From: MVSZ Sajtószolgálat
Subject: Kiss Endre József: SZERETEM KÉPÍRÓ SÁNDOR BÁCSIT
To: Kutasi József Antal
Tisztelem és szeretem ezt a 97 éves bácsit. Akkor is, ha személyesen nem ismerem, csupán azóta hallok róla, amióta a média szellőzteti az állítólagos háborús bűnösségét. Elolvastam a hajdani csendőrparancsnok életrajzát. Tisztelem és becsülöm az egykori csendőröket. Rajtam már nem fog az iskola és a média történelemhamisító agymosása, mert pontosan tudom, mennyi hazugságot hordtak össze a csendőrségről. Utoljára akkor volt rend és közbiztonság egy szabad Magyarországon, amikor arra a csendőrök vigyáztak és megfelelő törvényi háttér gondoskodott arról, hogy ezt hatékonyan tegyék. Nem véletlen, hogy napjainkban, a hivatalosan kielégítőnek nyilvánított, de a valóságban katasztrofális közbiztonság miatt, egyre-másra jogos igény merül fel a csendőrség visszaállítása iránt, amit az illetékesek minden eszközzel próbálnak elhárítani. Elismerésem az egykori csendőröknek, nem csupán a ma utolérhetetlennek tűnő eredményeik miatt, hanem mert tudom, hogy mennyi megaláztatást, hátratételt kellett elszenvedniük a kommunista diktatúrában, s közöttük mégis számosan egyenes gerincűek maradtak, akikre büszke lehet az egész nemzetük.
Azt tanultam a Bibliából, hogy az idős embert tisztelni kell. Mérhetetlenül felháborít, hogy a magatehetetlenség határán járó, matuzsálem korú vénemberre rávetheti magát a gyilkos agresszió, nem tisztelve se Istent, se embert, se országot, se hazát. Ahogy egykor az ateista diktatúra irtotta a magyar csendőrt, most a balliberális, fajvédő terror teszi ugyanezt. Az emberben fölmerül a kérdés: - lehet, hogy ugyanazok, vagy azoknak a leszármazottai, rokonai követnek el ma ilyen embertelenséget, akik korábban a totalitárius terror jegyében irtották a népünket csaknem egy fél évszázadon keresztül? Hány muszkavezető, hány tömeggyilkos, hány terrorista kellett a kommunizmus 100 millónál jóval több áldozatához, akiket „véletlenül” soha nem vontak kérdőre, akiknek nem volt „nürnbergi perük”, akiket nem bélyegeztek háborús bűnösnek, de többségükben még törvény elé sem kerültek soha?
Az, hogy háborús bűnösök és bűntettek csak az egyik oldalon kereshetők, feltételezi a kettős mérce alkalmazását, miszerint egy etnikai csoport zugintézménye eldönti, hogy ki a bűnös és ki nem az, függetlenül attól, hogy ki, mit követett el. A jelen gyakorlat tehát abnormális feltételrendszert érvényesít: erkölcstelenségre erkölcstelenséggel válaszol, a végtelen felé mélyítve az egyébként is akut erkölcsi válságot, végzetesen eltorzítva az igazságszolgáltatás és jogszolgáltatás alapjait. Magyarán: - felejtsük el a baloldal tömeggyilkosait, népnyúzóit, komiszárjait, szadista állatait, jelentősebb és jelentéktelenebb kiskirályait, akik visszaéltek hatalmukkal és a népünket megnyomorították, ugyanakkor adjuk a nevünket az elítéléshez, ha a jobboldalon elmarasztalnak valakit, aki már nem tud védekezni, s akire - még ha ártatlan is - ráfoghatják, hogy több, mint fél évszázaddal ezelőtt elkövetett valamit. Az a véleményem, hogy aki ezzel az igénnyel jelentkezik, annak semmilyen erkölcsi alapja nincs ahhoz, hogy bármit követeljen. Nem vagyok jogász, de laikusként megkockáztatom, hogy normális országban hasonló keresettel nem volna szabad foglalkozni semmilyen bíróságnak, nálunk különösen nem, mert az ilyen eljárás nem a szabad, demokratikus jogállamot idézi sokunk számára, hanem a totalitárius diktatúra koncepciós perekkel terhelt, abszurditásig züllesztett, legsötétebb korszakait.
