2014. július 31., csütörtök

19.095 - Siklósi András: A Szegedi Gondolat, a Nemzeti Hadsereg és a Horthy-korszak

 

Siklósi András

 

A Szegedi Gondolat, a Nemzeti Hadsereg és a Horthy-korszak

(Elhangzott 2014. július 27-én, a szegedi megemlékezésen.)

 

Tisztelt Egybegyűltek, Szegediek, Magyarok!

 

Napjaink egyre forróbb, világháborúval fenyegető földi poklában különösen időszerűnek érezzük, hogy fölelevenítsük, és új tartalommal töltsük meg azt az eszmét, ami a rettenetes 1919-es vörösterror – ha úgy tetszik: patkánylázadás – alatt Szegedi Gondolat néven indult el, s hamarosan országszerte igen népszerűvé vált. A kitűnő honpolgároktól származó, lelkes nemzetmentő tervnek kettős célja volt: egyrészt csírájában elfojtani, véglegesen felszámolni a harácsoló, hazaáruló törpe kisebbség cionbolsevizmusát és a nem kevésbé ártalmas álliberális, imperialista plutokráciát, másrészt körömszakadtáig küzdeni a trianoni vágóhídon szétdarabolt történelmi Magyarország megbonthatatlan területi épségéért.

A Szegedi Gondolat nem volt részletesen kidolgozott, írásba foglalt, kötelezően ránk erőszakolt ideológia (ahogy évezredes Alkotmányunk sem az), mégis 25 éven át döntően befolyásolta kül- és belpolitikánkat, s minden téren átszőtte közéletünket. Meggyőződésünk, hogy e nemes célkitűzések ma is vállalhatók, sőt, kibontakozásunk, emberibb jövőnk szempontjából megkerülhetetlen vezérelvek. Nélküle ma nem lenne semmilyen Magyarország, s a Kárpát-Haza keresztény-nacionalista újjáépítéséhez keresve sem találhatnánk hatékonyabb iránytűt. A nemzeti alapú szociális és társadalmi szintézist jelentő Szegedi Gondolat egyfajta „nemzeti front" (messze nem azonos a marxista „népfronttal"!) kialakításával igyekezett a magyarságot egységbe tömöríteni, s a megroggyant, porban fetrengő országot talpra állítani.

1919. július 27-én Szeged-Alsóvároson a nép egyszerű fiaiból, főként földművesekből, obsitos katonákból alakult meg a Nemzeti Hadsereg, mely vitéz nagybányai Horthy Miklós fővezér (majd kormányzó), Zadravecz István ferences páter (a későbbi tábori püspök) s mások irányításával és lelkesítésével megszervezte a hitszegő módon lefegyverzett Csonkaország önvédelmét, s kizavarta megmaradt hazánkból az oláh, rác és egyéb betolakodó martalócokat; s a totális csőd és káosz legyőzésével törvényes rendet, biztonságot teremtett, s megakadályozta, hogy rabló szomszédaink még nagyobbat harapjanak vérző testünkből. Az évtizedeken át méltatlanul gyalázott és kárhoztatott Horthy-korszak fölszámolta a vörös mákony pusztításait, megindította az életet a szörnyűséges trianoni trauma után, s néhány éven belül konszolidálta és fölvirágoztatta az ipart (versenyképes, világhírű gyárak alapítása), a mezőgazdaságot (az önellátáson túl minőségi exportra is termeltünk), a pénzügyeket (a pengő Európa egyik legstabilabb valutája lett), a külkereskedelmi mérlegünket (1930-tól kezdve mindig pozitív volt), a szociális helyzetünket (számos munkalehetőség, gyes, társadalombiztosítás és nyugdíj bevezetése stb.), fellendítette az oktatást (új egyetemek, főiskolák, több ezer tanyasi iskola), az egészségügyet (klinikák, kórházak), igazságosabb, színvonalasabb sajtó-és kultúrviszonyokat teremtett (Magyar Könyvhét, Napkelet, Válasz, színházak, filmgyártás), ill. további utakat, vasútvonalakat épített (miénk az első földalatti villamos!), s fejlesztette a hírközlést is (a világ első telefonközpontja és hírmondója, majd a rádióadók felállítása!). Az egész országot emelkedő pályára állította, s hihetetlen gyorsasággal felzárkózott kontinensünk fejlettebb államaihoz, a háborús jóvátételi kötelezettségek s a sokakat sújtó világválság dacára. Nem kevésbé fontos az sem, hogy megszervezte az országos cserkész- és levente-mozgalmat, valamint következetes kitartásának, szívósságának köszönhetően visszaszerezte elorzott, magyar többségű részeink zömét is.

A gazdaságunk folyamatosan évi 0,8-1,2 %-os növekedést mutatott, lakosságunk közel 2 millióval gyarapodott ebben az időszakban. Szigorúan felléptek a bűnözés, a korrupció, a harácsolás, az anarchia s a szélsőséges megnyilvánulások minden formájával szemben. Noha egészében nem volt felhőtlenül tökéletes a rendszer, ám hibái, visszásságai ellenére is az egyik legideálisabb, legélhetőbb fejezetét jelentette viharvert históriánknak. A kor ismertebb személyiségei közül említsünk meg néhány (kétségkívül eltérő vérmérsékletű, s nem mindenben azonos nézeteket valló) politikust, államférfit, akiknek közös vonása, hogy valóban a magyarság érdekében tevékenykedtek: Apponyi Albert, Teleki Pál, Bethlen István, Nagyatádi Szabó István, Gömbös Gyula, Eckhardt Ferenc, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint, Imrédy Béla, Bárdossy László stb. Vajon az elmúlt 70 év „szocializmusa" és „parlamentáris demokráciája" alatt akad-e akár egyetlen hozzájuk foghatóan fölkészült, erényes, önzetlen hazafi? Bizony, erre nincs példa, annál inkább a fordítottjára. Becsüljük meg tehát egykori nagyjainkat, kiváltképpen Horthy Miklóst, aki föltétlenül megérdemli, hogy szobrot kapjon Szeged városában.

Barátaim! A kommunizmus, internacionalizmus ugyan világszerte látványosan fűbe harapott, de az egykori sztálinista zsarnokok, véreskezű hóhérok és janicsárok, vagy közvetlen utódaik ma is a nyakunkon ülnek; s liberálkapitalistává, kozmopolitává átvedlett idegenszívű eltipróink most is a legfőbb gátjai a becsületes rendszerváltás megvalósításának, ill. a magyar újjászületésnek. Amíg ezeket és nem kevésbé kártékony leszármazottaikat nem tudjuk bármi áron eltakarítani a kulcspozíciókból, addig reményünk sem lehet hazánk felszabadítására s gazdasági-kulturális felvirágoztatására. Sorskérdéseinket nem a parazita tisztviselők és politikusok, nem a megalkuvó írástudók fogják megoldani; erre csupán egy alulról induló népmozgalom, egy széles körű, szerves nemzeti összefogás lehet képes.

Jól látjuk azt is, hogy a Trianonban kiötlött, Párizsban megerősített ördögi békediktátum egész Európában megbukott; s a hazánk testéből kihasított mesterséges utódállamok egymás után omlanak össze. Csehszlovákia, Jugoszlávia s a Szovjetunió már nem is létezik, de Románia is a végét járja. Úgy is mondhatjuk: az etnikai feszültségekkel, féktelen asszimilációval, folyamatos nemzeti elnyomással, barbár magyarirtásokkal terhelt közép-európai puskaporos hordó immár felrobbant, s a haláltusában vergődő térség igazságos, humánus rendezésért kiált. A szerb-horvát, szerb-bosnyák, szerb-albán háborúk s Koszovó kiválása kapcsán alaposan el kell gondolkoznunk azon, hogy jogos területi igényeinket végre a legmagasabb diplomáciai, világpolitikai szinten is fölvessük.

