Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2016. január 9., szombat

20.825 - ​Bartha Szabó József: Ütések ide-oda! I. > ​Különös pillanatok kísérték a Tisztelt Házban a „mezítlábas kérdések” óráját.


Feladó: mandinka bt
Dátum: 2016. január 9. 10:11
Tárgy: Ütések ide-oda! I.
Címzett: 


Ütések ide-oda! I.
A mentelmi jog birtokában szabad volt keserűen igazat mondani, valóságot leleplezni, és szabad volt hazudni, sértegetni, vádaskodni.
2016. január 9. 09:43

​​

Különös pillanatok kísérték a Tisztelt Házban a „mezítlábas kérdések" óráját. Vége lévén a szavazásoknak, üresek lettek a széksorok, a képviselők zöme a büfében, a folyosón, vagy egyéb szükséges dolgukat végezték, mégis fontos szereplésnek számított, midőn a teremben maradtak kérdéseket címeztek a  kormány jeleseihez.

329 egyszerű választ igénylő „mezítlábas" kérdés hangzott el. Hangzatos üzenetek váltották egymást. A mentelmi jog birtokában szabad volt keserűen igazat mondani, valóságot leleplezni, és szabad volt hazudni, sértegetni, vádaskodni.

Az ellenzék kérdései majd mindig költőiek voltak: már a címűkben hordozták az  elmarasztalást. A szocialista honatyák, honanyák - a visszatérés reményében -  folyamatosan a múlt legszebb pillanataira emlékeztettek, ám a Jobbik és az LMP sem mulasztotta el hangoztatni: „'ki nem lázad az Orbán-kormány  ellen, az elkerülhetetlenül a részévé válik!" Boksz-nyelven szólva: egy ütés ide, egy ütés oda, s vége lett a menetnek  Mégis, fontos szereplésnek számított. Minden párt hálásan megtapsolta a szószóját.

A KDNP nem vett részt e küzdelemben, mondván, ha valamire kíváncsiak, azt a közös frakcióülésen megkérdezik a kormány tagjaitól, s nem kiabál, nem hújjog az ellenzék, így a választ is hallják. A Fideszben is régi szabály, hogy ha bajuk, panaszuk vagy kívánságuk van, azt zárt ajtók mögött, a frakcióban kell elmondaniuk, így a T. Házban csupán „pozitív kételyüknek" adtak hangot. Senkit sem lepett meg, hogy még a kérdésre válaszoló miniszter vagy államtitkár sem tudta jobban dicsérni náluknál a kormányt. 

 

Kérdezők

Kérdések-válaszok

Fidesz

24

35

KDNP

1

1

 

MSZP

21

95

Jobbik

19

114

LMP

5

76

Független

3

6

Nemzetiségi szószólók

2

2

ÖSSZESEN

75

329

 

Összeállításunk sokat sejtető erénye a felszólalások nyomon követhetősége: címeik félreérthetetlenül jelzik,  miről is 
rákattintva a dátumot fémjelző parlamenti napló számaira pedig eredetiben olvashatók  
az emlékezésre vagy feledésre méltó  kérdések és válaszok.

KDN

KÉRDEZÖ

TÉM

VÁLASZOLÓ

OGY. NAPLÓ

 Firtl Mátyás

 Miként emlékezünk a száz évvel ezelőtti háború hősi halottaira?

 Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár válasza

 126. szám 

2015.12.15. kedd

MSZP

KÉRDEZÖ

TÉMA

VÁLASZOLÓ

OGY. NAPLÓ

Gúr Nándor

 

Mikor ismeri fel a Kormány, hogy az alacsony hozzáadott értékű munkák helyett a nagyobb szaktudást igénylő munkahelyeké a jövő?

