A 3 milliós Magyarország miniszterelnöke nem engedi népszavazásra az Olimpiát
Hogy velünk - Orbán által hontalanná nyilvánítottakkal - mi lesz, rejtély, eltűnünk, vagy elvándorlunk. végső soron nem számít. Mi inkább fontos, hogy A hitleri babérokra áhítozó Orbán és hű csatlósai inkább szavaztatnak valami ellen, amit előzőleg a Grazi szökevény már elfogadott, mintsem egy olyan hatalmas költségvetésű beruházásról, amit a leggazdagabb államok is sorra mondanak vissza. A 444.hu munkatársa járt utána ennek:
- A Nemzeti Választási Bizottság szerdán 9:2 arányban elutasította a 2024-es olimpia megrendezéséről szóló népszavazási kezdeményezést.
- A testület szerint a kérdés nem volt elég egyértelmű, mert azt a látszatot keltette, mintha az olimpiai pályázat visszavonását jelentené.
- Másrészt a rendezésről szóló törvény eltörlése olyan szervezetalakítási kérdést is érintene, amiről nem lehet népszavazni.
Pár héttel azelőtt, hogy Róma is kiszállt a 2024-es olimpia megrendezéséért vívott versenyből, Erdélyi Katalin, az Átlátszó újságírója meg akarta adni az esélyt arra, hogy a nép döntsön arról, akar-e olimpiát rendezni, ezért országos népszavazási kezdeményezést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottságnak.
A kérdés azt a törvényt torpedózta volna meg, amit az Országgyűlés a rendezési szándékról hozott:
Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a XXXIII. nyári olimpiai és XVII. nyári paralimpiai játékok pályázatáról és rendezéséről szóló 2016. évi LVIII. törvényt?
Magyarán a kormány kategorikusan kijelentette, hogy a nép nem szavazhat arról, amiről akar. Ez azért is kínos, mert egy demokráciában igenis az emberek döntését korlátozza, hogy nem dönthet arról megéri-e, bírja-e vállalni azt a bizonyaosan várható plusz adóterhet, amit olimpia szervezése és lebonyolítása ró rá. És most egy kis matek:
Ha 7,2 millió magyarnak nem volt erre pénze, 3,2 milliónak ugyan honnan a francból lenne?
A fideszfanok válaszait a televana@om.hu címre várjuk.