Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. március 3., hétfő

18.494 - Az MVSZ székházának márciusi programjai (Magyarország, Budapest)


Feladó: MVSZ Sajtószolgálat 
Dátum: 2014. március 3. 11:14
Tárgy: Az MVSZ székházának márciusi programjai
Címzett:
Kutasi József Antal

Magyarok Világszövetsége székháza

MVSZ ― MAGYAROK HÁZA

Bankszámlaszám: 10300002-20102159-00003285

1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3. Tel: 267- 4510

www.magyarokhaza.hu, mvsz.szekhaz@gmail.com

 
 

 

 

 

 

 

 


 

2014. március - Kikelet hava 

Ez a hónap a Magyarok Világszövetségének életében

       fehéregyházi eltűnésének 165. és hamvai barguzini megtalálásának 25. évében –

Petőfi Sándorról szól.

A Magyarok Világszövetsége székháza, az MVSZ – Magyarok Háza életében meghatározó szerepet tölt be a Szent László Magyarságtudományi Akadémia, amelynek heti három alkalommal zajlanak előadásai. Ezek élő, internetes közvetítésben is követhetők. A 2013/14-es tanév második félévének kiemelt tantárgyai: A magyar nemzet, tantárgyfelelős: Bottyán Zoltán, ügyvezető elnök, valamint A szervezett magánhatalom és a magyar nemzet sorskérdései, tantárgyfelelős: Dr. Drábik János, elnök. A magyar nemzet c. tantárgy előadásainak a Magyarok VIII. Világkongresszusán 2012-ben elhangzott szövegváltozatát a mostani előadások hetének elején a világhálón közzétesszük. Ekképpen mindenkinek ideje lesz átgondolni, előzetesen kérdéseket, véleményt eljuttatni az előadókhoz.

Heti rendszerességgel szervez programokat a Herman Ottó Társaság és az Aranykard Egyesület. Kéthetente, szombaton tart előadásokat a rák elleni küzdelem ismert szakértője, Dr. Dávid Tamás CoD TM GYÓGYULTAK KLUBJA címmel.

Minden héten, szerdai napokon, 9-17 óráig ingyenes jogi segítség, mediáció – közvetítői közreműködés vehető igénybe az MVSZ tagjai részére, elsősorban gazdasági, munkaügyi, családjogi természetű ügyekben, illetve válóperekben.

Kimondottan fiatalokat céloz meg a wargammers.hu/D21 modellezők köre, amely a hétvégeken tart találkozót.

M
egfelelő érdeklődés esetén a Dob-szerdák folytatódnak.

Március 14-ig Karácsony Ernő és Pál Emil festőművész tárlata tekinthető meg a Bartók-teremben és a Bethlen-kerengőben „Hargitától Ararátig” címmel.

Jeles vendégeink: 

v. Bogyay Elemér, Borbély Imre, Borsche Antónia, Borsos Géza, Borzák Tibor, Dr. Dávid Tamás,

Dr. Diószegi György, Dr. Drábik János, dr. Grespik László, Jávor Zoltán, Kocsis István,

Dr. Mandics György, Patrubány Miklós, Pápai Szabó György, Dr. Pecz Ernő, Sárkány Viola,

Siklósi András, A. V. Tyivanyenko, Prof. Dr. Váralljai Csocsány Jenő 

Részletes program 

1. szombat

8 óra  ―  Nyírő-terem ― Warhammer Fantasy Battles versenysorozat III. forduló, a wargammers.hu/D21 szervezésében.

10 óra ― Bartók-terem ― „CoD TM GYÓGYULTAK KLUBJA” „Kezedben tartod az életed” – segítség RÁK esetén – az egészség megőrzésére az őserdő ereje, az életerő forrása”Előadó: Dr. Dávid Tamás elnök, tudományos főigazgató, az osztrák becsületrend kitüntetettje.

17 óra ― Bartók-terem ― A magyar nemzet ― A székely nép helye a magyar nemzet történetében A Szt.László-MTA előadása. Előadó: Borsos Géza 

2. vasárnap

12 óra ― Nyírő-terem ― Board Games Day ― Társasjáték nap a wargammers.hu/D21 szervezésében.

