23.106 - ​Békefy Lajos: ÉLJENEK A GYŐZTES HORVÁTOK! HAJRÁ MAGYAROK! HAJRÁ, TANULJATOK! > ​2018. július 13. 20:45

Feladó:

​​

Békefy Lajos
Dátum:

​​

2018. július 13. 20:45
Tárgy: ÉLJENEK A GYŐZTES HORVÁTOK! HAJRÁ MAGYAROK! HAJRÁ, TANULJATOK! 
Címzett: 

​

jozsef@kutasi.eu​

Kedves Atyák és Testvérek,

​​

Krisztusban nyitott lelkülettel és szívvel fordulok Hozzátok, hogy ahol tudjátok, kérlek Titeket, ezt a cikket, ami a foci, hit, ima és egészséges nemzettudat kapcsolatát rajzolja meg, pártfogásotokkal segítsétek további publicitáshoz, közléshez.

Minél közelebb Krisztushoz, annál közelebb egymáshoz ökumenikus lelkülettel és köszönettel,

áldás-békesség köszöntéssel,

Dr. Békefy Lajos Ph.D.

ref. szociáletikus

közíró

felelős szerkesztő 

sinokeresztyénség-kutató

06-30-985-20-12 

ÉLJENEK A GYŐZTES HORVÁTOK!

HAJRÁ MAGYAROK! HAJRÁ, TANULJATOK!

NEM CSAK A PÉNZ A HORVÁT FOCISIKER TITKA

Ha FIDESZ vagy Orbán Viktor, akkor mindenkinek eszébe jut a „történelmi" szlogen: Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Sajnos, vasárnap ezt a moszkvai luzsnyiki stadionban nem kiálthatja el a magyar miniszterelnök, maximum ezt: Hajrá Horvátország, hajrá horvátok! Biztos vagyok abban, hogy a magyar focirajongók százezrei képviseletében ezt el is fogja kiáltani miniszterelnökünk. Látva az elképesztő és lenyűgöző horvát foci világsikert, bizony van miről elgondolkodnunk. Néhány szempont, ami hirtelenjében eszembe jut. Miközben jó tudatosítanunk, hogy hazánk összlakossága, a fociutánpótlás és támogatás szempontjából 9,8 milliós lakossági lélekszámot jelent, ugyanez a horvátoknál 4,3 millió (kevesebb, mint a fele a mienkének!). Az egy főre eső nemzeti jövedelem a wikipedia.hu közlése szerint némileg zavarba ejtő, mivel Horvátország esetében dollárban, hazánk esetében euróban olvasható az adat. Hazánkban 15 658 euró/fő, Horvátországban 12 415 dollár/ fő a nemzeti jövedelem mértéke. Persze a körte és az alma összehasonlítása elég nehézkes! De túllépve ezen, meggyőződésem, aktuális focikonfesszióm alaptétele így hangzik: HORVÁTORSZÁG VILÁGRASZÓLÓ FOCISIKERE NEM CSAK PÉNZ KÉRDÉSE! ÉS: HORVÁTORSZÁG MÁR MOST VILÁGBAJNOK, VB GYŐZTES EGY VALAMIBEN. Hogy miben, és miért, arra az alábbiakban igyekszem megadni a választ.

Írja Dr. Békefy Lajos

Nemzeti büszkeség + ima + hit = focisiker

Együtt tudok örülni Horvátország népével a hatalmas focisiker nyomán, s azt kívánom teljes szívből, hogy nyerjék meg a VB-t, még ha ez ellen jó néhány nyomós racionális érv is szól. Hiszen a franciák legalább annyira nemzeti büszkeségtől fűtött nép, mint a horvátok, s a gall kakast szeretnék vasárnap a párizsi Eiffel-toronyra vagy a moszkvai Kreml óratornyára reptetni. Pénzük, technikájuk, csapatszellemük és nemzetközi tapasztalataik, milliárdokért megvásárolt „multikulti" játékosaik teljesítménye is erre ösztönzi őket. Euróban vagy dollárban kifejezve a francia csapat sokszorosa milliárdokkal mérve a horvátoknak. DE!

Mégis inkább azt mondom: Hajrá Horvátország, hajrá horvátok! Mert keresztyén lelkületem, meggyőződésem, neveltetésem és hitem, erkölcsi nézeteim okán sokkal inkább a kisebbel, a „gyengébbel" vagyok, és a látszólag esélytelenebb iránt érzett szolidaritás állít a horvát oldalra. És még sok más is.

