From: Magdi (Ausztrália)
Subject: AKTUÁLIS ÉSZREVÉTELEK ÉS MEGJEGYZÉSEK!
To: Kutasi József
A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG
(LEVELESLÁDÁJA)
AKTUÁLIS ÉSZREVÉTELEK ÉS MEGJEGYZÉSEK
1/ GONDOLATOK AZ ALKOTMÁNYRÓL
Az „Alkotmány” (alaptörvény) a hatalomgyakorlás, a közigazgatási rendszer és az állampolgári jogállások (jogok és kötelességek) szabályait tartalmazó jogszabályok gyűjteménye, amellyel szemben egyetlen más jogszabály nem lehet ellentétes.
A jelenlegi - többször módosított (toldozott, foltozott) -, Alkotmányunk, a Buharin által 1936-ban készített szovjet (ún. „sztalini” Alkotmány) egy „honosított” változata, amely Rákosi révén került hazánkba és szerkezete, tartalma, stílusa, hiányossága, valamint primitívsége ellenére mintegy hat évtizede „tabunak” számít az egymást követő kormányok, illetve parlamenti törvényhozók számára.
Az Alkotmány áttekinthetetlenségéből, értelmezhetetlenségéből, pontatlanságából és logikátlanságából következik, hogy az állampolgárok többsége nem (is) ismeri ezt az alaptörvényt, bár ezzel semmit sem veszít. Sőt…
Alkotmányunk jellemzője, hogy hatálybalépését követően (a szovjetekhez hasonló módon) az államhatalmi szervek szinte minden egyes paragrafusát vagy cikkelyét durván megsértették vagy figyelmen kívül hagyták. Gyakorlatilag az Alkotmány csak akkor került reflektorfénybe, ha a törvényalkotók, a jogászok vagy az Alkotmány Bíróság közti perpatvar kavarta fel a közvélemény kedélyét és az esetek többségében olyan kérdésről folyt látványos vita („szőrszál” hasogatás), amelyet egy juhászbojtár percek alatt megoldott volna.
Arcpirító, megalázó és mélységesen sértő az állampolgárok számára, hogy a rendszerváltozást követően, az „ILLETÉKESEK” képtelenek voltak létrehozni az 1936-ban összetákolt szovjet Alkotmány változat helyett egy új Alkotmányt, mert aligha fogadhatjuk el, hogy hazánkban ne lenne olyan szakember, aki Buharinnál jobb (tökéletesebb) anyagot ne készítene el röpke néhány hét alatt. Példaként szolgáljanak dr. Maczó Ágnes vagy dr. Vincze János Alkotmány-tervezetei, amelyeket a médiák agyonhallgattak, és alaptörvényünkre ezred annyi figyelmet sem fordítottak, mint Győzike, Zalatnay vagy Sthol botrányos ügyeire.
A valós (igazi, tényleges) rendszerváltozás mindaddig torz és foghíjas marad, amíg az KMP, MKP, Békepárt, MDP, MSZMP utódpártja (az MSZP) gátolja a történelmi hagyományokra épülő, magyar (nemzeti) Alkotmány kidolgozását és hatályba léptetését.
2/ HM, ZMKA, ZMNE ÉS SZÖVEVÉNYES ÜGYEIK
Az elmúlt évtizedekben már számtalan esetben foglalkoztunk a HM és a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (ZMKA), majd Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) visszás dolgaival, de minden esetben a „falra hányt borsó” és/vagy az „agyonhallgatás” szimptómájába ütköztünk.