Cseresnyés Péter

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

124. szám 

2015.12.07. hétfő

Az egészségügyi ellátórendszer csődje az egri Markhot Ferenc Kórházban

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

115. szám

2015.11.09. hétfő

Lassan a vízügyeseknél is betelik a pohár?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

110. szám 

2015.10.26. hétfő

Miért nem tartja be a kormányzat a vízközmű társaságoknak tett ígéretét

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

99. szám

2015.09.28. hétfő

Egyre több a munkahelyi baleset, egyre több a kiszolgáltatott munkavállaló, egyre kevesebbet ér az emberi élet! 

Dr. Czomba Sándor

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár válasza

94. szám 

2015.07.06. hétfő

Mennyi lesz jövőre, azaz 2016-ban a minimálbér nettó összege?

Dr. Czomba Sándor

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár válasza

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Szauron szeme már a közmunkásokat is figyeli?

Pogácsás Tibor belügyminisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök.

Milyen kormányzati segítségre számíthatnak Martfűn a Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központ dolgozói?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

70. szám 

 2015.05.04. hétfő

Mikor kerülnek kifizetésre a munkabérek és szociális támogatások?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Heringes Anita

Mikor rendeződik a helyzet a kéményseprés területén?

Pogácsás Tibor belügyminisztériumi államtitkár

110. szám 

2015.10.26. hétfő

Reménykedhetnek a helyiek a pincehelyi kórház megmentésében?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

99. szám

2015.09.28. hétfő

Mi az Önök álláspontja, elhangozhat egy ilyen kijelentés?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

95. szám

2015.09.03. csütörtök

Így lehet saját lábra állni önálló családként?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

94. szám 

2015.07.06. hétfő

Miért tesznek tönkre mindent, ami jól működött?

Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

 74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Mit keres a Quaestorbotrányban Kiss Szilárd?

Magyar Levente

külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Önökben nem merülne fel a kétely?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Ön szerint tényleg politikai pimaszság kérdezni?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

48. szám

2015.02.23. hétfő

Kiss László

 

Mikor biztosít a KLIK megfelelő körülményeket a tanárok önértékeléséhez?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

124. szám 

2015.12.07. hétfő

Meddig kell még elviselniük a közlekedési káoszt a III. kerületieknek?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

120. szám

2015.11.23. hétfő

Milyen fejlesztések várhatóak a Szent Margit Kórházban?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

115. szám

2015.11.09. hétfő

Mikor kapnak cafetériát az oktatásban dolgozók?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

105. szám 

2015.10.12. hétfő

Valóban készül a kormányzat az 1-es villamos vonalának meghosszabbítására?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Belépő a Parlamentbe, belépő a kormányzati bizniszbe!

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

63. szám 

2015.04.07. kedd 

Mikor épül meg végre az Esztergom-Budapest vasútvonal?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Lengyel-magyar két jó barát?

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter

48. szám

2015.02.23. hétfő

Dr. Varga László

 

Mikor készülhet el végre a Miskolc-Kassa autópálya?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

101. szám

2015.10.05. hétfő

Miért lett jóval drágább a vízóracsere Miskolcon?

Szabó Zsolt

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

 89. szám

2015.06.22. hétfő

Mikor kerül sor végre Miskolcra?

Simon László

Miniszterelnökség államtitkára

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Ami a miniszterelnöki látogatásból kimaradt!

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

80. szám

2015.06.01. hétfő

Kiket és miért támogat az MVM?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Jelentés vagy életösztön?

Magyar Levente

külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Mikor nyújtanak megfelelő segítséget a bajba jutott önkormányzatoknak?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Mi lesz a taós pénzekkel, a források nagy része tényleg ügyeskedőkhöz kerül?

Dr. Simicskó István

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

45. szám

2015.02.16. hétfő 

Tukacs István

 

Egyedi eset a Szent Imre kórházban történt távozások ügye?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

124. szám 

2015.12.07. hétfő

Mikor látogatható a tiszadobi Andrássy-kastély?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

120. szám

2015.11.23. hétfő

Hol tart a különleges gazdasági övezetek ügye Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében?