Az esetleges magyar regionális, kulturális stb. önkormányzatok (autonómiák) egyetlen szomszédos országban sem jelenthetnek megnyugtató fordulatot elszakított testvéreink számára, még garantált megvalósításuk esetén sem. 94 év embertelen pusztításai, megbocsáthatatlan törvénytelenségei, fizikai és szellemi genocídiumai világossá teszik, hogy a határrevízió elkerülhetetlen. Legalább a két bécsi döntés kapcsán átmenetileg visszanyert országrészeket ismét visszaköveteljük, de nem szabad elvetnünk a teljes Kárpát-medence Szent Korona alatti egyesítését sem.

A NATO-hoz s az EU-hoz történt oktalan csatlakozásunk kilátástalan válságunkat csak tovább mélyíti. Ezért Trianon és Párizs felülbírálata, tarthatatlanságának nemzetközi kimondása, bűneinek orvoslása nem csupán Magyarország és a magyarság érdeke, hanem Európa nyugalma, jövendő fejlődése is ezen áll vagy bukik.

Komolyabb lehetőségek és eszközök híján – mi, a magyarság egyszerű képviselői és hangadói – ezúton figyelmeztetjük kontinensünk s a nagyvilág népeit, azok tisztességes vezetőit, hogy erőik teljes latba vetésével iktassák ki ezt az egyre inkább elfekélyesedő, elrákosodó, veszedelmes problémát! Továbbá síkraszállunk azért is, hogy a globális fórumokon is elismert, valamennyi nemzetet egyaránt megillető önrendelkezési jog nekünk is jár, s nem tűrhetjük tovább azt, hogy Európában immár egyedül a magyarságot rekesztik ki ezen alapvető jogából, az egész Kárpát-medencében!

Fogytán az időnk, elfogyott az eddigi türelem. Elegünk van a posztbolsevizmus s a nem kevésbé álságos és vészterhes liberál-kapitalista áldemokrácia összes formájából, elegünk van abból, hogy hosszú évtizedek óta különböző színezetű külső nagyhatalmak diktáljanak nekünk, s ők határozzák meg, hogy mit tehetünk, miként élhetünk a saját hazánkban! Adják vissza elrabolt szabadságunkat, függetlenségünket, azonnal szüntessék be folyamatos kifosztásunkat és rabszolgasorba taszításunkat! Követeljük mindazt, ami visszajár, akár elprédált anyagi javainkról, akár természeti kincseinkről, ősi kultúránkról, megtépázott hagyományainkról, vagy elcsatolt országrészeinkről legyen szó!

A Kárpát-medence a magyarok Istentől kapott őshazája, melyben velünk együtt sok ezer éven át békében és jólétben élhettek mindazon népek és etnikumok, amelyek elfogadták fajtánk vezető szerepét, majd később az isteni teremtés fényét jelképező Szent Korona legfőbb közjogi méltóságát, s a Szentkorona-eszmén alapuló ősi alkotmányosságunkat. Ez az Alkotmány ma is törhetetlen, jogfolytonosságát csupán helyre kell állítani; és semmilyen szervezet, vagy önkényeskedő pártelit ne próbáljon helyette újabbat kreálni, mert aki ilyesmire vetemedik, azt „művével" együtt hajítjuk a szemétre!

Mondjuk ki nyíltan: Magyarország nem köztársaság többé, hanem szakrális királyság (függetlenül attól, hogy van-e koronázott királya, avagy kormányzó, nádor, esetleg fejedelem uralkodik benne), ha úgy tetszik: tekintélyelvű alkotmányos monarchia, ahol mindenkit megillet a törvény előtti egyenlőség és a tehetségétől, szorgalmától, gerincességétől függő érvényesülés esélye. Ahol az állam és a politikai vezetés nem a nemzet rovására ténykedik, hanem polgárai hasznát szolgálja; senkit sem hagy kizsákmányolni és legázolni, s mindenkinek biztosítja a munkához, otthonhoz, művelődéshez, méltányos megélhetéshez való lehetőséget.

Most itt mi nem kívánunk többet, mint az egykori Szegedi Gondolat s az 1956-os forradalom és szabadságharc vezérelveinek maradéktalan érvényesülését, azaz egy radikális, általános rendszer- és paradigmaváltást. Enélkül ugyanis örökre elveszik hazánk, s széthullik népünk, a magyarság; míg ha ezt sikerül keresztülvinnünk, akkor van reményünk a feltámadásra, a megmaradásra, valamint a bizonytalan, tragikus jelenünknél sokkal szebb és boldogabb jövő megvalósítására. Mindezt nem adják ingyen, keményen meg kell harcolnunk érte. Derék elődeink sohasem kérdezték, hogy érdemes-e áldozatokat hozni a hazáért s a nemzetért, hanem – a sikertől függetlenül – tették a dolgukat, mélyen a lelkükbe vésett parancs szerinti kötelességüket. Ne habozzunk mi sem, hanem oldjuk meg feladatainkat, hajtsuk végre égi és földi küldetésünket! Ha vitézül álljuk a sarat, és képesek leszünk legyőzni saját közönyünket, kishitűségünket, gyávaságunkat, majd elvetemült ellenségeinket is, a jutalmunk sem maradhat el. Ne felejtsük: Magyarország vagy nagy lesz ismét, vagy egyáltalán nem lesz! Fel hát a küzdelemre, szeretett Bajtársaim! A Magyarok Istene óvja és segítse minden lépésünket!

 

19.094 - ​Sajnos úgy látszik, hogy a magyarság tartós, mély kómába merült, s olyan egykedvűen és közönyösen fogadja a letaglózó eseményeket, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.


Feladó: András Siklósi 
Dátum: 2014. július 31. 2:41
Tárgy: Körlevél 2014/2
Címzett:
Kutasi József Antal

Mint korábban már jeleztem, betegségem miatt ritkábban tudok csak írni és körleveleket küldeni, de azért 3 komolyabb anyagot sikerült most is összehoznom, amiket ezúton osztok meg a teljes címlistámmal. Van köztük tisztán történelmi, ill. politikai téma, s olyan is, ami a kettő keveréke. Mindhárom fontos és aktuális gondolatokat tartalmaz, ugyanakkor szépirodalmi igénnyel is készült. Remélem megnyeri tetszéseteket, s népszerűsítésükhöz, terjesztésükhöz ti is hozzájárultok azzal, hogy ezt a körlevelemet is továbbítjátok barátaitoknak, ismerőseiteknek a világhálón.

​​
Sajnos úgy látszik, hogy a magyarság tartós, mély kómába merült, s olyan egykedvűen és közönyösen fogadja a letaglózó eseményeket, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig a nemzet egyre mélyebbre süllyed, s lassan olyan katasztrofális fizikai-szellemi-lelki-erkölcsi állapotba jut, ahonnan már nincs többé visszatérés. Amellett, hogy egy mindenre kiterjedő, általános romlás és belső rohadás van, ráadásul folyamatosan és egyre rohamosabban fogyunk az egész Kárpát-medencében. Ez a tragikus pusztulás persze nem természetes folyamat, hanem külső és belső ellenségeink vállvetve üldöznek, gyilkolnak bennünket, s a többség ezt észre sem veszi, nemhogy összefogna és cselekedne ellene. Így aztán hiába feszülünk meg néhányan, tömegtámogatás helyett egyre inkább elszigetelődünk, s vagy beledöglünk a meddő küzdelembe, vagy egyenként "levadásznak", ellehetetlenítenek bennünket a minden korábbinál gőgösebb és mohóbb rabszolgatartóink. Immár ott tartunk, hogy bármelyik európai vagy azon kívüli népnek több esélye van a túlélésre és a boldogabb jövőre, mint a magyaroknak. Ez a rommá lőtt, kivéreztetett, ezerszeresen megsarcolt "polgári lakosság" zömmel a maradék hitét, életbizalmát is elvesztette, s már a mindenható Isten segítségéért sem képes fohászkodni, noha tudhatná, hogy önerőnkből, őnélküle semmire sem mehetünk.


Nyár van, a pihenés és feltöltődés ideje, ezért nem untatlak tovább benneteket közös gondjainkkal; noha a felhalmozódott szeméthegyeket egyszer el kell takarítani, s nem lehet a végtelenségig magunk előtt görgetni, mert előbb-utóbb ránk omlanak és agyonnyomnak bennünket. Ennek dacára, aki még teheti, nyaraljon néhány hétig, s törődjön többet a szeretteivel, miközben (p)ártunk és (k)ormányunk zavartalanul (el)intézi a sorsunkat. Akkor hát szép álmokat, jó éjszakát Magyarország! Remélem, egyszer lesz még ébredésed, tán a pokol kapuján innen.