Für Lajossal kezdődött a „vircsaft”, amikor egy hajdani politikai munkást neveztetett ki az akkori ZMKA élére, ezzel két évtizedre bebetonozta a politikai munkásokat az intézmény vezetésébe, mivel az egyik politikai munkást követte a másik, a parancsnoki (rektori) bársonyszékben. Az sem vált Für Lajos és Raffay Ernő dicséretére, hogy az orruk előtt „ejtőernyőztették” át az egykori politikai tiszteket és pártbizottsági tagokat különféle (esetleg kreált) beosztásokba. Példaként szolgálhat Horváth Miklós politikai tiszt (osztályvezető) „átemelése” a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) állományába, mégpedig: (most fogózkodjanak meg Tisztelt Olvasók!) ’56-os történész-kutatói státuszba! Horváth „történész” Fürnek és Raffaynak köszönhette a későbbi felfelé ívelő pályáját.
A HM akkori vezetői nem takarózhatnak azzal, hogy nem tudtak az át- ejtőernyőztetésekről, mert mielőtt Raffay Ernőt kinevezték volna főigazgatónak a HIM-hez, több napilapban is megjelent egy terjedelmes, konkrét neveket tartalmazó NONSZENSZ c. cikkem erről a kérdésről, ezért Raffay érkezésének hírére, minden átejtőernyőztetett személy összecsomagolta a személyes cókmókját és csak akkor nyugodtak meg, amikor az új főigazgató a bemutatkozó állománygyűlésen kijelentette, hogy: „nem kell senkinek félni, nem lesznek elbocsájtások”!
Nem lehet elhallgatni, hogy Für Lajos mellett Hende Csaba volt a HM parlamenti titkára, majd jogi főosztályvezető és kabinettitkár. Később Hende Csaba Dávid Ibolya miniszter-asszony mellett „államtitkárkodott” az Igazságügyi Minisztériumban, de ketten sem „alkottak” maradandót a szakterületükön. Mindez nem jelenti azt, hogy Hende Csaba nem lehet eredményes honvédelmi miniszter, csupán a rideg tényekről kellett megemlékezni.
Keleti György hadügyér idejében Lányi Zsolt (az FKGP alelnöke) „verte a mellét”, hogy majd rendet teremt a HM-ben és intézményeiben. Figyelmeztetésem és tiltakozásom ellenére (Wachsler Tamással szövetkezve, „titokban”), beindítottak egy katonai vezetőképző tanfolyamot és (ezen a címen) mintegy 5 (azaz öt) millió forintot markoltak ki a HM, illetve a ZMKA zsebéből. A tanfolyam hallgatói és előadói (képletesen szólva) hasonlítottak Gogol: HOLT LELKEK c. művében szereplő - a zseniális szélhámos (Csicsikov) által vásárolt – személyekre.
A szervezési és pénzügyi kérdésekkel Wachsler Tamás foglalkozott, egy „sajtpapírra” írt jegyzékben állította össze a tanfolyam költségeit (tanári díj, utazási költség, jegyzetek készítése, szállodai kiadások, étkeztetés, stb., stb.), de a ZMKA pénzügyi szolgálat vezetője csak Szabó János (!) rektor-helyettes parancsára volt hajlandó kifizetni a számlákkal nem igazolt összeget.
A millióknak nyoma veszett, a tanfolyam „lecsengett”, a hallgatók semmilyen katonai beosztást nem kaptak, viszont Szabó(!) és Wachsler „munkáit” nagyra értékelték, mert Wachslert kinevezték a HM közigazgatási államtitkárává, Szabót pedig (a honvédelmi miniszter névrokonát) helyettes államtitkárrá, ahonnan a kormányváltást követően visszakerült a ZMNE-re rektor-helyettesként, majd 2007-ben az Intézmény rektora lett. 2010 januárjában pedig a munkahelyén letartóztatták, pórázon elvezették, majd július elsejétől a rektori megbízatását is megszüntették, mert zsarolási ügyekbe keveredett.
Célszerű lenne a korábbi „pénzszórási” tevékenységére fényt deríteni, és a közreműködő személyeket is felelősségre vonni, mivel a pénzherdálás Czinegétől kezdve permanens folyamattá vált a HM–ben és intézményeiben! Csupán a most leváltott garnitúra két prominens vezetője (Szekeres és Vadai) közel 40 (azaz negyven) milliót utazgatott el, és 30 milliót költöttek szeszesitalokra a HM-ben!
