Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. november 30., kedd

7.151 - Már hetekkel ezelőtt levelet küldött Balás Béla kaposvári püspök Schmitt Pálnak/...

* www.nemzetihirhalo.hu *************
Kínos: Schmitt tudta, hogy vállalhatatlan az alkotmányjavaslat
2010. november 20. 11:46 STOP

Már hetekkel ezelőtt levelet küldött Balás Béla kaposvári püspök Schmitt Pálnak, hogy figyelmeztesse a köztársasági elnököt: az új alkotmányhoz írt javaslatcsomagja nyelvtani és teológiai szempontból is problémás.

Nem kellett volna meglepődnie Schmitt Pálnak, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatalnak az Alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak benyújtott javaslatai széles körben kaptak kritikát, ugyanis a hivatal korábban ellenőriztette a szöveget, amely megbukott a próbán - írja a hvg.hu.

A lektorálásra Balás Béla kaposvári püspököt kérték fel, aki határozott véleményt fogalmazott meg: "kérjenek fel teológus szakértőket, illetve legyen az egész műnek nyelvhelyességi gondozója". Azt is kifogásolta, hogy az államfő az alkotmányozás jogát Istentől eredeztetné, mondván, "az új magyar alkotmány előkészítésekor politikai, vallási feszültséget gerjesztenénk, továbbá időt, erőt veszítenénk, ha nem vennénk figyelembe az elmúlt évszázadok változásait", illetve "a szeretet azt diktálja, hogy értékeinket, hagyományainkat fordítsuk le a világ által beszélt új nyelvre (...), mert az ősi szabályozás betű szerinti folytatása ma sokak számára nemcsak érthetetlen, hanem fenyegető is."

A Köztársasági Elnöki Hivatal, úgy tűnik, nem vette komolyan a püspöki javaslatokat, mert a szöveg nemcsak hogy változatlanul rossz helyesírással és nyelvhelyességgel, illetve a Balás Béla-kifogásolta pontokkal, de elképesztő tartalmi és érvelési megoldásokkal sokkolta az országot. Hosszasan értekezett például a kereszténység fontosságáról, illetve annak szerepéről a magyar jogállam kialakulásában, de a zavaros és tartalmatlan érvelésből csupán az derült ki: ha akarják, az alkotmányozók beletehetik a keresztény tanokra való utalást az alaptörvényekbe. Reformátusnak nevezték emellett Luthert, meglepetést keltve ezzel jó néhányak körében, akik egészen idáig úgy tudták, hogy evangélikusok.

A tartalmi javaslatok között olvasható, hogy "nem ártana" néhány vezérelvet is kodifikálni, amelyek "egykor a nemzet lelkébe ivódtak" - például a Szenkorona-tant -, sajátos helyzetként említi a homoszexuálisok házasságkötésének jogszabályi korlátozását, és kimondja a szurkoláshoz való jogot.

A javaslatcsomag nemcsak elméleti bakikban, hanem rejtélyes nyelvi elemekben is igen gazdag. "A történeti alkotmány magában hordoz olyan erkölcsi, a nép józan gondolkodásában rejlő logikai elveket, melyek korlátként állnak a jövendő jogszabályalkotás fölött", "mindennapi életritmusunk felgyorsulása, az elektronikus levelezés térhódítása a nyelvhasználat eszköz-jellegének kidomborodását eredményezi", nyelvünk pedig "érzelemrokonító forrasztékot" létesít magyar és magyar között - emellett lehetővé teszi, hogy elmélyedjünk a nyelvészettől távol álló tudományágakban is.

Az államfő kommunikációjáért felelős hivatalának vezetője, Kiss Norbert korábban úgy nyilatkozott, sem Schmitt, sem ő nem látta a helyesírási és fogalmazási hibáktól hemzsegő javaslatcsomagot, mielőtt az nyilvánosságra került volna, de nem is közlésre szánták.

Kapcsolódó cikkek
Orbán pártja húsz év után visszakapta a fricskát
Még egy Schmitt a hatalomban - Szijjártó védőszárnyai alatt
Schmitt Pál alkotmány-blamája: titkolják a felelőst
"Dilettáns" - Az evangélikusokat kiborította Schmitt Pál kereszténylobbija
Szégyen-gyalázat: Schmitt Pál a parlamentbe jár törvényeket aláírni
Döbbenetes alkotmánymódosítás - a Sátánnal érvelnek Schmitt Pál szakértői