Kongassátok a vészharangot, és hordjátok körbe a véres kardot!
Honfitársi üdvözlettel Siklósi András

Siklósi Andrá

​s​

A Dózsa-féle parasztháború jelenkori képe

(Elhangzott 2014-07-18-án, a hódmezővásárhelyi VII. Történettudományi Találkozón.) 

Ebben a dolgozatban (előadásban) arra törekedtem, hogy a tények, adatok számbavételén túl fölvázoljak egy tárgyilagos, elfogadható képet az eseményekről, ami érzésem szerint mindmáig különböző elfogultságokkal terhelt. Önálló kutatások híján semmilyen újdonsült eredménnyel, pláne szenzációval nem szolgálhatok; ám célom nem is ez volt, hanem a dolgok megtisztítása a századok során rárakódott ilyen-olyan ferdítésektől, szándékos vagy akaratlan tévedésektől, belemagyarázásoktól. Ebben – és csakis ebben – igyekeztem eredeti lenni.

1.) Az előzmények és Dózsa személye

1513-ban meghalt II. Gyula pápa. Bakócz Tamás, aki a magyar diplomácia irányítása során jó külföldi kapcsolatokat épített ki, azzal a reménnyel utazott Rómába, hogy a bíborosok őt emelik Szent Péter székébe. Keservesen csalódnia kellett: a konklávé elég rövid idő alatt (Medici János személyében) megválasztotta az új pápát, X. Leót. (Se előtte, se utána a magyar klérus egyetlen vezetője sem pályázott ekkora eséllyel az egyházfői posztra!) Bakócz Rómában szeretett volna letelepedni, Leó azonban nagy törökellenes keresztes hadjárat tervén dolgozott, s megbízta a magyar bíborost, hogy teljhatalmú legátusaként számos kelet- és észak-európai országban szervezze a hadjáratot. Bakócz, aki ekkor már betöltötte a hetvenedik életévét, egy ideig halogatta a dolgot, de végül mégiscsak útra kelt. 1514 márciusában bejelentette megbízatását a magyar királyi tanácsban. Ott a keresztes had terve miatt heves vita robbant ki. A török veszéllyel mindenki tisztában volt, de a nemesek – leginkább a kevés jobbággyal rendelkezők – nem akarták, hogy a közelgő nyári munkák előtt parasztjaik hadba vonuljanak. Még a hadjárat meghirdetése után is igyekeztek jobbágyaikat marasztalni. Márpedig a pápai bulla (amit Bakócz esztergomi érsek és szentszéki követ 1514. április 9-én hirdetett ki) nem csupán a keresztes hadban résztvevők és a vállalkozást anyagi eszközökkel támogatók számára ígért búcsút (azaz túlvilági büntetéseik elengedését), hanem a hadjáratot akadályozók részére kiközösítést és örök kárhozatot is kilátásba helyezett.

A kor negatív fejleményeit súlyosbította, hogy a Fuggereknek sikerült megkaparintaniuk a szepességi és az erdélyi aranybányák monopóliumát. A később bekövetkezett német parasztháború előtti helyzethez hasonlóan, a Fuggerek (lásd pl. Fortunatus Imre sikkasztása!) Magyarországon is katasztrofális gazdasági helyzetet idéztek elő. 1512-ben I. Szelim lett a török szultán. Ez évben a törökök elfoglalták a Szeberniki bánságot, amit a magyaroknak nem sikerült visszaszerezniük. A további török sikerek akadályozására hirdették meg a keresztes hadjáratot, melyre azért is jó alkalom kínálkozott, mert az Oszmán Birodalom rövid harcba keveredett Perzsiával a keleti széleken (amiből hamarosan győztesen került ki).

A parasztsereg vezetését egy Székely – más néven Dózsa György (Dálnok 1470 körül – Temesvár 1514. július 20.) nevű székely vitézre bízták Bakóczék (állítólag így indokolva: Merész, délceg férfi, szava alkalmas parancsolásra, tekintete bátor és harcias. Ez jó lesz parasztvezérnek."); akit régebbi történetírásunk egy lovastiszttel azonosított, aki a végvári harcokban (pl. Nándorfehérvárnál) komoly érdemeket szerzett. (Újabban kétségek támadtak a két személy azonosságát illetően.) Nagy valószínűséggel elmondhatjuk, hogy a makfalvi Dósa-család sarja volt, mely a székely lófők, tehát a nemesek közé tartozott. Dózsa a gyerekkorát Dálnokon töltötte testvéreivel, majd apja halála után Makfalvára került. Mindig a katonai pálya vonzotta, s apja nyomdokaiba akart lépni, amit később meg is tett. Szolgálatáról adatok nincsenek, de részt vett Szapolyai 1513-as törökök elleni hadjáratában. Utána nándorfehérvári őrségben maradt. Itt vívott győztes párviadalt 1514. február 28-án a szendrei lovas szpáhik vezérével, az epeirosi Alival, aki már sok vitéz halálát okozta. Ezért a tettéért II. Ulászló király kétszeres zsold és aranylánc mellett lovagrendbe emelte, falut ajándékozott neki, valamint engedélyezte, hogy a családi címerébe, vitézsége emlékére, egy karddal levágott vérző kart illesszen.

Ha a parasztok nem éheztek és nyomorogtak is (bár a szabadságukat korlátozták, a terheik, kötelezettségeik pedig növekedtek!), egyes ferences barátok forradalmi prédikációi nyomán gyűlölet támadt bennük uraikkal szemben. Sokan úgy látták, hogy azok a nemesek, akik gátolják jobbágyaik hadba vonulását, még a résztvevőknek ígért bűnbocsánatot is irigylik a szegényektől. A parasztság végül a hitetlenséggel, törökbarátsággal, ország- és vallásárulással vádolt nemesség ellen fordult. 1514. május 8-án már 15000 (ami később 40000-re duzzadt) paraszt, városi szegény, katona, hajdú, kisnemes és diák várta az indulást. Dózsa serege főként a Délvidékről toborzódott, de jöttek a Tiszántúlról, a Dunántúlról, a Felvidékről és Erdélyből is. A magyarok mellett szlovákok, románok, szerbek, ruszinok és németek is beálltak a seregbe. A nemesek tábora sem volt nemzetiségileg azonos, mert számos német zsoldost fogadtak föl, továbbá a végvári katonaság is részt vett a harcokban, melynek egy része szerbekből állt.

Egyes ferences és kolostoraikat önkényesen elhagyó más szerzetesek, „hamis és hitehagyott" prédikátorok nemcsak a keresztesek táborhelyein, hanem országszerte a földesúri szolgáltatások megtagadására, lázadásra biztatták a zászló alá gyülekezőket. Ezt látva Bakócz megparancsolta Dózsának, hogy az addig összeverődött keresztesekkel induljon a török ellen, majd amikor a nemesi udvarházak ellen indított paraszti támadások, fosztogatások, gyilkolások egyre szaporodtak, a toborzást is felfüggesztette. Dózsa, hírnevét igazolva, ezután több diadalt aratott (s Temesvárig veretlen maradt), és bár az egész országban kitört a felkelés, ő valószínűleg csak a keresztes hadsereget irányította (legalábbis eleinte!), a helyi zavargásokhoz aligha volt köze. A gyülekező keresztesek elhelyezésére, élelmezésére és szervezésére nem történtek meg a kellő intézkedések, ami kihágásokhoz és zavargásokhoz vezetett, melyek, miután büntetlenül maradtak, mind nagyobb arányokat öltöttek. A nemesek kúriái, urak kastélyai, vásárokra utazó kereskedők ellen intézett támadások egyre gyakoribbá váltak. Dózsáék komolyan gondolták a török előrenyomulás megállítását, azonban a siker zálogának az árulónak minősített király és a nemesek megtörését tekintették.