A szervezetlenséget, a pénzpazarlást és valamilyen korrupció-gyanús ügylet „csúcsát” jelentheti, hogy a HM 150 milliós szerződést kötött külső cégekkel idegen nyelvi oktatás biztosítására, holott a ZMNE-en működik (talán) az ország egyik legkorszerűbb (nemrégiben átépített) idegen nyelvi oktatási bázisa (laborja), a tanári állomány felkészültsége, illetve kapacitása lehetővé teszi a magas szintű (korszerű) oktatást. A 150 millió „ablakon át kidobott pénz”, amely 5 évre elegendő lenne a HM szeszesital fogyasztásának kielégítésére(!)…És mindezek csak a „jéghegy” csúcsának számítanak!
3/ AJÁNDÉK RENDFOKOZATOK ÉS KITŰNTETÉSEK
A rendszerváltozást követően sajátos ajándékozás dömpinget indítottak el a honvédelmi miniszterek és a köztársasági elnökök. Vélt vagy valós(?) érdemek alapján két kézzel szórták a katonai rendfokozatokat vagy kitűntetéseket, degradálva azok erkölcsi vagy eszmei értékét és presztízsét”.
A lavinát Göncz Árpád indította el azzal, hogy (meleg szavak kíséretében) magas állami kitűntetést nyújtott át annak a Kárpáti (Kurely) Ferenc ex honvédelmi miniszternek, aki a Néphadsereg „fő-komisszárjaként” „tűzzel-vassal” biztosította a személyi állomány marxista-leninista-sztalinista képzését (agymosását), jelentősen megkurtítva a szakmai képzés (elméleti és gyakorlati) időtartamát, majd leváltásának pillanatáig görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy a seregben megmaradjanak az MSZP alapszervezetei.
Göncz Árpád léptette elő Király Béla vezérőrnagyot vezérezredessé, akit Farkas Mihály „tuszkolt be”, a tábornoki kasztba, mert a koncepciós perek során hamis vádakat szórt tábornok-társaira, és elvállalta (a felkérést elutasító) Sólyom László altábornagy helyett, hogy az 1950-es katonai díszszemlén a honvédelmi miniszteren kívül a szovjet katonai főtanácsadónak is kész jelentést adni.
Az már Für Lajosra, és Pick Róbertre (a köztársasági elnök „hadsegédjére”) tartozik, hogy elfelejtették tájékoztatni a honvédség főparancsnokát arról, hogy Király Béla háromszoros dezertőr volt, és ötvenhatos „hőstetteinek”, valamint tevékenységeinek mindegyike tömény hazugságokat tartalmazott!
A bohóckodás kategóriájába tartozik, hogy az elmúlt húsz évben mintegy száz dandártábornoki kinevezés történt, bár egyetlenegy teljesen feltöltött dandárunk sem volt!
Szabó János hadügyér azon a címen léptette elő Szalay Róbertet, hajdani politikai tisztet és pufajkást, alezredessé, hogy (saját és senkivel sem bizonyított állítása szerint), ott volt a Sztalin szobor ledöntésénél, viszont nem léptette elő azt a 75-80 ezer embert, akik valóban ott voltak a csizmás generalisszimusz szobrának lebontásánál.
A fentiekben arról a Szabó Jánosról van szó, aki szó szerint megismételte Raffay megnyugtató mondatát a „tisztogatások” elmaradásáról, és aki semmilyen nyomot nem hagyott maga után a közvélemény emlékezetében, pedig még a köztársasági elnöki funkció betöltésére is alkalmasnak találta magát.
Az már Szabó tudatlanságát fémjelzi, hogy a korábban előléptetett Bánkuty Gézát (Lányi Zsolt javaslatára) másodszor is előléptette a vonatkozó törvények megsértésével. Bánkuty szintén kitalált ’56-os hőstetteivel férkőzött sokak bizalmába és bizonyos idő kellett annak a tisztázására, hogy az ’56-os forradalom alatt semmit sem tett (hacsak azt nem könyvelték el érdemének, hogy kicsempészett nemzetőr igazolványt adott ÁVH-s barátjának), majd pufajkába bújt, később pedig Bécsben Szabó Miklós BM-es rezidens bizalmas munkatársa lett.