Dr. Czomba Sándor

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár válasza

95. szám

2015.09.03. csütörtök

Ha Budapestnek jut, Nyíregyházának miért nem?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

80. szám

2015.06.01. hétfő

Az elszabaduló törlesztő részletekről, avagy ez lenne az óriási nyereség a devizahitelesek számára?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Mi lesz az Apáczaival Nyíregyházán

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Mi mindent súg még a miniszterelnök életösztöne?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

63. szám 

2015.04.07. kedd

Demeter Márta

 

Mikor juthatnak hozzá megtakarításaikhoz a Honvéd Egészségpénztár tagjai?

Csepreghy Nándor

Miniszterelnökség államtitkára

126. szám 

2015.12.15. kedd

Jövőre is megújul a helikopterállomány?

Vargha Tamás

honvédelmi minisztériumi államtitkár

99. szám

2015.09.28. hétfő

Vállalja a felelősséget a légierőt ért hatalmas veszteségekért?

Hende Csaba

Honvédelmi miniszter

91. szám 

2015.06.29. hétfő

Valóban egész ügyvédi irodákat lehallgatnak?

Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Valóban semmilyen intézkedést nem tesz annak érdekében, hogy leveleit ne fújhassa ki a szél?

Vargha Tamás

honvédelmi minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Nem a letelepedési kötvénnyel üzérkedők jelentik-e a valódi veszélyt?

Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár

45. szám

2015.02.16. hétfő

Szabó Sándor

 

Miért nem lehet egyszerűbben, kedvezményesen megoldani a 20-30 éves tapasztalattal rendelkező gépkezelők új jogosítványának megszerzését?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

105. szám 

2015.10.12. hétfő

Uniós pénzkifizetés egy végrehajtás alatt álló cégnek?!

Zsigmondné dr. Vitályos Eszter Zsuzsanna 

Miniszterelnökség államtitkára

99. szám

2015.09.28. hétfő

Ki fogja megfizetni az újabb több tízmillió forintos megszorítást Szegeden, amit a házi segítségnyújtás mint szociális ellátás szigorítása okoz?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Ki lesz a következő? Radnóti Miklós vagy József Attila nevét is száműznék az intézményi elnevezésekben?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök.

Úgy építünk, hogy közben tönkretesszük a múlt értékeit, avagy nekrológ a soha fel nem tárt szegedi régészeti leletekről? 

L. Simon László

Miniszterelnökség államtitkára

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Miért kell erővel átnevezni a szegedi Ságvári Gimnáziumot, mikor erre egyértelmű törvényi felhatalmazása nincsen?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Dr. Szakács László

 

Fontos-e a munkahelyteremtés a baranyai Ormánságban a 25 Mrd-os Ős-Dráva Programon belül?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

120. szám

2015.11.23. hétfő

Be kerül-e a törvénybe a készfizető kezesség?

Dr. Vízkelety Mariann

igazságügyi minisztériumi államtitkár

99. szám

2015.09.28. hétfő

Átvállalták a kórházak adósságait?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

80. szám

2015.06.01. hétfő

Mit gondol az összeférhetetlenségről?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Mi lesz a Pannon Volán dolgozóival?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Több százezer lakossági számla tűnt el!

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

45. szám

2015.02.16. hétfő

Bangóné Borbély Ildikó

 

Megoldhatatlan feladat a kulturált mindennapi testnevelés?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

124. szám 

2015.12.07. hétfő

Ki mit fejleszt?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

91. szám 

2015.06.29. hétfő

Elveszik-e a püspökladányiak iskoláját?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Meddig hazudnak még M4-es ügyben?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Házasság hete után lesz együttélés hete is?

Veresné Novák Katalin

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Gőgös Zoltán

 

A földbérletekről.

Fazekas Sándor

földművelésügyi miniszter

124. szám 

2015.12.07. hétfő

Káosz a támogatás előlegek kifizetésénél?