Úgy is föltehetjük a kérdést, hogy ha nálunk a talmudista bosszú törvényesíthető 2011-ben, akkor holnap akár a szicíliai maffia vendettája, vagy a hozzánk közelebb, most és itt működő szervezett bűnözők leszámolásai ölthetnek-e majd törvényes kereteket? És azt is megkérdezhetjük, hogy „véletlenül” nem indul-e hivatalból nyomozás és eljárás a magyar polgári lakosság tízezreit kiirtó háborús bűnösökkel; a magyarokat a gulágokra hurcolókkal, a kommunista haláltáborokat működtetőkkel, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverőivel és a megtorlásokat vezénylőkkel, a diktatúrát a hazaárulás szintjén kiszolgáló elvtársakkal szemben?
Szeretem Képíró Sándort, mert el tudok tekinteni a hazai és nemzetközi sajtóhisztéria sárdobálásától és a személyében a rendes, becsületes magyar embert tisztelem. A vallásomat gyakorló, keresztyén emberként nem fogadom el a gyűlöletre építő bosszúállás megoldását és jogosságát sem. A gyarló ember nem képes igazságot szolgáltatni a megtorlásával, mert ez az egyedüli igaz Bíróra, Istenre tartozik. Azt a primitívebb vallásosságot, amely a bosszúállást igazolja, a keresztyénség régen meghaladta, s túllépve rajta hirdeti, hogy a szereteté a járható út, s a megbocsátásé, amelyre az ember haragja helyett a krisztusi lélek vezet. A rosszat jóval lehet és kell meggyőzni, a bosszúállást pedig Istenre bízni, mert aki nem ezt teszi, az magának az élő Istennek az igazságszolgáltatását vonja kétségbe és a haragját hívja ki maga ellen.
Következésképpen, mindazok, akik kezdeményezik Képíró Sándor elítélését vagy közreműködnek abban, szembehelyezkednek a keresztyén alapértékekkel, közvetve Isten akaratával egy másik, primitívebb világvallás szellemében. A Szentírás figyelmeztet: - aki a megtorlást szorgalmazza, azon az élő Isten állhat bosszút.
A magam „egyszemélyes, erkölcsi bírósága” ezért fölmenti és kiveszi mindenfajta ellene folyó eljárás alól Képíró Sándort; ártatlannak nyilvánítja és az őt ért atrocitások miatt, sürgős és bőséges anyagi és erkölcsi kárpótlással szerez a számára elégtételt a legszélesebb társadalmi nyilvánosság előtt is. A vádlóit pedig minden országból kitiltja, ahol a keresztyének vannak többségben, s ha tevékenységükkel nem hagynak fel, a törvény előtt kéri számon a netán anyagi vagy politikai érdekből tanúsított – pl. 10.000 euróért feljelentő, az egész ország ellen hecckampányt indító - botránkoztató, etikátlan magatartásukat.
Tudom, hogy a véleményem sokunk véleménye és azt is, hogy a mi erkölcsi ítéltünk semmit sem számít a bosszúállást szorgalmazóknak, mint ahogy az sem, hogy viselkedésük egyáltalán nem illeszthető az európai vagy a nyugati demokratikus értékek kategóriáiba. Ezért a mondandómmal mindössze erre szorítkozom: nem vállalok semmifajta közösséget a bosszúállók gyilkos agressziójával. Képíró Sándor bácsi iránt szeretetet és megbecsülést érzek, a közvéleményt, az egész országot provokáló vádlói iránt pedig utálatot és mélységes megvetést.
Kiss Endre József
Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat > 7201/110513