Szabó Miklós buktatott le számos forradalmárt és juttatott Kádár bitójára. Nemrégiben azt nyilatkozta a Magyar Hírlapban, hogy nem érzi magát felelősnek pl. a fiatal forradalmár, Renner Péter halálában, és most is úgy érez, mint annak idején Bécsben!
Az már csak hab a tortán, hogy a rendszerváltozást követően Szabó Miklós egy Társadalmi Unió elnöke lett, kb. ötven méterre a Honvédelmi Minisztériumtól és a Nemzetbiztonsági Hivataltól, szép tágas irodában dolgozik és negyvenhárom tagszervezettel rendelkezik. Állítása szerint mintegy 700 000 (azaz: hétszázezer) regisztrált tagságuk van. Főként fogyasztóvédelmi ügyekkel foglalkoznak, de a fogyasztók ebből mit sem érzékelnek…
Kádár meghálálta a forradalmárok elleni tevékenységét és a szocialista kormányok is jelentős pályázati pénzeket pumpáltak a Társadalmi Unióba.
Ezt a „kitérőnek” tűnő témát azért kellett megemlíteni, mert a szovjetek háborús terveit meghiúsító (és hazánkat, sőt Európát fenyegető veszélyt elhárító) Belovai István rehabilitálási ügyével sem Göncz Árpád, sem utódjai, de Dávid Ibolya vagy Hende Csaba sem foglalkozott! Hende Csaba azt a kérésemet is elutasította, hogy egy jogászokból, történészekből, politikusokból és katonákból álló bizottság vizsgálja meg Belovai István ügyét, aki nem kapott pályázati pénzeket, sőt még nyugdíjat sem! Az USA-ban halt meg 2009. november 6-án. A karrierjét, a szabadságát és a házasságát áldozta fel a hazájáért! Neki nem járt sem kitűntetés, sem előléptetés! Bajnai Gordon viszont Király Béla ravatalánál megható nekrológban méltatta a magyar történelem – egyik - legnagyobb, legügyesebb, legszerencsésebb és legaljasabb szélhámosát, hazugját, árulóját, dezertőrét és besúgóját!
Lányi Zsolt dandártábornoki rendfokozatra terjesztette fel Homola Csaba ezredest, a Honvédelmi Bizottság titkárságának vezetőjét, aki életében nem látott dandárt, de Lányi biztosan akceptálta, hogy a Néphadseregben függetlenített párttitkárként „eredményes” munkát végzett…
Példa nélkülinek mondható Stefán Géza altábornagy vezérezredessé történt előléptetése, mert korábban vezérezredesi rendfokozatot senki sem kapott ebben a beosztásban (KBH: Katonai Biztonsági Hivatal), de talán bekalkulálták nála, hogy anno dacumál már a III/III-as „cégnél” is vezető beosztásban volt…
A logikátlan, törvénytelen és indokolatlan rendfokozati előléptetések és kitűntetések akarva-akaratlanul lejáratták a Magyar Honvédséget és azt a személyt is, aki „ajándékba” kapott rendfokozato(ka)t vagy plecsni(ke)t, még akkor is, ha az IQ-jának az értéke nem elegendő ennek a felismerésére.
Hasonló esetek tömege fordult elő a polgári szférában is, talán Demszky Gáborral (Budapest tönkretevőjével, a leghazugabb és akut amnéziában szenvedő főpolgármesterével) igazolható ez az állítás, amikor egyszerre két kitűntetést tűzött a felvonuló tömeget szétverető Gergényi druszája zakójára, miközben a szellemi fogyatékosokra jellemző mosolyt erőltetve magára, fogadta a megilletődött főrendőr köszönetét.
