Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. január 12., szerda

7.946 - M. Szabó Imre Dokumentumfilmes, újságíró > Levél Luxembourg miniszterelnökének, Jean-Claude Juncker

Feladó: LIGETI ZSUZSI

Dátum: 2011. január 12. 12:14
Tárgy: Levél Luxembourg miniszterelnökének
Címzett: Kutasi József <jozsef@kutasi.eu
>

M. Szabó Imre Dokumentumfilmes, újságíró >

Subject: Levél Luxembourg miniszterelnökének

Kedves Jean-Claude Juncker! -a fél milliós Luxembourg miniszterelnöke.

Már akkor gyanakodtam, amikor Paul Lendvai, az Ausztriában tevékenykedő nagy túlélőmester európai kőrútra szánta el magát. Nem más lehetett a célja, mint Orbán Viktornak az Európai Unió fél évre kijelölt elnökének teljes lejáratása. Ezért hát a magyarajkú mester, Paul Lendvai, mellesleg újságíró-politikus mindenképpen meg kívánt felelni annak a kihívásnak, amely őt érte s amit Lendvai úr el is vállalt.

Arra nem számított, hogy Zürichben heves  ellenállásba ütközik, a magyar Kenessey Csaba személyében. Az 1956-os forradalmár megőrizte keménységét s meghátrálásra, mi több, megfutamodásra késztette magát a mestert. Kisvártatva Frankfurt következett, a kedves város szintén nem hozott sikert a politikai szélhámosságra vetemedő – hogy múltjáról egyebet ne soroljunk…- publicista.

A tény, sikerült Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellen gyér hangulatot szítania. Persze ez elsuhintható…

Hol járt Ön akkor? Amikor politikustársát méltatlanul igyekezett lejáratni eme lelassult túlélőbajnok. Nem gondolt arra, lám, erre kószál egy lassú öregember, aki az EU elnökről mond ezt meg azt, könyve okán.

Ám menjünk vissza egy kicsit. Hol járt Ön kedves Claude Juncker úr, amikor  2003- nyarán  Budapesten, a Vörösmarty téren a kábítószert népszerűsítették szélsőbaloldali anarchisták, hol, mikor a rendezvényen gyermekeik mentális épségéért tiltakozó-aggódó szülőket véresre verte a rohamrendőrség- a kábítószer fogyasztás mellett vonagló, azt népszerűsítő belőtt német, magyar s   más nemzetség jeles képviselői védelmében!?

Hol, mikor a magyarországi média kommunista újságírói beépülve a nemzeti médiába egymásnak osztogatták a kuratóriumi pozíciókat, hol amikor  PSZÁF elnökét súlyosan bántalmazták, s a magyarországi balliberális-szocialista média a támadókat védte, mindenféle  alantas jelzővel illetve Szász Károly elnököt – például azzal, önmaga verte meg magát! - a kiváló pénzügyi szakembert… Hol volt, amikor 2006 szeptemberében-októberében ugyancsak a rohamrendőrség verte-lőtt szét, vakított   ártatlan magyarokat,  az 1956-os szent forradalom magyar forradalom 50. évfordulójára emlékezni kívánókat. Hol, mikor mindezekről az eseményekről a magyarországi balliberális média hamisan, a valóságot eltorzítva, kéjelegve tudósított.

Merre járt Ön, amikor a magyar média egyik legjelentősebb orgánuma ügynökmúlttal vádolta meg a közszolgálati Magyar Rádió elnökasszonyát. Perek s szakértői vizsgálatok zöme bizonyította, az állítás velejéig hazug, hamis, manipulált. Milliókat nyert személyiségi jogai megsértése miatt indított, személyét tisztázó pereiben, ám a vesztes és a balliberális média a mai napig azt sulykolja, igen, mégis besúgó volt! Munkát, állást nem kap, noha nevéhez fűződik a jelenlegi miniszterelnökkel, Orbán Viktorral készített hetente egy alkalommal, éveken át közvetített rádióinterjú-sorozat.

Ezzel a hamis médiavádaskodással egy életet lehet tönkre tenni. Tönkre is tette. A balliberális média! Orbán Viktor miniszterelnök úr, akit Ön támad, nem avatkozik bele ebbe az ügybe. Ez is bizonyítja, hogy tiszteletben tartja a magyar médiaszabadságot. Hol járt Claude Juncker luxembourgi miniszterelnök, mikor az összes magyar bíróság koncepciós pereket alkotva súlyosan elmarasztalta a bántalmazottakat. Hol, amikor a „független magyarországi bíróságok 148 ügyből húsz- harminc másodpercenként helyeztek előzetes letartóztatásba száznegyven ártatlan magyart?! Hol, amikor ezekről az eseményekről cinkosan hallgatott a liberális-kommunista média, azokat sandán, hamisan tálalva a megrendült magyar s az óvatlan világközvéleménnyel.

