*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Budaházy levele a börtönből: köszönet mindenkinek, aki kiáll értünk
Köszönet mindenkinek, aki kiállt és kiáll értem és társaimért. Köszönet az éhségsztrájkolóknak (magam is végig csináltam), köszönet a tüntetőknek. Szükségünk van a kiállásra, a segítségre. Kérem ne hagyják, ne hagyjátok abba, sőt. Remélem majd meg tudom hálálni valahogy. Szabadság!
Orbán Viktor október 23-i beszédét hallgatva, és az elmúlt nyolc év jogsértéseit vizsgáló bizottság jelentését olvasva, úgy tűnik, hogy az új hatalom a nemzeti ellenállást - mivel, hogy abban zéró mértékben vett részt (az egyetlen enervált kordonbontástól eltekintve) - egyszerűen törölni akarja a magyar közelmúlt történelméből. Ez a törekvés felháborító! És kicsinyes is, hiszen ilyen hatalommal a kezében akár el is ismerhetné.
Orbán szerint az '56-os "fegyveres" forradalmat '90-ben követte az "alkotmányos", majd 2010-ben a "kétharmados". Nos, ezzel szemben az én meglátásom szerint a kommunisták elleni harc - mert erről beszélünk - a következőképpen alakult. A kommunisták Magyarországon először az 1918-as őszirózsás forradalmat követően, gyakorlatilag puccsszerű palotaforradalommal kerültek hatalomra. Rövid ideig tartó dicstelen szereplésüket követte egy kártevésüket felszámoló joghelyreállító időszak. 1945-ben aztán a szovjet tankok hátán érkeztek vissza, és kerültek be a hatalomba. Majd 1947-ben megfélemlítéssel és választási csalással totális hatalomra tettek szert. Gaztetteik miatt 1956-ban fegyveres forradalom robbant ki ellenük, melyet a szovjet fegyverek erejével levertek (önerőből nem tudták volna!). A vadul szájkaratézó nyugati demokrácia rútul cserbenhagyott minket. Ez volt a második árulása (az első az volt, amikor összefogott Sztálinnal).
A '60-as évektől kezdődően aztán maga a nemzet is - mintegy csendes belső árulásként - néhány szűkös lehetőségért (amit kizárólag '56-nak köszönhetően adtak) cserébe kiegyezett a kommunistákkal. Így jutottunk 1990 közelébe, amikor is kezdett rogyadozni a rendszer, és újra lehetőség nyílt megszabadulni tőlük. Lett is ellenzék, aki a társadalmi mozgolódás élére állt. De 1990-ben megtörtént a következő árulás, amikor ez az ellenzék a kommunistákkal kiegyezve, közösen csinált velük egy rendszerváltást. Ezt nevezi Orbán Viktor "alkotmányos forradalomnak", én inkább "alkotmányos kommunista átmentésnek" nevezném. És hogy az utóbbi a helyes, azt jól mutatják az elmúlt húsz év katasztrofális kártevései.
Ezen átmentésnek köszönhetően 1994-ben - sajnos népünk teljesen téves helyzetfelismeréséből fakadóan - újra hatalomra kerültek a kommunisták (pirosból rózsaszín álruhába öltözve - és ez szó szerint igaz, mert mára a homokosok egyik legnagyobb szekértolói is lettek). Az antikommunista érzelműek ezt akkor inkább kiábrándult apátiával, mint ellenállással fogadták. Aztán 1998-ban a kormányhatalmat megint elvesztették (gazdasági hatalmukat, befolyásukat a '90-es kiegyezésnek köszönhetően sajnos folyamatosan meg tudták tartani), de 2002-ben csalásgyanús választások közepette megint visszaszerezték.
Az antikommunista érzelműek ezt már nem nézték tétlenül, és elkezdett kibontakozni velük szemben egy nemzeti ellenállás, ami 2006-ig kb. a '90 előtti ellenzék működéséhez hasonlított. Ez a bizonyos "'90 előtti ellenzék" azóta "hivatalos" ellenzékké válva jól elvolt a húsos fazék mellett, nem nagyon vett részt ebben. 2006-ban a kommunisták - mivel álcájuk miatt sok ember már nem ismerte fel őket - megint győzni tudtak az országgyűlési választásokon, de néhány hónapra rá példátlanul lebuktak - köszönhetően valószínűleg a "hivatalos ellenzéknek", ők akarhattak ily módon győzni az önkormányzati választásokon (persze nem baj, ha az őszödi beszédet ők hozták nyilvánosságra, jól tették).
Ez - lehet, hogy még az ellenzék által sem várt (bár lehetett volna rá számítani) - eseményeket indított el. A 2002 óta működő passzív nemzeti ellenállás, szabályosan a kommunisták hatalma elleni felkelésbe csapott át. Bár az össznemzeti összefogás és a konfliktus súlyossága terén elmaradt az '56-os eseményektől, de '56 óta ezt lehetett először forradalmi jellegűnek tekinteni. Az albizottság jelentésében foglaltakkal ellentétben, mindenben párhuzamot lehet vonni '56-tal. Először is, ugyanúgy nem tekinthető demokratikusnak a hatalomszerzésük, mint régen. A demokratikus választáshoz ugyanis szükség van "demokratikus tájékozottságra".
A - bevallottan - hazugsággal és a szavazók félrevezetésével megszerzett hatalom nem tekinthető se demokratikusnak, se jogszerűnek, vagyis legitimnek sem.
Másodszor, személyükben is ugyanarról a hatalmi körről beszélünk, mint '56-ban.
Harmadszor, ugyanúgy volt "Gerő beszéd" Lendvai részéről.
Negyedszer, ugyanúgy volt, ugyanabból az okból a rádió ostromához hasonlóan TV-ostrom.
Ötödször, ugyanúgy összecsapások bontakoztak ki a karhatalom és az ellenállók között.
Hatodszor, az eseményeket ugyanúgy megtorlások követték, mint '56-ban.
Hetedszer pedig, ugyanúgy elárulták a felkelést, csak most nem csak a "nyugati demokráciák", hanem a '90-ben lepaktáló ellenzék is. Így jutottunk el a nemzeti ellenállás és a kommunisták folyamatos szemben állása mellett 2010-ig, amikor is a választásokon a "hivatalos ellenzék" elsöprő mértékben visszaszerezte tőlük a kormányhatalmat. Hogy ez forradalmi dolognak nevezhető-e, azt majd az fogja eldönteni, hogy a kommunisták egyéb hatalmát is meg tudják-e törni.
Schmitt Pál azt üzente Bukarestben az 1,5 millió erdélyi magyarnak, hogy legyenek jó román állampolgárok: Hát ehhez nincs mit hozzáfűzzek. Önmagáért beszél.
Budapest, 2010. október 24.
Budaházy György