Meggondolandó - a brit kormány gyakorlati eljárásának átvétele -, miszerint attól a személytől, akiről kiderült, hogy érdemtelenül kapott kitűntetést, utólag (sőt halála után is) visszavették (vagy törölték az adományozottak jegyzékéből),- ezt tették Románia conducatorával (Ceausescuval) is.
Jogászoknak való „csemege” kérdés, hogy vajon az elhunyt Király Bélától vissza lehet-e venni Horthy-tól, Hitler-től, Mussolini-tól, Szálasi-tól, Rákosi-tól, Farkas-tól, Nagy Imré-től, Göncz-től, Horn-tól, Keleti-től, Mádl-tól, Medgyessy-től, Gyurcsány-tól, a Yad Washem-től, valamit Indiában, Japánban, Új-Zélandban, az USA-ban, Vietnamban, Tajvanon, Kanadában, Argentínában kapott kitüntetéseit, okleveleit, díszpolgári címeit (?), hiszen ezek többségét azért kapta, mert az orránál fogva vezette a fél világot és hazugságaival elkápráztatta a hiszékeny vagy elfogult embereket!
4/ KÁROLYI MIHÁLYRÓL
Forgó Irén közvetítésével kaptam meg (e-mail-en) azt az Interneten megjelentetett felszólítást, hogy Károlyi Mihály szobrát helyezzék a szoborparkba, vagy adják oda a szoborhoz ragaszkodó Lendvai Ildikónak, talán akkor megnyugszik és nem sóvárog Károlyi után.
Kétségtelen, hogy Lendvai hasznára válna, ha leköltözne Békéscsabára, Károlyi Mihály ugyanis Békéscsaba díszpolgára és ez a tény (talán) nyugtatólag hatna rá, bár meg kell említeni, hogy Károlyinak annyi köze volt Békéscsabához, mint Lajosmizséhez vagy Bukaresthez…
„Áthidaló” megoldásnak javasoljuk, hogy az egész szoborparkot vigyék a szeméttelepre vagy a fémgyűjtőbe, mert sokba kerül az adófizetőknek a fenntartása.
Nem árt tudni, hogy egykoron Zsigmond Attila ötlete volt a szoborpark létrehozása és potom 60 (azaz hatvan) milliót költöttek rá. Arról a Zsigmond Attiláról van szó, aki 1985-ben kvázi-kékcédulás módszerrel lett országgyűlési képviselő, mert a munkásőröket tömegével szállították át a Budapesti II. kerület egyik választókörzeteiből a másikba, így biztosítva a jelöléséhez szükséges többlet szavazatokat és kiejtve a többi jelölteket. Az egyik ”derék munkásőr” még ki is „kiabálta” a jelölőgyűlésen, hogy: „Most jöttünk a másik szavazókörzetből, ott is Zsigmond elvtárs mellett álltunk ki”.
5/ SIMOR ANDRÁS ÉS AZ IMF
Minden ellenkező véleménnyel szemben, igazat kell adnunk az IMF-nek, hogy karakán módon kiállt Simor András mellett és ellenzi, hogy csökkentsék a Magyar Nemzeti Bank elnökének a fizetését. A havi 8 (azaz nyolc millió) feletti jövedelemből ugyanis Magyarországon még (úgy-ahogy) el lehet éldegélni, de 2 000 000 (azaz két millióból) már nem futja a méregdrága libamájra, lazacra kaviárra, teknősbéka levesre, bálnahúsra, francia pezsgőre és konyakra, nem beszélve más luxus dolgokról.
Az IMF nem engedheti meg, hogy egy ultra-szuper képességekkel megáldott bankelnök krajcároskodjon és kerékpárral vagy villamossal közlekedjen, illetve az aluljárókban nyújtogassa a kezét néhány forintocskáért, mert alacsonyabb fizetés esetében a kisebb fizetésűek vagy hajléktalanok helyzetét megnehezíti azzal, hogy közéjük keveredik és csökkenti az egy főre eső alamizsnák mennyiségét. Így gondoskodik az IMF az elesettekről is, tehát akceptálni (és érteni) kell a kardoskodását.