Czerván György

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

120. szám

2015.11.23. hétfő

Mikorra készülhet el a 83-as főút Győr-Pápa közötti rekonstrukciója?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

110. szám 

2015.10.26. hétfő

Mi történt az erdészeti igazgatóságokkal?

Simon László

Miniszterelnökség államtitkára

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Horváth Imre

 

 

Hogyan lesz képes megoldani a Honvéd Kórház Újpest és Rákospalota - mintegy 160 ezer lakosának aktív kórházi ellátását?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

95. szám

2015.09.03. csütörtök

Miért nem hívták meg a kónyi polgármestert az M85-ös főút Győr és Kóny közötti szakaszának átadására?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

89. szám

 2015.06.22. hétfő

Hol vannak a pályázati kiírások?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár válasza

80. szám

2015.06.01. hétfő

Működő rendőrőrsöt Káposztásmegyerre!

Kontrát Károly

belügyminisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Dr. Legény Zsolt

 

Káosz az MVH-ban?

Czerván György

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

120. szám

2015.11.23. hétfő

Kik azok?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

115. szám

2015.11.09. hétfő

Mi lesz a szabolcsi gazdákkal?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Mikor készül el az M49-es?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Tukacs István

 

Vásárosnamény nagyon messze van Budapesttől? Avagy miért nem történik semmi az Eötvös József Általános lskolával?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

126. szám 

2015.12.15. kedd

Hogyan nő egy ukrán határ menti falu lakossága egy év alatt a kétszeresére?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár

115. szám

2015.11.09. hétfő

Mi volt döntésének oka, indoka?

Kontrát Károly

belügyminisztériumi államtitkár

 59. szám

2015.03.23. hétfő

Takarékszövetkezetek lenyúlás után!

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

54. szám

2015.03.09. hétfő

Burány Sándor

 

Mikor szüntetik meg végre a Budapesti Vegyiművek veszélyeshulladék-tárolójában kialakult katasztrófahelyzetet?

V. Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

66. szám  

2015.04.20. hétfő

Hogyan kerülhetett tízmilliárdos nagyságrendű közpénz a Quaestorhoz?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

63. szám 

2015.04.07. kedd

Miért lát a bankcsalásban jó üzletet a kormány?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Tóth Csaba

 

Volt kartell, vagy nem volt kartell?

Zsigmondné dr. Vitályos Eszter Zsuzsanna

Miniszterelnökség államtitkára

101. szám

2015.10.05. hétfő

Lesz-e gyorsvillamos a Bosnyák térig?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Részesültek-e a miniszterek jutalékban?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

63. szám 

2015.04.07. kedd

Harangozó Gábor István

Lesz-e folytatás?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

80. szám

2015.06.01. hétfő

Mi az akadálya annak, hogy felmentést adjanak a Balaton-parti területeken működő kiskereskedelmi üzleteknek a vasárnapi zárva tartás kötelezettsége alól?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Korózs Lajos

 

Mindenre van idejük, csak a "legrászorultabbakra" nincs? Miért nem indult még el az őket segítő program? Mire vár a kormány és meddig várjanak az érintettek?

Zsigmondné dr. Vitályos Eszter Zsuzsanna

Miniszterelnökség államtitkára

 

101. szám

2015.10.05. hétfő

Hány embernek kell még bekattannia, hogy önök észbe kapjanak? Miért csökken jövőre a kábítószer-megelőzésre fordított költségvetési forrás?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

80. szám

2015.06.01. hétfő

Kunhalmi Ágnes

 

Az Illatos úton legalább történt valami, de mi lesz a Cséry-teleppel?

Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Mit lehet tudni a Havanna lakótelepről hiányzó panelpályázatokról?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár válasza

59. szám

2015.03.23. hétfő

Velez Árpád

 

Mi lesz a csókakői idősek otthona lakóival? 

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

A tavalyi évben az állami tulajdonú vállalatok vezetői mekkora összegű jutalomban és prémiumban részesültek?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Dr. Harangozó Tamás Attila

Meddig falaznak a fideszes és Fidesz-szövetséges bűnözőknek?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

54. szám

2015.03.09. hétfő

Dr. Tóth Bertalan

Lavina a színházi berkekben? A Pécsi Országos Színházi Találkozó bojkottjáról.