Hol járt, kedves luxembourgi miniszterelnök úr, amikor szétverte a rohamrendőrség a felnövekvő nemzedéket mentálisan súlyosan deformáló melegfelvonulás ellen bejelentett tüntetést a rendőrkapitány, a magyarországi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc tudomásával? Hol, merre andalgott a kedves várak között, amikor az elképesztő fölényben lévő balliberális média hahotázva kommentálta eme ízlésromboló eseményt? Hol, merre járt kedves Jean-Claude Juncker miniszterelnök úr, amikor a televíziókban ízlésromboló, Hollywoodban készített rajz és játékfilmekkel fertőznek meg a pici gyermekeket, fiatalokat? Gondolom, az Ön hazájában is tombol a hollywoodi médiafölény. Gondolom, aggódik állampolgárai mentális helyzetéért. Hogy ne sérüljenek meg a balliberális médiaterror ízlésromboló hatása miatt!  Hol, merre járt  akkor, amikor Magyarországra beköszöntött a demokrácia?

Hol, amikor az egyik legnézettebb televízió röhögő politikai műsorában sorozatosan járatta le a magyar népet, figurázták ki más, egyéb műsorokban  a trianoni határokon túlra taszítottakat, őshonos magyarokat, a többségi nemzet fölénye nyomása alatt élő nemzettestvéreinket. Hol, amikor az MSZMP utódpártja, a kormányzó Magyar Szocialista Párt miniszterelnöke arra bíztatta a magyarországiakat, szavazzanak  a kettős állampolgárság ellen! Mindezt tette, tehette, hiszen nagyon erős médiafölénnyel gyakorolt nyomást a megtévesztett, agymosott népre. Ennek súlyos hatása lett a nemzettudatra! Hol járt Ön, kedves Claude Juncker úr, amikor Magyarországon döntő fölénnyel, kétharmados szavazati aránnyal győzött Orbán Viktor, a Fidesz s koalíciós partnere a Kereszténydemokrata Néppárt. Programja egyebek között a rend megteremtése, a médiaviszonyok tisztességes szabályozása volt. Hogy megszűnjön az agymosó műsorözön, a hírek a valóság hamis színben való átírása, feldolgozása. Hogy a Magyar Nemzeti Bank balliberális elnöke  médiatámogatással, jegybanki kamatemelésekkel ne álljon a pénzpiac alantas szolgálatába.

Orbán Viktor nem szított gyűlöletet.m A közösségi jog megsértése elől óvja a magyar nemzetet. A manipuláció, a hamisítás, a tények tudatosan eltorzított színben való elferdítése, a hazudozás ellen emel szót. A tisztességes médiafelfogás reményében… Előfordulhatnak túlzások, netán tévedések ebben a törvényben.

Ez nem Lukasenko országa- amint azt kedves balliberális médiahatalmaik, a szocialista kórus” sulykolt. Ez a demokratikus Magyarország. A hibákat, tévedéseket, netán túlzásokat ki lehet javítani. Akár konszenzussal! Sajnálatos, ez a magatartás rendszeres, a vesztes párt részéről. Ma is hol a bíróságba, hol pedig az ügyészségbe rúgtak bele, az Ön által Orbán Viktort európai léptékben gyalázó média közvetítésével.

Kedves Claude Juncker úr, Luxembourg miniszterelnöke!#

Mint a magyar média egyáltalán nem kegyelt tagja, arra kérem Önt: mielőtt a magyar sajtó szabadságáért aggódó politikusok, vezető liberális szocialista európai, uniformizált sugallatát - véleményét sajátjaként éli meg, legyen körültekintő. Vizsgálódjék, nem ugorjon be szocialista blöffökbe. Ha most mégis megtette, gondolja végig, milyen hamis a szocialista média! Amelyről eddig itten irkáltam. Ön nem olvasta el, mi is a konfliktus lényege. Egyszerűen átvette  budapesti testvérpártja vádjait. Ez méltatlan Még akkor se, ha Ön ennek a politikai pártnak a miniszterelnöke. Ha az Ön országának közszolgálati rádióadója egy percig elnémul, azért, mert egy liberális szerkesztőcskének nem tetszik a törvény, miként vélekedik arról a feltételezésemről, hogy az illetőt, mondjuk húsz másodperc alatt kellene eltávolítani a közszolgálati rádióból