2.) A parasztháború eseményei dióhéjban

Dózsa kb. 5000 embert hátrahagyva, Szapolyai János erdélyi vajda serege után vonult a Délvidékre a pesti tábor kereszteseivel (azzal a szándékkal, hogy őket utolérve egyesülhessenek). Még egy ideig látszólag engedelmeskedett a parancsoknak, de pár nap múlva seregével együtt önállósodott, s a toborzás folytatását tiltó rendelkezés dacára tovább gyarapította harcosai számát a hozzá csatlakozókkal. Békés, Gyula táján érkezett táborába mintegy 2000 felkelővel a parasztháború másik vezetője, Lőrinc pap (nem biztos, hogy létező személy, lehet, hogy több alakból lett ügyesen egybegyúrva!). Most már nyíltan fütyültek Bakócz újabb parancsaira, amelyek feloszlatták a hadat, egyházi átokkal sújtották az ellenszegülőket, s felhatalmazták a hatóságokat, hogy fegyveresen lépjenek fel az engedetlen népséggel szemben.

Egyre-másra terjedtek a hírek, hogy Abaúj, Zemplén, Békés és Bihar, Bács és Bodrog, Csanád térségében is gyülekeznek a parasztok, s a nemeseket sok helyütt karóba húzzák. Dózsa főseregének elővédjét május végén Apátfalvánál Báthori István temesi ispán és Csáky Miklós csanádi püspök katonái verték szét, a gerinchad azonban meglepte a Nagylaknál győzelmüket ünneplő főurakat, s rájuk gyújtotta a kastélyt. Báthorinak sikerült Temesvárra menekülnie, Csákyt azonban a parasztok elfogták és karóba húzták, másokkal, pl. Telegdy István kincstartóval együtt. Ez a kegyetlenség egyfajta válaszlépés volt a Mezőtúrnál elfogott parasztok budai kivégzésével szemben.

A király a főpapokat, bárókat, nemeseket és előkelő urakat május végére tanácskozni hívta Budára. A tanácskozások május 29-én kezdődtek. Az ülést a király beszéddel nyitotta meg, amelyben a nemességet felszólította, hogy védelmezze meg a trónt és a fegyverben álló hazát. Felszólalt maga Bakócz érsek is, aki így akarta elejét venni a gyanúsítgatásoknak, hogy a felkelők pártján áll; keményen kikelt a parasztok ellen, „akik szörnyű rabszolga-háborúban akarják elveszteni a hazát". A nemesség ugyan nemigen bízott saját erejében, és a külföld segítségét is sürgette, mégis úgy döntöttek, hazai ellenállást szerveznek. A többség úgy vélekedett, hogy a haza védelmére Perényi Imre nádornak a szokottnál nagyobb, majdnem diktátori hatalmat kellene adni. Mások úgy gondolkodtak, hogy mivel Dózsa a seregét a Maros völgyén fölfelé a maga szülőföldjére vezeti, az irányításra inkább Erdély vajdáját s a székelyek ispánját, Szapolyai Jánost kellene fölkérni. A vajda még csak huszonhét éves volt, tíz esztendő óta a nemzeti párt jelöltje s a köznemesség reménysége. Úgy nézett ki, hogy a köznemesség legszívesebben az ő zászlaja alá sorakozna fel, s lengyel rokonsága talán a külföldi segítséget is könnyebben biztosítaná. Végül úgy döntöttek, miszerint a lázadásokat helyileg kell kezelni, és Szapolyaira kell bízni a fősereg, Dózsa György leverését.

Dózsa ezután bevette Csanádot, Aradot, Világost, Lippát és Solymost, majd Temesvárt kezdte ostromolni. Egy csapattestük Bihar felé vonult, egy másik Nagyvárad irányába tartott. De egyes részek Eger és Szikszó felé portyáztak, mások Sárospatakot vették be. Harcok törtek ki az ország más részein is. A keresztesek pásztói, debrői és egervölgyi vereségei után több vármegye (pl. Ung, Bereg, Ugocsa, Fejér, Torontál, Temes, Torda, Kolozs, Belső-Szolnok) egyes települései, köztük nagyobb városok is csatlakoztak a fölkeléshez, részben egyetértésből, részben azért, hogy megmeneküljenek a földúlástól. A végveszélybe jutott nemesség fegyverre kapott, és egymás után verte szét a vidéki keresztes táborokat, melyek zömét kiképzetlen, szedett-vedett és fegyelmezetlen hordák alkották. Bornemissza János budai várnagy a legjelentősebbet, a Dózsa Gergely (György öccse) parancsnoksága alatt hátrahagyott, Pest mellett tanyázó sereget intézte el Gubacsnál, Pesterzsébet környékén. Ezzel a kulcsfontosságú győzelemmel, a hátvéd kiiktatásával megnyílt a lehetőség a fősereg fölszámolására.

Az elmúlt évtizedek történetírása úgy vélekedett, hogy a krónikások által ránk hagyományozott Dózsa-beszédet a parasztvezér Cegléden mondta el, ám ennek semmi alapja sincs. Dózsa bizonyára szónokolt embereinek olykor, de pont Cegléden aligha. Hiszen amikor szembefordult a királlyal és az egyházzal, már jóval délebbre járt ennél a városnál. (Valószínűleg Kossuth Lajos 1848-as gyújtó hangú ceglédi beszéde „ihlette meg" egyes historikusainkat, amikor a humanista történetírók által megörökített szónoklatok egyikét is ide „helyezték".)

A Temes (Béga) folyó mocsaraitól övezett, nehezen megközelíthető Temesvárt Báthori István védte. Az ostrom egy hónapig (június 15-től július 15-ig) tartott, ezért az erdélyi nemesi hadakat összegyűjtő Szapolyai Jánosnak módjában állt a város felmentésére indulni. Dózsa először hidat veretett a folyón, majd az átkelés után ágyúzni kezdte a várat. A falakhoz azonban mindaddig nem fért hozzá, míg a Bégát új mederbe nem terelte, ill. a mocsarat le nem csapolta. Végül ez is sikerült, s ezáltal Báthory és a védők nagy bajba kerültek. Kénytelenek voltak külső segítséget kérni, ami Szapolyai vajda és serege képében meg is jött. Túlerőről egyáltalán nem beszélhetünk, hiszen Dózsáék kb. 40000 harcosával szemben csupán 20000 fő érkezett, tehát nagyjából a fele. Dózsa azonban nem számított erre a csapatra, amit Szapolyai a saját költségén szerelt föl, s főképpen könnyű lovas székelyekből, végvári katonákból, ill. német és szerb zsoldosokból szedte össze. A küzdelem sorsa a középen dőlt el. A jobban felfegyverzett és gyakorlottabb fölmentők oly erővel támadtak, hogy az elszántan és kitartóan védekező keresztesek egységei mind nagyobb veszteségeket szenvedtek, s lassanként hátrálni kezdtek. Dózsa György is megsebesült, s öccsével, Gergellyel szinte egyszerre esett fogságba. A vezető nélkül maradt sereg hamar megzavarodott és szétesett. A harc vad mészárlássá fajult. A vérszemet kapott nemesség senkinek sem kegyelmezett.

A felkelők vezéreit a nemesek elfogták és kegyetlenül kivégezték. (Itt kell eloszlatnom egy másik alaptalan legendát, mi szerint az izzó vaskorona mellett a trónszék is áttüzesített lett volna. E tévhit alighanem Petőfi verséből eredeztethető, aki szerint „izzó vastrónon őt elégetétek", de ez csupán költői túlzás. Ezt a kérdéskört egyébként már érintettem egyik, a betyárvilágról szóló tanulmányomban.) A kortárs leírás szerint „Székely Györgyöt először tüzes vassal megkoronázták, ezután még élve, meztelenül, lábainál megkötözve a saját katonái, akiket közönségesen hajdúknak neveznek, s akiknek a cselekedetei oly sok szörnyűséget hoztak, s akiket hol tréfásan, hol komolyan bestiáknak szólított, fogaikkal széttépték és ettek belőle. Ezután testét felnégyelték és bitófára függesztették."