3. hétfő

17 óra ― Bartók-terem ― Egy új energiaforrás százszor olcsóbb a fosszilis energiánál és

                környezetkímélő A Herman Ottó Társaság előadása. Előadó: Dr. Mészáros Ágoston      

                feltaláló és energiakutató

4. kedd

11 óra ― Bartók-terem ― Borzák Tibor:  P.S. – Titkok a barguzini csontváz körül c. 

              könyvének bemutatója.

18-20 óra ― Bartók-terem ― A szervezett magánhatalom és a magyar nemzet

              sorskérdései ― A Feltétel Nélküli Alapjövedelem lehetséges hatása a magyarság

              válságára ― A Szt. László-MTA előadása. Előadó: Takáts Péter

5. szerda

18 óra ― Bartók-terem ― Bocskai-est ― Bocskai István fejedelemmé választásának 409.

                évfordulójára A rendezvényt a Bocskai István Társaság tartja, előadó: Sárkány Viola,

                a Bocskai István Társaság elnöke.

6. csütörtök

17 óra ― Nyírő-terem ― Heroclix kezdőnap ― Taktikai játék a wargammers.hu/D21 szervezésében.

18 óra ― Bartók-terem ― Visszadobok kenyérrel ― dr. Grespik László humoros

könyvbemutatója komoly témákról. Háromrészes sorozat - második rész.

7. pénte

k

14.30 óra ― Nyírő-terem ― Warhammer 40.000 kezdőnap  a wargammers.hu/D21 szervezésében.

18 óra ― Bartók-terem ― A vaddiófa árnyéka ― Filmvetítés 1956 legendás alakja, Rácz    

   Sándor életéről. A vetítés megtekintése belépődíjas.

8. szombat

8 óra  ―  Nyírő-terem ― Dreadball kezdőnap ― Futurisztikus sci-fi sport a wargammers.hu/D21 szervezésében.

15 óra ― Bartók-terem ― Petőfi irodalmi összeállítás ― Irka Kör - Borsche Antónia

17 óra ― Bartók-terem ― A magyar nemzet ― Szubszidiáris nemzetstruktúra és tudásközpontú nemzetfejlesztés, illetve ezek mai korlátai ― A Szt.László-MTA előadása. Előadó: Borbély Imre 

9. vasárnap

12 óra ― Nyírő-terem ― Heroclix verseny a wargammers.hu/D21 szervezésében. 

10. hétfő

17 óra ― Bartók-terem ― Mit kell tudni az energetikáról?Klíma-helyzet a világban

              A Herman Ottó Társaság közös előadása a Szt. László-MTA-val (közvetítéses). 

              Előadó: Dr. Pecz Ernő professzor, energiakutató

11. kedd

18-20 óra ― Bartók-terem ― A szervezett magánhatalom és a magyar nemzet

              sorskérdései ― A Szt. László-MTA előadása ― Dr. Drábik János

12. szerda

17 óra ― Bartók-terem ― A.V. Tyivanyenko, burjátországi Petőfi-kutató előadása

14. péntek

14.30 óra ― Nyírő-terem ― Warhammer Fantasy Battle kezdőnap a wargammers.hu/D21 szervezésében.

18 óra ― Bartók-terem ― A vaddiófa árnyéka ― Filmvetítés 1956 legendás alakja, Rácz    

   Sándor életéről. A vetítés megtekintése belépődíjas.

15. szombat

17 óra ― Bartók-terem Patrubány Miklós nemzetpolitikai előadása ― Petőfi Sándor hamvai méltó eltemetésének szerepe a magyar nemzet újjáépítésében. Beszélgető partnerek: A.V. Tyivanyenko, Fuksz Sándor és Borzák Tibor

19 óra ― Bartók-terem Borzák Tibor dedikálja új könyvét: P.S. – Titkok a barguzini 

              csontváz körül

17. hétfő

17 óra ― Bartók-terem ― A világ és a magyarság tudatos szellemi-lelki megrontásaA Herman

                Ottó Társaság előadása. Előadó: Siklósi András kutató

18. kedd

18-20 óra ― Bartók-terem ― A szervezett magánhatalom és a magyar nemzet

              sorskérdései ― A Szt. László-MTA előadása ― Dr. Drábik János

20. csütörtök

18 óra ― Bartók-terem ― Visszadobok kenyérrel ― dr. Grespik László humoros

könyvbemutatója komoly témákról. Háromrészes sorozat - harmadik rész.