Ez, kedves Claude Juncker úr, két nappal ezelőtt Magyarországon megtörtént. A súlyos cselekményt elkövető magyarországi újságírónak, azon kívül, hogy a vizsgálat idejére felfüggesztették, semmi baja nem esett! Ennyit a magyar médiaterroról! Remélem, Orbán Viktor mai telefonbeszélgetésük során - illő udvariassággal - felvilágosította Önt arról, hogy a Magyar Szocialista Párt aktivistái megtévesztették Önt. Önt, aki, azt is beismerte, nem olvasta az ominózus passzust, mégis vállalta a nyilatkozatot. Azt, amely az Ön tekintélyét mérhetetlen módon lejáratta.

A pártfegyelem az pártfegyelem. Budapestről a megroggyant MSZP hivatalából és Németországból, a szocialista Martin Schulztól szigorú parancs érkezett. Nekimenni Orbánnak!

S Ön, kedves Claude Juncker úr, nekiment. Bevallom, nem volt derék, bátor dolog… Ami pedig engem illet, többször jártam az Ön kedves, szép, romantikus országában. Tervezem visszatérek. Ám most, hogy Ön ily mértékben discreditálta, hiteltelenítette Luxembourgot, megfontolom, ellátogatok-e a kedves lankák, a hangulatos várak kastélyok világába…

Olvasóimat, akik egyet értenek velem arra bíztatom, kövessék példámat. Ne utazzanak Luxembourgba!

Tisztelettel üdvözli Önt,

M. Szabó Imre

Dokumentumfilmes, újságíró


Imre M. Szabó, Hungarian Journalist

Dear Mr. Claude Juncker,

 

I already have had my suspicions, when that great master of survival Paul Lendvai. who lives in Austria decided to go on a round Europe Jorney. His intention couldn’t have been anything else, but the belittling and denigrating of the Hungarian Prime Minister  Viktor Orbán  who was to be President of the European Union from January to June 2011.

He didn’t expect any opposition in Zürich, but Csaba Kenessey a 1956 freedom fighter  made him retreat and int the end, run from the town.

The next stop was Frankfurt. There the old political conman and publicist did manage to raise a little hostile reaction against Viktor Orbán.

But perhaps this can be swept away.

 

Where were you, when this old conman was trying to discredit your fellow politician?

 

But let’s go back a little.

Where were you Mr. Claude Juncker when in 2003 in Budapest Vörösmarty Square  the leftist and anarchists were propagating drugs and when the police, on the pretext of defending the German, Hungarian and other drug users attacked and beat those parents, who were concerned about the mental wellbeing of their children?

 

Where were you when the Communist journalists of the Hungarian Media freely distributed "Advisory Board" positions among themselves, where were you when Mr. Károly Szász President of the State Inspectorate of Financial Institutions was attacked and badly beaten and the Left/Liberal Media of Hungary was defending the attackers. For example, suggesting that he attacked and beat himself up.

 

Where were you when in September and October 2006 when on the 50th. Anniversary of the Hungarian Revolution of 1956, the mask wearing, unidentifiable „police” brutally beat anybody and everybody on the streets of Budapest , in some cases causing permanent lifelong disabilities. And where were you when the Left/Liberal media were disseminating untrue misleading information to the World about what was really happening.

 

Where were you, when one of the most important organs of the Hungarian Media accused the President of the Hungarian Radio (a Public Utility Service) that earlier she was an informer of the State Secret Police. She sued to clear her name and despite the fact that the Courts ruled in her favour and it was proved that she was not an informer, the Left/Liberal Media is still insinuating that she was.

She is still unable to find a suitable position, despite the fact that earlier she had had a very succesful weekly interview with Viktor Orbán. Her life was ruined by these accusations. Mr. Viktor Orbán the Prime Minister whom you are attacking is refusing to get involved in her case.

This is proof that he respects the freedom of the Media.

 

Where were you Mr. Claude Juncker Prime Minister of Luxemburg, when allthe Hungarian Courts found those people guilty, who were brutally beaten by the mask wearing, unidentifiable Police in September and October 2006. Where were you when the "Independent Hungarian Law Courts" out of 148 cases, dealing with each in about 20, or 30 seconds, remanded 140 innocent Hungarian people in prison.

Where were you when these cases were presented to the Public by the Liberal/Communist Media in a false misleading manner.