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő


Jobbik 

KÉRDEZÖ

TÉMA

VÁLASZOLÓ

OGY. NAPLÓ

Farkas Gergely

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mikor szavazhatnak végre levélben azok a külföldre kényszerült magyar állampolgárok is, akiknek van magyarországi lakcíme?

Völner Pál

igazságügyi minisztériumi államtitkár

124. szám 

2015.12.07. hétfő

Mikor lép végre érdemben a Kormány az albérletpiacon tapasztalható példátlan árrobbanás leküzdése érdekében?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

120. szám

2015.11.23. hétfő

Miért nem látják be, hogy a felsőoktatás egyik legfontosabb célja a társadalmi mobilizáció elősegítése és miért lehetetlenítik el, hogy ezt a funkcióját be tudja tölteni?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

115. szám

2015.11.09. hétfő

Miért nem tettek semmit kormányra kerülésük óta annak érdekében, hogy végre megszülessen a fiatalok szempontjából stratégiai jelentőségű ifjúsági törvény?

Novák Katalin

Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára

110. szám 

2015.10.26. hétfő

Gazdasági és pénzügyi ismeretek' tantárgy bevezetése

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

101. szám

2015.10.05. hétfő

Mikor szüntetik meg végre a kiskunhalasi befogadóközpontot?

Kontrát Károly

belügyminisztériumi államtitkár

99. szám

2015.09.28. hétfő

Támogatják-e a mindenki számára elérhető alapszintű internetszolgáltatás bevezetését?

Kara Ákos

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Milyen felháborító esetekre várnak még, hogy végre lépéseket tegyenek a szakmai gyakorlatok körüli problémák megoldása érdekében?

Dr. Czomba Sándor

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Mikor térhet haza a székely apostol?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Mit tesz a kormány, hogy megvédje a magyar bortermelőket az olcsó olasz importboroktól?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

94. szám 

2015.07.06. hétfő

Miért hozzák nehéz helyzetbe a jövő pedagógusait a Klebelsberg képzési ösztöndíjak folyamatos csúszása miatt?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Önök csak azt szajkózzák, hogy nincs döntés a Corvinus Egyetem sorsát illetően, de miért nem vetnek véget a kialakult helyzetnek, és tesznek ígéretet arra, hogy nem darabolják fel az egyetemet, és nem költöztetik el a karokat?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

80. szám

2015.06.01. hétfő

Miért nem jár a családi pótlék a felsőoktatásban tanuló gyermekek után is?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Miért nem léptek fel az elmúlt öt évben a bér-szakdolgozatíró cégek ellen?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Ander Balázs

 

 

 

 

A Jobbik nemet mond a vidékpusztító vasúti járatritkításokra. Önöknél miért siklanak ki a szakmai-gazdasági-társadalmi észérvek?

Dr. Fónagy János 

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

126. szám 

2015.12.15. kedd

Lopakodó Volán-privatizáció?

Dr. Fónagy János 

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

110. szám 

2015.10.26. hétfő

A függőség veszélyei. Avagy miért nincs esélye a magyar gyártóknak a hazai személyszállítási cégek fejlesztési pályázatain?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

105. szám 

2015.10.12. hétfő

Meghallják-e a légkondicionált kormányzati Audikban ülők a közösségi közlekedési ágazatban dolgozók jogos panaszát?

Dr. Fónagy János 

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

99. szám

2015.09.28. hétfő

Tényleg nem érzik, hogy valami bűzlik a fideszes haverok homokozójává züllesztett Dunakeszi Járműjavítóban?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

A korábbi ígéretekkel szemben miért bünteti újabb hét szűk esztendővel a magyar kerékpáros-társadalom több százezer bringázni szerető tagját a kormány?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

80. szám

2015.06.01. hétfő

Mit ér a magyar, ha az agglomerációban él?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

74. szám 

 2015.05.19. csütörtök.

