Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2007. december 4., kedd

41 - Kommunikációs offenzíva? Horváth milliárdokat ígér

„Ungár megfelelt”
2007. december 4. 16:42

MNO
Az elkövetkező három évre 8,8 milliárd forint európai uniós pénz jut négy kiemelt egészségügyi programra - jelentette be Horváth Ágnes egészségügyi miniszter kedden Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón. A Fidesz szerint a kormány kommunikációs offenzívával próbálja elfedni a sikertelen reformot, valójában csak az átalakítások negatív hatásai láthatók.

A 8,8 milliárd forintból a fővárosi Szent Imre- és az Uzsoki utcai Kórház felújítását, a mentésirányítás fejlesztését kívánják elvégezni, valamint kialakítanak egy egységes egészségügyi humánerőforrás-nyilvántartást - mondta Horváth Ágnes. A tárcavezető beszámolója szerint a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába tartozó Szent Imre Kórház és Rendelőintézet 3,27 milliárd forinthoz jut, amelyből az épületek helyreállítását, újak építését és a gépészeti berendezések cseréjét oldják majd meg.

A szintén fővárosi fenntartású Uzsoki utcai Kórház 4,4 milliárd forint pályázati pénzt kaphat, amelyből szintén az épületfelújítást, az ortopédia és traumatológia egy helyre költöztetését oldják meg, valamint a műtők korszerűsítését - közölte a miniszter. A mentésirányítás fejlesztéséről szólva elmondta, hogy a közép-magyarországi régióban 600 millió, az ország többi részén pedig 3,5 milliárd forint uniós pénz jut a mentésirányítás korszerűsítésére, egységesítésére - fogalmazott.

A negyedik kiemelt program az úgynevezett egységes egészségügyi humánerőforrás monitoring rendszer, amelyre 500 millió forint jut majd, kialakításának célja pedig egy olyan nyilvántartási rendszer, amely az orvosokat és a szakdolgozókat egy adattárba rendszerezi. Jelenleg - indokolt a miniszter - több adatbázisból lehet csak kideríteni, hogy hol, kik, milyen szakvizsgával, milyen nyilvántartási számmal dolgoznak. „Az volt a célunk, hogy ezeket a rendkívül széttagolt, éppen ezért gyakorlatilag használhatatlan nyilvántartásokat egységesítsük és használjuk őket tervezésre” - fogalmazott az egészségügyi miniszter. A projektek tervezett befejezési időpontja 2010.

Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló koalíciós megbeszélésről kérdés kapcsán Horváth Ágnes úgy fogalmazott: „senkinek (MSZP-SZDSZ) semmit nem kellett feladnia”, hanem meg kellett találni a működőképes megoldást. Nem öncélú, hanem működőképes rendszert szeretnének - tette hozzá.

Ungár Klára Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettesi kinevezéséről szólva Horváth Ágnes elmondta: a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének panaszát felülvizsgálta és elutasította. Ungár Klára pályázata megfelelt a kiírásnak, a főigazgató-helyettes alkalmas a poszt betöltésére - szögezte le a tárcavezető.

Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány kommunikációs offenzívával próbálja elhitetni, hogy a reformnak haszna van, valójában azonban csak az átalakítások negatív hatásai láthatók. Vizitdíj, kórházi napidíj, gyógyszerár-emelkedés és egyre hosszabb várólisták - az ellenzéki politikus szerint a lakosság ezt érzékeli a reformokból.

A fideszes képviselő az egészségügyi miniszter által bejelentett fejlesztésekről azt mondta, az Uzsoki kórház esetét úgy tünteti fel Horváth Ágnes, mintha jelentős kormányzati fejlesztésről lenne szó, holott döntően fővárosi forrásból költenek majd erre a célra, és a Szent Imre kórház esetében is a főváros által eltervezett fejlesztésről van szó. Pesti Imre szerinte nem nagy eredmény, hogy az Országos Mentőszolgálattól elvett pénzből valamit visszakap majd az OMSZ. Kifogásolta továbbá, hogy a mentőszolgálattól elvitték a nyereséges betegszállítást. A fideszes képviselő hangsúlyozta: az alapellátást és a járóbeteg-szakellátást is szükséges fejleszteni, hiszen a kórházból kiszorult betegek gyógyulását itt kellene biztosítani, azonban a kormány erre a célra nem ad forrásokat.

Az egészségügy átalakítását a hazai és a nemzetközi szakma is elutasítja, de még a szocialistákhoz közel álló szakemberek, például Repa Imre és Bokros Lajos szerint is kisiklott a reform és a biztosítás rendszer átalakítása sem szolgálja a betegek érdekeit - közölte Pesti Imre.

(MTI)