Az alvezérek, kisebb parasztseregek élén, helyenként még kitartottak, azonban az ellenük küldött, jobban felszerelt nemesi hadak előtt sorra letették a fegyvert, ill. szétszéledtek. A temesvári ostrommal egy időben összeomlik Lőrinc barát erdélyi offenzívája. 1514. július végén Bihar városának ostromakor a Tomori Pállal vívott csatában serege megsemmisül, Lőrinc is fogságba esik, és mint a felkelés egyik papi vezetője, máglyán végzi. Az 1514-es magyar parasztháború ezzel a csatával ért véget. Összességében hatalmas emberveszteséggel és anyagi áldozattal járt együtt. A Dózsával és beosztottjaival szemben alkalmazott brutalitással a nemesség példát akart statuálni, hogy a parasztoknak egy életre elmenjen a kedvük a hasonló megmozdulásoktól.

3.) A megtorlás; tanulságok és következmények; művészeti ábrázolások

A régebbi történetírás a szomorú eseményekért egyértelműen a jobbágyokat, az utóbbi évtizedek (liberálmarxista) szakirodalma pedig a nemességet kárhoztatta. Ma úgy látjuk, hogy a keresztesek felkelése nem a nyomor, nem az éhínség reakciója volt; hanem a lassan már javuló életkörülményekkel szemben a társadalmi státus megrekedése, vagyis a kettő közti diszharmónia okozta, valamint a folyamatos lázítás, továbbá a felelőtlen, lélektelen, gőgös főúri és főpapi magatartás provokálta ki. Mint már annyiszor viharos történelmünkben, a világi és egyházi „elit" most sem állt a helyzet magaslatán. Ugyanakkor a felhergelt, magából kivetkőzött parasztság oktalan vérengzése is elvetendő, mert az önbíráskodás, az öncélú pusztítás minden korban elfogadhatatlan; miként a győztesek rendkívül barbár, bosszúszomjas ítélkezése, a jobbágyságot századokra legázoló és megfélemlítő megtorlása is.

Az 1514 őszén összeült országgyűlés fő feladatának a jobbágyfelkelők megbüntetését és a nemesség kártalanítását tekintette. A felbujtókat, a vezetőket s a főkolomposokat halálbüntetéssel rendelték sújtani, a többiektől (akiknek az életét nem éppen humánumból kímélték meg, hanem mert a betakarítási munkálatokban minden dolgos kézre nagy szükség volt) pedig megvonták a szabad költözés jogát, kimondva, hogy „földesuraiknak feltétlen és örökös szolgasággal legyenek alávetve". (Igaz, ez a passzus viszonylag rövid ideig maradt csak érvényben; a török veszély miatt amúgy sem lehetett az ország nagy részén végrehajtani, s már a 16. században eltörölték.) A parasztokat sújtó egyéb intézkedések sorában a jobbágyokat és a zselléreket uruk javára évi egyforintnyi adó fizetésére kötelezték. Minden jobbágy heti egy napon robottal tartozott földesurának, s földje minden termékéből földesúri kilencedet és egyházi tizedet kellett adnia, emellett még több kisebb „ajándék" (csirke, disznó, őz stb.) is terhelte. (Mielőtt borzasztóan felháborodnánk ezen a mindösszesen 25-30 %-os elvonáson, hasonlítsuk csak össze a mi végtelen terheinkkel, a tucatnyi adóval, járulékkal s kifosztásunk egyéb körmönfont eszközeivel. Bizony mondom, bérrabszolgák és eltaposott „fogyasztók" helyett jó volna most is „mezei jobbágyoknak" lenni, noha természetesen akkor se volt minden fenékig tejföl, s a kerítést sem kolbászból fonták.)

Jobbágysorba taszították az addig kiváltságokat élvező jászokat és kunokat. Megtiltották, hogy jobbágy-származású papot püspökké szenteljenek (ez az oldalvágás Bakócz ellen is irányult), eltiltották a parasztok és a hajdúk fegyverviselését. A török idők zűrzavarai, a veszélyes közállapotok miatt ezt sem lehetett hosszabb ideig betartani. A törvényeket megfogalmazó Werbőczy István saját köznemesi pártjának kedvezett azzal, hogy egységesítette a jobbágyok szolgáltatásait. Ezáltal igyekezett megakadályozni, hogy a nagyobb gazdasági erőt képviselő bárók, a jobb módú középbirtokosok saját területükre szöktessék, ill. kedvezmények felajánlásával csábítsák el a kisnemesek jobbágyait. (Utóbbiaknak csupán néhány parasztjuk volt, akiket látástól vakulásig dolgoztattak, hogy a munkájukból élhessenek.) Épen maradt viszont a paraszti bérleti rendszer (főleg a szőlőművelésben), s a mezővárosok, ha lehet, még dinamikusabban fejlődtek 1514 után, mint azelőtt. A nemesekre, akik a parasztlázadásban részt vettek, jószágvesztés büntetését vetették ki; egyúttal azt is meghatározták, hogy javaikat a király azoknak adományozza, kiknek atyját vagy testvéreit a parasztok kivégezték, és akik a királyt és az országot a háborúban hűségesen szolgálták, vagy akik paraszti származásuk dacára a fölfordulásban uraik oldalán álltak. Végül az egyházi férfiakat, akik a parasztháborúban részt vettek, élethosszig tartó fogságra kárhoztatta a törvény.

Ugyancsak az 1514-es országgyűlésen mutatta be Werbőczy a híres-hírhedt Hármaskönyvét (Tripartitum), mely a korabeli magyar szokásjogot összefoglaló kézikönyvként vált ismertté, s 1848-ig a magyar nemesség „bibliája" lett. Maradandó s egyben úttörő alkotásában a szerző megkísérelte, hogy a gyakran ellentmondó, homályos, helyenként és esetenként nemegyszer eltérő joggyakorlat dzsungelében rendet vágjon, s főként a bíráskodás számára szolgáljon útmutatóval. Munkáját az a köznemesi szemlélet hatotta át, amely a jogilag egységes nemesség létét hirdette. Ezért nem is nyerte el a főurak tetszését. Mivel azonban Werbőczyvel és a köznemesi párt vezérének tekintett temesvári győzővel, Szapolyaival óvakodtak szembekerülni, nyíltan nem támadták, bár a király „elfelejtette" az országgyűlés által elfogadott és az 1514-es jobbágytörvényekkel kiegészített könyvet hivatalosan szentesíteni, és a vármegyéknek használatra megküldeni (azaz hatályba léptetni). Werbőczy műve így nem lett hivatalos törvény. A szerző néhány évig türelmesen várt, majd 1517-ben Bécsben, saját költségén nyomtatta ki. Csakhamar szinte valamennyi Magyarországon honos nyelvre lefordították, s a 19. század közepéig ugyanúgy használták, mintha törvényerőre emelkedett volna. Nincs igazuk azoknak, akik sommásan leminősítik, elmarasztalják a Hármaskönyvet. Noha (kis)nemesi alapállása vitathatatlan, s ennél fogva pártatlansága vitatható, az biztos, hogy ennél jobb, sokoldalúbb törvénygyűjtemény azóta sem született hazánkban. Sőt, megkockáztatom, hogy egy jövőbeni igazságos, átfogó, a magyarság többségének elfogadható törvénytár létrehozásában is bátran támaszkodhatunk erre az 500 éves „kódexre".

Dózsa személye a későbbi korok nemzeti történetírásában és irodalmában az elnyomó, sarcolgató nemesi hatalom elleni harc jelképévé, heroikus népvezérré vált, sőt legendává, mítosszá növekedett. Kiváltképp a kommunizmus alatt hangsúlyozták túl osztályharcos szerepét, amit az is mutat, hogy rengeteg utcát, intézményt, sportegyesületet és egyebeket neveztek el róla. Ugyanakkor a korábbi, nemesi szemléletű historikusok túlzottan elmarasztalták, s olyan későbbi eseményekért is felelőssé tették, melyekre semmilyen közvetlen hatással nem lehetett, pl. Cserni Jován délvidéki szerb felkelésére (a mohácsi csatavesztés után), vagy Gubecz Máté horvátországi parasztlázadására (1572-ben). A magyar népköltészetben Dózsa Györgyre és háborújára vonatkozó önálló dal vagy ballada nem maradt fenn. A kuruc szó azonban máig őrzi Dózsa kereszteseinek emlékét (a latin crux, „kereszt" szóból). Alakja különösen szülőföldjén, a székelység körében eleven. Dálnokon, a régi Háromszék megyében ismerni vélik szülőháza helyét, maradványait, tudnak kincséről is, amelyet itt rejtett el hatalmas rézüstökben. Roppant ereje a hagyomány szerint Toldi Miklóséhoz volt hasonlatos.

