Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. augusztus 2., csütörtök

23.105 - ​​Bene Gábor: Az Ásotthalmi Zászlóbontáshoz…


Feladó:
Bene 
Gábor 
Dátum: 2018. augusztus 2. 14:48
Tárgy: 
Az Ásotthalmi Zászlóbontáshoz…

Címzett: 

Az Ásotthalmi Zászlóbontáshoz…


Magyarok!

Olvasva az ásotthalmi zászlóbontáshoz fűzött facebook kommenteket, látom azt a mérhetetlen kiábrándulást, amit a JOBBIK okozott a színlelt vagy valós irányváltásával a magyar érzelmű emberek sokaságának. Bizony az ő szemükben hiteltelenné vált a teljes jobbikos vezérkar.

Én viszont nem vádolom Vonát semmivel, mert tévedni emberi dolog. S Torockai Lacit sem vádolom – ahogyan Bubó doki teszi -, hogy az állítólagosan zsidó Tutsek vérbíró unokája, hiszen arról senki sem tehet, kinek az unokája.
Hiszek abban, hogy a magyar Nemzethez tartozás nem elsősorban vér kérdése, hanem sokkal inkább a lélek dolga, s
Torockai (Tóth) Laci valóban sokat tett már eddig is a magyarságért.

Azonban nem értek a pártalapítás kapcsán három fontos dolgot.

1/ Egyrészt valóban nem tudja pl. Novák Előd harcostársam, hogy a párt szó RÉSZT jelent magyarul? Vagyis aki pártot alapít, az részekre szabdalja a nemzetet. (Erre a jó válasz egyedül Papp professzor „Volt egy álmom"- című írásában található meg, ill. a NEEM honlapján)

2/ Másrészt miért nem a mellérendelés alapján fognak működni, ha már párt jellegű (magyarul: részjellegű) – egyébként a magyar életmódtól, hagyománytól teljesen idegen – szervezetet alapítanak? Hiszen a magyarság soha nem az alárendeltség népe volt, hanem mindig a Szent Korona értékrendet betartó és az "egyazon szabadsággal" bíró, szabad emberek nemzete.

3/ Harmadrészt, ha mozgalmi kereteken belül maradnának, akkor eszközként használhatnák fel a Nemzetegyesítők NEEM pártját, amely cselekedeteiben és deklaráltan is „NEM" párt.

(Vagyis nemcsak a radikálisokat, hanem az egész értékelvű Nemzetet szeretné az ősi alkotmányosság szokásjoga mentén egyesíteni, hiszen ők a Nemzetegyesítők!)

Vajon mi az oka annak, hogy ezt a pártoskodási szerveződéseket tisztességesen elítélő, önmagukat jelentősen korlátozó magyarokból álló „Trójai falovat" egyetlen nemzeti erő sem akarja igénybe venni a magyarság felemelése céljából? Igaz, a NEEM tagsága nem akar maguknak hatalmat szerezni, így nem akarnak beülni a képviselőházba, hanem az alulról szerveződő Nemzet számára szeretnék a törvényhozás lehetőségét visszajuttatni.
Ráadásul még vissza is utasították a választási közpénz-pocsékolást, mert annak szerintük jobb helye van az egészségügyben, oktatásban, stb. (Torockai Laci pedig már pedzegette a beszédében, hogy a Jobbik állami támogatását meg kellene osztani velük. Nem lenne ez is egyfajta pénz-póráz a MI HAZÁNKNAK Kedves Laci?)
Vagy talán épp csak az a baj a Nemzetegyesítőkkel, hogy nem akarnak több megélhetési politikust a hatalomban? Ezért hallgatják agyon őket? Hiszen soha egyetlen esetben sem „nyomta őket" sem a Simicska Tv, sem az állami televíziók, sem az újságok, pedig lett volna hírértékű cselekedet náluk is bőven. Ám a NEEM, valahogy mindig kimaradt a hírekből.

Én örülnék, ha a MI HAZÁNK nem párttá alakulna, hanem olyan országos mozgalommá, amely valóban megvalósítaná a Nemzet önszerveződését!
S ehhez még a segítségemet is felajánlom nekik!

Azonban ne támadják a Nemzet többi tagját, hanem mutassanak további példát az elvek betartása, az ősi szellem és az okos nemzetszolgálat területén. (Lehetőleg egyre több alázattal!)
Honféltő szeretettel: Dr. Bene Gábor
A Nemzetegyesítő Mozgalom szóvivője