Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2007. december 4., kedd

44 - Gyurcsány: Pótolhatatlan vagyok

2010-ben vele indul neki a választásnak az MSZP – jelentette be a kormányfő
2007. november 27. 19:21

MNO

Kormányon kell maradnom, amíg csak előbbre tudok lépni... Nem kell sokat gondolkodni itt a stratégián, csak menni, menni, menni kell előre – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, aki a Bloombergnek nyilatkozva úgy vélte, ha a parlament nem fogadja el az egészségügyi reformot, feltehetjük a kérdést: „te jó ég, most mi lesz?”



Van már szerkesztett változat. Természetes, hogy az élőszóban készült interjúk esetében kivétel nélkül, minden esetben szerkesztésre van szükség. Ezt igénylik az élőnyelvi mondatokra jellemző fésületlenségek, hirtelen gondolatváltások, kusza mondatfűzések. A diktafonra és részben papírra is rögzített nyers szöveg stilizálás, húzás, tömörítés és egyszerűsítés után nyeri el a végső formáját, ami végül az olvasó elé kerül. Az esetek kis részében azonban a szerkesztés során – minden manipulatív szándék nélkül is – megváltozhat, ad absurdum akár ellenkező előjelűre is változhat egy-egy mondat, illetve az eredeti jelentést nagyban befolyásoló módon változhat a szöveg akusztikája, tartalma és stílusa egyaránt. Megtapasztalva az interjú kiváltotta nagy érdeklődést, a további félreértések elkerülése és a fontos ügyekben vallott nézeteim újbóli, pontos rögzítése érdekében közzéteszem az interjú vonatkozó részének eredeti leiratát. A leiratot kollégáim csak annyiban szerkesztették, húzták meg, hogy az élőnyelvi mondatok a megértést ne akadályozzák – olvasható abban a közleményban, melyet „Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke” aláírással, a Gyurcsány-interjú ismertetését követő napon juttattak el szerkesztőségünkhöz.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt jósolta a Bloomberg amerikai hírügynökségnek, hogy az ő vezetésével indul neki a 2010-es parlamenti választásnak a MSZP, mert „nincs, aki elfogadhatóan pótolni tudná”.

„Kormányon kell maradnom, amíg csak előbbre tudok lépni... Nem kell sokat gondolkodni itt a stratégián, csak menni, menni, menni kell előre. Ez az egyetlen stratégia, mert az irány helyes... Aki ismer engem, tudja, hogy nem vagyok az a típus, aki félúton feladja, nem futja végig a pályát... Nem számolok azzal, hogy a belátható jövőben bárki is olyan kihívást intézne politikám és személyem ellen, amely lényegesen megváltoztatná a magyar politikai tájképet” - idézte Gyurcsány Ferenc szavait a Bloomberg. A miniszterelnök hétfőn nyilatkozott a Bloombergnek Budapesten, s a New York-i székhelyű hírszolgálati iroda kedden közölte az interjút.

Az amerikai hírügynökség emlékeztetett arra, hogy „a kormányfő népszerűségi mutatói rekordmélységbe süllyedtek”, illetve kitért a kormányellenes utcai tüntetésekre, a sztrájkokra és sztrájkfenyegetésekre, az ellenzék által kezdeményezett népszavazásra.

A tervek szerint december 17-én szavaz a magyar parlament az új egészségbiztosítási rendszerről. Ezzel kapcsolatban a Bloomberg úgy idézte a kormányfőt: „Ha nem tudjuk elfogadtatni a parlamenttel az egészségügyi reform nagy befejező törvényét, akkor mindenkinek fel kell tennie magában a kérdést: te jó ég, most mi lesz? ... Ha nem lesz meg ez a törvény a tervezett időre, akkor a kormánynak le kell ülnie és átfogó politikai felülvizsgálatot kell tartania a múltra és a jövőre nézve”.

Gyurcsány Ferenc szerint feltehetően csak ijesztgetési taktika az, hogy a szabad demokraták azzal fenyegetőznek, kilépnek a koalícióból, ha egészségügyi reformjavaslatuk nem valósul meg. Úgy vélte, hogy a koalíció most simábban működik, mint elődje, Medgyessy Péter kormányzása idején, 2002 és 2004 között, vagy a Horn Gyula vezette első szocialista-szabad demokrata kombináció idejében, 1994 és 1998 között. „A koalíción kívül nincs élet sem a szocialisták, sem a szabad demokraták számára” - fogalmazott a kormányfő, aki szerint politikailag nem reális, hogy a kormánykoalíció pártjai hátat fordítsanak egymásnak.

Gyurcsány Ferenc azt hangsúlyozta: hozzászokott ahhoz, hogy szinte a semmiből építse fel népszerűségét, s a közérzület megváltozik, amint kormányának programja más sebességi fokozatba kapcsol. „2010 még nagyon-nagyon messze van. A reformok lebontó, a status quót romboló hatása és szakasza a végéhez közeledik. Könnyebb időszak kezdődhet, amelyben már építeni lehet. A magyar szavazók nagyon ingatagok” - fogalmazott.

Az idei államháztartási deficit a jelenleg érvényben lévő (6,4 százalékos) hivatalos mutatónál kedvezőbben fog alakulni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Bloombergnek, de számot nevezett meg. „A kérdés most az, hogy mit tegyünk a növekedésért. ...a növekedés motorjaira kell összpontosítanunk, a legnagyobb kihívás jelenleg a növekedés, a növekedés, a növekedés” - hangsúlyozta.

Gyurcsány Ferenc szerint nincs szükség további intézkedésekre ahhoz, hogy Magyarország elérje a 2009-re tervezett, a GDP arányában 3,2 százalékos államháztartási-hiány célt. A Bloomberg szerint a miniszterelnök szavai némi ellentétben állnak Simor András jegybankelnök és több elemző hétfői megnyilvánulásaival, miszerint ehhez további lépésekre van szükség. A miniszterelnök arra számít, hogy a gazdasági növekedést elő fogja segíteni az export gyorsabb bővülése, amit a magas globális kereslet támogat. „Egyetlen cél lebeg a szemem előtt, megteremteni a növekedés motorjait, megőrizve közben az egyensúlyt” - mondta a kormányfő az amerikai hírügynökségnek.

(mti)