Dózsának köztéri szobrai vannak többek között Temesváron, Budapesten (Krisztinaváros/Tabán), Apátfalván, Kalocsán, Dálnokon és Nagylakon. A képzőművészetben is gyakori ihletforrás volt, gondoljunk csak Derkovits Gyula fametszet-sorozatára, Szász Endre porcelán-kompozíciójára, vagy Szervátiusz Tibor drámai erejű fémszobrára. A regények közül meg kell említeni Eötvös József: Magyarország 1514-ben c. munkáját, a drámák közül pedig Hevesi Sándor: 1514, Sárközi György: Dózsa, Illyés Gyula: Dózsa György c. művét. A versek közül Petőfi Sándor (A nép nevében), Ady Endre (Dózsa György unokája, Dózsa György lakomáján), Illyés (Dózsa György beszéde a ceglédi piacon) és Bella István (Székely Dózsa György imája) költeményei jelentősek, valamint Taurinus István: Paraszti háború c. középkori eposza (latin nyelven). A műfajokat tágítandó szólnunk kell még Erkel Ferenc: Dózsa György c. operájáról (Jókai Mór és Szigligeti Ede szövegei alapján), továbbá a Honvéd Együttes: Dózsa c táncjátékáról. Az erdélyi írók, művészek közül is többen foglalkoztak a témával, lásd Székely János, Kacsó Sándor, Tamási Áron, Gy. Szabó Béla, Szemlér Ferenc, Farkas Árpád, Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Vásárhelyi Géza stb. alkotásait. A felsoroltak ismertetésébe, értékelésébe most nincs módom belemenni, ez meghaladná a rendelkezésemre álló idő kereteit.

Mindent összevetve, a Dózsa-féle parasztháborút úgy értékelhetem, hogy történelmünk egyik alulmúlhatatlan mélypontja volt, s úgy hiányzott nekünk, mint üveges tótnak a hanyatt esés, azaz bárcsak be se következett volna. Tudom, hogy butaság ilyesmit kívánni (bár arra is akad példa, hogy egyesek hitvány agyukban most döntik el, milyen legyen – a múltunk!), mégis megteszem, hiszen ez a tragikus eseménysor senkinek sem használt, viszont mindenkinek ártott. A nemzetfenntartó parasztságot hosszú időre tönkretette, megbénította, szerencsétlen hazánk önvédelmi képességeit (immunrendszerét) jelentősen meggyengítette, s tovább szította az amúgy sem csekély társadalmi ellentéteket, viszályokat, gyűlölködéseket. A reformok továbbra is elmaradtak, az ország kormányzása egyre gyengült, a társadalmi struktúra megmerevedett. Nem állíthatom, hogy a bő évtized múltán ránk zuhanó mohácsi vésznek, valamint az ország ez utáni 3 részre szakadásának bármiféle okozója volt a parasztlázadás; de azt igen, hogy Dózsáék balvégzetű „kalandja" nélkül alighanem sokkal kisebb veszteségekkel is átvészelhettük volna a későbbi szorongattatásokat. (A jóval számosabb, képzettebb, anyagilag-technikailag is magasabb szinten álló oszmán hadak legyőzésére semmilyen esélye sem volt az akkori Magyarországnak. Legföljebb néhány végvári küzdelemben tüntethettük ki magunkat, amit meg is tettek derék elődeink. A motiválatlan, érdektelen, csak a szűk környezetével törődő jobbágyság az 1514-es leveretése nélkül sem állíthatta volna meg a török főerőket. Bár azt megjegyzem, hogy a Perzsiában, Egyiptomban s a keleti hadszíntéren lekötött oszmán seregek orra alá borsot törve esetleg késleltethettük volna a hazánk ellen 1526-ban meginduló támadásokat.) Tanulságul itt és most legyen elég ennyi; mindazonáltal a történelmünk iránt érdeklődőknek s valamennyi gondolkodó magyar honfitársamnak figyelmébe ajánlom, hogy ezen a témakörön és problémahalmazon érdemes alaposan eltöprengeni. 

Irodalom

Bertényi Iván – Gyapai Gábor: Magyarország rövid története (Maecenas Kiadó, Bp. 1993)

Magyarország hadtörténete I-II (szerk.: Liptai Ervin, Zrínyi Katonai Kiadó, Bp. 1985)

Hegedüs Géza: Így élt Dózsa György (Móra Könyvkiadó, Bp. 1972)

Nemeskürty István: Önfia vágta sebét I. (Magvető Könyvkiadó, Bp. 1975)

Márki Sándor: Dósa György (Athenaeum Könyvnyomda, Bp. 1913)

Pálffy Géza: A tizenhatodik század története (Pannonica Kiadó, Bp. 2000)

Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440–1711 (Háttér Kiadó, Bp.)

Siklósi András: 200 éve született Rózsa Sándor, a leghíresebb betyár (Kapu 2013/8, Ősi Gyökér 2013/3 és https://kuruc.info/r/9/116114/ )

Mózes Huba: A Dózsa-poéma (Korunk 1965/4)

K. Jakab Antal: A megtalált póz (Igaz Szó 1970/11)

Kósa Ferenc: Ítélet (Bessenyei Ferenc, koprodukciós film, 1970)

Lipusz Zsolt: Dózsa György, illetve az 1514. évi parasztfelkelés mítosza és a történeti realitás (Kuruc.info, 2014)

– A Magyar Néprajzi Lexikon, történelmi (pl. Rubicon) és szépirodalmi folyóiratok, újságok és internetes honlapok (pl. Wikipédia) vonatkozó cikkei

2014. július 30., szerda

19.093 - ​ifj. Kutasi József Antal látható a fényképeken! Ez az idő is már elmúlt!


From: Irén Kutasi
Date: 2014-07-27 20:57 GMT+02:00
Subject:
​ifj. Kutasi József Antal látható a fényképeken! Ez az idő is már elmúlt!

To: Kutasi József <jozsef@kutasi.eu>



19.092 - ​További tiltakozások megyeszerte Mindenütt útlezárások 2014. július 29., 14:20


Feladó: Ignácz Antal
Dátum: 2014. július 29. 17:51
Tárgy: Ez történik Kárpátalján!!!!!
Címzett:
​Kutasi József Antal​

​​
További tiltakozások megyeszerte

Mindenütt útlezárások
2014. július 29., 14:20
Július 28-án, hétfőn a beregszászi járási Nagyberegre megérkezett a Beregszászi Hadkiegészítő Parancsnokság egyik tisztje, aki tizenegy katonai behívót szeretett volna kézbesíteni a község területén. Megkérte a helyi katonai nyilvántartóként dolgozó hölgyet, hogy a címek és személyek megtalálását könnyítendő kísérje el a faluba, hogy személyesen átadhassa a behívókat. De a nagyberegi kesztyűgyárban dolgozó hölgyek megtámadták az üzem közelében a két kézbesítőt és a náluk lévő - nagyberegi, beregújfalui és remetei férfiaknak szánt - katonai behívókat mind darabokra tépték, így egyet sem sikerült a három községben kézbesíteni - mondta el lapunknak Orosz Márta, Nagybereg polgármesterasszonya. Este a falu asszonyai, lányai lezárták az utat a község Beregszász felőli végén, ahol jelen volt a polgármester asszony is, aki elmondta: "Ez egy önszerveződés. Mi, asszonyok nem engedhetjük meg, hogy elvigyék a fiainkat egy olyan háborúba, amelynek számunkra semmi értelme nincsen, egy olyan háborúba, ahol csak megölik az embereket. Mi, vagyis a községháza nem fogunk katonai behívókat kézbesíteni."

