Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2015. április 22., szerda

20.229 - Surján László: Kedves Szücs Julianna! Mai írásomnak három szereplője van.


Julianna Szűcs fényképe.

Kedves Szûcs Julianna!
Mai írásomnak három szereplője van. Az első a Bankszövetség főtitkára, aki úgy gondolja, hogy a Questor károsultjainak nem jár kártérítés.
Szemében a károsultak nyerészkedők, akik a nagyobb hozam kedvéért nagyobb kockázatot vállaltak, ezt tehát nekik, s nem másnak kell viselniük. A másik szereplő a Fidesz, hiszen frakcióvezetőjük szerint meg kell segíteni a károsultakat, nem járhatnak úgy, mint a Baumag vagy a Hajdu-Bét ügyfelek. A harmadik szereplő az újságíró, aki ezt a két álláspontot úgy állítja szembe, hogy egyik állításnak sem néz a mélyére.
Kovács Leventének a maga oldaláról igaza van, de nem tér ki arra, hogy a Questor károsultjai nem azért kerültek bajba, mert az egyik vagy másik részvény, amelyet nevükben a bróker megvásárolt értékét veszítette, hanem azért, mert kötvénynek látszó tárgyat vásároltattak velük, és más törvénytelen eszközökkel éltek. Rogán frakcióvezető úr éppen ezért tartja indokoltnak a kártalanítást, aminek a fedezete szerinte a Questor vagyona. A baj az ő nyilatkozatával az, hogy nem tért ki kezdettől fogva a valóság minden részletére, és nem is beszélt arról, hogy a károsultak veszteségének a nagysága és a Questor vagyon értéke arányban van-e egymással. 
Az újságíró pedig, akinek a cikke a munkatársunktól jelzést viseli, tehát egy szerkesztőség egésze áll mögötte, nem mutatott rá arra, hogy a két nézőpont nem feltétlenül ellentétes egymással, amióta Rogán Antal rámutatott, a pénzügyi szektortól átmeneti segítséget várnak, a kártalanítás forrása a Questor cégeinek és tulajdonosainak vagyona. Ha a vagyontárgyakat nem kell a kényszer hatása alatt gyorsan, tehát adott esetben ár alatt eladni, akkor lehet esély a tényeges kártalanításra. A kormány nagy érdeme, hogy a gyors zárolással megakadályozta, hogy a későbbiekben a károsultak bottal üthessék az elveszett pénz nyomát, amint történt ez például a Bajnai -féle felszámolás során. Most nem lesz módja senkinek megrántani a vállát és kijelenteni: nem értettünk hozzá. 
Erről kellene szólnia a tájékoztatásnak a politikai színpad mindkét oldalán. Ha mérlegre teszem a régi és a mostani hozzáállást, a mérleg egyértelműen a Fidesz-KDNP javára billen. 
Ez jó hír lenne, ha hír lenne. Beszéljünk hát róla.
Barátsággal köszönt:
Surján László