7.850 - Kulákhelyzet Mikófalván, 1951. június 14. > Mikófalvára 31 családot telepítettek ki Budáról.

From: Kovács Endre

Date: 2011. január 6.
Subject: Kulákhelyzet
To: jozsef@kutasi.eu
 
Kedves  Igaz  Barátom    JÓSKA   !!   Lehetséges,  hogy  már  átküldtem  részedre,  ezeket  a  gyerekkoromban  készült    képeket   !!    Ezeken  a  képeken  a  nagyszülőktől  kezdve,  rajta  van  az  egész  családom  !!  sajnos,  már  csak  az  unokahugommal  élünk  közülük  !!   Az  unokahugom,  az  a  karonülő  csöppség,  akit  nagymamám  tart  a  karjaiban  !!   De  szöveges   rész  is  tartozik  a  levélhez,  mely  a  kitelepítésekről,   és  az  úgynevezett  KULÁKSORSRÓL  ad  tájékoztatást   !!   Sajnos  ezek  voltak  a  gyermekkori  élményeim  !!     Maradok  Igaz  Szeretettel  :  ENDRE  ::

Kulákhelyzet Mikófalván

1951. június 14.
  
Mikófalvára 31 családot telepítettek ki Budáról. Az akkori hatalom számára nem volt véletlen, hogy a környező falvak közül éppen minket szemeltek ki.

Még 1665-ben felszabadította a Bél nemzetségből származó Bekény uraság a birtokán élő Kovács nevezetű jobbágyát és családját, akik a következő évében 
  nemességet kaptak I. Lipót császártól. 1695-ben a Kelemen család jutott nemességhez.

Később a község lakosságának 80%-át a két család leszármazottai alkották. 
Templomot, iskolát plébániát, kulturházat építettek, verejtékes munkával megművelték a környék sovány, agyagos földjeit.
  1848-as szabadságharcban 93 fő vett részt, a megtorlás éveiben honvédhadnagyot bujtatott a falu a kovács műhely széntárolójában. Ma is látható a hely.

1922-ben a falu fiataljai eljátszották a Passiójátékot, melyet Bethlen István akkori miniszterelnök is megtekintett. 
  Horthy Miklós kormányzó nem egy ízben anyagi segítséggel is támogatta egyházközségünket.
Az itt élő paraszt családok nem voltak gazdagok, de szorgalmasak és szívükben nemesek.

Az ötvenes évek hatalmának tehát volt mit irigyelni, a bosszú hajtotta őket.
  Gúnyos vigyorral az arcukon közölték a gazdákkal, hogy a monosbéli vasútállomásra érkező budapesti deportáltakat saját eszközeikkel fuvarozzák otthonaikba.
 Egy-két módosabb gazdához nem egy, hanem két- három családot is elhelyeztek.
  
A több generáció alkotta családból a fiatalabbaknak el kellett költözni, hogy az érkező családnak helyet biztosítsanak.
A nagyapám is két családot vitt haza,az Ungár és a Fellner családot. 
Fia és lánya családjával máshol keresett menedéket, mert még a nagyszülők is ott éltek, de napközben ott tartózkodtunk, mert a nagymama szívbeteg volt,
   meg is halt a kitelepítettek ottléte alatt. Az érkező családokkal semmilyen konfliktus nem alakult ki, annál inkább a hatalommal. 
A befogadó gazdáktól megkövetelték, hogy írásos jelentést készítsenek a házukban élő budapesti kitelepítettekről. Mit esznek, miről beszélnek, honnan kapnak levelet vagy csomagot.
  
A férfiaknak kötelező volt valamelyik szomszédos kőbányában dolgozni, az otthon maradt feleségeket pedig a hatalom emberei zaklatták. Fizikálisan!
A "kulák" gazdák nem önként ajánlották fel otthonaikat, rákényszerítették az érkező családokat, ennek ellenére nem alakult ki közöttük konfliktus, 
  hiszen felmérték, hogy a hatalom rendelkezései egymás ellen akarják uszítani őket.
 Igaz, hogy a kitelepített családok az értelmiségi körökből kerültek ki, tanult emberek voltak, szemben egy képzetlen, csak a családja megélhetését biztositó, 
  a foglalkozásához értő paraszt emberrel szemben, de jó keresztény módjára becsületes, melegszívű és a bajban segítő emberek voltak, és ebben a helyzetben nem is lehettek volna többek.

A kulák szóval megbélyegezték őket, pedig ha átgondoljuk mit jelentett a szó: kulák= nagygazda.
   És miből lett a gazdaság?Verejtékes munka árán, örökölték több generáción keresztül, rokoni házasságot kötöttek, hogy a föld ne osztódjon, inkább szaporodjon.

Természetesen 20-30 hold földet nem tudtak volna külső segítség nélkül megművelni. Alkalmaztak napszámosokat, de nem a kizsákmányolós céljára.
  Háború előtti években is először a napszámos kapta meg a bérét, ha a gazdának kevesebb maradt akkor is. 
A napszám nem volt kevesebb, ha a gazdának kevesebb termett, mert aszályos, vagy esős év köszöntött be.

Az ötvenes években terménybeszolgáltatással és betarthatatlan rendeletekkel igyekeztek tönkre tenni a gazdákat. Az ÁVO folyamatosan ellenőrizte őket.
  Ha megjelentek puskával emelték föl a fazékról a fedelet és gúnyolódva, mocskos szavakat használva beszéltek.

Sokszor ettünk puliszkát és görbét, mi gyerekek nem tudtuk, hogy van ennél jobb is, de a szülők nagyszülők emiatt szomorúak voltak.
  Minden "kihágásért" különadót szabtak ki.
Ha nem tojt a tyúk venni kellett a tojást, a cséplésnél csak az ocsút tarthattuk meg. 
Az udvaron vizet kellett tárolni, ha mi gyerekek kipocskoltuk és nem vették észre az ellenőrzés előtt azt is büntetés követte.
  
"Egyik éjjel fájt a fogam, 3 éves voltam, a szüleim meggyújtották az asztali petróleum lámpát, hogy lássunk. Percek múlva az ajtón dörömböltek, hogy nyissuk ki. 
Az apám sarkig kitárta, bejött két bőrkabátos férfi, és körbejártak a házban, mintha valakit keresnének és kérdőre vonták szüleimet, hogy miért ég a lámpa. 
  Nagyon féltem, az ágyból leskelődtem, hogy az érkező "vendégek ettek-ittak és elmentek."

A nagyapám felajánlotta földjeinek nagy részét, hogy a házból ne lakoltassanak ki bennünket. A földhivatalban még mindig fellelhető a tulajdoni lap, amire rá van ütve a pecsét:
   Felajánlva az állam javára. Nagyon szép házuk volt-kúria gazdasági épületekkel. Még emlékszem a sárga hintóra is.

mellékelt fotó/
A kitelepítettek 1953-ban Sztálin halála után elhagyhatták a falut. Nagyapám házába ezután is lakót tettek, egy munkásokat szállító autó sofőrjének családját és egy tejcsarnokot.
  A faluban élő parasztságot 1959-ben kényszerítették a termelőszövetkezet megalakulására, amit nagyszüleim már nem értek meg. 
54 és 62 évesen a sírba szálltak, annyi megpróbáltatás után, két világháború és kommuunista terror.
  
1963-ban jelentkeztem középiskolába és az iskola igazgatója azt írta le a véleményezésbe-amit később ismertem meg-hogy "bár jó tanuló, a család az elmúlt években osztályidegen volt."
Szomorú történet, vigyázzunk, hogy ne ismétlődjön meg az eljövendő generációk életében soha!