A nagyberegi tüntetők közül az egyik asszony tudósítónknak elmondta, hogy öt hónapja van a "terrorellenes" hadműveletek helyszínén a fia, aki 30 éves családapa. Telefonon keresztül hívták be Beregszászba a hadkiegészítő parancsnokságra, ahonnan már csak két órára engedték haza, hogy elbúcsúzzon a családjától, azóta, öt hónapja nem látták, bár mobiltelefonon mindennap beszélnek vele. Szerinte Kelet-Ukrajnában tengernyi baj van, amiből csak cseppeket tudunk mi itt, Kárpátalján. A beregi asszonyoknak saját tapasztalata alapján azt javasolta, ne engedjék férjüket, fiukat a háborúba, inkább vállalják az ezzel járó kockázatot.

Beregújfaluban a község bejáratánál gyűltek össze a felháborodott asszonyok és lányok, itt akadtak olyanok is, akiknek vasvilla is volt a kezükben. Tudósítónk kérdésére válaszolva elmondták, hogy ha valaki behívót próbál kézbesíteni a községben, azt meg fogják támadni, ahogy ezt a beregi kesztyűgyárban dolgozók is tették, akik közül többen beregújfalui asszonyok voltak. Egy férfit sem engednek ki a faluból, mondta mindenki egybehangzóan. Sokan nehezményezték, hogy miközben a beregújfalui férfiakat akarják háborúba vinni, addig az ottani életerős fiatalemberek Kárpátalján nyaralnak az állam pénzén.
Sütő Lajos, Beregújfalu polgármestere elmondta: "A mai nap elterjedt a híre, hogy Kígyósra és Nagyberegre behívókat vittek, ennek az eredményeként gyűltek össze a községbe vezető úton a beregújfalui lányok és asszonyok. Kértük a férfi lakosokat, hogy ne jöjjenek ide, az esetleges provokációkat elkerülendő. Elhatároztuk, hogy a beregújfalui fiainkat, az apákat nem engedjük elvinni. Mindenféle szóbeszéd kering, amire nem biztos, hogy nekünk reagálnunk kell, mert nem tudjuk, hogy van-e alapjuk. A lényeg az, hogy a községi tanácson behívó jelen pillanatban nincs, ez annak köszönhető, hogy a nagyberegi kesztyűgyárban dolgozó asszonyaink harciasan léptek fel. Nem tudom, hogy a széttépett behívók közül hányat akartak Beregújfaluba hozni, de szerencsére nem ért ide egy sem. Hagyjanak minket békén. Az itt élő embereknek megvan a maguk problémája. Én teljes mértékben egyetértek azzal a tiltakozással, ami most itt zajlik."
Kígyóson közel száz asszony zárta le a községen át vezető főutat, akik táblákkal a kezükben tiltakoztak a behívások ellen. A község polgármesterétől megtudtuk, hogy négy behívót vittek a faluba, mindegyiket 18 éves, rendes sorkatonai szolgálat előtt álló fiatalembereknek.
Olyan híresztelés terjedt el a községben, hogy ezeket a fiatalembereket most kényszerrel fogják elvinni, ezért kezdődött az útlezárás, tiltakozásként, amelyben legalább 100 asszony vett részt.

Július 29-én kedden a beregszászi hadkiegészítő parancsnokság előtt gyűltek össze a tiltakozó asszonyok. Oleh Parada alezredes, beregszászi járási hadkiegészítő parancsnok munkatársaival együtt kiállt az épület elé, majd kijelentette, hogy Beregszászból eddig csak önkénteseket vittek háborús területre - ez heves indulatokat váltott ki a tömegből, követelték hogy hozzanak ki az épületből egy behívott katonát. Az asszonyok azt kiabálták: "Menjen háborúzni Parada!"
Babják Zoltán, a város polgármestere a tömeg elé állva kijelentette: "Én azzal, ami most történik, egyetértek. De a Legfelsőbb Tanácsban elfogadtak egy mozgósítási törvényt. Ezt csak a megyei kormányzó, és a megyei hadkiegészítő parancsnok tudja megváltoztatni, vagy arra, amit én levélben kértem tőle, hogy a behívott férfiakat ne vigyék Kárpátalján kívülre.

Ekkor a tömeg félbeszakította "Nem hiszünk nektek!" "Hazugság!" kiabálással, majd amikor már a polgármester folytatni tudta, arra kérte a polgárokat, hogy az útlezárások csak részlegesek legyenek, mert a kenyérnek és az üzemanyagnak el kell jutnia a városba.
Az asszonyok követelték, hogy a polgármester segítsen megszervezni a behívások megakadályozását. A tiltakozásra a környező falvakból egyre több nő érkezett buszokkal, a spontán megmozdulás egyre inkább szervezett jelleget öltött.


19.091 - Ágnes Horváth: Uniós mérce: 4,6 millió magyar él szegénységben.


Uniós mérce: 4,6 millió magyar él szegénységben. 
A II. világháború óta nem volt ilyen nagy és drasztikus az elszegényedés Magyarországon. Az előrejelzések szerint még évtizedekig folytatódik az elszegényedés, brutális szegénység jön Magyarországra.
Különösen a jövőben emelkedik majd az olyan munkanélküliek, illetve feketemunkára kényszerítettek száma, akik nyugdíj nélkül, vagy alacsony nyugdíjjal öregednek meg.

A lakosság jelentős része elszegényedett, aminek a munkanélküliség növekedése az egyik alapvető oka. Sok családban hamarosan a harmadik generáció nő fel munka nélkül.
Az elmúlt években növekedett Magyarországon a szegénység, nőtt a szakadék gazdagok és szegények között. Az is megfigyelhető, hogy az alacsony jövedelműek még szegényebbé váltak az elmúlt években, és nőtt a jövedelmek egyenlőtlensége is. 
A helyzetet továbbrontja, hogy nem csupán a szegénység jelent problémát, hanem az „alsó középosztály" elszegényedése is.

A nyugdíjasok 50%-a számít szegénynek, gyakran nyomorognak a tartós betegségben szenvedők, a fogyatékossággal élők.

A gyermekes családok 41%-a, a nagycsaládosok 60%-a, az egyszülős csonka családok 45%-a szegény.

Tavaly már a gyermekek 32 százalékának sorsát veszélyeztette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség az Eurostat számításai szerint. 
A magyar standardok szerint a szegénység valamilyen formában mintegy 750 ezer gyereket érint. Megjelent az alultápláltság, ma több tízezer gyerek éhezik Magyarországon. Gyakran csak az óvodában vagy iskolában juthatnak meleg ételhez.

„A Gini-mutató a jövedelmek közötti különbségek eltérését méri, és azt mutatja, hogy jobban koncentrálódnak a jövedelmek. A legszegényebbek részesedése csökken az összes jövedelemből" -mondta a Tárki kutatója.

Az igazi gondot nem csak az jelenti, hogy nőtt a szegények száma, hanem a szegénység mélysége és a kitörés esélytelensége is hihetetlenül megnőtt.

A Világbank tanulmánya szerint a munkanélküli háztartásokban élők aránya még tovább emelkedik, hacsak nem történik csoda.

Egyre szegényebbek a szegények, egyre gazdagabbak a gazdagok.
Ez is azt mutatja, hogy elavult, hibás - részrehajló, igazságtalan az újraelosztás.

A parlamenti pártok lemondtak a leszakadó rétegek felzárkóztatásáról, hiszen egyik pártnál sem jelent meg átfogó program a leszakadás további megakadályozására- írja a Le Monde Diplomatique.

Tehát még sosem volt ennyire SÜRGETŐ A MEGOLDÁS keresése, mint napjainkban!

Az igazságos újraelosztás és a vásárlóerő fellendítésére is gyógyírt jelenthet az alanyi jogon járó alapjövedelem bevezetése, mely garantálja a méltóságteljes életet minden állampolgár számára. Valamint a fennálló társadalmi, gazdasági és szociális problémáink 60%-ára is megoldást nyújthat.