A rendszerváltás szőnyegbombázása után nem érzik úgy, hogy szükség lenne végre protekcionista gazdaságpolitikára?

Orbán Gábor

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

66. szám 

 2015.04.20. hétfő

Országhódítás hektáronként 10 forintért!

Dr. Bitay Márton Örs

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

59. szám

 2015.03.23. hétfő

Földet vissza nem adtok, no, de hogy kárpótlást sem?

Dr. Bitay Márton Örs

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Dr. Lukács László György

 

 

 

Több esemény miatt forr a levegő a rezidensek körül?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

120. szám

2015.11.23. hétfő

40 millió a Merényinek. Na, de mennyi kellene a pszichiátria ellátás rendbetételére?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

115. szám

2015.11.09. hétfő

Van-e kiút az egészségügyi intézmények adósságcsapdájából?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

99. szám

2015.09.28. hétfő

TBC - Magyarország. Félidőben 1:0?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

95. szám

2015.09.03. csütörtök

Közel 9 milliárd forintnyi közpénzt nyelt el a trükkös szolnoki papírgyár?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

91. szám 

 2015.06.29. hétfő

Mivel etetik a betegeket?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

80. szám

 2015.06.01. hétfő

40 beteg jut egy ápolóra?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

66. szám         2015.04.20. hétfő

Bebukóban a mentőállomás-építési program?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Vérciki?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Ugye, nem akarja bezárni a kormány az egyetlen állami genetikai diagnosztikai intézetet?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Magyar Zoltán

 

 

 

 

 

 

Szándékosan fedezi a kínai ipari importmézet a Kormány, vagy a méhész szervezetek hatékonyabban ellenőriznek, mint maguk a hatóságok?

Zsigó Róbert 

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

 

120. szám

2015.11.23. hétfő

Miért nem tesz semmit a kormány a kínai méznek beállított ipari hulladék ellen, amely sok tisztességes hazai termelőt tehet tönkre?

Zsigó Róbert 

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

115. szám

2015.11.09. hétfő

A pálinka EU-s kiátkozásához a magyar kormány nyújt be törvényjavaslatot? Tekinthetjük ezt az elbukott szabadságharc beismerésének?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

110. szám 

2015.10.26. hétfő

A kormány mulasztása miatt elvéreztek a LEADER-támogatások. Százmillióktól esik el hazánk?

Kis Miklós Zsolt

Miniszterelnökség államtitkára

89. szám

2015.06.22. hétfő

Alaptalan volt a kapuvári húsgyár bezárása?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

80. szám

 2015.06.01. hétfő

Mi lesz veled, ETO, avagy a Fidesznek miként sikerül tönkretenni egy újabb nagy múltú magyar futballklubot?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

70. szám 

 2015.05.04. hétfő

Az uniós szabályozás változása és a kormány gyatra tájékoztatása miatt gazdák sokasága kényszerül arra, hogy értékes vetését kiszántsa?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Anomáliák a földvásárlás körül a rosszul értelmezett és használhatatlan földforgalmi törvény miatt?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

A kormány miért nem veszi komolyan a méhészet problémáit?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Folyamatos önfeladás a Fidesznél?

Dr. Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

45. szám

2015.02.16. hétfő

Dúró Dóra

 

 

 

 

 

 

 

 

Menjen-e a könyvek által előbbre a világ?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

124. szám 

2015.12.07. hétfő

Mikor lesz végre béremelés a kulturális ágazatban?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

120. szám

2015.11.23. hétfő

Mikor teszik életszerűvé a nyugdíjkorhatárt betöltött pedagógusok foglalkoztatását?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

94. szám 

2015.07.06. hétfő

Tilosban a turul? Miért akadályozzák az ősi magyar hagyomány kibontakozását?

V. Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

89. szám

2015.06.22. hétfő

Mikorra tervezik gyermekmentő vagy koraszülöttkocsi beszerzését Tolna megyében?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

 86. szám 

2015.06.15. hétfő

Miért nem foglalkoznak a levéltárakkal és az ott dolgozókkal?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Mikor várható, hogy a munkájukhoz méltó bérért dolgozhatnak a pedagógiai munkát segítők?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

54.szám

  2015.03.09. hétfő

Hol van itt a nyelvstratégia?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

59. szám

 2015.03.23. hétfő

Logisztikából, informatikából, ügyvitelből bukta. Okulás vagy folytatás?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Kepli Lajos

 

 

 

 

 

 

Támogatja-e a kormány a Balatoni Hajózási Zrt. magánkézbe kerülését?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

115. szám

2015.11.09. hétfő

Meddig akadályozza még a kormány a megújuló energia hazai elterjedését?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

115. szám

2015.11.09. hétfő

Mikor oldja meg a kormány a víziközmű-szolgáltatók problémáit?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

110. szám 

2015.10.26. hétfő

Miért hagyja magára a kormány a Balaton régiót?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

99. szám

2015.09.28. hétfő

Miért nem segíti elő a kormány a geotermikus energia felhasználásának elterjedését?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

74. szám 

 2015.05.19. csütörtök.

Génmanipulált termékek a magyar üzletek polcain?

Zsigó Róbert

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

70. szám 

 2015.05.04. hétfő 

Mit tesz a kormány a megújuló energia elterjedéséért?

Szabó Zsolt

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

66. szám 

 2015.04.20. hétfő

Mit tesz a kormány a középületek azbesztmentesítése érdekében?

V. Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Jelent-e bármit a kormánynak természeti értékeink védelme, avagy csak felszámolandó akadálynak tekintik a természetvédelmet?

V. Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Bana Tibor

 

 

 

 

Miért hagyják, hogy Vas megyében is romokban heverjen az egészségügy?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

124. szám 

2015.12.07. hétfő

Meddig marad a menekülttábor Körmenden és Szentgotthárdon?

Kontrát Károly

belügyminisztériumi államtitkár

99. szám

2015.09.28. hétfő

Visszaállítják-e a megszüntetett osztályokat a körmendi kórházban?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

95. szám

2015.09.03. csütörtök

Mi várható a megígért Vas megyei útfejlesztésekkel kapcsolatban?

Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Visszaállítják-e a megszüntetett osztályokat a körmendi és a celldömölki kórházban?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Ismét felelőtlenül ígérgettek fontos útfejlesztésekkel kapcsolatban!

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

45. szám

2015.02.16. hétfő

Hegedűs Lorántné

 

 

 

 

Lesz-e átfogó vizsgálat egyes EU-s pályázatokkal kapcsolatban?

Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

120. szám

2015.11.23. hétfő

 Lesz-e emlékműve 56-nak a Nemzet Főterén?

Dömötör Csaba

Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára

110. szám 

2015.10.26. hétfő

Remélhetnek-e a Ligetvédők?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

105. szám 

2015.10.12. hétfő

Hol van az ésszerűtlen pazarlás határa?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

74. szám 

 2015.05.19. csütörtök.

Hulladékszállítás csődhelyzetben?

V. Németh Zsolt

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

70. szám 

 2015.05.04. hétfő

Mit ér az ember, ha magyar?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

66. szám 

 2015.04.20. hétfő

Sneider Tamás

 

 

 

 

Mit kívánnak tenni Bátonyterenye és Mátraverebély térségében megállíthatatlanul terjedő drogfogyasztás visszaszorítása érdekében?

Kontrát Károly

belügyminisztériumi államtitkár

124. szám 

2015.12.07. hétfő

Közszolga vagy közrabszolga?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

115. szám

2015.11.09. hétfő

Mikor kaphatja meg az összes tűzoltó az ígért béremelést?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár

101. szám

2015.10.05. hétfő

Mikor kívánják mentesíteni a Szendehely, Rétság, Nagyoroszi településeket átszelő 2. számú fő közlekedési utat?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár válasza

80. szám

  2015.06.01. hétfő

A CSOK margójára.