 

Where were you Mr. Luxemburg Prime Ministerwhen the Hungarian Riot Police units with the knowledge of the Budapest Chief of Police and the then Prime Minister Ferenc Gyurcsány, brutally attacked the parents, who were concerned about the mental wellbeing of their children and organised a Legal demonstration against the tasteless homosexual show performed on the streets of Budapest? Where were you sauntering among your pleasent castles when the Left/Liberal Media laughingly and derisively reported these incidents.

 

Where were you when the violent,tasteless, depraved children's films spewed out by Hollywood poison the minds of children and young people. I presume that in your country you also experience the dominance of these films. I presume that you are also concerned about the mental wellbeing of your citizens. So that they don't get damaged under the destructive influence of the Left/Liberal Media.

Where were you when 'DEMOCRACY' descended on Hungary .

 

Where were you when the participantsin one of the the most watched TV programmes, jeeringly and sneeringly poked fun at the Hungarian People in general and those in particular who after the unjust Peace Treaty imposed on Hungary in 1920 ended up living in the newly created or enlarged neighbouring countries, where they were deprived of all the protection and rights of which they were assured in the Peace Treaty.

Where were you when the leader of "The Hungarian Socialist Party" (MSZP)the successor to the Hungarian Socialist Worker Party, (MSZMP) urged the people to vote against granting dual nationality to the Hungarians living in these neighbouring States.

They could do this, because they controlled the majority of the so called "Free Hungarian Press " and exert influemce on the misled, brainwashed people. It had a serious, adverse effect on the National Identity.

 

Where were you dear Mr. Claude Juncker, when FIDESZ (Young Hungarian Democrats) and the KDNP (Christian Democratic People Party) won the elections with a two third majority.

Their programme included thereestablishing of Law and Order and changing some of the regulations pertaining to the Hungarian Media. Their aim was to stop the flood of brainwashing programmes, and prevent the falsifying of the news.

 

Further their programme also included that the Left/Liberal President of the Hungarian National Bank, with the support of the Media should not be able to impose the unreasonable wishes of the Financial Market, or IMF on the Hungarians.

 

Viktor Orbán did not incite hatred, towards anyone.

He is attempting to defend the Hungarian People. He is raising his voice against lying, manipulation, falsification, and the intentional distortion of facts. 

It is possible that some mistakes may have occured in this law.

Hungary is not the country of Lukashenko as the Left/Liberal Media tried to hammer the people to believe.

This is Democratic Hungary.

The mistakes, or misundersandings can be rectified later.

 

It is unfortunate, but a relentless, hysterical kind of hostility towards Viktor Orbán and the new Government is the hallmark of the Party which lost the last election. They are supported in this by the utterances of Policians like you and the Media, which immediately spreads it to the whole World.

 

Dear Mr. Claude Juncker, Prime Minister of Luxemburg,

As a not very favoured member of the Hungarian Media Community, I ask you: please be a little more discerning, before you declare as your own opnion the promtings of the politicians and journalists, who claim to be so worried about the Hungarian Media. Make your own independent inquiries, do not accept and believe everything at first sight.  

In this case, you simply accepted the accusations of your fellow Socialist Party.

This was shameful, even though you are the leader of that Party and Prime Minister as well.

If in your country the State Public Utility Radio Station would stop broadcasting for one minute, because one of the editors objects to the Media Law, perhaps you will agree with me, that such a person should be chucked out from the Radio in 20 seconds. My dear Mr. Claude Juncker happened in Hungary a few days ago. For this offence, apart from being suspended from his job for a few days, whilst  the incident was investigated there was no other punishment. So, enough said about the Hungarian Media Terror.

Hopefully, when you spoke to Mr. Viktor Orbán on the telephone, he politely enlightened you that you wrere misled by the activists of the Hungarian Socialist Party. You agreed to make a statement on their behalf, although you admitted that you didn't even read the actual text.

Your reputation as a Politician and Statesman was damaged.

But within the Socialist fraternity, orders are orders!

From the office of the discredited Hungarian Socialist Party in Budapest and from the Socialist Martin Schulz in Germany, the order came: Attack Orbán! And you Mr. Claude Juncker obeyed the order and attacked.

 It wasn't worthy of you.

Perhaps here I should mention that I visited your beautiful, romantic country on several occasions in the past.

I was planning to visit your country again. But now by your actions you discredited Luxemburg to such an extent, it is unlikely that I would visit your country again. I will also reccomend this course of action to those of my readers who agree with me. Do not visit Luxemburg.

 

With respect,

Imre M. Szabó

Hungarian Journalist