Feladó: Dr. Somogyfoki György
Dátum: 2010. augusztus 29. 19:43Címzett: jozsef@kutasi.eu
"Ha minden elvész: él a gárda" - A Rongyos Gárdára emlékeztek a Farkasréti temetőben A Jobbik Magyarországért Mozgalom augusztus 28-án emlékezett az egykori Rongyos Gárda hőseire a budapesti Farkasréti temetőben. A hűvös, mindvégig esőre álló időben az egy esztendővel ezelőtti összejövetelhez képest az idén kicsit kevesebben voltak, ám a jelenlevők azzal vigasztalódhattak, hogy a temetőkapu környékén mindössze két, normális – tehát nem űrhajósokra emlékeztető – egyenruhába öltözött rendőrt lehetett látni. A megemlékezésen történelmi visszaemlékezések is elhangoztak.



Ifj. Tompó László

Ináncsi József

A KDNP helyi szervezete is koszorúzott

Dúró Dóra és más részvevők virágokat hoztak

Középen Jeszenszky Sándor, a Nemzeti Érzelmű Motorosok vezetője