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök.

Mikor lesz a szociális szférában béremelés és milyen mértékben?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Szávay István

 

 

 

Miért nehezítik a civil szervezetek működését újabb és újabb adminisztratív akadályok sokaságával és hivatali mulasztások sorával?

Völner Pál

 igazságügyi minisztériumi államtitkár

120. szám

2015.11.23. hétfő

A magyar kormánynak kínosabb a Jobbik irodanyitása, mint a felvidéki iskolabezárások ügye?

Szabó László

külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár

110. szám 

2015.10.26. hétfő

Ki a felelős a Határtalanul! program idei évben is botrányos működéséért és mikor fogják végre elbírálni az egyébként is későn kiírt pályázatokat?

Dr. Rétvári Bence

 emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

95. szám

2015.09.03. csütörtök

Mennyibe került eddig Magyarországnak az újvidéki Európa Kollégium építése?

Dr. Semjén Zsolt

tárca nélküli miniszter válasza

94. szám 

2015.07.06. hétfő

Elfogadja-e a kormány a zuglói népszavazás eredményét, vagy akkor is be akarják majd építeni a Városligetet, ha arra a polgárok nemet mondanak?

Dr. Rétvári Bence

 emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

80. szám

2015.06.01. hétfő

Miért kötelezik értelmetlen és méltánytalan díjfizetésre a Szerbiából Magyarországra utazókat, köztük a határon átlépő délvidéki magyarokat?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

63. szám 

2015.04.07. kedd

Dr. Staudt Gábor

 

 

 

 

 Telik az idő, fogy a türelem: mikor kezdődik meg végre a végrehajtók valódi elszámoltatása?

Völner Pál

 igazságügyi minisztériumi államtitkár

124. szám 

2015.12.07. hétfő

A stadionban van jogszabály, de a repülőtéren nincsen?

Kontrát Károly

belügyminisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Első félidő: 1:0 a végrehajtók javára? Avagy mi áll a nemrégiben lemondott, végrehajtók átvilágításáért felelős államtitkár távozásának valódi hátterében?

Dr. Répássy Róbert

igazságügyi minisztériumi államtitkár

59. szám

2015.03.23. hétfő

Valódi hatástanulmányok nélkül hogyan támogathatja a kormány a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodást?

Íjgyártó István

külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár

54. szám

 2015.03.09. hétfő

Rig Lajos

 

Az egészségügyi rendszer legújabb áldozata: a Szent Imre Kórház?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

124. szám 

2015.12.07. hétfő

Mennyit is ér Önöknek a rendszer szíve?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

115. szám

2015.11.09. hétfő

Mikor lesz az ígéretből valóság? Avagy mikor kapják vissza a tapolcaiak, ami az övék, mikor kerülnek vissza a beígért aktív ágyak? 

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Apáti István

 

 

 

Mikor épül meg végre az M49-es gyorsforgalmi elkerülő út?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

59. szám

 2015.03.23. hétfő

Miért teszik tönkre a CsengerMátészalka közötti vasúti közlekedést?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Gyöngyösi Márton

Ki a felelős a helikopterbeszerzések késlekedéséért?

Hende Csaba

honvédelmi miniszter

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Novák Előd

Az internetről szóló nemzeti konzultációért felelős miniszterelnöki biztos miért nem hajlandó konzultálni a Jobbikkal az ingyenes internet bevezetésének lehetőségeiről?

Dömötör Csaba

Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára

120. szám

2015.11.23. hétfő

Szilágyi György

A törvénynél fontosabb az ügyészség ízlése?

Belovics Ervin

legfőbb ügyész helyettese

120. szám

2015.11.23. hétfő

Vona Gábor

Az út a kiút!

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

86. szám 

2015.06.15. hétfő

​​
Bartha Szabó József