Simor urat is meg kell érteni: szociális érzékenysége, extra igénye és vastag arcbőre nem teszi lehetővé, hogy lemondjon arról, amit az adófizetők biztosítanak számára.
6/ PINTÉR SÁNDORRÓL
A kormány összetételének egyik legnagyobb meglepetését Pintér belügyminiszterré való kinevezése jelentette. Közismert (Pintér nyilatkozatából is), hogy az új belügyér Gergényi cimborája és az egykori „főrendőr” népellenes tettét ma is pozitívan értékeli.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Pintér nem lehet (vagy nem lesz) jó belügyminiszter, de a rendőrség néhány utóbbi fellépése (akciója) semmiben sem különbözik a kormányváltás előtti „csapatétól”, oda vezénylik őket nagy számban, ahol semmi tennivalójuk nincsen, és pontosan úgy viselkednek, mint a gyurcsányi diktatúra idejében.
Pintér mélyen hallgatott az előző években végbement rendőrségi atrocitások során is, ami (átvitt értelemben) cinkosságot jelenthet annak a részéről, aki már jól ismeri (és ismerte) ezt a szakterületet. Ha elemzésünkben tévednénk, akkor felszólítás nélkül megkövetjük mind a belügyminisztert, mind a testületet és őszintén kívánjuk, hogy ne legyen igazunk.
7/ ELLENZÉKRŐL ÉS KRITIZÁLÓKRÓL
Előre kell bocsátanunk, hogy senkit sem akarunk megsérteni vagy elmarasztalni, teljes mértékben elismerjük, hogy mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani, még akkor is ha azzal nem értünk egyet.
Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy egyes „hangadó” ellenzéki személyek már-már permanensen és gusztustalanul kritizálják a kormányt a megalakulásának pillanatától kezdve.
Mindezek viszont csak azoktól fogadhatók el, akik az országot csődbe vivő Kádár érában, valamint Horn, Medgyessy, Gyurcsány vagy Bajnai „éhező proletárvezetők” uralkodása alatt is meg mertek szólalni.
Mesterházy elvtárs például „sunyított” (lapított) a „félnótás” Gyurcsány sorozatos hazugságai és népellenes fellépései korszakában, most pedig veri az asztalt azért, amit nyolc évig „elqrtak” elvtársaival egyetemben, és az EU államok sereghajtójává züllesztették hazánkat. Hordóra pattanva kifogásol mindent, szinte megrészegül a saját hangjától.
Egy folyamatosan „röhögő” vagy vigyorgó kórus (Gyurcsány és Lendvai vezetésével) látható a parlamentben a frakcióvezető mellett és mögött (a kamerák jóvoltából), csak az nem érthető, hogy mitől olyan vidámak és miért tartják olyan viccesnek Mesterházy jól artikulált, de semmitmondó, „marosáni” stílusú felszólalásait.
Emlékeztetőként (Mesterházynak is): „A kommunizmus megbukott mindenféle értelemben. De a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem mezítelen életét és a zsákmányt." (Márai Sándor)
Vona Gábor azt képzeli magáról, hogy ebben az országban csak neki van (és lehet) igaza. Talán az a legnagyobb hibája, hogy azt sem tudja, hogy mit kellene tudnia. Tapasztalatlanságát és a politikai életben való járatlanságát pökhendiséggel, „bunkó” viselkedéssel és látványos „kiszólásaival” szeretné (vagy akarja) kompenzálni, ami sok szimpatizánsának nagyon tetszik, de még többekben visszatetszést gerjeszt.
