Feladó: Katalin
Dátum: 2018. január 31. 17:49
Tárgy: Göncz Árpád véleménye
Címzett:
Keresztesi Dátum: 2018. január 31. 17:49
Tárgy: Göncz Árpád véleménye
Címzett:
És ezek után, Gönczről akarnak teret elnevezni??
Sőt! Szembemenve minden jóérzésű magyarral,
Angyalföld kriptokommunista vezetése meg is teszi!
Ahogy Budaörs szadeszes vezetése már megtette.
Göncz Árpád véleménye: "nagy szerencséje Magyarországnak Trianon"Az idén januárban elhunyt Borbély Imre, volt RMDSZ elnökségi tag poszthumusz
életinterjú-kötete a napokban jelent meg „Harc a nemzet érdekében" címmel. A
könyv csodálatos. Olyan bátor textussal, mint amilyen szerzője volt.
Kimagaslott társai közül.
Idézet következik:
(…)
1991 őszén az RMDSZ-elnökség néhány tagja hivatalos, Budapestre szóló meghívást
kapott a magyar kormány részéről, ahol a Parlamentben a vadászterem fölötti
helyiségben fogadott minket Göncz Árpád köztársasági elnök, és mindnyájunknak
szólva (a delegáció tagja volt Szőcs Géza is), olyan felvezetéssel, hogy nem
akar senkit sem megsérteni közülünk, mondta el azt, amit akart.
Konkrétan, hogy ottlétünk idején, a nála tett látogatásunk kapcsán mi jutott eszébe. Két
héttel azelőtt találkozott Václav Havellel, cseh köztársasági elnökkel.
„Hosszú beszélgetés után azt mondtam Havelnek, hogy nagy szerencséje Magyarországnak
Trianon, mert ezáltal nincs nemzeti kisebbsége".
Azután sorban kérdezett mindenkit, hogy ugye nincs megsértve ettől. A többiek ott
ötöltek-hatoltak, hogy nem, megértik ők ezt, amit mondott.
Amikor hozzám került a szó, azt feleltem: mélységesen meg vagyok sértve, engem a
szívem legmélyén érintett ez.
Akkor többet hozzám nem szólt egy szót sem, hanem egyből a gyorsírásos feljegyzést
vezető lány felé fordult: „Akkor ez nem kerül a protokollba."
Ezután röviden búcsúzott tőlünk. Közben mindenki felé fordulva:
„Ugye ezzel nem mennek a sajtó elé?"
Engem is megkérdezett. „Én nem ígérek önnek semmit" – mondtam.
Kimentünk, ott volt a sajtó. Három tévékamera előtt elmondtam az egészet. Soha sehol nem
jelent meg… (…)
Hazamentem, és olyan meggondolatlan voltam, hogy édesapámnak, aki a II. világháborúban a budai
vár védői közé tartozott, és két hónapot harcolt az első vonalban, elmondtam az
esetet. Ő magába roskadt, hosszú percekig nem szólt egy szót sem. Egy
gesztussal elhárította, hogy én szóljak, vagy vigasztaljam, majd felém fordult,
és nagyon kitisztult arccal azt mondta:
„És nincs katonatiszt, aki lelője!"
Ez volt a verdiktum. (…)
Göncz Árpádnak személy szerint lehet ilyen véleménye, de ő minket nem személyes
látogatáson fogadott, hanem Magyarország köztársasági elnökeként, hivatalos
találkozón. Elnökként egy anyaországától elszakított, idegenek által elnyomott
magyar kisebbség képviselőinek nem vághatja azt az arcába, hogy kellemes neki
az amputáció...........
(…)
1991 őszén az RMDSZ-elnökség néhány tagja hivatalos, Budapestre szóló meghívást
kapott a magyar kormány részéről, ahol a Parlamentben a vadászterem fölötti
helyiségben fogadott minket Göncz Árpád köztársasági elnök, és mindnyájunknak
szólva (a delegáció tagja volt Szőcs Géza is), olyan felvezetéssel, hogy nem
akar senkit sem megsérteni közülünk, mondta el azt, amit akart.
Konkrétan, hogy ottlétünk idején, a nála tett látogatásunk kapcsán mi jutott eszébe. Két
héttel azelőtt találkozott Václav Havellel, cseh köztársasági elnökkel.
„Hosszú beszélgetés után azt mondtam Havelnek, hogy nagy szerencséje Magyarországnak
Trianon, mert ezáltal nincs nemzeti kisebbsége".
Azután sorban kérdezett mindenkit, hogy ugye nincs megsértve ettől. A többiek ott
ötöltek-hatoltak, hogy nem, megértik ők ezt, amit mondott.
Amikor hozzám került a szó, azt feleltem: mélységesen meg vagyok sértve, engem a
szívem legmélyén érintett ez.
Akkor többet hozzám nem szólt egy szót sem, hanem egyből a gyorsírásos feljegyzést
vezető lány felé fordult: „Akkor ez nem kerül a protokollba."
Ezután röviden búcsúzott tőlünk. Közben mindenki felé fordulva:
„Ugye ezzel nem mennek a sajtó elé?"
Engem is megkérdezett. „Én nem ígérek önnek semmit" – mondtam.
Kimentünk, ott volt a sajtó. Három tévékamera előtt elmondtam az egészet. Soha sehol nem
jelent meg… (…)
Hazamentem, és olyan meggondolatlan voltam, hogy édesapámnak, aki a II. világháborúban a budai
vár védői közé tartozott, és két hónapot harcolt az első vonalban, elmondtam az
esetet. Ő magába roskadt, hosszú percekig nem szólt egy szót sem. Egy
gesztussal elhárította, hogy én szóljak, vagy vigasztaljam, majd felém fordult,
és nagyon kitisztult arccal azt mondta:
„És nincs katonatiszt, aki lelője!"
Ez volt a verdiktum. (…)
Göncz Árpádnak személy szerint lehet ilyen véleménye, de ő minket nem személyes
látogatáson fogadott, hanem Magyarország köztársasági elnökeként, hivatalos
találkozón. Elnökként egy anyaországától elszakított, idegenek által elnyomott
magyar kisebbség képviselőinek nem vághatja azt az arcába, hogy kellemes neki
az amputáció...........