A VB-n nyújtott eddigi teljesítményük alapján, s a nem anyagi természetű javakkal élés posztmodern korunkban, s ennek sportra transzponált fantasztikus módja alapján számomra a horvátok már világbajnokok, akár azok lesznek vasárnap ténylegesen a berúgott plusz gólok alapján, akár nem. Ők a nemzeti büszkeség és a keresztyén hit világbajnokai.

Igen, nemzeti büszkeség, horvát hazaszeretet (egyesek szerint túlfűtött nacionalizmus?): hiszen jobbára horvátokból áll a csapat, nem multikultik ők, s amikor valahányszor felcsendül a nemzeti himnusz, némelyikük könnyekkel küzdve, másikuk égre néző, izzó, boldog, büszke tekintettel zengi a Lijepa naša domovino-t, a Gyönyörű hazánk kezdetű himnuszt, belecsatlakozva a minden mérkőzést elképesztő lelkesedéssel kísérő több ezer vörös-fehér kockás mezbe öltözött horvát szurkolóval. Jó volt látni és hallani ezt az egységes, összecsengő nemzeti lelkesültséget! Nem véletlenül fogalmazott így az 51 éves Zlatko Dalic horvát tréner-kapitány: "Történelmet írtunk. Lehet, nincs olyan stadionunk, amelyben az ősszel rajtoló Nemzetek Ligájában fogadhatjuk az ellenfeleket, de van szívünk és büszkeségünk".

Ima és hit, meg hála

Természetesen mindenki saját felekezete szerint éli és gyakorolja hitét. A kapitány horvát és katolikus. Lehetne ugyan más is, de ő éppen ez. Én meg magyar és református vagyok. Mégis, őszintén tudom tisztelni őt azért, hogy nem a magas technológiával végzett csapatfelkészítő megbeszélések biztos tudatával, nem valamiféle eleve VB győzelemre elrendeltség titkos vagy lehengerlően nyílt meggyőződésével lépett csapata mellett a kispad elé, hanem, olykor – például tizenegyes rúgásokkor – egyedül maradt a háttérben, a kispadon, fejét tenyerébe temetve, vagy kezét összekulcsolva láthattuk őt a kandikamera jóvoltából. És nem véletlen ez az alázat sem. Még a VB előtt nyilatkozott a horvát katolikus rádiónak, s elmondta: saját sikerét Istenbe vetett hitének köszönheti, emellett pedig magánál hord egy rózsafüzért, amivel nehezebb időkben imádkozik. „Mindenért, amit a saját életemben és a karrierem során elértem, azért az Úrnak tartozom hálával" - fogalmazott Dalic.

A Die Tagespost.de is ezt emeli ki: a hit a győzelem alapja. A dfb.de hírportál pedig így kommentálja a horvátok elképesztő sikereit: „Hit, összetartás, győzelemszomj". Mindez kell ahhoz, hogy a csapat egészként és tagjai mentálisan, meg taktikailag is felkészülten lépjenek pályára, s hogy fejben sokszor lejátsszák a győztes mérkőzést. S hogy a győzelemben ne szálljanak el, a vereségben pedig ne ragadjanak le a mélyponton, ezért mindegy, hogy győzelem vagy vereség, a horvát kapitány magánál tartja a rózsafüzérét. Ez nekünk protestánsoknak sok, de az Istenbe kapaszkodó és reménykedő hit elég, s ebben teljesen egyek vagyunk horvát barátainkkal. Tudjuk jól, hogy nem a rózsafüzér segíti őket sem, hanem az élő, erős Istenbe vetett hit. Igen, ilyen értelemben ők Zrínyi kései fiai, akik nem ismernek visszarettenést, önfeladást, előre lejátszott, vesztes csatát. Csak győzelmet, még ha az pillanatnyilag abszurdnak is látszik. Legyőzni Oroszországot, Angliát? Elég abszurd, mégis sikerült. És miért ne lehetne így Franciaországgal is?!

