Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. október 30., péntek

3.751 - Bauer Tamás: A magyar jobboldal felmondta azt az elemi bizalmi viszonyt, mely a demokratikus politikai élet résztvevői között fenn kell, hogy álljon ahhoz, hogy a demokratikus intézetek működhessenek.

Vásárhelyi: ez volt az ORTT utolsó dobása

Forrás: hirado.hu/Népszabadság/Magyar Nemzet/Magyar Hírlap/Klubrádió

 

2009. október 30. 07:05

 

Az új kormány vélhetően megszünteti a médiahatóságot - véli Vásárhelyi Mária szociológus.Advertisement

Ezzel a döntéssel az ORTT-nek vége, ez volt az utolsó dobásuk – jelentette ki a Népszabadságnak adott interjúban Vásárhelyi Mária. A szociológus biztosra veszi, hogy az új kormány megszünteti a testületet.

 

Bauer Tamás közgazdász szerint a jobboldal felmondta azt a bizalmi viszonyt, amellyel a demokratikus intézmények működhetnének. Szalai Annamária, az ORTT fideszes delegáltja ugyanakkor úgy véli: Majtényi lemondása időszerű volt, az elnök néha magától is elhatárolódott 

 

Úgy vélte: az MSZP újra belement egy alkuba, amelyből vesztesként kerül majd ki. Szólt arról is, hogy ami történt, nem csak az MSZP, hanem a demokrácia szempontjából is káros.

Sláger és a Danubius rádiók ugyan nem politizáltak, de mégis egyfajta laza, liberális világot képviseltek. Most lesz egy újabb jobboldali rádió, az ezekre a médiumokra jellemző kritikátlan elfogadással az egyik, és ugyanilyen erős gyűlölettel a másik oldal felé, és lesz egy baloldali rádió, amely valószínűleg közel sem lesz ennyire elfogadó a szocialistákkal – magyarázta.

A szociológus szerint ebből az alkuból is jól látszik, hogy az MSZP-nek se koncepciója, se stratégiája, se hozzáértő politikusai nincsenek, ha a médiáról van szó. Úgy fogalmazott: a két nagy párt tudatosan, együtt bomlasztja a jogállamot ezekkel az alkukkal, és mindezzel a Jobbik malmára hajtják a vizet.

 

A magyar jobboldal felmondta azt az elemi bizalmi viszonyt, mely a demokratikus politikai élet résztvevői között fenn kell, hogy álljon ahhoz, hogy a demokratikus intézetek működhessenek – mondta a Klubrádióban Bauer Tamás.

A közgazdász emlékeztetett: a médiatörvény azt feltételezi, hogy az intézményeket alkotók demokraták, és tiszteletben tartják a hatalmi ágak megkülönböztetését és a hatalom megosztását, és vannak olyan intézmények, melyekre nem teheti rá a kezét a politika.

Ez az elképzelés a ’90-es években még megvolt, ám ’95-re teljesen megszűnt a legelemiebb bizalom a politikusok között. Utalt arra, hogy az Antall-kormány idején Hankiss Elemérre, akkori tévéelnökre úgy gyakoroltak nyomást, hogy munkatársait a rendőrség láncon vezette el a televízió épületéből. Felidézte: ezt a műveletet, Balsai István, akkori igazságügyi miniszter vezette, aki ma Orbán Viktor jogi tanácsadója, és azon munkálkodik, hogy a kormányváltás utánra előkészítse a számonkérést.

 

Időszerű volt, hogy lemondjon Majtényi László - reagált az ORTT-elnök lemondásának hírére Szalai Annamária, a testület Fidesz által delegált tagja a Magyar Nemzetnek és a Magyar Hírlapnak.

A Magyar Nemzetnek Szalai Annamária azt mondta: Majtényi gyakran kívülálló értelmiségiként viselkedett, ahelyett, hogy valóban elnökként irányította volna a testületet.

A Fidesz delegáltja a Magyar Hírlapnak mindemellett még azt is hozzátette: Majtényi olykor még a saját döntésétől is elhatárolódott.

 

Majtényi László másfél év után mondott le csütörtökön tisztségéről, indoklása szerint a két országos kereskedelmi rádiófrekvencia pályázata körüli történések miatt. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdán a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről; a döntést egyhangúlag hozták meg.

A végeredményt többen bírálták, például Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az ügyben, Dávid Ibolya MDF-elnök pedig Fidesz-MSZP "nagykoalíciós osztozkodásról" beszélt és elfogadhatatlannak nevezte, hogy "pártrádiók" alakuljanak.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------