Számos jó gondolatait és programpontjait hatékonyabban érvényesíthetné nagyobb szerénységgel és kompromisszum készséggel. Sajnos kezdi elsajátítani azokat az allűröket, amelyek a gyorsan népszerűvé vált személyekre jellemzők, lekezelő stílusba „ment át” és ex chatedra kijelentései nem minden esetben vannak köszönő viszonyban az igazsággal, a lehetőségekkel, a megvalósíthatósággal vagy a többségi akarattal (támogatással). Nagy kár lenne ezen az úton haladni, mert történelmi figurák sokaságával igazolható, hogy ezek csak átmeneti, (felületes) sikereket eredményeznek.
Gaudi-Nagy Tamás redundáns hozzászólásaival (nyilatkozataival) és közszereplésének növelésével kívánja népszerűségét fokozni vagy igazát bizonyítani. Megítélésem szerint, a kívánt cél jobban elérhető tömör, világos és rövid (jól kidolgozott) gondolatok tolmácsolásával. Emlékeztetni szeretném arra, amikor egy volt politikai tiszt, pufajkás és köztörvényes alperes védelmét vállalta el és a másodfokú tárgyaláson nyolc (!) oldalnyi anyagban fejtegette védence ártatlanságát. Feleslegesen dolgozott, mert a másik védő néhány konkrétumokat tartalmazó mondattal „padlóztatta” az elsőfokú bíróság által is elmarasztalt alperest.
Tehát: nem a mennyiségre, hanem a minőségre kell(ene) koncentrálni, az eredmény sokkal jobb, meggyőzőbb és elfogadhatóbb lesz, mint a „bő lére eresztett” mondat-zuhatagok.
SCHIFFER ANDRÁSRÓL csupán annyit lehet megjegyezni, hogy frázisok puffogtatásán és kiizzadt kötözködésen kívül semmit sem tudott eddig produkálni. Ennek ellenére öntelt pózt vett fel és úgy tesz, mintha az LMP lenne a legnagyobb létszámú frakció a parlamentben. No comment!
ÖSSZESSÉGÉBEN: a nyári „uborka szezonban” - kikapcsolódásként -, nem árt áttekinteni azokat a társadalmi problémákat, megoldásuk lehetőségét és egyes személyek hozzáállását, amelyek a közvéleményt foglalkoztatják.
Célszerű lenne határozottabban és gyorsabb ütemben foglalkozni az alábbi kérdésekkel :
-a felelősségre vonásokkal (ne „röhögjenek” már annyira és annyian Gyurcsány hívei);
-az ’56-os kárpótlás kérdésével;
-a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolításával;
-a Szanyi Tibor elvtárs csalással szerzett OGY képviselőségével;
-a Kuncze-féle BM szennyes ügyeivel;
-Belovai István posztumusz rehabilitálásával;
-Király Béla életútjával;
-a Biszku-féle főguruk nyugdíjának minimum értékre való leszállításával;
-a Budapestet tönkretett Demszky Gábor felelősségre vonásával;
-az „Apró” klán lakásfoglalási kérdésével;
-egy hadapród vagy kadet jellegű iskolalánc kialakításával;
-egyetemek és főiskolák kötelező biztonságpolitikai és honvédelmi kérdések c. (elméleti és gyakorlati témaköröket tartalmazó) tananyag felvételével;
-tartalékos tiszt és tiszthelyettes képzések beindításával;
-a közszolgálati médiák igazságos (a politikai erőviszonyokhoz igazodó) átalakításával (felosztásával);
-a Bíróságok és a Büntető Törvénykönyv korszerűsítésével;
-a magyarságot (történelmünket) becsmérlő (sértegető, gúnyoló,) személyek (pl.: Esterházy Péter, Kertész Imre, Biszku Béla, Havas Szófia, Spíró György, stb.,) felelősségre vonásával.
Köszönettel veszünk minden javító szándékú észrevételt vagy kiegészítést, készen állunk arra is, hogy – önzetlen - segítséget nyújtsunk a felvetett kérdések vagy problémák további tisztázására, megoldására.
Tisztelettel:
(Prof. Dr. Bokor Imre)
az MJB elnöke