Nemzeti méretű elégtétel

És még valami. Erről ugyan nem írnak a sajtókommentárok, mert a kényes sportdiplomácia is kerüli ezt, de ne felejtsük el: ez a generáció, melynek tagjai most rúgják a győztes gólokat a horvát nemzeti 11-ben, akiket a győzelem felé hajt hitük, nemzeti öntudatuk és büszkeségük, a drámai balkáni háború szörnyűségeiben nőtt föl. Félelmek, érthetetlen, megmagyarázhatatlan testvérháború és elveszített testvérek fekete, véres és könnyes élményei beleszívódtak az ifjú lelkekbe. Nem hiszem, mert ismerve az emberi lelket, egyenesen tudom, hogy ilyen nemzeti méretű küzdelemben, kiállásban feltámadnak a mélyre rejtőzött indulatok. Kérdés, hogy miként robbannak ki. Mert a borzalom győzelembe fordulhat, a vértelenség emelkedett pályájára terelődhet a negatív indulat, mintegy transzponálódhat a nemzeti és az egyéni bosszú. És megszületik az erkölcsileg is pozitív, önmeghaladásra, maximális teljesítményre késztető és képesítő, az elégtételvétel zöld gyepére terelődött és a sport nemes küzdelmében átformálódott pozitív küzdőszellem és fair play. Békés kitörési pont és esemény a mérkőzés. Ezt köszönöm meg a horvát csapatnak és minden egyes tagjának! Ez az igazi csúcsteljesítmény, fiúk! Ez az a nemes küzdelem, amiről Pál apostol is írt (2Timóteus 4,7), s ami az Ige szerint a politika és a háború szintjéről képes áttranszponálni az érzelmeket a küzdelem szabályszerűségének keretei közé, s ennek akarásába. Ez a sport diadala a politika és a gyűlölet, a rasszizmus és mindenfajta közösségi és egyéni negatív érzés, gondolat, törekvés fölött. Nem létezik sportember, szurkoló, horvát vagy más nemzet gyermeke, aki ne sejtené meg ezt a nemes és felemelő hajtóerőt, s ne érzékelné ezt a nagyszerű átváltoztatást. Ez a hit és az ima, a sport metamorfózist teremtő képességének a megvalósulása szemünk láttára, s a képernyőn keresztül több milliárdnyi nézősereg előtt. Így is lehet, így kell, másként nem megy. Köszönjük ezt a nagy átváltoztatást, ennek katartikus élményét horvát barátainknak és nagyszerű csapatuknak.

Puskás Stadion és Felcsút mellé ragasszatok hitet és nemzeti öntudatot!

Bárcsak a magyar sportvilág is tanulna, megsejtene valamit abból, hogy vannak emberi és közösségi hajtóerők, melyek messze túl és innen vannak a pénzvilág mindenhatónak vélt, ám olykor mégis csak korlátozott hatalmán. Mert van, ahol nincs többé és nincs több befolyása a pénznek. S az is komoly tanulnivaló, hogy nemzeti önbecsülés, élő hit csodadolgokat művelhet kevesebb pénzzel, világsztárok nélkül is. A hit és a nemzeti önbecsülés hiánya pedig nem pótolható semmivel sem! Mert mindennek rendelt helye és értelme, funkciója van az ég alatt, és semmi sem végtelen, csak az Isten! És az Ő jóvolta. Ezt a horvátok megsejtették, s a sportszerető világ embermilliárdjainak 2018 júliusában ők ezt követendő például adták. Gyönyörű keresztyén bizonyságtétel ez focilabdával, zöld gyeppel, fehér-piros kockás mezben, Oroszországban, horvátul és – emberül.

Hogy mi lesz vasárnap a nagy izgalommal várt francia-horvát VB döntő nagy eredménye, nem tudom. De azt tudom, hogy AZ ERKÖLCSILEG ÉS HITBELILEG, HAZASZERETETBŐL ÉS ÖNBECSÜLÉSBŐL VILÁGBAJNOK GYŐZTES HORVÁT CSAPATNAK FOGOK SZURKOLNI. Hajrá Horvátország, hajrá horvátok! És hajrá magyarok, hajrá Magyarország! Van miből, van kitől tanulnunk! És nincsenek is messze tőlünk. Hogy bibliai szóval éljek: Felcsút, Puskás Stadion mellé ragasszatok hitet és nemzeti öntudatot! És az ima alázatát, meg erejét. S akkor a ti focizástok sem lesz eredménytelen és hiábavaló. S egyszer eljön újra az idő, amikor a magyar nemzeti 11-nek szurkolhatunk majd valamelyik következő VB-n…