 

21. péntek

18 óra ― Bartók-terem ― A vaddiófa árnyéka ― Filmvetítés 1956 legendás alakja, Rácz    

   Sándor életéről. A vetítés megtekintése belépődíjas.

22. szombat

8 óra  ―  Nyírő-terem ― Brave Souls 2. szezon I. forduló ―  A Warhammer 40.000 versenysorozat 1. fordulója a wargammers.hu/D21 szervezésében.

15 óra ― Bartók-terem A magyar zászlótartó vitézségi hagyománya - különös tekintettel

               1848/49-re A Szt.László-MTA előadása. Előadó: Dr. Diószegi György Antal

               művelődéskutató.

17 óra ― Bartók-terem ― A magyar nemzet ― Magyar erkölcs, magyar jellem, magyar   küldetés… A Szt.László-MTA előadása. Előadó: Pápai Szabó György 

23. vasárnap

18 óra ― Bartók-terem ― A vaddiófa árnyéka ― Filmvetítés 1956 legendás alakja, Rácz Sándor

                életéről. A vetítés megtekintése ingyenes.

24. hétfő

17 óra ― Bartók-terem ― A táltos paripa rejtélye ― A Herman Ottó Társaság közös előadása

              a Szt. László-MTA-val (közvetítéses). Előadó: Kocsis István író, kutató 

25. kedd

18-20 óra ― Bartók-terem ― A szervezett magánhatalom és a magyar nemzet

              sorskérdései ― A Szt. László-MTA előadása ― Dr. Drábik János 

26. szerda

17 óra ― Bartók-terem ― Az elveszett magyar krónikák ― Előadó: Dr. Mandics György

27. csütörtök

18 óra ― Bartók-terem ― Hit és magyarság ― Szeleczky Zita élete és művészete Könyvbemutatóval

                egybekötött előadás. Előadó: Jávor Zoltán, a művésznő keresztfia

 

28. péntek

18 óra ― Bartók-terem ― A vaddiófa árnyéka ― Filmvetítés 1956 legendás alakja, Rácz    

   Sándor életéről. A vetítés megtekintése belépődíjas.

29. szombat

8 óra  ―  Nyírő-terem ― Legendás Hadvezérek III. forduló ― A Warhammer 40.000 versenysorozat 2. fordulója a wargammers.hu/D21 szervezésében.

10 óra ― Bartók-terem ― „CoD TM GYÓGYULTAK KLUBJA” „Kezedben tartod az életed” – segítség RÁK esetén – az egészség megőrzésére az őserdő ereje, az életerő forrása”Előadó: Dr. Dávid Tamás elnök, tudományos főigazgató, az osztrák becsületrend kitüntetettje.

17 óra ― Bartók-terem ― A magyar nemzet ― A népszaporulat a nemzeti lét elsődleges feltétele A Szt.László-MTA előadása. Előadó: Prof. Dr. Váralljai Csocsány Jenő

30. vasárnap

12 óra ― Nyírő-terem ―  Brave Hearts IV. forduló ―  A Warhammer Fantasy Battle  

                versenysorozat 4. fordulója a wargammers.hu/D21 szervezésében.

31. hétfő

17 óra ― Bartók-terem ― Mi lesz veled nyugati emigráció? Hogyan tovább? A

              Herman Ottó Társaság közös előadása a Szt. László-MTA-val (közvetítéses).

              Előadó: v. Bogyay  Elemér

Minden hétfőn és csütörtökön 18.00-19.30 óráig és 19.30-21.00 óráig TÁRSASTÁNC TANFOLYAM. Érdeklődni lehet: 06/70-263-08-64; www.dancingqueen.hu

 

Szeretne fájdalom nélkül élni?  Ha igen, Dr. Jack Conway amerikai orvos-természetgyógyász és Dr. Nagy Géza orvos-manuálterapeuta várja telefonon történő (+36-30-940-6494 vagy +36-30-218-9508) bejelentkezés alapján a Magyarok Házában működő KIROTEEK Orvos-Manuálterapeuta (Csontkovács) Rendelőben.

 

Dr. Tóth Gyöngyi jogtanácsos elérhetősége időpont egyeztetéshez: telefon: +36 70 9449 111,

e-mail: drtothgyongyi2010@gmail.com

 

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

8238/140303