemmisíti a helyi piacokat. Ezeket a piacokat kizárólag a globalista érdekeknek megfelelõen szervezi újjá.
- A kivont tõkét nem forgatja vissza a gazdaságba, tõkehiányt, ezzel válságot generál.
- A tõkeszegény gazdaságba ezután olyan hiteleket pumpál, amelyek az uzsora-rendszerbõl adódó adósságspirál miatt visszafizethetetlenek.
Következmény: A gazdaság leáll, a likviditás gyengül, az infláció erõsödik. Ekkor az ország újabb hitelekért folyamodik. Ha az ország, ezt a rendszert elfogadja, kiszolgáltatottá válik, a lakosság életkörülményei, életesélyei romlanak. Magyarországon a birodalmi gyarmatosító politika már megsemmisített három elemet:
- A likvid monetáris rendszereket, - a feldolgozást és termelést, - valamint a helyi piacokat. Jelenleg minden erõvel a még meglévõ természeti források, nevezetesen a termőföld kisajátítására törekednek.
"Agyszivattyú"
Azok a fiatal értelmiségiek akik felismerik, hogy mi megy végbe az országukban, a kilátástalan jövõkép miatt többnyire külföldre távoznak, gazdagabb országba, amely gondos kiválasztásuk után befogadja õket. Ha a szellemi tõke elhagyja az országot, a reményvesztett fiatal aktív lakosság egy része is emigrál. A lakosság a kilátástalanság miatt társadalmilag passzívvá válik, a társadalmi ellenállás végtelenül legyengül.
A KIFOSZTÁST TÁMOGATÓ INTÉZMÉNYEK TEVÉKENYSÉGE:
A bankok
Jelenleg a kihelyezett banki hitelállomány 5% a rendelkezik fedezettel, (ez az úgynevezett banki tartalékráta), tehát a hitelek 95% ának nincs semmiféle fedezete A kamatjövedelem ingatlanokba vagy egyéb értékálló befektetésekbe áramlik, ezzel inproduktívvá válva kikerül a gazdasági körforgásból. A következmény: készpénzhiány, a gazdaság gördülékeny működéséhez szükséges pénz 22%-a van mindössze forgalomban. Ez a körülmény meggátolja a természetes gazdasági növekedést, megfojtja az adott ország kis és középvállalkozásait. A termelés visszaesik, a manipuláció felgyorsul, a feketegazdaság megerõsödik. A természeti kincsek, és mindazok a termékek, amelyek az ország pénzügyi stabilitását szolgálnák, a zsarolható, korrupt politikusoknak a segítségével kiáramlanak az országból. A bankoknak a kormány adja meg a kizárólagos jogot, hogy a puszta levegõbõl pénzt teremtsenek, kamatra adják kölcsön, visszafizetést követeljenek, és nemfizetés esetén erõszakkal elvegyék a kölcsönvevõ tulajdonát. A bankok közvetlenül és közvetetten elszegényítik az embereket a kormány közremûködésével azáltal, hogy a kormány eladósodik feléjük.
Multinacionális cégek árasztják el a helyi piacokat, olcsóbb termékeket (kereskedelem), és/vagy munkahelyteremtést (ipar) használva, mint csalit. Tönkreteszik a helyi üzleteket és elszegényítik az adott körzetet. Kimerülésig kiszipolyozzák a terület erõforrásait, ugyanakkor a kormánytól tekintélyes anyagi támogatást és kedvezményeket élveznek. Ezzel a módszerrel elszívják az ország anyagi erejét, és azt külföldre juttatják.
A jelenlegi pénzügyi rendszer ennek a sratégiának a leghatékonyabb eszköze. A pénzpiacot uraló „Fiat money" olyan pénzeszközt takar, amely vagy csak részben, vagy egyáltalán nem rendelkezik semmilyen fedezettel. Az elnevezés „Fiat money" (Lőn pénz!) a latin „Fiat lux" (Lõn világosság!) kifejezésbõl, a Bibliából származik. (Mint ahogy a semmibõl lõn a világosság, úgy a világon jelenleg forgalomban lévõ papírpénzek túlnyomó többsége is a semmibõl készült). A pénzteremtésnek e formáját engedi a legtöbb ország jegybankja, amivel az aktuális kormányok – természetesen jogi biztosítékokkal – rendszeresen élnek is. A „Fiat money" helyett használhatjuk a „levegõpénz" kifejezést is. A leglényegesebb ismertetõje a levegõpénznek az, hogy csak jogi fedezettel rendelkezik, gazdaságival nem. A levegõpénz csak addig létezhet egy gazdaságban, amíg annak résztvevõi bizonyos értékkel ruházzák fel. Míg az anyagi javak idõvel elhasználódnak és tönkre mennek, addig a pénz értékteremtés nélkül „magától" növekszik (kamatjövedelem). Ezáltal mindegyik kamatra (valójában uzsorára) épülõ pénzrendszer elõbb-utóbb törvényszerûen összeomlik. A történelem tanúsága szerint ez 70-80 évenként következik be, amit általában háborúk, polgárháborúk követnek.
A kamatos kamat: A kamatos kamattal folyamatosan feltõkésített tõkét a következõképpen számítjuk ki: Felkamatolt tõke = induló tõke * ekamatláb * futamidõ , ahol e = 2,71828… az Euler szám. A kamatos kamattal tehát az idõt nemcsak egyszerûen, hanem exponenciálisan adják el (az abszurdum ezúttal már exponenciális alakot ölt). Erre alapszik az adósságcsapda, amelynek célja, hogy egy államot lehetõleg annyira eladósítsanak, hogy még esélye se legyen visszafizetnie a tartozását. A törlesztések mellett idõvel egyre nõ az adóssága addig, amíg az adott ország nemzetgazdasága bele nem roppan. Mindig lehet találni megvásárolható politikusokat, akik hajlandóak saját országuk kárára elõnytelen hiteleket felvenni és országukat reménytelenül eladósítani. Eklatáns példája ennek a jelenlegi reménytelenül eladósodott Magyarország.
Magyarország tragikus állapota a jelenlegi politikai elit rovására írható. A nemzeti radikalizmus képviselői a fenti tények alapján vállalják a konfrontációt az állam és nemzetellenes tevékenységet folytató idegen érdekeket kiszolgáló politikusgárda ellen. A nemzeti radikalizmus nem szélsőséges mozgalom, ezt a vádat határozottan visszautasítjuk. Megállapítjuk, hogy a jelenlegi miniszterelnök politikai hecckampányában a nemzeti radikálisok mozgalmára –a nemzeti önvédelem képviselőire – próbálja a bűnbak szerepét ráeröltetni, amivel az ultraliberális áldemokrácia bűneit kívánja leplezni.
Tatár József
Rendszerváló Fórum
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------