Buzdítsuk közösen az Európai Parlamentet az alapjövedelem megvalósíthatóságának kidolgozására!
Írjuk alá mindannyian az európai kezdemnyezést:
http://basicincome2013.eu/ubi/hu/

Az alanyi jogon járó alapjövedelem megvédi az embereket a társadalmi kirekesztéstől, az egzisztenciális félelmektől és kiszámíthatóságával kiváltja a jelenlegi szociális támogatási rendszert, biztosítja a megélhetés alapjait minden állampolgár számára.

19.090 - Az Oroszország elleni további szankciók is elvisznek vagy 25 milliárd dollárt, de bizony az EU is nagyon rosszul jár

Oroszország fojtogatása

Az Oroszország elleni további szankciók is elvisznek vagy 25 milliárd dollárt, de bizony az EU is nagyon rosszul jár. Egy felmérés szerint 40 milliárd dollárral. Az euró valószínűleg meg fog gyengülni, de Amerika elképzeléseit szolgalelkűen támogatják. Magyarországot érinti talán a legrosszabbul, de beszállunk mi is a szankcionálók közé. A Dunaferr (orosz bank tulajdonában van) és a paksi atomerőmű bővítése kerül veszélybe, és a keleti nyitás projekt is belebukhat ezekbe a szorongatásokba. A német nagy iparmágnások is nagyon rosszul járnak, de a szájukat Merkel gyorsan befogta: az állam kártalanítja őket…

Senki ne gondolja, hogy az oligarchák, az ukrán maffiózók által csontig leszegényített 47 milliós Ukrajna kell a demokrácia nagy szónokainak! Őszre már Amerika szeretné szolgáltatni a földgázt Európának, és hát az olajmezők se jönnének rosszul. Soha nem babra megy a játék, mindig olajra meg gázra! Sajnos a volt szocialista országok eltiprása van mostanság soron.

Minden Latin-Amerikában kezdődött, az volt a kísérleti terep. Észak-Amerikában otthon is van bőven probléma, de az otthoni rendteremtés nem fontos. Az államadósság számlálójuk pedig igen rosszul áll, és a hadra fogható népesség aránya nem csökkent, hanem zuhant. A második világháború óta indított helyi háborúiknak se szeri, se száma. A világ népei már nem igazán hisznek az amerikai mesékben…

2014. július 29., kedd

19.089 - Kis türelmet kérek, a levelek bedolgozása és megválaszolása miatt.

​​
​IGEN TISZTELT KEDVES 14.381 (TIZENNÉGYEZERHÁROMSZÁZNYOLCVANEGY) EMAIL LEVELEZŐIM​, ÉS 2.531 FACEBOK ISMERŐSEIM!

Mivel közben Münchenben is voltam, az előtt és ezen órákig több ezer üzeneteket és anyagokat kaptam. Kis türelmet kérek, a levelek bedolgozása és megválaszolása miatt.
Kérem a nagyon fontos anyagokat, a TÁRGYNÁL megjegyzéssel, hogy SÜRGŐS, újból küldeni.
Köszönöm szépen az idáigi és a további együttműködést!
Igaz szeretettel.
​Kutasi József Antal / 
 ​​
Jóska bácsi / Jóska (ki ahogy kívánja!)

H-2081 PILISCSABA-KLOTILDLIGET – MUNKÁCSY MIHÁLY KÖZ 3 – MAGYARORSZÁG
​VEZETÉKES​
 TELEFON: (
 ​00​3
6) 26 63 17 66 
​> HANGRÖGZÍTŐ​
 
MOBIL: 
​(​
​00
36) 70 589 98 83
 ​ ​
>
 ​ 
AKIKNEK A NEVÉT
  MOBILOM NEM ÍRJA KI
 ,​ AZOKTÓL 
SMS KÜLDÉS
EL 
 KÉREM A​
 ​NEVE ​
REGISZTRÁLÁS
ÁT​
!

​​Itt található: Kutasi József Antal:
www.jozsef-kutasi.de
http://kutasi.blogspot.com < IDE KATTINTANI <
ERRE A CÍMRE:<jozsef@kutasi.eu> KÉREM AZ ÜZENETEKET, ÉS AZ ANYAGOKAT A KUTASI JÓZSEF ANTAL oldalára! 

19.088 - ​​​Szeretettel várjuk az I. világháborúra emlékező kiállításunk megnyitójára!​​


Feladó: Kecskemét Cifrapalota
Dátum: 2014. július 29. 15:54
Tárgy: Meghívó
Címzett: jozsef@kutasi.eu,

Tisztelt Cím!

​​
Szeretettel várjuk az I. világháborúra emlékező kiállításunk megnyitójára!
​​

Üdvözlettel:

Bencsik Orsolya
kulturális programszervező
KKJM "Cifrapalota" Kiállítóhelye
6000 Kecskemét, Rákóczi út 1.

19.087 - Studenten 2014: Wir sind so schrecklich fremdbestimmt!


From: Daniel Kutasi 
Date: 2014-07-29 19:44 GMT+02:00
Subject
​: ​
Studenten 2014: Wir sind so schrecklich fremdbestimmt!
To:
​Kutasi József Antal​

---------- Weitergeleitete Nachricht ----------
Von: "XING News" <mailrobot@xing.com>
Datum: 29.07.2014 09:53
Betreff: Studenten 2014: Wir sind so schrecklich fremdbestimmt!
An: "Daniel Kutasi" 


  XING

Studenten-Newsletter

 

Deutschsprachige Medien

Studenten 2014: Wir sind so schrecklich fremdbestimmt!

Vor zwei Wochen haben sieben F.A.Z.-Autoren einen Weckruf an die aktuelle Studentengeneration gerichtet: Seid mal weniger... faz.net

Empfehlen


Wirtschaftshochschule startet in Bamberg

Die neue Hochschule der Bayerischen Wirtschaft für angewandte Wissenschaften (HDBW) ist gestern am Standort Bamberg eröffnet worden. Mit dem Wintersemester starten drei berufsbegleitende Bachelor-Studiengänge: Betriebswirtschaft, ... infranken.de

Empfehlen


Campus-Spanner in den USA: Hunderte Frauen auf Uni-Toiletten gefilmt

Mehr als 1500 Videos soll ein Doktorand der Universität von Delaware heimlich auf Damentoiletten aufgenommen haben. Erst nach zwei Jahren wurde er erwischt. Den hunderten Geschädigten bleibt nur ein schwacher Trost. spiegel.de

Empfehlen


Warum so viele Promotionen nicht beendet werden

Geschätzt wird, dass nur jede zweite oder gar dritte Promotion in Deutschland beendet wird. Das liegt nicht am fehlenden Geld. Das Wissenschaftssystem selbst trägt dazu bei – durch Konkurrenzdruck, Leistungsdenken und ... bildungsklick.de

Empfehlen


Studentenwerk Berlin: Wohnheimplätze für Studenten erneut knapp

Noch sind Semesterferien, doch der Kampf um die Berliner Wohnheimplätze hat laut Studentenwerk bereits begonnen. Auf der Warteliste stünden bereits rund 1000 Studenten, teilte die Einrichtung am Montag mit. Mit noch größerer Nachfrage wird gerechnet, sobald weitere Universitäten ihre Zulassungsbesch t-online.de

Empfehlen


Antrag via Internet: Das Bafög geht ein bisschen online

Die Bearbeitung von Bafög-Anträgen dauert oft lange, Studenten müssen auf ihr Geld warten. Ein elektronisches System soll die Abwicklung vereinfachen. Doch erste Pilotprojekte zeigen: Es droht ein digitales Desaster. sueddeutsche.de

Empfehlen



Internationale Medien

Former Yale Professor Says Ivy League Schools Are Churning Out 'Zombies'

A former Yale professor and admissions officer, who himself has two degrees from Columbia University, recently wrote a provocative article for the  New Republic called  " Don't Send Your Kid to the Ivy League ." In his story, William Deresiewicz ... businessinsider.com

Empfehlen


College Cost Isn't Poor Students' Big Problem

Research from Canada suggests cheaper student loans won't do much to get more poor students into college. bloombergview.com

Empfehlen