Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. november 7., vasárnap

6.950 - Benis-Jahnov Janka: Folytatódik-e a törvénytelenség? 2010, november 6 - 12:59 MSZ

www.nemzetihirhalo.hu *************

Folytatódik-e a törvénytelenség?

2010, november 6 - 12:59 MSZ

Dr. Geréb Ágnes 31 napja börtönben tölti előzetes letartóztatását. Mint arról korábban hírt adtunk, Geréb Ágnes alkotmányos és emberi alapjogunk, az otthonszülés választhatóságáért küzd. Az állam azonban a rendszerváltozás óta nem teljesíti kötelességét: nem rögzíti törvényben az otthonszülés szakmai minimum követelményeit, jogi és etikai feltételrendszerét, így nem biztosítja az otthonszülés biztonságos körülményeit!

(Lásd korábbi cikkünket, link.) Az otthonszülésért küzdőket és otthonszülő nőket ezzel törvényen kívüli helyzetbe taszítja.

2010. november 8-án, hétfőn születik döntés dr. Geréb Ágnes előzetes fogvatartásának 60 nappal való meghosszabbításáról, amire az ügyészség mondvacsinált indokokkal javaslatot tett. Emlékeztetőül: a vörösiszap katasztrófa felelősét, a MAL Zrt vezérigazgatóját 2 nap után kiengedték előzetes fogvatartásából.

A Magyarok Szövetsége csatlakozott Geréb Ágnes és munkatársai szabadságharcához, és részt vesz a Szülők a Szabad Szülésért Társaság és a Születésház Egyesület által szervezett akciókon:

1, November 7. vasárnap 10 - 18 óráig Első Szülői Értekezlet
Almássy Hall (a volt Almássy téri Szabadidőközpont, 1077 Budapest, Almássy tér 6.)

Tervezett program:
* Tájékoztató Geréb Ágnes és bábatársai helyzetéről, a rendőrségi és bírósági eljárások ellentmondásairól
* Tájékoztató az eddig elvégzett munkáról, a szervezési háttérről, stratégiáról, tervekről, amivel Geréb Ágnes és bábatársai további meghurcolását megakadályozhatjuk, és a szabad szülés ügyét képviseljük
* Tájékoztató az ügyünk társadalmi megítéléséről, a politikai és államigazgatási közegről, és mindezek tükrében a lehetőségeinkről
* Bemutatkoznak a már működő munkacsoportok, hogy a helyszínen fogadják a csatlakozni kívánó önkénteseket
* Újabb munkacsoportok megalakításának lehetősége
* Köszönetnyilvánítás azoknak a politikai és közéleti személyeknek és szervezeteknek, akik megértették Geréb Ágnes és a szabad szülés ügyének üzenetét és mellénk álltak
* Közös ökomenikus ima a másnapi, november 8-i bírói döntés előtt, amely Geréb Ágnes fogvatartásának további 60 napra való meghosszabbításáról szól
A rendezvény alatt folyamatosan lesznek gyerekprogramok

2, November 7. vasárnap éjféltől virrasztás a Markó és Nagy Ignác utca sarkán

Szeretnénk Geréb Ágnest szeretettel fogadni november 8-n a börtön előtt, bízva abban, hogy a bíróság nem hosszabbítja meg az előzetes letartóztatás idejét. Amennyiben ez nem történik meg, kénytelenek leszünk a virrasztást állandó jelenlétté kibővíteni. Ehhez szükségünk van olyan emberekre, akik ezen szeretnének részt venni. Egy békés, csendes együttlétre hívunk Benneteket, hogy a közösségben születő közös akarat és erő a külvilágban is teret kapjon.
Amire szükség lesz:
- naponta 4csoport, 6óránként váltva egymást
- éjszakára férfiakat szeretnénk hívni (minden csoportba ideális lenne két
személy)
- nappal (amikor számítani lehet médiainterjúkra) a háborítatlan szüléssel
szimpatizáló orvosok.

3, November 8. hétfő 17.00 - 20.00 fáklyás felvonulás a Magyar Tudományos Akadémiától Semmelweis Ignác szülőházáig

Nem engedhetjük meg, hogy ha pecsét kerül a javaslatra és továbbra is törvénytelenül fogságban tartják dr. Geréb Ágnest, csöndben tűrjük a
törvénytelenséget! Kérünk mindenkit, hogy tartson velünk dr. Geréb Ágnes és a háborítatlan szülés ügyének védelmében tartandó fáklyás felvonuláson és nagygyűlésen.

Gyülekező: 2010. november 8. 17.00, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest V. Roosevelt tér 9.
Indulás: 17.30, útvonal: Roosevelt tér (MTA) - Széchenyi Lánchíd - Clark Ádám tér - Lánchíd utca - Ybl Miklós tér - Apród utca 1-3. (Semmelweis Orvostudományi Múzeum)
Érkezés: kb. 18.20 (a rendezvény 20 óráig tart)

Kérlek, ha szeretnél a demonstrációkban részt venni, jelezd, hogy együtt mehessünk! Ha az előzetes letartóztatás meghosszabbítása esetén kész vagy az állandó virrasztáson részt venni, azt is jelezd (melyik nap, hánytól hányig, stb), hogy továbbíthassuk a szervezők felé!
Ha nem kisgyerekkel érkezel (ahogyan én), így lesz szabad kezed, akkor tiltakozó táblával is nyomatékosíthatjuk, hogy a Magyarok Szövetsége kiáll az alapvető emberi jogok mellett!!

Benis-Jahnov Janka
30/387-2073